Bódi Ágnes cikkei
Sztrapacska, knédli, káposzta: szlovák hét a Gerbeaud-ban
Újra itt a szlovák hét, amely idén szeptember 12-éig tart, és amelyet a hétfőn, szeptember 7-én, a Vörösmarty téri Gerbeaud Sörházban megrendezett sajtótájékoztatón jelentett be Sona Jelínkova, a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal magyarországi képviselet-vezetője.
„Érték a mérték” – a Heim Pál Alapítvány és a Metro közös akciója
Nem véletlen, hogy az AlkoholSTOP programot egy egészségügyi alapítvány indította. S az sem, hogy egy gyermekkórházhoz kötődik a javaslat. A Heim Pál Alapítvány munkatársai ugyanis úgy gondolták, hogy az alkoholfogyasztás visszaszorítását megelőzéssel, azaz a kamaszkorú gyermekek körében végzett ismeretterjesztő munkával kell kezdeni.
Martfű: egy fesztivál, ami kilóg a sorból
A támogatók jóvoltából ingyenesen látogatható az augusztus 14-én kezdődő Martfűi Ünnepi Napok és a IV. ÖrökZöld Tisza Fesztivál.
Ízek, élmények és magyar borok várják a látogatókat Rádpusztán
Látványos turisztikai és idegenforgalmi központ megvalósult elemeit mutatták be július 31-én a Balatonlelle-Rádpuszta Csárda és Szabadidő Centrum kiemelt, dél-balatoni turisztikai központban, rövidebb nevén a Gasztro élménybirtokon.
Mini turnén a Virtuózok Székelyföldön
„Gyerekek a gyerekekért” címmel három állomásból álló mini turnét szerveznek augusztus 4. és 10. között Erdélyben a Virtuózok, a világ első, Magyarországon lezajlott komolyzenei tehetségkutató fiataljainak részvételével. A bevételt a dévai Szent Ferenc Alapítványnak, vagyis Böjte atya pártfogoltjainak ajánlják fel.
Nyáridőben Berekfürdőn
Július 15-én a felújított Berekfürdői Termál- és Strandfürdőt látogattuk meg, hogy saját szemünkkel is megtapasztaljuk, milyen újdonságok várják a fürdőzőket Torkos György fürdőigazgató birodalmában.
Ismét együtt buliztak a turisztikai képviseletek
Immár hagyományosan, idén már tizedik alkalommal rendezte meg nyárköszöntő partnerpartiját a Magyarországon működő Nemzeti Turisztikai Képviseletek Szövetsége, az ANTOR (Association of National Tourism Organisation Representatives) június18-án, csütörtökön, a Károlyi-palotában lévő Károlyi étteremben.
Gömör szépségei: az aragonitbarlangtól a szlovák Tádzs Mahalig
Szlovákiába, Gömörre és környékére látogattunk, ahol katedrálisból sörgyárba, jégbarlangból kalandparkba vezetett utunk.
Horvátország szezon előtt
Dalmáciába szervezett tanulmányutat májusban a Terra Reisen, amelyre kiemelt márkapartnereit és a legutóbbi foglalási versenyen legjobban teljesítő irodák képviselőit hívta meg az utazásszervező.
Látványkonyha és sószoba is van Villány új rendezvényházában
Projektátadó rendezvényt tartottak a villányi Kiállító- és Rendezvényházban június 11-én, amelyre a turisztikai sajtó képviselőit is meghívták.
Sportos vakáció – elindult az Iskolakapun kívüli program
A vakációzó általános és középiskolások a program keretében akár az egész nyarat aktív kikapcsolódással tölthetik.
Bük: kis város nagy múlttal
Három jubileumot is ünnepel idén Bük. A település 750. évfordulója mellett negyedszázados ebben az esztendőben az Aratóünnep. Szintén kerek évfordulót, 10 éves jubileumot ünnepel 2015-ben a „Nyugat-dunántúli régió kiemelt kulturális és örökségturisztikai rendezvénye”, azaz a Gyógy-Bor Napok és Büki Gasztrofesztivál rendezvény is. A neves évfordulókat a város a „Kultúrwellness – Büki Kultúr Kúra” elnevezésű, egész éven át tartó rendezvénysorozattal ünnepli. Az eseményekről a két napos tanulmányútra érkező újságírócsoportnak sajtótájékoztatón számoltak be.
