Saját házban nyaral a holland nálunk 

A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött külföldi vendégéjszakák számát tekintve a hatodik legfontosabb küldőországunk Hollandia. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a gazdasági recesszió a tulipánok országát is elérte, hatása viszont Németországéval ellentétben kissé megkésve, talán ebben az évben jelentkezhet, mivel a hollandok nehezebben mondanak le a külföldi üdülésről.

Tőzsdére mehet nyáron a SkyEurope 

A szlovák diszkont légitársaság bécsi tőzsdére kerülését rebesgetik osztrák pénzügyi körökben.

Ébredezik az alvó oroszlán 

India úti célként és küldőországként is egyre népszerűbb, tudtuk meg Újdelhiben azon a regionális turisztikai vásáron, amelyre lapunk is meghívást kapott. Az első SATTE (South Asia Travel and Trade Exchange) kiállítást 1994-ben rendezték meg Újdelhiben. Agra, Jaipur és Colombó után az idén áprilisban újra az indiai főváros került sorra. A vásáron elsősorban az indiai szolgáltatók mutatkoztak be. A szervezők vendégül láttak több észak-amerikai, ázsiai és európai utazási irodást, köztük néhány honfitársunkat is.

Trendi vagy nem trendi? 

Mint minden ágazatban, a turizmusban is folyamatos a változás. Írásunkban megpróbáltuk feltérképezni az utóbbi évek, hónapok legjellemzőbb nemzetközi és magyar tendenciáit. Az összeállítás a műfajból adódóan se nem teljes, se nem objektív, mindenesetre talán hasznos kiindulópontot jelenthet Olvasóinknak ahhoz, hogy elgondolkozzanak az említett témákon. A második részt következő számunkban olvashatják.

Jövőre több vendég várható a Balatonnál 

Ellentétben a tavaly tapasztalt utazási trenddel, a TUI mintegy 25 százalékkal 19,5 oldalnyira növelte főkatalógusában magyarországi ajánlatait a 2005-ös évre, amiből 13 oldalt a balatoni kínálat tölt meg.

Diszkontiroda on-line változatban 

A Vista Utazási Irodák és az Axelero stratégiai együttműködéseként jött létre a go.hu on-line utazási iroda, amelynek termékpalettáján 465 hagyományos és 80 fapados légitársaság, világszerte 40 ezer szállás és több ezer szervezett út érhető el.

A lengyel kedvenc: Krakkó 

Lengyelországban Krakkó a legjelentősebb fogadó város. Tavaly 6,4 millió turista kereste fel, idén pedig 30 százalékos növekedésre számítanak Krakkó idegenforgalomért felelős vezetői.

Fapados szállodát nyit az EasyJet 

Az Easyjet brit diszkont légitársaság olcsó szállodaláncot tervez kiépíteni, az első július közepén London Kensington kerületében nyílik, írja a Wirtschaftswoche cikkére hivatkozva az Index.

Low cost konferencia 2005 

Amszterdamban rendezik meg szeptember 14-16. között a világ diszkont-légitársaságainak kongresszusát.

Olcsó repülőjegy a szupermarketből 

Az Air Berlin fapados légitársaság a német vasúthoz hasonlóan diszkont-áruházakban értékesít 300 ezer jegyet egy napig – számolt be a Netzeitung internetes újság.

Bedugult a reptér 

Teljesen bedugult a Ferihegyi reptér, lehetetlen állapot uralkodik a 2B terminálon, rendszeresek a késések, amelynek oka, hogy a fapados terminál átadása csúszik, írja a Népszabadság.

Az első menetrendszerinti járat Sármelléken 

Tegnap óta menetrendszerinti légi járatot is fogad a sármelléki FlyBalaton repülőtér. Június hatodikán reggel ugyanis Sármelléken leszállt a svájci fapados helvetic airways első repülőgépe.

Don Quijote és Barcelona az idei év favoritja Spanyolországban 

A fapados légitársaságok megjelenése révén tovább nőtt tavaly a Spanyolországba utazó magyar turisták száma. Felix de Paz, a spanyol turisztikai promócióért felelős szervezet regionális képviseletének igazgatója azonban úgy gondolja, hogy még akadnak kiaknázatlan lehetőségek a magyar küldőpiacon, különösen a nyelvi és a kulturális turizmus területén.

