Farmergolf és Senki szigete Budapest mellett

Farmergolf és Senki szigete Budapest mellett 

A Szigetszentmiklós és térsége TDM Nonprofit Kft. és a Magyar Turizmus Zrt. Budapest-közép-dunavidéki RMI április végén tanulmányútra hívta a turizmussal foglalkozó szakújságírókat, hogy testközelből is megtapasztalhassák a fővárostól karnyújtásnyira található Csepel-sziget élményeit.

Tengerparti életérzés a Velencei-tónál 

Május végén már a nagyközönség számára is megnyílik a Velencei-tó Kapuja létesítmény, amelyet az utóbbi idők viharos szelei nem kíméltek, a mintegy 13 ezer tonna odafuvarozott és szépen elgereblyézett felső, finom homokréteget ezerrel vitte a szél a szélrózsa minden irányában.

Néphagyomány a turizmusban 

Stílszerűen a Hagyományok Házában rendezték meg április 29-én a Néphagyomány a turizmusban című sajtótájékoztatót. Szalay-Zala Andrea, a Falusi Turizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) titkára és egyben a Vidékjáró programszervezője moderálta a rendezvényt.
Sikerfesztivál műemléki környezetben

Sikerfesztivál műemléki környezetben 

Az idei pécsi Zsolnay Fesztivál és Egyetemi Napok első napján már elérték a tavalyi összlátogatószámot: mintegy 10.000 ember volt részese a Zsolnay Negyedben zajló forgatagnak.
Békés megyei turisztikai fejlesztések

Békés megyei turisztikai fejlesztések 

Békés megyében az utóbbi egy évben számtalan turisztikai fejlesztés valósult meg, több projekt pedig az idén készül el – tudtuk meg a Tourinform Békés megyei irodavezetőjétől, Glózik Klárától.

Haditechnikai, repülési és járműtechnikai kiállítás Budaörsön 

Május elsejétől látogatható a Budaörsi Repülőtéren lévő "Cold War Park Budapest", amely nemcsak interaktív haditechnikai, repülési, illetve járműtechnikai kiállítás, hanem olyan turisztikai attrakció, amely a szervezők reményei szerint sok turistacsoportot vonz majd.

A repülő ember és a polihisztor automobilja 

Pécs már eddig is az egyik leglátogatottabb város volt a turisták körében, köszönhetően a Zsolnay Kulturális Negyednek, a különböző kiállításoknak, koncerteknek, de keddtől több országból is érkezhetnek látogatók azért, hogy a most megnyílt kiállítást megnézzék.

110 program, 38 koncert a pécsi fesztiválon 

Huszonhárom helyszínen több mint 110 program és 500 előadó várja az érdeklődőket Pécsett a Zsolnay Fesztiválon és Egyetemi Napokon.

Járja be Magyarországot néhány óra alatt! 

Ünnepélyesen avatták fel és mutatták be a magyar vasúttörténet legendás mozdonyainak, legszebb állomásépületeinek és a balatoni vitorlázás ikonikus hajóinak kicsinyített másait április 11-én, pénteken az ország egyetlen interaktív makettparkjában, Szarvason, ahol eddig is mintegy félszáz makett várta a látogatókat.

Borturisztikai portál és szüretelési élménytúra kell 

Borsod-Abaúj-Zemplén megye turisztikai fejlesztési lehetőségeiről és javaslatokról jelent meg egy összefoglaló írás.

Göcseji vendégházé az ötszázadik napraforgós védjegytábla 

Dr. Horváth Viktória adta át az ötszázadik napraforgós nemzeti tanúsító védjegytáblát március 29-én, szombaton a Budai Arborétum 120 éves különleges felső kertjében. A Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára a Göcsej szívében, Szentkozmadombján álló „Faluszéli Tóthék háza” vendégház tulajdonosainak adta át a nemzeti tanúsító védjegytáblát.

