Háromlépcsős fejlesztés Bükön 

Újabb jelentős fejlesztést indít a Büki Gyógyfürdő Zrt. az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával –, jelentette be Németh István.

Komplex hasznosítás az Észak-Alföldön 

Az EcoConsult Kft. és az Észak-alföldi Termák Klaszter Egyesület konzorciuma támogatást nyert az Észak-alföldi régió Baross Gábor Program Regionális Innovációs Programcsomagjának a Közös kutatás-fejlesztési és innovációs témakörhöz kapcsolódó felhívására benyújtott pályázatára.

Megjegyzések az ÁSZ-jelentéshez 

Az Állami Számvevőszék beszámolója kapcsán Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottságának elnöke lapunknak elmondta, hogy korrektnek tartja a számvevőszék megállapításait, ugyanakkor szerinte az anyag több ponton „nem életszerű.”

Fürdőország gondjai és kilátásai 

Amint arról előző számunkban beszámoltunk (TT 2008/10., 5. oldal) az Állami Számvevőszék nyár végén meglehetősen kritikus jelentést adott ki a 2001. és 2006. közötti fürdőfejlesztésekről. A szakértők egy része vitatja a jelentés bizonyos megállapításait, az azonban tény, hogy sok helyen a kétségtelen forgalomnövekedés ellenére sem nyereséges a fürdők üzemelése. Most újabb hazai fürdőfejlesztések indulnak milliárdos uniós támogatásokból. Cikkünkben arra kerestük a választ, milyek kilátások várnak a már befejezett és az új fejlesztésekre.

MotoGP-pálya: gyorsítanak 

A Balaton-törvénynek egyszerre kell lehetőséget adnia a régióban lévő települések fejlesztésére és a környezeti, természeti értékek megóvására – hangsúlyozta Molnár Csaba, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára azon a balatonfüredi tájékoztatón, ahol Suchman Tamással, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnökével a nyolc éve megalkotott jogszabály most elfogadott módosításának fontosabb elemeit ismertették.

Piacvezető babérokra tör a bővülő Invia.hu 

Augusztus végén új irodába költözött az Invia.hu ügyfélcentruma, mert az idén márciusban nyitott online utazásközvetítő iroda call centere a várakozásokon felül fejlődik, és kinőtte eddigi helyét.

A legfrissebb trendekről Prágában 

Immár másodszor rendezi meg a Travel Distribution Central and Eastern- Europe című konferenciát a brit Eye for travel nevű társaság november 19–20-án Prágában.

Hív Afrika! 

Dél- és kelet-afrikai ajánlatokból szemezgethettek az érdeklődők azon a workshopon, amelyet az Air Namibia hazai képviseletét ellátó Aviareps és a dániai székhelyű, de Afrika-szerte saját irodákat működtető Albatros Travel szervezett Budapesten.

Retrotréning 

A MÁV Lokomotív Hotels Zrt. és az Art of Progress Fejlesztési Központ közösen indította el „Retro Tréning” elnevezésű programját, amelyet kizárólagosan a szállodavállalat boglári, gárdonyi és vonyarcvashegyi szállodájában szerveznek meg az érdeklődő cégek részére.

Fejlesztések a kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély 1996 óta fogad látogatókat, ez idáig a 26 százaléka lett felújítva, az Új Magyarország Fejlesztési Terv kiemelt projektjeként további 11% újulhat meg 2010-re.

Indul a Tiszavirág Boutique Hotel építése 

Különleges projekt kivitelezési munkálatai kezdődtek Szeged belvárosában.

Többfrontos küzdelem 

A hagyományos utazási irodák egész Európában, így nálunk is évek óta kettős szorításban élnek. Egyik oldalról a gomba módra szaporodó, utazási irodaként nem regisztrált, azonban bizonyos utazási szolgáltatásokat közvetítő vállalkozások, online értékesítési portálok, másik oldalról a hagyományos légitársaságok és a fapadosok próbálnak egyre nagyobb részt megkaparintani a forgalmukból. Az irodák saját internetes oldalak, foglalási rendszerek kiépítésével igyekeznek felvenni velük a versenyt, de megfelelő szabályozás híján egyértelmű versenyhátrányba kerültek.

