Dereglye a Dunán 

Tíz év! – e szavak nem egy büntetőper bírájának szájából hangzottak el, Varun Sharma, a TravelChannel Inside Luxury Travel című műsorának vezetője foglalta így össze Budapest és Magyarország (sic!) lemaradását Prágától.
Érlelődik az új magyar narancs?

Érlelődik az új magyar narancs? 

Szeptemberi témánk igencsak aktuális, és sokakat érint: a magyarországi szállodaminősítő rendszerek területén kialakult helyzet. Milyen lehetőségeik vannak a hazai hoteleknek a szállodaminősítésben? Erről beszélget Balázs Csaba, a debreceni Hotel Lycium igazgatója, Bogdán Tamás, a szarvasi Hotel Liget igazgatója, dr. Hevessy Gábor, a debreceni Aquaticum Termál Wellness Hotel igazgatója és Szabados Ferenc, a budapesti Hotel Sissi igazgatója. A moderátor ezúttal is Gerlán László, a Formative Zrt. tulajdonosa volt.

Bemutatkoznak a Tourinform irodák 

A Tourinform szolgálat Magyarországon már több mint 25 éve nyújt hiteles információkat a bel-, illetve külföldi turistáknak, ezzel erősítve számukra az idegen környezetben való biztonságérzetet. A Magyar Turizmus Zrt. által, a Tourinform irodák megismertetésére és népszerűsítésére elindított tájékoztató sorozat 3. részeként – a Balaton és a Nyugat-Dunántúl régió után – ezúttal a Dél-Alföld felfedezésére csábít a nemzeti turisztikai marketingszervezet a régió 22 Tourinform irodájának bemutatásán keresztül. A Tourinform irodák az MT Zrt. szakmai felügyelete mellett névhasználati rendszerben, önkormányzatok illetve egyesületek finanszírozásában működnek.

Szerbiában „Magyarország a divat” 

Október 20-23. között Budapesten rendezik meg a belgrádi Herbafast Fashion Selection divathét Fashion Travel programját. A déli szomszédos régió legjelentősebb divatszakmai rendezvényeként számon tartott esemény egyik divatbemutató előadására, minden alkalommal valamelyik környező országban kerül sor, és a szervezők választása ezúttal a magyar fővárosra esett. Ennek keretében 100 fős, a médiát és a divat szakmát képviselő csoport érkezik hazánkba, továbbá a legjelentősebb szerb médiumok fognak íni Budapestről a divatbemutató kapcsán.

Megnyílt a 115. BNV 

Megnyílt a 115. Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) szerdán a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

Ukrán orvosok „vizsgálták” egészségturisztikai kínálatátunk 

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében egy ukrán orvos-csoportnak nyílt lehetősége arra, hogy október 14-18. között hazánk egészségturisztikai kínálatával ismerkedjen meg.
Pálinka, kávé, vodka, kolbász négy napig a Várban

Pálinka, kávé, vodka, kolbász négy napig a Várban 

A legnemesebb pálinkák, ételkülönlegességek, pazar kolbászkínálat, valamint vérpezsdítő zene várja a látogatókat a Budai Várban október 6-9. között, ahová idén Oroszországot és nemzeti italát, a vodkát hívták meg vendégségbe a Pálinka- és Kolbászfesztivál szervezői. Az eseményen a tavaszi Pálinkafesztiválhoz hasonlóan érintés nélküli kártyával lehet majd fizetni.
Budapest újratöltve - trendek, kultúra és gasztronómia a városban

Budapest újratöltve - trendek, kultúra és gasztronómia a városban 

A WeLoveBudapest egy trendhagyó konferencián mutatja be Budapest progresszív, lassan metropolisszá avanzsáló jellegét a magyar főváros úttörő arcaival karöltve.

Jubileumát ünnepelte a KEP 

A Közép-Európai Club Pannonia (KEP) fennállásának 10. évfordulója alkalomból rendezett IV. Társadalmi Párbeszéd Fórum első részében prominens személyiségek elemezték nemzetgazdaságunk, a Visegrádi Országok együttműködése, a bolognai reform és a szlovák–magyar kapcsolat aktuális helyzetét. 

Ez mind-mind pécsi kesztyű, 

Hagyományteremtő fesztivált rendez a kesztyűgyártás újjáélesztésén dolgozó klaszter szombattól Pécsen.

Budapest kerékpáros várossá válik 

Egyre több a bringás Budapesten, a Múzeum körúton tavaly felállított kerékpárszámláló berendezés egyetlen év alatt 85%-os növekedést mért. Ez az egész világon egyedülálló ütem, ami Budapesten már több éve tart.