Idén is virágba borul Magyarország 

2014-ben Gyula és Zebegény képviseli hazánkat az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén, az hazai Virágos Magyarországért versenyre pedig már lehet jelentkezni.

Desszertkönyvet mutattak be a Szamos Gourmet Házban 

Borbély Béla a Szamos Marcipán egykori fejlesztő technológusa.

Turisztikai szakmai napot tartottak Szolnokon 

„Partnerek vagyunk!” címmel szakmai fórumot rendezett az „Alföld Szíve” Térségi Turisztikai Egyesület és Jász-Nagykun-Szolnok megye önkormányzata március 20-án, csütörtökön Szolnokon.

Hol találkozik a trabantos városnézés a golffal? 

A DU-NA-TÚRA Öko- és Fesztiválturisztikai Klaszter, illetve a Tata és Környéke Turisztikai Egyesület "Tata mint turisztikai desztináció - Természetesen jó!" címmel konferenciát és kiállítást szervezett a MUISZ beutaztató tagszervezetei részére. A programot sajtótájékoztatóval, majd borkóstolóval zárták március 13-án, csütörtökön a tatai Kiss Hotelben.

Tavaszi ébredés Nyugat-Dunántúlon 

Tama István, a Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunántúli RMI vezetője munkatársunknak arról számolt be, hogy a szezon előtti és utáni turizmust szeretnék erősíteni, nagy hangsúlyt fektetnek a zöld turizmus, a különböző rendezvények és a határ menti natúrparkok együttműködésének népszerűsítésére. Ezzel a turizmus 5-6 százalékos tavaszi (április-május) csökkenését akarják megállítani és növekedést szeretnének elérni. Amire a programokat nézve nagy esélyük van. 

Idén korábban nyit a Balaton 

Földön – vízen – levegőben – minden úton irány 2014-ben is a Balaton régió! - szól a balatoni régió négy évszakos utazásra ösztönző kampánya. Különösen a belföldi turistákat várják.

Pécs nem egyéjszakás város 

Pécs volt a díszvendége az idei Utazás Kiállításnak. Ki is tettek magukért, mert senki nem tud még egy olyan drága műtárgyat felmutatni, mint amit Pécs itt kiállított.

Szálljon meg egy maharadzsa palotájában! 

Bemutatták a Chemol Travel 2014. évi, körutazásokat tartalmazó katalógusát. A rendezvényen elmondták, hogy sikeres évet zárt az utazási iroda, igényes körutazásait országszerte keresik és értékelik mind az utasok, mind a partnerirodák.

Tunézia és Pécs is az Utazás kiállítás díszvendége 

Harminchetedszer rendezik meg hazánk legjelentősebb turisztikai seregszemléjét, az Utazás Nemzetközi Idegenforgalmai Kiállítást február 27. és március 2. között a Hungexpo „A” pavilonjában. A kiemelkedő eseményről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a fővárosban.

Ahol a Terra Reisen és a Csepel Művek találkoznak 

Az ausztriai székhelyű Terra Reisen több mint 50 éve szervezi az utazásokat az egyénileg utazók számára. Magyarországi vezetője az idei, 2014-es, nyári német és magyar nyelvű katalógusai bemutatóját 2014. február 15-én rendezte meg a Csepel Művekben lévő Trap Factory élményparkban.

Ismét útra kelnek az élmény- és zarándokvonatok 

Közös sajtótájékoztatót tartott a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV Nosztalgia Kft. február 6-án, csütörtökön a Nyugati pályaudvar Királyi várójában. Buday László főszervező (Misszió Tours) elmondta, hogy idén is útra kel a Boldogasszony Zarándokvonat Csíksomlyóra, a Fekete Madonna Zarándokvonat pedig Lengyelországba. A csíksomlyói búcsúba és a lengyelországi Krakkóba, Czestochowába, valamint Tarnowba robognak a Misszió Tours zarándokvonatai.