Misszió az emisszió ellen 

Az uniós politikusok egyre gyakrabban vetik fel a kerozin megadóztatásának kérdését. Van, aki a légkör védelme jegyében, van, aki az állami bevételek növelésére, és akad, aki a harmadik világ megsegítésére sarcolná meg a repülőgépek üzemanyagát. A lényegen azonban nem változtat, hogy 50 év után először terhelné adó a kerozint, ami nagy aggodalmat vált ki a légi iparág résztvevői körében.

Csoportos foglalás az easyJet-nél 

Az easyJet brit low cost légitársaság weboldalán mostantól már akár 40 főnek is lehet egyszerre repülőjegyet foglalni. Az új fejlesztés lehetőséget nyújt arra, hogy a felhasználó kiszámolja a csoportos foglalás teljes árát, ugyanakkor láthatja a fejenkénti árakat is.

Cseh repülős sikerek 

Csehország legnagyobb, 19997-ben alapított magánlégitársasága, a Travel Service tavaly már nemcsak a charterüzletágban volt sikeres, hanem a menetrendszerű légi közlekedésbe is beszállt.

Aer Lingus 

Tavaly október végén indult a hagyományos légitársaságból fapadossá alakított ír fuvarozó, az Aer Lingus első járata Budapest és Dublin között.

Magyarokat is toboroz a Ryanair 

Március elején tűnt fel először az ír CrewLink munkaerő-közvetítő és az International House nyelviskola közös hirdetése több magyarországi lapban, melyben a két cég intenzív Cabin Crew tanfolyamra várta a jelentkezőket.

Távozik posztjáról az Easyjet vezére 

Megválik az Easyjet vezérigazgatói székétől az 58 éves Ray Webster, jelentette be a légitársaság. A vezető hivatalosan akkor távozik majd posztjáról, ha a cég megtalálta utódját.

Légitársaságok a reptérüzemeltető árpolitikája ellen 

A légitársaságok, fapadosok és hagyományosak egyaránt – a Malév kivételével – együtt tiltakoznak a Ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) árpolitikája ellen, valamint követelik a ferihegyi terminálokon uralkodó zsúfoltság megszüntetését. Mindeddig példátlan egységbe tömörültek a Budapestről járatokat indító légitársaságok. A Magyar Hírlap értesülései szerint a hét végén a közlekedési cégek vezetői közös levél tervezetét fogalmazták meg.

Új on-line diszkont utazási iroda nyílt 

A Vista Utazási Irodák és az Axelero Internet startégiai együtműködéseként létrejött go.hu on-line utazási irodát tegnap mutatták be a sajtó számára. Az on-line iroda termékpalettáján 465 hagyományos és 80 fapados légitársaság, világszerte 40 ezer szállás és több ezer szervezett út (nyaralások, városlátogatások, síutak stb.) érhető el.

Meddig szárnyal? 

A Malév új vezérigazgatója úgy látja, a légitársaság még a privatizáció elhúzódása vagy meghiúsulása estén is képes egy-két évig stabilan működni. Stratégiai befektetőre szerinte szükség lenne, csakúgy mint a létszámkarcsúsításra és a Sky Teamhoz való csatlakozásra.

Hazulról kell elcsábítani a franciákat 

Oroszország után Franciaországgal folytatta a „Hónap küldőországa” című rendezvénysorozatát februárban a Magyar Turizmus Rt., amelynek Piac- és Termékelemzési Irodája és párizsi külképviselője kimerítő elemzést tárt az érdeklődők elé a hazánk számára hagyományosan kiemelkedő és egyre növekvő jelentőségű francia piacról és a franciák kiutazási szokásairól.

Ha kedd, akkor Belgium 

Belgiumban idén először rendeztek beutaztató vásárt azzal a céllal, hogy 23 ország 600 turisztikai szakemberének bemutassák a flamand régió idegenforgalmi vonzerőit és lehetőségeit.

A fapados vérfürdő – az idén még – elmarad?   

Amikor az olasz Volare fapados légitársaság csődöt jelentett ez év elején, a légiforgalmi szakemberek jelentős része jogosan gondolhatta, hogy beteljesül Michael O’Leary Ryanair-főnök tavalyi jóslata, és elkezdődik a vérfürdő az európai diszkont-légitársaságok piacán. A lengyel Air Polonia és néhány kisebb szállító ugyan valóban hasonló sorsra jutott, mint a Volare, ezzel azonban véget is ért az idei télre prognosztizált csődsorozat. Yannis Capodistriast, az easyJet közép-európai régióért felelős marketingigazgatóját kérdeztük a diszkont-légitársaságok piacának alakulásáról, kilátásairól.  

