Pénteken adták át a manchesteri repülőtér felújított pályaudvarát 

A 15 millió fontos beruházás keretében új peront építettek, modernizálták a West Coast Main Line vonalat,és a légi utasok és a repülőtér dolgozói számára könnyebben megközelíthetővé tették a repülőteret

Tőkeemelés a Balatoni Hajózási Zrt.-ben 

A Balatoni Hajózási Zrt. 22 balatoni önkormányzatból álló tulajdonosi köre a hétfői közgyűlésén megszavazta, hogy - eleget téve az önkormányzati tulajdonba adás egyik feltételének - 30 napon belül 576 millió forinttal megemeli a társaság tőkéjét.

A ljubljanai gyors megáll az Őrségben 

Az Európai Bizottság „Kiváló Európai desztinációk” címmel kiírt uniós pályázatain az előző évek során két magyar győztest hirdettek.

Újra lehet pályázni a Kiváló Európai Desztináció címre 

Az Európai Bizottság 2008-ban harmadik alkalommal írt ki pályázatot az ún. ,,European Destinations of Excellence”, azaz a ,,Kiváló Európai Desztinációk” témában.

Fejlődő balatoni települések 

Pál Béla, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke a Pannónia Kulturális Központban megtartott sajtótájékoztatón jelentette be a napokban a "kistelepüléseken településkép javítása" címmel meghirdetett pályázat eredményét.

Kolbászból lesz a kerítés Békéscsabán 

Közel félmilliárd forintból, európai mércével mérve is egyedülálló látványosságot, kalandparkot építenek Békéscsabán. A város több százmilliós uniós forrást nyert a megvalósításra. A továbbiakban egy kolbászfalut is kialakítanának.

Eredményes évet zárt a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. 

Európa legnagyobb fürdőkomplexuma valóságos „világfürdővé” válik az épülő Aqua-Palace fedett élményfürdője révén. A komplexumot üzemeltető Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. 2008-ban 7 %-os árbevétel növekedést könyvelhetett el.

Kisnána: megkezdődhet a vár teljes felújítása 

A Mátraalja egyik apró, de turisztikai szempontból fontos településén Kisnánán a vár komplex fejlesztésére beadott pályázaton több mint háromszáz millió forintot nyert az önkormányzat.

Hilton fejlesztések Szaúd-Arábiában és Oroszországban 

A Hilton Hotels Corporation (HCC) stratégiai fejlesztési szerződést kötött az Abdulmohsen Al-Hokair Group csoporttal, amelynek értelmében 13, a Hilton Garden Inn márkához tartozó szállodát nyitnak az országban összesen 2500 szobával.

Uniós pénzből lesz teljes a 4-es út rekonstrukciója Pest megyében 

Összesen csaknem 47 milliárd forintos, nagyobbrészt európai uniós támogatással 2011-re befejeződhet a 4-es főút Pest megyei szakaszának teljes rekonstrukciója.

Megújul a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal 

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 45 milliárd forintos támogatásával korszerűsödik a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd közötti vasútvonal.

Brüsszeli igen az első magyar nagyprojektre 

Előkészítettségének és a kormány gyorsító intézkedéseinek köszönhetően az unió Bizottsága jóváhagyta hazánk első nagyprojektjét, a debreceni villamoshálózat fejlesztését.

Személyi változás a Birdlandben 

Dr. Erdei János, a Birdland Resort létesítményeinek (RDS Birdland Hotel Kft, Birdland Golf Kft, TAVIRA Kft) korábbi ügyvezetője és a Birdland Resort vezérigazgatója a DARE-Csoport tulajdonosaival kötött szerződése alapján 2008.december 1-től a DARE-Csoport turisztikai igazgatójaként a stratégiai fejlesztésekkel, a DARE-Brand kialakításával és a marketing-értékesítési munka koordinációjával foglalkozik.

Regionális turisztikai évzáró konferencia Gyulán  

December 10-én tartotta a Magyar Turizmus Zrt. a Dél-Alföld régió turisztikai évzáró konferenciáját Gyulán.