Megalakult a Vallási Turizmus Szövetség 

Megalakult a zarándokok érdekvédelmi szervezete, a VATUSZ, amely a zarándoklatok és zarándokok érdekvédelmi szervezete - jelentette be Madari Gyula, a Makrovilág Utazási és Zarándok Utazási Iroda igazgatója január 27-én hétfőn, a szervezet központjában az alakuló közgyűlés után megtartott sajtótájékoztatón.

Munkácsy kiállítás, adventi forgatag és borozás Sopronban 

Sopron a turisták számára télen is vonzó város, kulturális programok és kulináris élvezetek várják az ide látogatókat.

Öhöm, racka, cuháré! 

Dacolva a december eleji jeges széllel, újságírók és falusi turizmusban érdekelt szakemberek lelkes csapata ismerkedett a minap Békés megye déli részének tanyasi vendégfogadóival, turisztikai kínálatával. A résztvevők azt is megtudhatták az út során, mit jelent az öhöm vagy a cuháré kifejezés.

Akik a restik sötétjéből kiszabadították az aranyat érő nedűt 

Dlusztus Imre és Soós Kálmán A jó magyar pálinka című albumát mutatták be csütörtökön a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban (MMGM) megtartott a Szent Miklós Pálinka Ünnepen.

Ezt hörpintse fel! 

Hivatalosan a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban (MMGM) csütörtökön a Szent Miklós Pálinka Ünnepen megtartott díjátadón jelentették be, hogy a Brill Pálinkaház birskörtepárlata lett 2013-ban Magyarország Legjobb Pálinkája. 

Turistajeggyel a tatai buszon 

A Tata és Környéke Turisztikai Egyesület és a Duna-Gerecse Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. kezdeményezésére 2014. január 1-től turistajegyet is lehet vásárolni a tatai helyi közösségi buszjáratokon történő utazáshoz.

Múltidézés és hotelvizit 

Múltidézés és hotelvizit

Sikersztori Cserkeszőlőn 

Megújult a cserkeszőlői Aqua Lux *** Wellness Hotel. Az ünnepélyes projektzárót december 2-án tartották a szállodában.

Idén is teltházas volt a Nyugdíjas Expo 

Minden eddiginél nagyobb sikerrel zárult az ötödik Nyugdíjas Expo, amelyet 2013. november 29 és 30-án Budapesten a SYMA Konferencia- és Rendezvényközpontban rendeztek meg.

Kiemelt célcsoport az orosz piac Harkányban 

Hajdú Gábor, a Harkányi TDM elnökségi tagja, a harkányi önkormányzat idegenforgalmi bizottságának elnöke a Nyugdíjas Expón munkatársunknak elmondta, hogy a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő az idei szezonban a szakmai munkára is nagy hangsúlyt fektetett. 

12 százalékkal több vendégéjszaka Szegeden 

Az ötödször megrendezett Nyugdíjas Expón Szeged is megjelent kínálatával.  

A családosokra koncentrál Orosháza-Gyopárosfürdő 

Az eltelt évet az imázsjavításra fordítottuk, mert a környékben megvalósított fürdőfejlesztések elvették a figyelmet Gyopárosfürdőtől. A dél-békési turisztikai szolgáltatók kínálatát kell piacra vinni, reklámozni és ismertté tenni - mondta Dedák Andrea, a Jövő Építők TDM vezetője a Nyugdíjas Expón munkatársunk kérdésére. 

Tematikus hétköznapok Makón 

A Nyugdíjas Expón jelen volt a makói Hagymatikum képviselője is. 

Oroszul tanulnak Hajdúszoboszlón 

Idén januártól szeptemberig hat és fél százalékos forgalomnövekedést mértek Hajdúszoboszló kereskedelmi szálláshelyein – tudtuk meg a Nyugdíjas Expón Forman Annamáriától, a Hajdúszoboszlói TDM munkatársától. 