Változások a ROP turisztikai attrakciófejlesztési pályázatok körül 

A ROP turisztikai attrakciófejlesztési pályázat elektronikus kitöltő programja frissült, és változások történtek a kiírásokban is.

Gúzsba kötve táncolnak 

A hazai fesztiválok látogatottsága évre évre növekszik, ami viszont az állami támogatást illeti, épp az ellenkezője figyelhető meg. Egyre kevesebb pénz jut a közös kasszából a rendezvények megsegítésére, sőt sok esetben az ígért pénzösszegek jóval a rendezvény befejezése után érkeznek meg. Ez pedig nehéz helyzetbe hozhatja a szervezőket: a késedelmes fizetés miatt beszállítóik esetenként kötbérrel, bírósági perekkel fenyegetőznek.

Tőzegtúrán Csehországban 

A Cseh Köztársaság országos marketingszervezetének kiemelt termékei között szerepel az egészségturizmus is. Mivel gyógyvizért nem kell a „szomszédba mennünk”, a hazánkban kevésbé elterjedt gyógyiszapos kezelésekkel igyekszik megismertetni a magyar nagyközönséget a Cseh Turisztikai Hivatal. Az ország középső tengelye mentén található fürdőknek szinte mindegyike a tőzeg gyógyerejére épült, amelyet nemcsak gyógyászati, hanem egészségmegőrző célokra is ajánlanak.

Vajon Magyarországon is megvalósítható? 

Gombamód szaporodnak a wellness- és gyógyfürdők, -szállodák hazánkban, ugyanakkor hiányoznak az arculatukban és rendszerükben valódi üdülőhelyek, gyógyhelyek.

Kastélyaink helyzete, hasznosításuk problémái 

Az ódon épületek világszerte egyre keresettebb turisztikai vonzerők, ezért a kastélyok, kúriák, várak korszerű hasznosítása, többrétű, összetett funkcióval való ellátása nemcsak épített örökségeink megmentéséhez, hanem a hazai turizmus fejlődéséhez is hozzájárulhat. Meglévő épületeink számához képest azonban még mindig elenyészően kevés a jó hazai példa.

Rendbe kell hozni a fürdők környezetét 

Az egészségturizmus sikerágazat. A szakemberek egyetértenek abban, hogy az elmúlt évek nagyszabású fejlesztései után már elsősorban nem új fürdőket és gyógyszállodákat kellene építeni, hanem az üdülőhelyeken a gyógyhelyi infrastruktúrát kellene teljessé tenni parkosítással, programokkal.

Szemléletváltás a gyógyhelyi fejlesztésekben 

A turizmus jelentősége a gazdaságban felértékelődött. Az elmúlt évek növekedésének egyik alappillérét az egészségturizmus fejlődése jelentette. A lezárult fürdőfejlesztések és a kapcsolódó szálláshely- beruházások szükségesek voltak. A gyógyfürdők megújultak, kapacitásaikat bővítették, egyre több vendéget csábítva a településekre. A látogatók igénylik, hogy ne csak a gyógyfürdőkben, hanem azokon kívül is kínáljanak számukra szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget. Erre azonban a települések nincsenek felkészülve, hiányzik a háttér-infrastruktúra, a professzionális marketingszervezet, és forráshiánnyal küzdenek.

Ősztől jön a Cívis Air 

Gerd Weber, a második legrégebbi német légitársaság, az OLT vezetője hangsúlyozta, a debreceni járat későbbi üzemeltetésére 2006 őszétől az OLT és a Sky Alliance Rt. közös leányvállalatot alapít Cívis Air néven, amellyel lehetővé válik, hogy a gépek debreceni bázisrepülőtéren, magyar személyzettel és technikai háttérrel, magyar lajstromozással működjenek.