Hévíz: másfél milliárdos támogatási szerződés 

Ünnepélyes keretek közt pénteken aláírták azt a szerződést, mellyel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség másfél milliárd forintos támogatást biztosít a Hévízgyógyfürdő Kht. új fürdőjének és terápiás centrumának kialakítására. A hazai kiemelt projektek közt – uniós társfinanszírozással - megvalósuló beruházás összköltsége ötmilliárd forint lesz. A Kht. a megvalósításhoz szükséges további három és fél milliárd forintot fejlesztési hitelből teremti elő.

Öten nyertek a harmincegyből 

A közép-dunántúli régióban öt projekt megvalósításához biztosítanak uniós támogatást az Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztések pályázat keretében. A döntést Pál Béla, a regionális fejlesztési tanács elnöke csütörtökön jelentette be a Veszprémi Állatkertben.

Visszahívták a gyulai várfürdő igazgatóját 

December 23-i hatállyal megszüntetik Cséfán Lajos vezetői megbízását a Gyulai Várfürdő Kft.-nél. A visszahívás nem végleges, mert a képviselő-testületnek nincs abszolút többsége a cégben, írja az Index.

ISZTT ülés az Apáczai Karon 

Az Idegenforgalmi Szakmai Tanácsadó Testület (ISZTT) 2008. december 11-én az Apáczai Kar oktatási tevékenységeivel összefüggő ágazati képzést segítő, azt támogató, valamint az érintett szakterületek képviselőivel tanácskozott.

Kerekasztal beszélgetés az alternatív közlekedésről 

2008. december 17-én rendezte meg legutóbbi sajtóklubját a REevolutio Programiroda Városi közlekedés – fejlesztések az alternatív közlekedés tükrében címmel.

Nemcsak a Gatwicknek kell mennie 

A Gatwicken kívül másik két repülőterétől is meg kell válnia a brit légikikötőket üzemeltető BAA-nak.

Megújul a Városligeti Műjégpálya 

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, csaknem 3,2 milliárd forintos európai uniós támogatással 2010-re teljesen megújulhat a Városligeti Műjégpálya. A Városliget kapujának számító létesítmény télen új, nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas korcsolyapályával, nyáron pedig ismét csónakázási lehetőséggel és többek között vízi színpaddal várja majd a budapestieket és az ide érkező turistákat.

Decemberben jönnek a TDM-pályázatok 

Augusztus 15-én megjelent a TDM szervezetek támogatását előkészítő regisztrációs pályázat, amelynek beadási határideje szeptember 25. volt.

Százmilliók szálláshelyekre 

A nyugat-dunántúli regionális operatív program keretében másfél milliárd forintos támogatást biztosítanak a térség szálláshelyeinek bővítésére.

Egymilliárdos turisztikai fejlesztés a Királynék városában 

A foglalkoztatási lehetőségek bővítését ígérik többek között Veszprémben a "Kolostorok és kertek a veszprémi Vár tövében" projekt megvalósításának eredményeként az illetékesek.

MT Zrt.: az első hároméves terv 

A Magyar Turizmus Zrt. hétfőn bemutatta a 2009-2011-es éveket felölelő nemzeti turisztikai marketingstratégiát és a 2009-re szóló marketingtervét.

Arab luxusszálloda nyílik Veszprémben? 

Arab befektetőcsoport egy 300 ágyas luxusszálloda és élményfürdő építését tervezi Veszprémben - jelentette be Debreczenyi János, a város polgármestere egy december elején tartott sajtótájékoztatón.

Vasúti fővonal felújítás eu-s pénzből  

Az Európai Bizottság a közelmúltban döntött arról, hogy a transzeurópai közlekedési hálózat mely részeit fejleszti 2007-2013 között. A vasúti projektek tanulmányaira, illetve kivitelezési munkálataira 1,7 milliárd eurót szánnak a közös költségvetésből.

A QUAESTOR Utazási Iroda reagál a piaci változásokra 

A több mint 15 éves múltra visszatekintő QUAESTOR Utazási Irodát mindig is a folyamatos megújulás, fejlesztés, illetve a piaci kihívásokra történő innovatív válaszadás jellemezte. Így a 2009-es év stratégiáját is a piaci változásokat figyelembe véve készítették el.

