Egy hónappal tovább tart a Budapest Adventure nyári kampány 

A BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft., a Magyar Turizmus Zrt., a Magyar Szállodaszövetség, a Malév Zrt. és a Budapest Airport Zrt. a június elsejétől futó Budapest Adventure nyári kampány meghosszabbítása mellett döntött. A döntés értelmében a gazdasági válság hatásainak ellensúlyozása és a budapesti vendégforgalom élénkítése érdekében elindított kampány keretében, egészen szeptember 30-ig foglalhatják le utazásukat a budapesti kulturális kalandokra vágyó külföldiek.

Jobb repülőteret akarnak a ferihegyi dolgozók 

A reptérre vezető út mentén elhelyezett óriásplakátokkal és békés demonstrációval hívja fel az utasok és a munkaadók figyelmét a tarthatatlan ferihegyi állapotokra a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) - fogalmaz közleményében a szakszervezet.

Beválhat a Malév új kereskedelmi stratégiája 

„A Malév nehéz helyzetből indul, de hiszem, hogy ennek a légitársaságnak remek esélyei vannak” - foglalta össze Karim Makhlouf, a Malév kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, a légitársaság jövőjét meghatározó új üzleti stratégiát ismertető keddi sajtótájékoztatón elhangzottakat.

Új-Zélandiak is átfestenék a Malév Q400-asát 

Mintegy 150 terv érkezett a Malév egy hónapja meghirdetett repülőgép festési pályázatára. A feladat a légitársaság egyik turbólégcsavaros Q400-as gépének átfestése. A felhívás nemzetközi szinten is nagy érdeklődést váltott ki; New-Yorkból és a még távolabbi Új-Zélandról is érkeztek pályamunkák.

Csökken a visszaesés a magyar légiközlekedésben 

Lassul a visszaesés tendenciája a légiközlekedésben – legalábbis erre utalnak a Ferihegyi repülőtér július első két hetében rögzített utasforgalmi statisztikái. A nyári szabadságok időszaka némi gyógyírt nyújthat a válság által alaposan megtépázott légitársaságoknak és az idegenforgalmi szakma egészének - tájékoztatta a Budapest Airport a Turimzus Online-t.

A briteknél nem repülhetnek az újinfluenza-gyanús utasokat 

Az Index híre szerint, aki a nátha, vagy az influenza bármilyen tünetét produkálja, orvosi papírral kell igazolnia, hogy alkalmas a repülésre a brit légitársaságoknál. Akinek nincs ilyen, azokat a helyszínen megvizsgálják.

Feledhetetlen élményekkel tértek haza a L’Aquilai fiatalok 

Bringóhintózás a Margitszigeten, hajókázás a Dunán, Állatkert, Labirintus és az Aquaworld szerepelt az olasz diákok toplistáján, akik a földrengés sújtotta L’Aquila-ból érkeztek Budapestre a napokban a Budapest Adventure kampány keretében. A humanitárius akció egy példaértékű összefogásnak köszönhetően valósult meg a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft., a Magyar Turizmus Zrt., a Magyar Szállodaszövetség, a Malév Zrt., a Budapest Airport Zrt. és az IBIS Szállodalánc szervezésében.

Brüsszelben egyeztetnek a Malévról 

Az európai uniós közlekedési bizottság a nemzeti légitársaság terveire kíváncsi. Elvileg rutinmegbeszélés lesz, de érdekessé teheti, hogy a Malév egyre szorosabbra fűzi az oroszokhoz kötődő szálakat.

Indul a humanitárius reklámakció 

Július 9-én szállt le a Malév római járata Ferihegyen, amellyel Budapestre érkezett az a 39 olasz fiatal, akiket a Budapest Adventure kampány keretében a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft., a Magyar Turizmus Zrt., a Magyar Szállodaszövetség, a Malév Zrt., a Budapest Airport Zrt. és az IBIS Szállodalánc közösen lát vendégül július 9-13. között.

Négymilliót kapnak az 1975-ös Malév-katasztrófa érintettjei 

Augusztus 31-ig igényelhetik az 1975-ös lezuhant Malév repülőgép magyar áldozatainak hozzátartozói a kormány által elfogadott fejenként négymillió forintot - derül ki a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) határozatából.

