Európa legszebb szállodája  

Harminckét szálloda nyerte el első körben a „Villegiature 2008” díjat és esélyes még arra, hogy megkapja az „Európa legszebb szállodája” címet.

Új marketing igazgató a Borsodi Sörgyárban  

Szirbek András váltja Mészáros Zsoltot a Borsodi Sörgyár Zrt. marketing igazgatói székében. Mint mondta: „Azon leszek, hogy motivált csapatommal hosszú távú lendületet adjak a márkáknak és a Borsodi Sörgyár Zrt.-nek egyaránt.”

Új franchise-hálózatok jelennek meg a vendéglátásban  

Érdeklődik a magyarországi franchise-lehetőségek iránt a Comess Group, amely többféle éttermével is megjelenne hazánkban. A Lizarran spanyol, a Cantina Mariachi mexikói, a Pasta City olasz, a Rock&Ribs pedig vadnyugati ételeket és hangulatot kínál.

Új spa-vezető a Birdland Resortban  

Új spa-vezető a Birdland Resortban

Magyarországon is kapható a Häagen-Dazs 

Már Magyarországon is kapható a legendás Häagen-Dazs fagylalt. A 24 ízből álló teljes palettához egyelőre az Aréna Plázában lévő saját üzletben, a tíz ízből álló szortimenthez pedig a nívósabb csemegeüzletekben és néhány áruházlánc üzleteiben lehet hozzájutni.

Nyári étlap a Páva étteremben  

Nyári ízekkel várja a vendégeket a Páva étteremben Simone Cerea, a Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest vezető séfje és Roberto Cannata, a Páva étterem séfje.

Új értékesítő csarnok nyílt a fővárosi Nagybani Piacon  

A múlt héten ünnepélyes keretek között megnyitották a Budapesti Nagybani Piac közel ötezer négyzetméteres, új értékesítő csarnokát. Az egymilliárd forintos beruházás keretében megépült csarnokban 21 vállalkozás értékesíti termékeit.

Bővül a Completa termékcsalád  

Kávé-krémtejjel bővíti portfólióját a Completa. Ezzel teljessé válik a cég professzionális kávé-krémesítő termékcsaládja, amely eddig a kávékrémporból, tejszínhab spray-ből és kávétejszínből állt.

Le Méridien reggelik 

A megszokottól eltérő, váratlan, az érzékekre erősen hatni akaró – ezen jelzők jellemzik leginkább azt az újfajta reggelit, amelyet 2008 végéig az összes Le Méridien szállodában bevezetnek.

Fehér Liliom tanúsítvány a higiéniai ellenőrzésen megfelelt éttermeknek  

Idén június közepe és szeptember vége között 110 önként jelentkező budapesti éttermet auditálnak a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kara Közegészségügyi Felügyelő szakának kiválasztott diákjai.

Bővült az Erzsébet Park Hotel  

Új szállodai szárnnyal – a Zsuzsanna szárnnyal –, összesen 99 szobával, bowlingpályával, biliárdteremmel, két wellness részleggel és kültéri medencével várja vendégeit a három csillagos parádfürdői Erzsébet Park Hotel.

A felelős alkoholfogyasztásért kampányol a Dreher  

A felelős alkoholfogyasztásért indít kampányt a Dreher Sörgyárak Zrt. – jelentette be Agócs Mónika, a cég vállalati kapcsolatok vezetője. A mai naptól a nyomtatott sajtóban, később pedig online médiumokban megjelenő hirdetésekben Talmácsi Gábor gyorsasági motoros világbajnok a saját tükörképével néz szembe. A „Te is lásd tisztán tetteid!” mottóval megjelenő kreatívok az egyéni felelősség kérdését helyezik a középpontba.