Turisztikai- és látogatóközpont a Hősök terén 

Budapesten az elkövetkezendő évek legnagyobb új építésű kulturális beruházásaként épül meg a Szépművészeti Múzeum új, térszint alatti épületrésze. A beruházás az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, több mint 3,3 milliárd forintos uniós támogatásból valósul meg. A kiemelt projekt támogatási szerződését csütörtökön, ünnepélyes keretek között írták alá a Múzeumban.

Leader táblákat adtak át Gyöngyösön 

Ünnepélyes keretek között kapta meg a Dél-Mátra Közhasznú Egyesület 24 tag települése az „Európai falu – Leader közösség" táblát.

Digitális kommunikáció 

Nagy sikerrel, közel száz résztvevővel zajlott le október 30-án a Turizmus Akadémia sorozat második konferenciája, amelyen az érdeklődők átfogó képet kaphattak az online vásárlási szokásokról, hasznos információkkal gazdagodhattak a digitális kommunikációról, a PPC-kampányokról és a keresőoptimalizálásról.

Philoxenia 

Idén 24. alkalommal rendezték meg Theszaloníkiben a Philoxenia Nemzetközi Utazási Kiállítást és újdonságként az 1. Európai Turizmuskonferenciát. A nagyszabású rendezvényre 26 országból 820 kiállító érkezett. 2007-ben 690 görög és 113 külföldi kiállító vett részt a vásáron, ez évben tovább nőtt a szakmai érdeklődők száma, 700 görög és 120 külföldi résztvevő gazdagította a kínálatot.

Várjuk a nemzetközi szövetséget 

2010-ben a Magyar Kastélyszállodák Egyesülete lehet a házigazdája a Historic Hotels of Europe évadnyitó közgyűlésének. A Historic Hotels of Europe (HHE) legutóbbi ülését október 12–14. között a németországi Wasserburgban tartotta, melyen a Magyar Kastélyszállodák Egyesületét Glaser Gyula elnök és Hirholcz Ákos, az egyesület titkára képviselte.

Fejlesztés Keszthelyen 

Az 1989-ben alakult Keszthely Tourist a Balaton északi partjának településein és a környező gyógyfürdővárosokban tíz irodát működtet, 20 állandó és 50 szezonálisan foglalkoztatott munkatárssal. A társaság a tulajdonosa több kisebb szálláshely mellett a négycsillagos keszthelyi St. Martin Spa & Wellness Hotelnek is, amelynek felújítására a közelmúltban került sor a regionális operatív program támogatásával.

Vendéglátás falun 

Ha a Corki Nyilatkozat alapján olyan rendelet született volna hazánkban is, mint amilyen az osztrákoknál vagy a bajoroknál, nem kerültek volna versenyhátrányba a magyar gazdák uniós társaikkal szemben, és a falusi vendéglátás és turizmus is kedvezőbb helyzetben lehetne. A rendeletileg előírt szigorú minőségbiztosítás ugyanis komoly kerékkötője az őstermelői tevékenységnek. A törvényhozásban hatodszor veselkednek neki a könnyítésnek.

Ökoturisztikai fejlesztések nemzeti parkjainkban 

Hét nemzeti park tíz pályázata nyert uniós támogatást, így mintegy 4 milliárd forintot fordíthatnak ökoturisztikai fejlesztésekre Aggteleken, Tihanyban, a Bükkben, a Fertő-tájon, az Őrségben, a Hortobágyon és Mohácson.

Itthon láss csodát 

„Itthon láss csodát” mottóval indul 2009-ben a kulturális turizmus tematikus éve, amelynek koncepcióját a Kulturális Turizmus Konferencián ismertették kedden a Művészetek Palotájában.

Tőkét emelt a Balatoni Hajózási Zrt. 

Balatoni Hajózási Zrt. 22 balatoni önkormányzatból álló tulajdonosi köre a hétfői közgyűlésén megszavazta, hogy – eleget téve az önkormányzati tulajdonba adás egyik feltételének – 30 napon belül 576 millió forinttal megemeli a társaság tőkéjét.