Tízujjas kopogtatás 

Ujjlenyomat, fotó, pecsét – és indulás tovább. Mindez alig pár percet vesz igénybe az Egyesült Államok repterein, mégis vannak, akiknek nem tetszik az új beléptetési rendszer. A magyarok utazási kedvét ellenben visszahozta a vízummentes beutazás lehetősége, hiszen tavaly november óta emelkedik az Amerikába érkező magyarok száma.

Ungvár és Ammán a Malévnál  

A Malév június 15-én elindította első ungvári járatát, amely hetente kétszer, hétfőn és pénteken közlekedik a kárpátaljai város és Budapest között.

Jótékonykodva promotálja magát Budapest 

Nagyszabású humanitárius akciót szervez a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht., a Magyar Turizmus Zrt., a Magyar Szállodaszövetség, a Malév Zrt., a Budapest Airport Zrt., és a budapesti szolgáltatók a római Magyar Nagykövetség és a konzulátusok együttműködésében. Az akció keretében Olaszország földrengés sújtotta részéből, több mint 40 gyermek vesz részt kulturális kalandozásokban július 9-13. között a magyar fővárosban. Az összefogáson alapuló akció célja, hogy a magyar szervezetek és szolgáltatók a katasztrófa sújtotta vidékről érkező fiatalokon segítsenek.

Görög turisztikai képviselet nyílik jövőre Budapesten 

Görögország tradicionális termékeivel valamint idegenforgalmi kínálatával ismerkedhetnek csütörtöktől három napon keresztül  az érdeklődők a Budapesti Nagyvásárcsarnokban. Hazánk elsőszámú charteres úti célja jövőre turisztikai képviseletet nyitna Budapesten.

Már lehet pályázni a Malév repülőgép festésére 

A Malév publikálta a HA-LQD lajstromjelű Q400-as repülőgépének külső festésére kiírt kétfordulós pályázatát. A légitársaság olyan terveket vár, melyek Magyarország értékeire hívják fel a figyelmet. A pályázat részletei megtekinthetők a www.malev.hu honlapon.

Most sem léptek az oroszok - elmaradt a Malév tőkeemelése 

Rövid közgyűlést tartott a Malév: továbbra sem emelték meg a cég jelenleg mínuszban álló saját tőkéjét, személyi döntéseket viszont hoztak.

Magyarország felkerül az izraeli utazási és autóklub térképére 

Az izraeli utazási és autóklub, a MEMSI, felhelyezi térképére Magyarországot.

Öt éves lett a Wizz Air 

„Ha esik az eső, nem mindenki fér be a tető alá, de ha süt a nap, egyformán ragyog mindenkire” - vázolta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a válság által előállt helyzetet, félre nem érthetően utalva cége, a rendelkezésre álló adatok alapján a válság ellenére, biztatóan kinéző helyzetére a légitársaság 5 éves születésnapja alkalmából megtartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

Elmaradt a sztrájk a Malévnál 

A Malév pilótái a június 10-ei kétórás sztrájk folytatásaként kezdtek volna általános sztrájkba június 24-én, ismét azt követelve, hogy a légitársaság 30%-kal emelje meg a Q400-as típuson repülő 44 pilóta jövedelmét. A munkabeszüntetés azonban elmaradt.

Budapest, a trendi város  

A hetente több mint 2 millió olvasóhoz eljutó francia ELLE magazin június 13-án megjelent számában egy egész oldalas cikk mutatja be a magyar fővárost „Budapest Trendy” címmel.

Harminc Superjet 100-ast venne a Malév 

Harminc Suhoj Superjet 100-as (SSJ 100) repülőgép megrendeléséről írt alá szándéknyilatkozatot Martin Gauss, a Malév vezérigazgatója és Alessandro Franzoni, a SuperJet International vezérigazgatója ma délután a világ egyik legfontosabb légiközlekedési iparági kiállításán és vásárán, a Párizs melletti Le Bourget-n. A tervezett beszerzés értéke több mint 1 milliárd dollár.

Hétfőn startol az ungvári járat 

A Malév június 15-én indítja el ungvári járatát, mely hetente kétszer, hétfőn és pénteken köti össze a kárpátaljai várost Budapesttel.