Éttermekkel, konferenciaközponttal és 60 szobával nyit a Velence Resort & Spa 

Az idei év utolsó negyedévében nyílik meg - egyelőre éttermekkel, konferenciaközponttal és 60 vendégszobával - az első spa-, wellness- és konferenciaszálloda a Velencei-tó partján. A 6 milliárd forintos beruházást teljes mértékben önerőből és banki finanszírozásból valósítja meg a Metál Holding Zrt. tulajdonában lévő Velence Termal Kft.

Kempinski - elnyerte a Seven Stars and Stripes díjat 

A közelmúltban új díjjal gazdagodott a budapesti Kempinski Hotel Corvinus, ugyanis Magyarországon elsőként elnyerte a Seven Stars and Stripes díjat, amely a luxuskategóriás szolgáltatások egyik legmagasabb elismerésének számít. A szálloda, annak olasz étterme, a Ristorante Giardino és a Kempinski SPA kapta meg a rangos elismerést.

Megnyílt az ötödik Hilton Spanyolországban  

A napokban megnyitott a Hilton Madrid Airport, a Hilton lánc ötödik szállodája Spanyolországban. Ezzel 84-re emelkedett a szállodalánc európai házainak száma. A nyolcemeletes szállodában 284 modern szobát és lakosztályt alakítottak ki, az épület a spanyol sztárépítész, Miguel Oliver Pérez elképzelései alapján valósult meg.

Sikeres volt a második Budapest Winter Invasion  

Több, mint 50 ezer vendégéjszakát töltöttek el a vendégek 2007. december 1. és 2008. március 31. között Budapesten a Magyar Turizmus Zrt. és a hazai turisztikai szolgáltatók legnagyobb közös akciója, a Budapest Winter Invasion (BWI) keretében.

Augusztus közepén nyit a hotel Monte Mulini 

Az isztriai Rovinj városkában augusztus közepén nyitja meg kapuit a Monte Mulini szálloda, amely az első ötcsillagos standarddal rendelkező szálloda lesz Isztrián. A tenger mellett fekvő, modern épületben a merész építészeti megoldások mellett a meleg és természetes anyagok dominálnak.

Hétnyelvű ételszótár jelent meg  

Mintegy ezer ételnév hét nyelvre – németre, angolra, franciára, olaszra, spanyolra, olaszra és oroszra - fordított megfelelőjét tartalmazza a Galla György szerkesztésében és a Mezőgazda Kiadó kiadásában a napokban megjelent Ételszótár.

Újdonságok az Arany Kaviár étteremben 

Megújult belső terekkel, szélesebb ételválasztékkal és a közelmúltban megnyitott kerthelyiséggel várja vendégeit a Budai Vár lábánál fekvő Arany Kaviár Étterem. Molnár Attila, az étterem menedzsere kérdésünkre elmondta már több éve tervezték, hogy kerthelyiséggel bővítik az éttermet, amivel elsősorban törzsvendégeiknek kívánnak a nyári idényben a kedvében járni.

Július elején nyílik Hajdúszoboszlón a Hotel Aurum 

Július 4-én nyílik a négycsillagos Hotel Aurum Hajdúszoboszlón, amely ősztől Termál Centrummal is bővül. A szállodában 55 klimatizált, konyhával ellátott szoba található, összesen 145 férőhellyel.

Vadonatúj formák a Bauschernél 

A német Bauscher porcelángyár a már ismertebb Compliments és Raffinesse formái után ismét új külsővel jelent meg a piacon, a Silhouette néven futó, hagyományosnak egyáltalán nem mondható termékével.

Megújult a Star Hotel 

A budapesti háromcsillagos Star Hotelt választó vendégeket a ház teljes körű felújítása után, fiatalos, elegáns, a szokványostól eltérő belsőépítészeti koncepció alapján megszépült szálloda fogadja. A Mellow Mood Group „City Hotels” brandjéhez tartozó 48 szobás szállodában a szobákon túl a reggeliző, recepció és lobby bár, valamint a konferencia terem is új köntösben várja vendégeit.