Wellness ünnepi csillogásban 

Budapest az egyetlen olyan főváros a világon, amelynek fürdővárosi rangja van. A kelták óta az ittélők folyamatosan használták gyógyforrásait. A 20. században több különleges szépségű fürdővel gyarapodott Budapest. Napjainkra megsokasodtak a wellness-szállók nemcsak Budapesten, de a régióban is. A főváros mellett Esztergom, Visegrád, Göd, Ráckeve, Cegléd és több további település fürdői és szállói a decemberi kényeztető wellness- szolgáltatások mellé kulturális rendezvényeket, karácsonyi vásárokat, bevásárlási lehetőségeket is kínálnak.

Kanyargós út vezetett a Balatonringig 

Letették Európa legújabb gyorsaságimotoros-pályájának alapkövét a Balaton közelében fekvő Sávoly település határában, ezzel a várakozások szerint sikerül jelentősen meghosszabbítani a balatoni turisztikai szezont is. A szakemberek a 2009. szeptember 20-i nyitásra legalább százezer embert várnak legnagyobb tavunk környékére, főleg külföldieket.

Változatok a minőségre 

Nyugat-magyarországi körutazásra invitálta a közelmúltban a sajtót a Magyar Turizmus Zrt. A röjtökmuzsaji Romantik Hotel Szidónia Kastélyt, a sárvári ötcsillagos Spirit Hotel Thermal Spát, valamint a Sárvári és a Büki Gyógy- és Wellnessfürdőt látogatták meg a meghívottak. Két szálloda, két fürdő, négy példa a folyamatos minőségi fejlesztésre.

Borús kilátások a turizmus előtt 

Nem kétséges, hogy a gazdasági világválság elérte a turizmust. A helyzet nem tragikus, de az biztos, hogy jövőre nem várható a forgalom fellendülése. Arról azonban már megoszlanak a vélemények, hogy mennyi ideig tart, és milyen mély lesz a krízis. Cikkünkben a következményeket és a lehetséges megoldásokat vettük számba.

A ráérős utazás művészete 

Egyre többször és rövidebb ideig nyaralunk – derül ki a nemzetközi statisztikából. Azonban minden trend mögött ott az ellentrend: minden pörgős városlátogató mellett ott egy ráérősebb utazó, aki nem szégyell egy-egy templomnál hosszabb ideig bámészkodni, a helyi kávézó teraszán múlatni az időt vagy éppen órákig tanulmányozni a helyi népviselet mintáit. A komótos étkezés (slow food) mintájára megszületett és immár virágzik a komótos utazás (slow travel) kategóriája.

Új nézőpontból a dynamic packaging 

A Travelsoft és a MORTON'S Légi Utazási Iroda több mint egyéves közös fejlesztése révén megszületett az online utaztatási piac egy teljesen új nézeteket képviselő foglalási motorja.

Hazai síkörkép 

Nincsenek hóbiztos, magas hegyeink, de a hóágyúk segítségével a leghidegebb téli hónapokban itthon is kiváló minőségű havas pályák várják a sísport szerelmeseit. Az árak elfogadhatóak, és már körpanorámás büfékkel, mágneskártyás beléptető-rendszerekkel, kivilágított pályákkal is találkozhatunk idehaza.

Nyugat-dunántúli termál szezonnyitó 

Összefogtak a nyugat-dunántúli gyógyfürdők, és különleges akcióval lepik meg vendégeiket az őszi-téli időszakban – hangzott el a Magyar Turizmus Zrt. Nyugatdunántúli Regionális Marketing Igazgatósága és a Pannon Termál Klaszter által november 4-én szervezett Nyugat-dunántúli Termál Szezonnyitó szakmai napján Szentgotthárdon.

Adatszolgáltatásra kötelezik a fürdőket 

A SPA&WELLNESS kiállítás keretében konferenciát rendezett a Magyar Turizmus Zrt. és az International Wellness Institute.

Fürdőpláza épül Zalakaroson 

A ZÁÉV Zrt. kapott megbízást a zalakarosi Gránit gyógyfürdő új beruházásának kivitelezési munkáira – tájékoztatta szerkesztőségünket Horváth Vencel, a Gránit Gyógyfürdő Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!