Spórol a Ryanair 

A Ryanair ír diszkont-légitársaság megtiltotta alkalmazottainak, hogy mostantól saját mobiltelefonjaik akkumulátorát munkahelyükön töltsék fel.

Indul az első szerb fapados 

Júniusban szállnak fel először azok a bérelt Boeing 737-300-as gépek, amelyek az első szerb diszkont-légitársaság, az Air Maxi színeiben viszik az utasokat Belgrádból a turistaparadicsomokba, írja a Világgazdaság.

Csehország sikere    

Rekordsebességgel nő Csehországban a külföldi turisták száma. 2004 első félévében 12 százalékkal többet költöttek a vendégek az országban, mint 2003-ban.

Szezon előtti körkép a kiutazási piacról   

A turisztikai főszezon kezdetén számvetést végeztünk: ki hová szervez külföldi utakat, melyek az új desztinációk, termékek. Az idei szezonra jellemző, hogy kevés új charteres üdülődesztinációval, de a korábbiaknál gazdagabb körutazási, illetve városlátogató kínálattal rukkoltak elő a túraszervezők.

Egyre több online üzleti utazás az USA-ban 

Az Accenture’s Transportation & Travel Services által az Egyesült Államokban megkérdezett több mint 550 üzleti utazó 71 százaléka hivatásos utazásait elsődlegesen az interneten keresztül foglalja le.

Írország: egyre nagyobb érdeklődés 

Az Aer Lingus fapados légitársaság tavaly őszi járatindításához kapcsolódóan az idei évtől erősíti magyarországi marketingtevékenységét a Tourism Ireland, az Ír Köztársaság és Észak-Írország turisztikai marketingért felelős szervezete.

Erősít az SN Brussels  

Egy vadonatúj üzleti modellt követve rövid idő alatt sikeressé vált a 2001. végén csődbe jutott Sabena légitársaság jogosultságait megszerző, 2002. februárjában, belga bankok és nagyvállalatok által alapított SN Brussels légitársaság.

Dinamikus, folytonosan változó üzletág   

A Lufthansa a diszkont-légitársaságok rohamos térhódítása ellenére is 23,4 százalékosra növelte piaci részesedését, és megőrizte vezető szerepét a hazánkban működő külföldi légitársaságok között. A magyarországi utasforgalomból származó bevételei 2004 első háromnegyed évében meghaladták a 9 milliárd forintot. Vajon a német pedantéria vezetett ismét sikerhez?      

Jól jönnek nekünk a fapadosok   

2004-ben az egész éves „fapados” utasforgalom elérte a 900 ezret. Az utasok közül körülbelül 338 ezer volt külföldi. Ez a forgalom mintegy 22,5 milliárd forint közvetlen idegenforgalmi bevételt generál. És a növekedésnek még nincs vége.  

Vádak és igazságok   

Hiába panaszolta be az Önszabályozó Reklámtestületnél a Wizz Air vetélytársát, az EasyJet összehasonlító reklámjait etikusnak találta a szervezet. Decemberben az EasyJet azzal robbantott ki botrányt, hogy hirdetésben tárta ország-világ elé a Wizz Air valószínűsített anyagi problémáit.  

A németek kedvenc úti célja Spanyolország marad   

2005-ben növekedés várható a német kiutazási piacon – véli Európa egyik legnagyobb utazásszervező cége, a TUI regionális vezetője, aki szerint idén is Spanyolország lesz a németek legkedveltebb úti célja. A Magyarország iránt érdeklődők a Balaton helyett egyre inkább a wellnessprogramokat és városlátogatásokat keresik.  

Magyarország mindenkinek tartogat meglepetést   

„Az utóbbi tíz év legrosszabbját zárjuk” – mondja indításképp, mintegy megadva a beszélgetés alaphangját a Hungest Hotels Rt. vezérigazgatója, Hülvely István. Mivel a társaság szállodái elsősorban vidéken találhatók, eredményük ennek fényében talán érthető. Hiszen az idegenforgalmi szakma jól tudja, 2004 a főváros esztendeje: rég látott turistahad lepte el Budapestet, miközben a vidék ebből az örvendetes „megszállásból” alig profitált.  