Új Kempinski nyílik Oroszországban 

A Kempinski Hotels egy újabb exkluzív resorttal bővíti portfolióját, amely Moszkvától északra, a Povedniki település közelében fogadja vendégeit 2011 tavaszától.

Hévízet népszerűsítő akció  

A Magyar Turizmus Zrt. és a Hévíz Turizmus Marketing Egyesület közös DM akcióval népszerűsítette Hévíz turisztikai kínálatát München környékén.

Ibis szállodák a környezetvédelem mellett 

Az Accor Csoport világszerte jelenlévő budget kategóriájú szállodaláncának tagjai közül május 28-án nyolc európai ibis hotel kapta meg az ISO 14001-es környezetirányítási tanusítványt Magyarországon, Spanyolországban, Svájcban és Szlovákiában. A minősítéssel az ibis szállodák kifejezik, hogy egyetértenek a helyi és nemzetközi környezetirányítási szabályozásokkal, amelyek a szállodai és éttermi tevékenységükre vonatkoznak.

A Sacher torta a mennybe megy  

175. születésnapját ünnepli idén a világ egyik leghíresebb cukrászsüteménye, az osztrák készítőjéről elnevezett Sacher torta.

Biarritz borvacsora 

A Szent Gaál Pincészet 2006-os prémium kategóriás borai mutatkoztak be május 27-én este a pesti Biarritz Étteremben – vidáman zajos teltház előtt.

Léa Linster két napja Magyarországon 

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség és Kreil Vilmos meghívására május 19-20-án hazánkba látogatott a világhírű séfasszony Léa Linster, aki a világ legnagyobb presztízsű szakácsversenyének, a Bocuse d’Or-nak mindmáig egyetlen női győztese.

Modern köntöst kaptak a régies ízek Bogácson 

IX. Magyar Országos Grillbajnokság – Rekord született a szabadtéri főzőversenyen. Kétméteres fánkot sütöttek. A közelmúltban Bogácson tartották a IX. Magyar Országos Grillbajnokságot, grillparty, bográcsban főtt finomságok, nagyanyáink süteményei és országos fánk-fesztivál is szerepelt a háromnapos gasztronómiai rendezvényen.

Häagen-Dazs információk már magyarul is 

Már magyar nyelven is lehet tájékozódni a világelső szuperprémium jégkrémet kínáló márkáról, ugyanis elindult az első budapesti Häagen-Dazs fagylaltozó magyar nyelvű honlapja.

Akvinta vodka a fedélzeten 

A Virgin Atlantic együttműködést kezdett a szuper-prémium kategóriába tartozó horvát Akvinta vodkát gyártó céggel.

Új szálloda nyílt Mohácson  

Május 16-án nyitott meg Mohács új kereskedelmi szálláshelye, a Hotel Szent János.

Amfora - látványos nyitás az Adrián  

Az Amfora, a Hvar sziget legnagyobb szállodája teljes átalakuláson esett át, így már készen áll, hogy köszöntse vendégeit.

Személyi változások a Bükfürdői Birdland Resortban  

2008. május 1-je óta Szlávik Réka a Bükfürdői Birdland Resort gazdasági igazgatóhelyettese, pénzügyi vezetője, a szakember márciusa óta dolgozik a komplexumban.

Megnyílt Wang mester szecsuáni étterme 

Újabb színfolt jelent meg Magyarország ázsiai gasztronómiai palettáján: hazánk egyetlen kínai sztárszakácsa, Wang Qiang a múlt héten megnyitotta legújabb szecsuáni régió ízeit kínáló éttermét Budapesten.

Kempinski szálloda lesz Xiamen legnagyobb épülete 

A Kempinski Hotels nyerte el a menedzsment szerződését annak az új, ötcsillagos szállodának, amely Kínában, Xiamenben épül majd.

Megnyílt a Lion’s Garden Hotel 

A zuglói Cházár András utcában, a Városliget közelében, az egykor Sport mozi helyén megnyílt Budapest legújabb négycsillagos szállodája, a Lion’s Garden Hotel.

