Zárás alatt nyitva: a Nyírség szívében

Zárás alatt nyitva: a Nyírség szívében 

Sorozatunkban azokba a házakba engednek az ott lévők bepillantást, ahová ma is érkezhet, ahol most is megszállhat a vendég. Ezúttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fenyves Szálloda és Konferenciaközpontba látogatunk el, a Budapesttől 260 km-re eső Baktalórántházára.
Szállodai gyorstesztek a rendezvényipar fellendüléséért

Szállodai gyorstesztek a rendezvényipar fellendüléséért 

Kreatív ötlettel állt elő a Radisson-lánc a rendezvények visszatérése érdekében.
Zárás alatt nyitva: Pesten, a Ferenciek terén

Zárás alatt nyitva: Pesten, a Ferenciek terén 

Sorozatunkban azokba a házakba engednek az ott lévők bepillantást, ahová ma is érkezhet, ahol most is megszállhat a vendég. Most az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél álló luxushotelben néztünk körül.
Itt a nyitásra váró Matild Palace értékesítési igazgatója

Itt a nyitásra váró Matild Palace értékesítési igazgatója 

Sara Brenner lett a Matild Palace, a Luxury Collection Hotel, Budapest értékesítési igazgatója.
Nógrádi turistaház felújítása

Nógrádi turistaház felújítása 

A határ innenső oldalán lévő Dornyay turistaház épülete kiemelt helyet foglal el a város történelmi örökségében, egyike azon kevés építészeti emlékeiknek, amelyek több történelmi korban is jelképpé váltak.
A Párisi Udvar arany standard minősítést kapott

A Párisi Udvar arany standard minősítést kapott 

A ház megszerezte a Global Biorisk Advisory Council® (GBAC) STAR™ minősítést, ami arany standard tisztasági kategóriának számít a piacon.
Változik a házban a dizájn? Vele változik a légkondicionálás

Változik a házban a dizájn? Vele változik a légkondicionálás 

Különleges megjelenés, első osztályú hatékonyság, hangtalan működés és kiváló levegőminőség jellemzi a légkondik piacának új szereplőjét. Igaz, némi kreativitás is szükséges hozzá.
Vidéken főztek a rászorulóknak a szállodai séfek

Vidéken főztek a rászorulóknak a szállodai séfek 

Az ország 10 helyszínén gyülekeztek vasárnap, és 1200 adag ételt készítettek el délre - a legújabb HotelHero CSR-akció eredményeképp.
Zárás alatt nyitva: jelentés egy buborékhotelből

Zárás alatt nyitva: jelentés egy buborékhotelből 

Sorozatunkban azokba a házakba engednek az ott lévők bepillantást, ahová ma is érkezhet, ahol most is megszállhat a vendég. Körképünk következő állomása az osztrák határ közvetlen közelében található, négy csillag besorolású Hotel Sopron, amely jelenleg buborékhotelként üzemel.
Zárás alatt nyitva: Miskolctapolcán

Zárás alatt nyitva: Miskolctapolcán 

Sorozatunkban azokba a házakba engednek az ott lévők bepillantást, ahová ma is érkezhet, ahol most is megszállhat a vendég. Miskolctapolca esetén szóba került, a közelgő húsvét kapcsán, egy valós újranyitási tervről szóló latolgatás.

Zárás alatt nyitva: a Nyugatinál 

Sorozatunkban azokba a házakba engednek az ott lévők bepillantást, ahová ma is érkezhet, ahol most is megszállhat a vendég. Körképünk következő helyszíne egy igazán elegáns, misztikusan különleges hely, a Mystery Hotel Budapest.

Akár 25%-kal több bevétel az újranyitás után? Igen, ez kell hozzá! 

A vezetőség korábban úgy ítélte meg, hogy mindent megtesznek a szálláshely bevétel növeléséért, mégsem sikerült a várt eredményeket produkálni? Hallottak már a revenue menedzsmentről és a dinamikus árazásról, de még nem volt idejük vagy bátorságuk belevágni? Most itt a lehetőség!

Ingyenes gyorsteszttel védi alkalmazottait ez a szállodavállalat 

A Deutsche Hospitality az első olyan nagy németországi szállodavállalat, amely ingyenes gyorstesztelést biztosít minden frontvonalban dolgozó munkatársa számára. A projekt a következő két hétben veszi kezdetét Németországban, majd az ott megszerzett tapasztalatok alapján a vállalatcsoport további, többek között a hamarosan Budapesten nyíló szállodájára, az IntercityHotel Budapestre és annak vendégeire is kiterjeszti a gyakorlatot.