Fürdők, szállodák, kempingek 

A közép-dunántúli régió strandjai, fürdői, természeti kincsei, történelmi és kulturális értékei, néprajza, gasztronómiája és turisztikai lehetőségei változatos és tartalmas időtöltést kínálnak minden vendég számára.

Szegedi élmény 

A dél-alföldi város közgyűlése tavaly döntött a Ligetfürdő fejlesztéséről. A beruházás megvalósítását egy 300 millió forintos hoszszú lejáratú hitel tette lehetővé.

Járatok Debrecenből Münchenbe 

Májusban útjára indult az első menetrend szerinti légi járat a debreceni repülőtérről Münchenbe. Az útvonalat az OLT (Ostfriesische Lufttransport) GmbH repüli Saab 340-es típusú géppel, az Airport Debrecen Kft. támogatásával.

Műszakilag minden rendben, de hiányos a marketing és a kontrolling 

A közelmúltban készült el a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium megbízásából az a kutatás, amelyben a Floreno Gazdasági Tanácsadó Kft. pénzügyi és szakmai szempontból vizsgálta meg a Széchenyi Turizmusfejlesztési Program gyógyés termálturizmus fejlesztési alprogramja keretében 2001. és 2003. december 31. között megvalósult 35 gyógyfürdő- és négy szálláshely- fejlesztési beruházást.

Ébredezik az alvó oroszlán 

India úti célként és küldőországként is egyre népszerűbb, tudtuk meg Újdelhiben azon a regionális turisztikai vásáron, amelyre lapunk is meghívást kapott. Az első SATTE (South Asia Travel and Trade Exchange) kiállítást 1994-ben rendezték meg Újdelhiben. Agra, Jaipur és Colombó után az idén áprilisban újra az indiai főváros került sorra. A vásáron elsősorban az indiai szolgáltatók mutatkoztak be. A szervezők vendégül láttak több észak-amerikai, ázsiai és európai utazási irodást, köztük néhány honfitársunkat is.

Horvátország felkészült az idei szezonra 

A turisták érdeklődése évek óta töretlenül nő Horvátország iránt. 2004-ben a magyar turisták száma 400 ezer volt, honfitársaink 2 100 000 vendégéjszakát töltöttek el a szomszédos országban, a növekedés a vendégszámot tekintve 13 százalékos, a vendégéjszakáknál 10 százalékos.

Túlzsúfolt repülőterek Európában 

Látszólag minden rendben, a Malév budapesti járatára időben kezdődik a beszállás a frankfurti repülőtéren. Már a felszálláshoz készülünk, amikor megáll a repülő, és a légtér zsúfoltsága miatt pihenőre kényszerülünk. Végül 40 perces késéssel érkezünk meg Budapestre. Ismerős jelenet? A jövőben a forgalom növekedése miatt még gyakrabban kényszerülhetünk haszontalan várakozásra a legforgalmasabb európai repülőtereken.

Lízingelt gépekkel is sikeres az Aerosvit 

Tavaly ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját az Aerosvit ukrán nemzeti légitársaság, a fiatal fuvarozó azonban regionális terveket szövöget: 2008-ra Középés Kelet-Európa első öt légitársasága közé, 2012-re pedig az első háromba szeretne bekerülni – hangsúlyozta lapunknak Pásztor Gyula, az Aerosvit regionális igazgatója.

Több mint 300 millió lehívható támogatás a Tisza-tónál 

A Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács Munkaszervezete két új, turisztikai célú pályázatot hirdetett meg a napokban.

Cél: a hatvanas évek szintje 

Több mint negyven vidéki repülőterünk közül a sármellékit és a debrecenit fejlesztik regionális központtá állami pénzből néhány éven belül. A többi szerepe az lenne, hogy kiszolgálja ezeket, saját kistérségébe indítson illetve onnan fogadjon járatokat, illetve hobbi- és sportcélokat szolgáljon. Infrastruktúrájuk általában hiányos, de komolyabb – európai uniós – forrásra csak 2007-ben számíthatnak.