Horvátország szezon előtt
Dalmáciába szervezett tanulmányutat májusban a Terra Reisen, amelyre kiemelt márkapartnereit és a legutóbbi foglalási versenyen legjobban teljesítő irodák képviselőit hívta meg az utazásszervező.
Szezon előtt Horvátországban
A Terra Reisen kiemelten fontos márkapartnereit hívta meg idei dalmáciai tanulmányútjára, a 24 helyből hétre foglalási versenyt hirdetett és azt a legjobbak kapták meg. Feltűnőn sok volt a fiatal, de olyan résztvevő is akadt, aki több mint húsz éve ezen a területen dolgozik. Az utat május 16-án, a hivatalos szezon előtt kezdték meg Omisban, majd Tucepiben folytatták, egészen május 20-áig.
Túrakalauz, mellyel bebarangolhatjuk Szlovákia rejtett kicseit
A Szlovák Idegenforgalmi Hivatal és a Szlovák Intézet Nagy Árpád: Igló és a Szlovák Paradicsom címmel megjelent könyvét 2015. május 21-én, csütörtökön a Szlovák Intézetben turisztikai tájékoztatóval egybekötve mutatták be.
Vasalóban készül a pörkölt a szürkemarha hazájában
A MT Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság és a Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság meghívására turisztikai újságírók töltöttek két eseménydús napot a Hortobágyon és a Tisza-tónál. A meghívás célja az volt, hogy megismerjük hazánk két kiemelkedő turisztikai nevezetességét. A Hortobágy 2008-ban nyerte el a legjobb élő hagyományokkal rendelkező úti cél címet, a Tisza-tó pedig 2010-ben a legjobb természetes vizű desztináció címet.
Tosca a kőfejtőben: betekintés a kulisszák mögé
Hamarosan befejeződnek a szentmargitbányai operafesztivál előkészületei, jól haladnak a munkákkal, így júliusban bemutathatják az egykori kőfejtő szabadtéri színpadán Puccini Tosca című operáját. Erről a turisztikai szakújságírók bizonyosodhattak meg május 7-én a bécsi Art for Art cég díszletkészítő műhelyében, ahol a hatalmas díszletek készülnek.
Épül a kerékpáros centrum Tiszafüreden
Egy csaknem egymilliárd forintos fejlesztési program részeként Magyarország legnagyobb kerékpáros centruma épül meg október végéig Tiszafüreden.
Vár a Tátra nyáron is
A Tátra nemcsak télen, hanem nyáron is várja a turistákat - derült ki egy minapi rendezvényen a Szlovák Intézetben.
A fény és árnyék országa
Magyar és román értékesítő partnereinek és újságíróknak szervezett tanulmányutat Hurghadára az Express Travel International (ETI). Az Egyiptom-specialista utazásszervező, amelynek budapesti leányvállalata 2014-ben jött létre, a tulajdonában lévő Red Sea hotelláncot mutatta be a résztvevőknek.
A fény és árnyék országa, Egyiptom
Magyar és román értékesítő partnereinek és újságíróknak szervezett tanulmányutat Hurghadára az Express Travel International (ETI). Az Egyiptom-specialista utazásszervező, amelynek budapesti leányvállalata 2014-ben jött létre, a tulajdonában lévő Red Sea Hotelláncot mutatta be a résztvevőknek.
Keresik a legízletesebb hazai úti célokat
Egy uniós pályázat támogatásával ismét keresi a legkiválóbb hazai úti célokat a Magyar Turizmus Zrt.. Idén a helyi gasztronómiára kerül a hangsúly.
Napraforgók a falon
Ki ne vágyna a nagyvárosok zsúfoltsága után néhány napra a jó falusi levegőre, frissen fejt tejre, házi készítésű sajtra, vajra. Kiülni a teraszra, hosszúlépést kortyolva pihenni, közben hallgatni a gyerekeket, akik tojást keresgélnek a tyúkólban, vagy a háziak macskájával játszanak. De mindezt hol tehetjük meg?
Utazási irodák és szállodák összefogása kell a kínai turistákért
Turisztikai konferenciát szervezett a Golden Bridge Hungary China World International Travel Agency, amelyen részt vett száz, hazánkat meglátogató kínai turisztikai szakember is március 30-án a margitszigeti Danubius Health Spa Resortban.
Multimédia és mocsár az Ős-Dráva Látogatóközpontban
Az Ős-Dráva Látogatóközpont létrehozása befejeződött, már csak apróbb simítások vannak hátra. A mintegy egymilliárd forintból a baranyai Szaporca határában épülő létesítmény áprilisban nyílik meg a látogatók előtt. A szervezők szakmai bemutatót tartottak március 23-án, hogy megmutassák, mit kínálnak majd az idelátogatóknak.
