Dobogós az Austrian  

Az utóbbi néhány évben drámai módon növelte piaci részesedését Magyarországon az Austrian Airlines. Míg három évvel ezelőtt a hatodik helyet mondhatta magáénak az osztrák nemzeti fuvarozó a légitársaságok hazai versenyében, 2004 utolsó hónapjaira már a Malév és a Lufthansa után a dobogó harmadik helye az övék. A piaci előretörés okairól Heintz Götz, az Austrian Airlines magyarországi igazgatója nyilatkozott lapunknak.  

'

Az erősödő versenyben is növelni tudták piaci részesedésüket Magyarországon. Hogyan?

– Először is erős a kapcsolat a két ország között. Könnyű bécsi indulású utakat eladni Magyarországon. Tatabányától már ugyanolyan könnyű megközelíteni Schwechatot, mint Ferihegyet, a budai oldalon lakók már a célközönségünket jelentik. Nincs még egy légitársaság, amely két városból (Bécs, Budapest) kiinduló utakat is tud ajánlani a magyar utasoknak, versenyképes áron. Utasaink 25 százaléka már eddig is Bécsből indult útra. Másrészt az Austrian Airlines ugyan nem tartozik a nagy légitársaságok közé, de növekszik. Közép- és Kelet-Európa specialisták vagyunk, de a régiós hálózatunk ráhordó szerepet is vállal a folyamatosan bővülő interkontinentális járathálózat számára. Bécset Közép-Európa vezető gyűjtő-elosztó pontjává szeretnénk tenni. A régióban mi repülünk a legtöbb városba: 23 országban 38 desztináció érhető el járatainkkal.

Részesedést szereztek a szlovák légitársaságban, miért?

– Minden olyan lehetőséget mérlegelünk, amikor a társaság értékét növelni tudjuk akvizícióval. A Slovak Air esetében ez sikerült. 62 százalékban tulajdonosokká váltunk. A jelenlegi állás szerint önálló légitársaságként megtartjuk a Slovak Airt, amely a jövőben is pozsonyi székhellyel működik. Új desztinációkat veszünk fel az útvonalhálózatba, és bővíteni akarjuk a flottát. Érdeklődtünk a Malév iránt is, de a kiírási feltételek ismeretében úgy döntöttünk, nem pályázunk.

Milyen új városok kerülnek be a közeljövőben az útvonalhálózatba?

– Baselnek komoly szerepet szánunk a jövőben, miután a Swiss kivonult erről a piacról. A nyári menetrendben több járatot indítunk Kínába, új úti cél lesz az egyiptomi Alexandria és Bombay.

Szokatlanul barátságos hangulat fogadja az irodájukba látogató vendégeket.

– Tavaly megújult a vállalat imázsa. A kommunikációban, az irodában is új, fiatalos, vonzó, friss dizájnt használunk. A belépő ügyfél érezheti, hogy nem egy hagyományos légitársasághoz érkezett. Újítók vagyunk, ez köszön vissza a termékeinkből és a hirdetéseinkből is.

Szükség van-e még az utazási irodákra?

– Számunkra a legfontosabb partnerek továbbra is az utazási irodák, hiszen rajtuk keresztül bonyolódik a forgalmunk legjelentősebb része. Azonban muszáj, hogy használjunk más értékesítési csatornákat: direkt értékesítést, internetet is. A mi fókuszunkban az ügyfél áll, ezért ott akarunk lenni minden csatornán, ahol csak el tud érni minket az utas.

Kiugró forgalombővülés

2004-ben 9,4 millió utast szállított az Austrian Airlines Csoport, 1 millióval többet, mint 2003-ban, ami 10,9 százalékos növekedést jelent. A 2004-es év harmadik negyedévének végén a légitársaság 36 millió eurós adózás előtti eredményt jelentett. A menetrend szerinti járatokon a helykihasználtság ezen időszakban 73,2 százalékra emelkedett az egy évvel korábbi 70,2 százalékról. Az erős versenyhelyzetben, amikor például nyolc fapados légitársaság repül Bécsből a fő európai útvonalaikon, ez nem is rossz eredmény. Ugyanez igaz a régiós versenytársakkal (Olympic, Alitalia, Malév) való összehasonlításban is. Az Austrian Airlines valószínűleg a legnagyobb fejlődést mutatta tavaly a magyar piacon. A hagyományos légitársaságok piacán a forgalom nagyjából változatlan volt 2003-hoz képest, az Austrian mégis növelni tudta bevételeit 2,5 milliárd forintról 2,8 milliárdra. A jegyeladások 4,9 százalékkal emelkedtek, így a piaci részesedésünket is növelték. Két és fél évvel ezelőtt, amikor Magyarországra került Heintz Götz, akkor még a hatodik helyen állt a magyar piacon, ma a harmadikok az árbevétel tekintetében, megelőzve immár a KLM-et és az Air France-ot.

'

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.