Ciprus a változatosság szigete 

2010-re Ciprus évente 3,5 millió turista fogadását tervezi. A vendégeket a különböző célcsoportok igényeihez igazodó létesítményekkel, szolgáltatásokkal csábítják az országba.

Elkészült az MTH honlapja 

Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter ma délelőtt mutatta be hivatalának honlapját, a www.fejlesztes.gov.hu-t.

Portugália sokszínű kínálata   

Portugália egyre népszerűbb a magyar utazók körében, különösen amióta menetrend szerinti járat is összeköti a két ország fővárosát. Legtöbb honfitársunk Lisszabont, a központi régiót és a Tejo völgyét keresi fel.  

Csendélet vihar után   

2004. november 19-én az utóbbi száz év legnagyobb természeti csapása, egy orkán erejű szélvihar kidöntötte a Tátrai Nemzeti Park fáinak jelentős részét. A katasztrófa az ország legfontosabb idegenforgalmi központját érintette. A helybeli szakemberek a síszezonon kívüli turizmus jövője miatt aggódnak elsősorban.

Gyógyulnak Bali sebei   

Két évvel a tragikus robbantásos merényletek után, úgy tűnik, az istenek szigetének is nevezett Bali turizmusa viszszatért a megszokott mederbe.  

Portfóliótisztítás és pesszimizmus   

A Hunguest Hotels Rt. februári szakmai bemutatóján Hülvely István, a társaság vezérigazgatója arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy tíz éve folyamatosan romlik a szállodaipar adózási pozíciója, és ennek következtében jövedelmezősége.  

300 ezer utast is fogadhat Sármellék   

Az ideiglenesen üzemelő sármelléki reptér közel egy évtizede vár helyzetének megoldására. Egész éves nyitva tartásához, nemzetközi kereskedelmi repülőtéri státusához és állandó vámútvonalnak nyilvánításához még hiányzik az objektum területéről többek között a pályafény, valamint a biztonságos leszállást segítő navigációs rendszer.  

Fantasztikus fúzió 

2004. május 5-én részvénycsomagcserével megkezdődött az Air France és a KLM összeolvadása. Első lépésben összehangolták a két légitársaság menetrendjét, racionalizálták járataikat, összekapcsolták a két törzsutasprogramot, és közös akciókat hirdettek. A fúzió megvalósításáért 2004 novemberében az „Év emberének” választották meg Jean-Cyrill Spinettát, a KLM-Air France igazgatóját.

Észak-magyarországi Egészségturisztikai Klaszter alakul 

Az Észak-magyarországi RIB és az RMI közös kezdeményezéséremég idén elkezdődik az Észak-magyarországi Egészségturisztikai Klaszter megalakulásának előkészítése. A Klaszter a régió fürdőinekfejlesztési és marketing-együttműködésén túl a gyógy-, termál-és wellnessturizmus bázisának önkéntes együttműködésén alapul.

BUDAPEST AIRPORT: CARGOKÖZPONT ECSEREN 

A Budapest Airport Rt. február 9-én megvásárolta a Ferihegyi repülőtérrel szomszédos 20 hektáros területet tulajdonló ACD Kft. projekttársaságot.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!

Group travel: next stop the Grand Est!

Group travel: next stop the Grand Est! 

The Grand Est is a must-see destination for group travel lovers. With its historic cities and unspoilt natural landscapes, this rich, diverse region offers an unrivalled range of experiences.
Champagne For You: ahol az ország legszélesebb pezsgőválasztéka vár

Champagne For You: ahol az ország legszélesebb pezsgőválasztéka vár 

A Champagne For You tulajdonosa, Kiszely Katalin mesélt nekünk, aki a pezsgők szeretetét üzleti vállalkozássá és életérzéssé formálta.
Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.