Vaddisznóvadászat Tunéziában
A tunéziai vadászlehetőségekről tartottak sajtótájékoztatót március 19-én, csütörtökön a Sophie&Ben Bistróban, ahol Leith Ben Zakour, a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal (ONTT) képviselője köszöntötte a résztvevőket.
Nous sommes tous Bardo! – terrorellenes felvonulás Budapesten
„Nem szabad félni, mert a félelem erősíti a terroristákat. A félelem falát kell legyőzni, mert a félelem táplálja a terrorizmust” – mondta Abderraouf Betbaieb, Tunézia magyarországi nagykövete, aki elítélte a tuniszi Bardo Múzeum ellen szerdán elkövetett merényletet.
Nyitott pincékben
Tavaly novemberben már 15. alkalommal rendezték meg a Pozsony közelében fekvő Kis-Kárpátok borúton a Nyitott Pince Napokat.
Velencei kalandok az Operettszínházban az IBUSZ-szal
Partnerpartira hívta meg legnagyobb partnereit az IBUSZ Utazási Irodák Kft. az „Én és a kisöcsém” című darab premier előtti bemutatójára március 12-én, csütörtökön az Operettszínházba.
Napraforgók a falon – falun
Ki ne vágyna a nagyvárosok szmogos levegője, a zsúfolt villamosok, buszok zaja után néhány napra a jó falusi levegőre, frissen fejt tejre, házi készítésű sajtra, vajra. Kiülni a teraszra, hosszúlépést kortyolva pihenni, közben hallgatnia a gyerekeket, akik tojást keresgélnek a tyúkólban, vagy a háziak kutyáját, macskáját nyúzzák, vagyis játszanak. De mindezt hol tehetjük meg?
Kősivatagban és hadi útvonalon száguldanak a szaharai ralisok
Negyedik alkalommal rajtol el március 12-én a Saharun, a szaharai kaland- és navigációs rali Tunéziába. Harminc felkészített autó és 65 kalandvágyó résztvevő vág neki a 4800 km hosszú távnak. Polgár András, a futam alapítója sajtótájékoztatón számolt be az előkészületekről.
Éjszakai horror az állatkertben
Esti állatzajok és zörejek kísértek a zárás utáni állatkerti sétán, és miközben a zöld színű, ékes ősdarazsat szemléltük, azt mesélték nekünk, hogy hogyan használja gazdatestnek a rovar lárvája a csótányt. Az ijesztő élmények mellett aranyos kisállatokkal is várt az esti séta.
Pályázati felhívás Nemzeti Parki Termék védjegy kérelmezésére
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság védjegyet kíván adományozni azoknak a jellegzetes helyi, kereskedelmi forgalomba hozható erdei és/vagy vadon termő alapanyagokból előállított, feldolgozott gyümölcskészítményeknek, amelyek a nemzeti park területén készülnek, és előállításuk a természettel összhangban történik.
Tosca a Szentmargitbányai Kőfejtőben
Schneider Erika, az osztrák magánalapítvány, a kismartoni székhelyű Esterházy Magánalapítvány magyarországi kulturális képviselője az Utazás 2015 kiállítás színpadán arról beszélt, hogy a Szentmargitbányai Kőfejtő Tosca operaelőadását július 8-a és augusztus 15-e között 18 alkalommal mutatják be.
Sörutak és fatemplomnéző körút Szlovákiában
Soňa Jelínkova, a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal budapesti képviseletének vezetője üdvözölte az Utazás kiállítás Szlovák standjára meghívott turisztikai szakújságírókat, és bemutatta az ország egyedülálló attrakcióit.
A sokszínű Kiskunhalas
A kiállításon díszes, gyönyörű halasi ünnepi viseletben fogadta a vendégeket Vadkerti Mónika, a Halasi Média és Kultúra Nonprofit kft. program szervezője.
Az OEP már támogatja a martfűi gyógykezelést
Idén is megjelent az Utazás kiállításon a Martfű Termál SPA Gyógyászati Központ, Uszoda és Gyógyszálló, ahol Tomasovszky László, a létesítmény tulajdonosa számolt be a közelmúltbeli örvendetes változásokról.