Egymillió vendégéjszaka a Kolpingban 

Május 10-én jeles pillanat érkezett el az alsópáhoki Kolping Hotel történetében: ekkor ünnepelte a 12 éve családbarát szállodai szolgáltatásokat nyújtó ház egymilliomodik vendégéjszakáját.

Hamarosan régi pompájában a Grand Hotel 

Egy héttel az Anna bál előtt, július 19-én nyílik meg a balatonfüredi négycsillagos Anna Grand Hotel. A műemléki védettséget élvező, 250 éve az idegenforgalom szolgálatában álló épület felújítása 2004-ben kezdődött, újjáépítése és egy negyedik szárnnyal történő bővítése összesen 3,5 milliárd forintos beruházással valósult meg.

Sikeres évkezdet a Hotel Lyciumban 

A debreceni Hotel Lycium sikerrel kezdte az idei évet. 2008. január-áprilisában a szálloda kihasználtsága átlagosan 50 százalék feletti volt.

Tavaszi nagytakarítás a Városligetben  

„Turizmus a tiszta környezetért” szlogennel folytatódik a budapesti szállodák és iskolák hagyományos évi „nagytakarítása”. A Citadella, a Margitsziget és a Fővárosi Állat- és Növénykert után ezúttal, május 15-én, a Városliget tavaszi nagytakarítására gyűlnek össze az önkéntesek.

Budapest: élénk turistaforgalom az első negyedévben 

A Központi Statisztikai Hivatal 2008 első negyedéves adatai alapján, folytatódik a fővárosi turizmus dinamikus növekedése. A kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégek száma 12,9, a vendégéjszakák száma pedig 8,4 százalékkal emelkedett a tavalyi azonos időszakhoz képest.

Új szalvéta a TORK-tól  

A TORK formabontóan új szalvétával állt elő, amelynek segítségével gyorsabbá tehető a terítés, ugyanis a szalvéta kihelyezése, hajtogatása és az evőeszközök szervírozása egy lépésbe tömörül. A szalvétán speciális hajtogatásának köszönhetően egy „zseb” keletkezik, amibe az evőeszközök könnyen belehelyezhetők.

Új ruhában a Dreher  

Májustól a Dreher új köntösbe öltözik, a palackos és dobozos sörök 3D-s logóval, modern címkével kerülnek az üzletek polcaira.

Sörfőző a szomszédom - program a társadalmi párbeszédhez  

A Borsodi Sörgyár Zrt. „Sörfőző a szomszédom” címmel elindította a vállalat és a környezete közötti társadalmi párbeszédnek keretet adó programját. Az első találkozón, amelyen a környező települések vezetői, illetve más érintettek is részt vettek, Derek Hopkins, a Borsodi Sörgyár Zrt. vezérigazgatója beszámolt a cég korábbi, régióban zajló társadalmi szerepvállalásáról (szociális támogatások, környezetet károsító hatások csökkentése, illetve megszüntetése), majd ismertette új programjukat.

Változás a Rognerben 

Pusztai Erzsébet, 8 és fél év után távozott a hévízi Rogner Hotel & Spa Lotus Therme szálloda sales & marketing igazgatói posztjáról.

Budapest: élénk turistaforgalom az elsö negyedévben 

A Központi Statisztikai Hivatal 2008 első negyedéves adatai alapján, folytatódik a fővárosi turizmus dinamikus növekedése.A kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégek száma 12,9, a vendégéjszakák száma pedig 8,4 százalékkal emelkedett a tavalyi azonos időszakhoz képest.

Tavaszi nagytakarítás a Városligetben  

„Turizmus a tiszta környezért” szlogennel folytatódik a budapesti szállodák és iskolák hagyományos évi „nagytakarítása”. A Citadella, a Margitsziget és a Fővárosi Állat- és Növénykert után ezúttal, május 15-én, a Városliget tavaszi nagytakarítására gyűlnek össze az önkéntesek.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!