A Hotel Flamenco hallgatói kollégium lesz 

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti központját átépítik a Somlói úton, és amíg az építkezés tart, addig a Hotel Flamenco épületébe költöznek át.

Igazgatóváltás a BOTANIQ Turai kastély élén 

Az opening időszak leteltével Csizmadia Örs váltja Csetnegi Zoltán korábbi szállodaigazgatót, a ház vezetői pozíciójában.

Teljes az InterCityHotel Budapest menedzsmentje, jöhet a nyitás 

Két új vezetőségi taggal bővült a csapat.

Zárás alatt nyitva 

Új sorozatot indítunk. Azokba a házakba engednek az ott lévők bepillantást, ahová ma is érkezhet, ahol most is megszállhat a vendég.

Négy szakmai szervezet új kiadványa 

Általános irányelvekről, a járványhelyzetben lévő megfelelő magatartásról és az utalványok fontosságáról szól egy új kiadvány.

Takács Márton a Moore Globalnál folytatja 

A turisztikai szakember korábban a BDO Hotel és Ingatlan üzletágának munkatársa volt, március 1-től a Moore Globalnál kamatoztatja szaktudását.

Gyenes Ákos: Aki nem készül fel időben, az komoly versenyhátrányt szenved 

Mitől lesznek elégedettek a vendégeink? Milyen árazási politikát kövessünk az újranyitáskor, hogy a lehető legmagasabb bevételt érjük el? Milyen marketing kampányokkal hívhatjuk fel magunkra leginkább a figyelmet? Az Everguest személyre szabott „RESTART” újranyitási akciótervéről és egyedi ajánlatáról kérdeztük Gyenes Ákos revenue management üzletág vezetőt. (x)

300 adag székelykáposzta 3 tophotel konyhájáról 

16 lelkes szállodai szakács, séf, éttermes önkéntes vállalta, hogy február 21-én, vasárnap délelőtt azokért főz, akik a legjobban rászorulnak arra, hogy délben egy tál meleg ételhez jussanak. 

A séf, aki a Balaton legjobb reggelijére készül 

Barka Áronról van szó, aki Budapestről  a Balaton északi partjára költözött: március 1-től ő a balatonfüredi Hotel Silverine Lake Resort konyhájának vezetője, executive chef-je.

Nem is alakult olyan rosszul az airbnb-zők helyzete covid idején 

Hiszen csak az új magyar Airbnb-s házigazdák több mint 200 millió forintot kerestek a járvány kitörése óta. Világszinten az ilyen újonnan csatlakozott házigazdák bevétele több mint 1 milliárd dollár.  Az Airbnb legfrissebb közleménye szerint.

Opatija az egyik legromantikusabb város 

A European Best Destinations és a Forbes magazin beválasztotta Opatiját Európa 16 legromantikusabb Valentin-napi úti célja közé.

A jelenlegi helyzetben 10-20 ezer forint megtakarítás is sokat jelent 

Ezt egy balatoni szállodás állítja, akivel annak kapcsán ülünk le beszélgetni, hogy végigvegyük, a pandémia tépázta helyzetben hol tart most belülről nézve a szállodai szektor.

Bővült az IntercityHotel Budapest pre-opening csapata 

A márciusi nyitás közeledtével tovább bővült a Keleti pályaudvarnál található 312 szobás szálloda menedzsmentje, valamint a tervezett ütemben haladnak a Deutsche Hospitality első magyarországi szállodájának előkészítői feladatai.

Aki az üres Sofitelt az egészségügyi dolgozóknak szánta 

Jellinek Dániel akkor szeret venni, ha az árak lent vannak, türelmesen kivár és a csúcson elad. Vele készített exkluzív interjút a Forbes magazin, ebből közlünk most részleteket.

Román vendégéjszaka adatok 

Tavaly 51,6 százalékkal csökkent Romániában a vendégéjszakák száma.

Változás a szallas.hu háza táján 

Átalakul az Ecommerce Hungary, adta hírül a szallas.hu hírportál, amely tagja a szövetségnek.

MSZÉSZ-vezér: a túléléshez és az újrainduláshoz nélkülözhetetlen az állam segítsége 

Flesch Tamásnak, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnökének véleménycikke a Világgazdaságban jelent meg. Ebből emelünk most ki fontos részleteket.

Hibrid-modellel próbál üzleti vendégeket csábítani egy pesti hotel 

Mivel az ötlet sok helyütt a világban már bevált a világjárvány egy éve alatt - itthon is próbát tesz a megvalósítással egy belvárosi, az üzleti negyedben található négycsillagos szálláshely. 