Nem okozott komolyabb fennakadást a pilóták sztrájkja 

Nem okozott komolyabb fennakadást a pilóták szerdán megtartott kétórás figyelmezető sztrájkja a Malév menetrendjében, mindössze két járat, a tiranai és az odesszai szenvedett el késést.

Repülővel mehetünk Ungvárra 

Repülőjáratot indít Ungvár és Budapest között 2009. június 15-től a Kij Avia Zrt. kijevi légi közlekedési ügynökség és a Malév nemzeti légitársaság.

Nem okoz fennakadást a pilótasztrájk 

Nem okoz fennakadást a pilóták szerdára bejelentett kétórás figyelmezető sztrájkja a Malév menetrendjében.

Befejeződött a bontás Ferihegyen 

Nem kevesebb, mint 12.000 négyzetméternyi terminálépületet bontottak el Ferihegyen a Budapest Airport alvállalkozója, a KÉSZ építőipari cég munkatársai az elmúlt három hétben. Gyakorlatilag lebontották a ferihegyi 2 A és 2 B terminált összekötő irodaépületet, ahová rövidesen felépül a repülőtér új, 40.000 négyzetméteres utasforgalmi csarnoka, a SkyCourt, az Égi Udvar.

Szabadulnának a Malévtól az oroszok 

Az Aeroflot kezdeményezte a Malév 49 százalékának eladását, de a banknak egyelőre nincs a kérdésben kialakult álláspontja, és az egyik probléma a vevő keresése lehet - jelentette pénteken az Interfax orosz hírügynökségre hivatkozva a Vedomosztyi című orosz üzleti lap.

Négyre bővült a Malév közel-keleti célállomásainak száma 

A Malév június első hetében indult ammani járatával már négyre bővült a Malév közel-keleti célállomásainak száma. A légitársaság Boeing 737-es repülőgépei heti két alkalommal éjszakai forduló járattal kötik össze Jordániát Budapesttel.

Budapesti kalandozásra hívjuk az európai nagyvárosok lakóit 

Június elején indult és augusztus végéig tart az a Budapest Adventure elnevezésű, nagyszabású kampány, amely a magyar fővárosba hívja kulturális kalandozásra Európa tucatnyi nagyvárosának lakóit.

Bővít, ritkít és leépít a Malév 

A Malév az általános gazdasági recesszió ellenére idén is, mintegy 1,5 milliárd forinttal jobb üzemi eredményt tervez a bázis évihez képest, meg kívánja tartani több mint 3 milliós utas számát és folytatja flotta-átalakítási programját.

Négy milliárddal javult a Malév üzemi tevékenysége 

A Malév Zrt. éves rendes Közgyűlése pénteken személyi kérdésekről, illetve a 2009. évre vonatkozóan a könyvvizsgáló megválasztásáról döntött.

Német szakember a Malév élén 

Martin Gausst nevezte ki a Malév új vezérigazgatójának a légitársaság igazgatósága április 20-i hatállyal.

Új „ruhára” vár a Malév harmadik Q400-asa 

A nemzeti légitársaság pályázatot ír ki legújabb repülőgépének egyedi arculati tervére.

Robinson Tours: nyári tervek 

A vezető bulgáriai kiutaztatónak számító Robinson Tours, amely Budapestről, Debrecenből, sőt, Sármellékről is programozza a kedvelt bolgár nyaralóhelyeket, az idei szezonban a tavaly bevezetett törökországi helyszínekre, illetve a kínálatukban újdonságnak számító Egyiptomra is koncentrál.

Malév-ügy: 32 millió euróval tartoznak az oroszok 

Továbbra sem utalta át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek a Malévval kapcsolatban vállalt kötelezettségek biztosítékául szolgáló 32 millió eurós bankgaranciát a légitársaságot áttételesen birtokló Vnyesekonombank (VEB). Az orosz tulajdonos sejtetni engedte: ez nagyban függ majd attól, hajlandó-e beszállni a magyar állam a komoly pénzügyi nehézségekkel küzdő légitársaság megsegítésébe. Addig is az orosz állami befektetési bank - ígérete szerint - újabb, ezúttal tízmillió euró nagyságrendű tőkeemelést hajt végre a Malévet birtokló AirBridge Zrt.-nél.