Elindult a síszezon Szlovákiában 

Sonja Jelinkova, a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal budapesti képviseletének vezetője a Nyugdíjas Expón munkatársunkkal beszélgetve elmondta, az idei évben éppen 35 rendezvényt szervezett.

Tavasztól látogatható lesz Pécs Középkori Egyeteme 

A hétvégén megrendezett ötödik Nyugdíjas Expóról nem maradhatott ki Pécs, ahonnan többek között Jakab Bernadett, a Zsolnay kulturális negyed marketing munkatársa várta a látogatókat. 

Újra indul a Bivaly 

Hatalmas érdeklődés mellett, nosztalgia-vonatozással ünnepelték és avatták fel péntek este a magyar gőzmozdonygyártás legendás járművét, a 424.247-es gőzmozdonyt – becenevén a “Bivaly”-t, valamint az Aba I. osztályú párnás és Caü III. osztályú fapados vasúti kocsikat Budapesten. 

Taurus-túra Tunéziában 

Idén másodszor szervezett tanulmányutat fő desztinációjába, Tunéziába a Taurus Reisen. 30 viszonteladó munkatárs nézte meg a 18 egységből álló Mouradi-lánc tíz legfontosabb szállodáját, és végigjárták a turisták számára kínált fakultatív programokat.

Novemberben ismét TableFree Éttermi Napok 

A TableFree Éttermi Napokat már öt éve rendezik meg, egyre növekvő népszerűséggel, minden év tavaszán és őszén. 

Aktív turizmus az Írottkő-Geschriebenstein Natúrparkban 

Az Írottkő Natúrparkért Egyesület október közepén tanulmányutat szervezett szakújságírók részére hogy bemutassák az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 támogatásával megvalósuló IGEN – Írottkő Geschriebenstein Naturpark című projektet, melynek költségvetése 87 millió forint volt.

Őszi aranyban a villányi Bock Pincészet 

A Villányi Bock Pincészet gasztronómiával, borászattal és turizmussal foglalkozó szakújságírókat hívott meg október közepén, hogy bemutassák, mit tudnak kínálni azoknak, akik a villányi borvidékre kíváncsiak. 

Hó-Show és Fridge Fesztivál a Hungexpon 

A Hó-Show kiállítást és a Fridge Fesztivált idén november 21-24. között rendezik meg a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, a Sziget Kft., a Meex Kft. és a Hungexpo Zrt. közös szervezésében.

Daruvonulástól a sárkányfogig 

A FATOSZ az utóbbi két hétben újságírók számára több tanulmányutat szervezett Vidékjáró programjuk keretében. Jártunk Dabason, Nagyegyházán, a hét végén pedig a Hortobágyra látogattunk, ahol két nap alatt Nádudvarral, Hodásszal és Nyírbátor életével ismerkedtünk. 

Kulturális sikersztori a Kodály Központban 

Márta István, a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője október 8-án a Rózsavölgyi Szalonban beszélt a pécsi Kodály Központ 2013/2014-es műsorterveiről.

Katalógusbemutatóval búcsúztatta a nyarat a Terra Reisen 

A Terra Reisen 2013/14-es, téli magyar nyelvű katalógusának bemutatóját 2013. október 6-7-én Etyeken tartották, amelyre az ország minden részéből meghívták a partnerirodák munkatársait. Mintegy nyolcvanan fogadták el az invitálást, amelyet „Etyeki mulaccság”, azaz Edecker Mulatschag nevet adták, ezzel is cégük osztrák mivoltára és a helyszín sváb történelmére utaltak.

Gömörszőlősön kirándultak a vidékjárók 

Vidékjáró Study Tour néven Gömörszőlősre szervezett utat turizmussal foglalkozó újságírók részére szeptember 28-án a FATOSZ.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!

Group travel: next stop the Grand Est!

Group travel: next stop the Grand Est! 

The Grand Est is a must-see destination for group travel lovers. With its historic cities and unspoilt natural landscapes, this rich, diverse region offers an unrivalled range of experiences.
Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.