Rangos díjjal köszönti az új évet a JAB 

Magyarország legnagyobb HoReCa textilbeszállítójának anyacégének, a németországi JAB Anstoetz Groupnak ítélték oda 2021-ben a német fenntarthatósági tervezési díjat, az OceanSave Award-ot.

Személyi változások az Accent Hotels-nél 

Az új évet új szállodaigazgatóval kezdi az Accent Hotels mátraszentimrei szállodája, a Hotel Narád & Park.

Bár sokan számítottak húsvéti nyitásra, valószínűleg Pünkösd lesz belőle 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) a szakmának szóló alábbi tájékoztatásából ez derül ki.

Február végéig zárva az osztrák éttermek, szállodák 

És újabb, jelentős mértékű gazdasági mentőcsomag érkezik a turisztikai szektornak.

Árverésen az Andrássy Rezidencia berendezései 

Jelentős felújítással kezdi az évet az ötcsillagos tokaj-hegyaljai hotel.

Tschüss 2020! 

Bakody Katalinnal, a Jab Josef Anstoetz Magyarországi Képviseletének vezetőjével végigvettük, csapatával milyen munkákban vettek részt 2020-ban. 

Középpontban az immunerősítés 

Az elmúlt hónapok nem kedveztek a szállodaipar forgalmának. A koronavírus járvány negatív hatásairól már többször írtunk, most inkább az egyik pozitív következményére fókuszálunk: a közeljövőben várhatóan az immunrendszer erősítése nagyobb hangsúlyt kap, mint korábban. Az alábbiakban természetesen nem vesszük végig az összes immunerősítéshez használható eszközt, csak a wellness-fitness palettáról választottunk ki néhány rendhagyó darabot. 

Már utalják az elmaradt foglalások után járó támogatásokat 

Azoknak a szálláshely-szolgáltatóknak, akik a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felületén 2020. december 25- ig nyújtották be kérelmüket a kieső bevételeik részleges megtérítésére.

Kevés előfoglalás, ne legyen előleg, sem lemondási díj 

Várható utazási szokások 2021-ben - a Szallas.hu friss online felmérése szerint.

Tudod, mi alapján választ szállodát egy vendég 2021-ben? 

Az ár, a vendégvélemények és az online megjelenés alapján! Növeld a bevételeidet dinamikus árazással, mérd fel mit gondolnak rólad a vendégeid és érd el a célközönségedet a leghatékonyabb marketing eszközökkel! Kezdd az újranyitásra való felkészülést az Everguesttel!

Indul a felújítás a tarcali topszálláshelyen 

Felújítási munkálatok kezdődnek az Andrássy Rezidencia Wine & Spa szállodában.

Egészségmegőrzés indul(ásra készen) 

Ahogy arról már több ízben beszámoltunk, sosem látott kihívások elé állította a koronavírus járvány és az azt követő intézkedések a szállodaipart is. Jelenleg a wellness hotelek is csak üzleti utazókat fogadhatnak, így az egészségmegőrző szolgáltatásaikat nem kamatoztathatják. Az általunk megkérdezett hotelek a korábbinál is nagyobb hangsúlyt fektetnek a higiéniára, távolságtartásra és egybehangzóan állítják: nagyon várják már a szigorítások enyhítését.

A hiteltörlesztési moratóriumról 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) küldte az alábbi, az érdekelteknek fontos információt.

Veszteségek csökkentése 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a járványhelyzet új szolgáltatást hozott a Danubius Hotels-nél: elindították az irodahotel, azaz a „roomoffice” szolgáltatást és a házhozszállítást is, amiről már publikusak is a ház friss tapasztalatai.

Hatalmas győzelmet ért el az Airbnb 

Nem, most nem a lakásmegosztás területén, hiszen külföldieket fogadó szálláshelyként jó ideje gyakorlatilag sehol nem funkcionál a világban. Viszont mivel most lépett be az amerikai tőzsdére, ott kaszáltak nagyot a befektetők és az alapító társtulajdonosok.

Vendég nincs, jószándék van 

Bár senki nem irigyli most a szállodás szektort, ők mégis, ebben a nehéz helyzetben is gondoltak a náluk is nagyobb bajban lévőkre.

Új szárnnyal bővült az Avalon Park 

A covid okozta lezárások idején a miskolctapolcai házban egy teljesen új épülettel bővítették korábbi szálláshely-kapacitásukat, még természetközelibb pihenési lehetőséget biztosítva ezzel a leendő vendégeknek.  
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!