Kríziskezelésre összpontosító üzleti terv a Malévnál 

A Malév Igazgatósága elfogadta a légitársaság idei évre szóló költségvetését és üzleti tervét. A stratégiai döntés lehetővé teszi a magyar nemzeti légifuvarozó stabil működését a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben.

Csak keddre állhat helyre a rend Ferihegyen 

Normalizálódott a helyzet Ferihegyen, hétfő délelőtt 11 órára a 2A terminál jegyellenőrzési pultjai már rendben működtek, a reggeli fennakadás miatt azonban egész nap késésekre kell számítani – mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport (BA) kommunikációs vezetője.

Hihetetlen átverések a légitársaságoknál 

Az Európai Bizottság legfrissebb felmérése szerint többek között a Malév, a Wizz Air, a Ryanair és az EasyJet is szerepel azon a "szürke" listán, melynek szereplői honlapjaikon megtévesztő információkkal próbálják magukhoz csalogatni az utazni vágyókat. A Hírszerző feltérképezte, hogy az itthon is elérhető társaságok milyen ajánlatokkal bombáznak minket, s ezekből mi igaz.

További változások várhatók az MT Zrt. külképviseleteken? 

Az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottsága előtt számoltak be a Magyar Turizmus Zrt (MT Zrt.) képviselői - Dr. Róna Iván vezérigazgató, és Szűcs Balázs marketingigazgató - a társaság 2008. évi, valamint 2009. I. negyedévi marketingtevékenységéről.

Számos légitársaság weboldala továbbra is megtévesztő 

Az EU-ban működő hetven legnagyobb légitársaság közül közel egy tucatnál nem felel meg a cég weboldala az uniós fogyasztóvédelmi előírásoknak, és az érintett vállalkozások mindeddig semmit nem tettek ennek megváltoztatására – derült ki a bizottság felméréséből.

Malév buszokkal Ferihegy és Pozsony illetve Kassa között 

A Malév és a Budapest Airport a szlovákiai utasok igényeit kiszolgáló szolgáltatási csomaggal és kedvező ajánlatokkal igyekszik vonzóvá tenni a budapesti repülőteret és a Malév járatait. A két társaság közvetlen összeköttetést és jelentős parkolási kedvezményeket biztosít, melyek lehetővé teszik a Malév-hálózat könnyebb elérését.

Nagyszabású tanulmányút a Páneurópai Piknik 20 éves évfordulójára 

A határnyitás és a Páneurópai Piknik 20 éves évfordulója kapcsán a vezető német média képviselői látogatnak hazánkba május 12-14. között a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma és a Magyar Turizmus Zrt. által szervezett sajtóút keretében.

Eredményes volt a 3. Budapesti Winter Invitation kampány 

A Magyar Turizmus Zrt. a partner szolgáltatókkal közösen bonyolított és finanszírozott harmadik kampánya a válság ellenére hozott többlet vendégéjszakát Budapestnek (53 ezer vendégéj, +5 %).

Megérkezett a Malév második Q400-asa 

A Malév regionális flotta-átalakítási programjának keretében tegnap esete megérkezett Ferihegyre a légitársaság második, HA-LQC lajstromjelű Q400-as repülőgépe, melyet májusban újabb két repülőgép követ. Ennek köszönhetően a Malév a nyár elejétől már összesen négy, rövid- és középtávú forgalomra ideális, költséghatékony, valamint környezetbarát Q400-as légcsavaros repülőgépet fog üzemeltetni.

Újdonság: már Egyiptomba is chartereztet a Robinson Tours 

Április 23-án ismertette a Robinson Tours partnerei valamint a sajtó számára idei katalógusát és a közeli jövőben tervezett változásokat, irányokat.

Elindult a Malév szentpétervári járata 

A Malév új menetrend szerinti járata április 22-én a koraesti órákban landolt a szentpétervári Pulkovó repülőtéren.

Légicégek ranglistája 

Megint egy év, megint egy szavazás a londoni székhelyű SkyTrax-nál, amelyik újból megszavaztatta a légi utasok millióival, hogy melyik céget vélik a legjobbnak.

Uniós szakember a Malév élén 

Martin Gausst nevezte ki a Malév új vezérigazgatójának a légitársaság Igazgatósága április 20-i hatállyal.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!