Gyógyulnak Bali sebei   

Két évvel a tragikus robbantásos merényletek után, úgy tűnik, az istenek szigetének is nevezett Bali turizmusa viszszatért a megszokott mederbe.  

Utazási portálokat vásárolt a Cendant   

A világ 115 országának több mint 45 ezer utazási irodája férhet hozzá a légitársasági menetrendekhez és tarifainformációkhoz, végezhet helyfoglalást és állíthat ki repülőjegyet a Galileo International globális disztribúciós rendszere segítségével.

Fejlődő e-turizmus   

Az európai on-line utazási piac elmúlt hét évéről készített kutatást egy dán turizmusszakértő, aki   szerint az előttünk álló években az eddigieknél kissé szerényebb mértékű, de még mindig dinamikus növekedés várható kontinensünk „e-turizmusában”.  

Portfóliótisztítás és pesszimizmus   

A Hunguest Hotels Rt. februári szakmai bemutatóján Hülvely István, a társaság vezérigazgatója arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy tíz éve folyamatosan romlik a szállodaipar adózási pozíciója, és ennek következtében jövedelmezősége.  

Dobogós az Austrian   

Az utóbbi néhány évben drámai módon növelte piaci részesedését Magyarországon az Austrian Airlines. Míg három évvel ezelőtt a hatodik helyet mondhatta magáénak az osztrák nemzeti fuvarozó a légitársaságok hazai versenyében, 2004 utolsó hónapjaira már a Malév és a Lufthansa után a dobogó harmadik helye az övék. A piaci előretörés okairól Heintz Götz, az Austrian Airlines magyarországi igazgatója nyilatkozott lapunknak.  

Tovább csökkenhet az autós, buszos beutazás   

Ellenérzésekkel fogadta a szakma azt a hírt, hogy úthasználati díjat vetne ki a Pénzügyminisztérium minden nem magyar rendszámú gépjárműre. Több hetes bizonytalanság után Draskovics Tibor pénzügyminiszternek az Országgyűlés Idegenforgalmi Bizottságához (OGYIB) írt februári leveléből egyértelműen kiderül, hamarosan számolnunk kell az új adónemmel. Az útadóról megkérdeztük a turizmusért felelős minisztert, az OGYIB elnökét és egy szakmabelit.  

Légitársaságok jóban, rosszban   

A légitársaságokat még az ág is húzza, jelentette be a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA). A terrorveszély, a receszszió, a SARS, az iraki háború után most itt az üzemanyagárak növekedése.

Növekedési pályára állt a főváros turizmusa   

2004-ben közel 17 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a turisták a budapesti kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban. A forgalomnövekedés eredményeként tizenöt év után tavaly újra elérte a budapesti vendégéjszakák száma a hatmilliót. Az örvendetes fejlődésben a fapados légitársaságok megjelenése mellett szerepet játszott a legfőbb küldőpiacokon folytatott reklámkampány is.

Odafigyelünk a márkánkra!   

Thaiföld egyik legnépszerűbb légitársasága, a Bangkok Airways folyamatosan terjeszkedik. Az indulásakor csak ázsiai járatokat üzemeltető Bangkok Airways (PG) mára Thaiföld vezető légi szállítójává vált, amely tíz külföldi úti célba is üzemeltet járatokat. Jövőre a PG növelni szeretné piaci jelenlétét Kelet-Európában. „Szeretnénk új, érdeklődő utasokat találni Magyarországon” – nyilatkozta Prasert Prasarttong-Osoth  

300 ezer utast is fogadhat Sármellék   

Az ideiglenesen üzemelő sármelléki reptér közel egy évtizede vár helyzetének megoldására. Egész éves nyitva tartásához, nemzetközi kereskedelmi repülőtéri státusához és állandó vámútvonalnak nyilvánításához még hiányzik az objektum területéről többek között a pályafény, valamint a biztonságos leszállást segítő navigációs rendszer.  

Vidékre csábítják a fapadosok utasait 

A szakma egy része még csak most ismerkedik a fapados légi járatokban rejlő turisztikai potenciál kiaknázására kidolgozott Fly & Bus koncepcióval. Akadnak azonban olyanok is, akik már hamarosan belevágnak az új turisztikai termék értékesítésébe. Az eddigi tapasztalatok alapján csakis a nyereségérdekelt megközelítés életképes.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!