Emlékvonat indul az Isonzóhoz
Az Isonzó front főbb magyar vonatkozású emlékhelyeit meglátogató, zarándoklat jellegű négy napos vasúti körutazás indul július 20-án az isonzói csata századik évfordulójára az első világháború centenáriumának alkalmából.
Erős főváros nélkül nincs erős Magyarország
Tarlós István főpolgármestert a Magyar Közgazdasági Társaság Corvinus egyetemi ifjúsági bizottsága február 19-ére meghívta az egyetemre, hogy tartson előadást a főváros jövőjéről, Budapest regionális gazdasági központi szerepéről, turisztikai potenciáljáról, valamint az első közép-kelet-európai nyári olimpiai játékok megrendezésének esélyeiről.
Tortával ünnepelték a tíz éves Torkos Csütörtököt
Jövőre megújul a Torkos Csütörtök, számos elemmel gyarapodik az esemény, amely azt szolgálja majd, hogy egyre többen vegyék igénybe a jelentkező éttermek akciós szolgáltatásait. Ezt Lipcsey György Imre, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese jelentette be a február 19-én, a konyhájáról is híres Kárpátia Étteremben megrendezett ünnepi sajtótájékoztatón.
Utazzon húszezer négyzetméteren!
Hazánk legnagyobb turisztikai bemutatóját, az Utazás 2015 kiállítást február 26. és március 1. között rendezik meg a Hungexpo Budapesti Városközpontban. Az ezzel kapcsolatos eseményekről február 18-án sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.
Hazai síterepek - műanyagpályák és havas lejtők
Síelj Itthon! címmel a Magyar Turizmus Zrt. és a Chernel István Sí és Turisztika Klaszter téli sportlehetőségeket bemutató tanulmányútjára hívta a turizmussal foglalkozó szakújságírókat, amelyen a hazai sípályák világába és a magyarországi síéletbe nyerhettünk bepillantást.
Hatszázan ünnepelték a 20 éves Haris Travel Clubot
A kulturális körutazások szervezésében nagy tapasztalattal rendelkező Haris Travel Club – követve több éves hagyományát – immár a 16., egynapos szezonnyitó élménytúrájára hívta törzsutasait, útjaik értékesítőit és a szaksajtót február 8-án, vasárnap.
Ifjúsági szálláshelyeket minősít a hátizsákos védjegy
A szállodák, a kempingek, az üdülőháztelepek, a magán- és a falusi szálláshelyek után az ifjúsági szállásoknak is megszületett a hátizsákokkal jelölt Nemzeti Tanúsító Védjegye.
Tizedszer is Magyar Turizmus Minőségi Díj
A Magyar Turizmus Minőségi díjat 31 szolgáltató – köztük 21 szálláshely és 10 vendéglátóhely – képviselője vehette át január 27-én a Hiltonban megrendezett ünnepségen, ahol egyben aláírták a védjegyrendszer akkreditációjának újabb ötéves meghosszabbítását.
Szlovák síterepen bulizott és síelt a turisztikai szakma
Negyedik alkalommal rendezte meg az idegenforgalmi szakma képviselőinek a Turisztikai Menedzserek Szövetsége (TMSZ), a Turizmus Party Klub és a Mondial Assistance a IV. Mondial Assistance Turizmus Sí- és Snowboard kupa téli rendezvényét. Idén, január 15-18-ig rendhagyó módon nem Ausztriába, hanem Szlovákiába utaztak a síelni vágyók. A váltás sikerét jelenti, hogy az eddig mintegy 130 résztvevő helyett több mint 300, a turisztikai szakma területen dolgozó szakember és hozzátartozóik voltak kíváncsiak arra, mit kínálnak a szlovák hegyek sípályái a Magas Tátrában.
Kiemelkedően teljesít a turizmus, rekordévet zárt a SZÉP kártya
A turizmus növekedése már negyedik éve töretlen. Az ágazat tartósan jó teljesítményét a hazánkban megvalósuló turisztikai fejlesztések és a szolgáltatások minőségének javulása mellett a rekordévet záró SZÉP kártya is segítette. A tavalyi év turisztikai eredményeit Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter foglalta össze a Szépművészeti Múzeumban megtartott sajtótájékoztatóján.
Félmilliárd forintból fejlesztik Debrecen kerékpárút-hálózatát
Két keréken Debrecenben címmel tanulmányutat szervezett a város önkormányzata, amelyen az újságíróknak bemutatták a kerékpáros turisztikai úthálózat eddigi fejlesztését, és a résztvevők ki is próbálhatták az utat.