Októberben ismét Csabai Kolbászfesztivál 

2011. október 28-31. között 15. alkalommal rendezik meg az ország és Közép-Kelet-Európa egyik legismertebb, jelentős turisztikai vonzerővel bíró gasztrokulturális rendezvénye, a Csabai Kolbászfesztivál. A rendezvény fő attrakciói a kolbászkészítő verseny közel 500 gyúró csapat részvételével, továbbá a szárazkolbászok versenye, a disznótoros ételkészítés és kóstolás. A korábbi évekhez hasonlóan színvonalas programok és fergeteges hangulat várja a közel százezer látogatót Békéscsabán, a Városi Sportcsarnok területén.

Megkóstoltuk 2011 első hazai újborát 

A jubileumi, huszadik Budavári Borfesztiválon mutatta be Varga Péter, a badacsonyi Varga Pincészet Kft. ügyvezetője az idei év első magyar újborát.

Folytatja egészségturizmus offenzíváját az MT Zrt. Ausztriában 

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete együttműködésben az Osztrák-Magyar Gazdasági Klubbal, szeptember 6-án egész estét betöltő egészségturisztikai prezentációt és fórumot tartott az osztrák gazdasági élet meghívott vendégeinek.

Dél-Alföld – Minden ízében élmény 

A dél-alföldi régió nemcsak a pusztai élmények és termálvizes fürdők, hanem a kiváló étkek és fenséges ízek felfedezésre váró világa is. A jó ételek mellé pedig jó borok is dukálnak.

Gasztroélmények a Dél-Alföldön 

A dél-alföldi régió nemcsak a pusztai élmények és termálvizes fürdők, hanem a kiváló étkek és fenséges ízek felfedezésre váró világa is. A jó ételek mellé pedig jó borok is dukálnak.

Bemutatkoznak a Tourinform irodák 

A Tourinform szolgálat Magyarországon már több mint 25 éve nyújt hiteles információkat a bel-, illetve külföldi turistáknak, ezzel erősítve számukra az idegen környezetben való biztonságérzetet. Annak érdekében, hogy az utazók megismerjék, hogy hol és milyen szolgáltatásokkal segítik a Tourinform irodák a turisztikai rengetegben való eligazodást, a Magyar Turizmus Zrt. tájékoztató-sorozatot indított.

Kocsmatörténeti kiállítás és pálinkaszentelés a Szigeten 

Újra nyit a Hungarikum falu, fókuszban a szüret és a bor. Lesz pálinka is - adta hírül a 4cent.

Új helyen a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum 

Krúdy-emlékszoba, kereskedelmi, vendéglátóipari és pénzügyi kereskedelmi állandó kiállítások, múzeumpedagógiai foglalkoztató, pinceborozó, delikát bolt és Kultea terem is szerepel a júliusban Óbudára költöző Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (MKVM) vezetőinek elképzeléseiben; a megújuló intézmény a tervek szerint szeptemberben nyitja meg kapuit.

Ordacsehiben megkezdődött az európai szüret 

A Csabagyöngyével kezdődött meg az európai szőlőszüret tegnap Ordacsehiben. A hungarikumnak számító szőlőfajtát jelentős mennyiségben csak a dél-balatoni borvidéken termelik - adta hírül az Agromonitor.

Szüret a Szigeten 

Harmadszorra nyitja meg kapuit a Hungarikum falu, Magyarország ezerszínű népi kultúrájának értékeit bemutató helyszín, ahol - a 2009-es lakodalom és 2010-es aratás után - idén a szüret tematikája köré szerveznek programokat. Bemutatják a magyar borvidékeket, szüreti hagyományaikat, táncaikat, dalaikat és persze kiváló boraikat, pálinkáikat - tájékoztatták a Turizmus Online-t a Sziget Fesztivál szervezői.

Útra kelt a fröccs-busz 

Ha nyár, akkor fröccs, ha fröccs, akkor Fröccsbusz, azaz indul az Agrármarketing Centrum (AMC) idei fröccskampánya. A kampány kultikus járműve a budapesti Mikszáth térről startol egy hónapos országos roadshow-jára, a körutat Hajós András fröccsmester indítja el. A kampány során az AMC a minőségi magyar borokból készült felnőtt üdítő italt népszerűsíti.

Idén a fesztiválozókat is várja Mogyoród a Forma 1-re 

GP FEST néven az idén debütál a Forma 1 Magyar Nagydíj futama alatt a Hungaroring környékén rendezett kulturális és gasztronómiai eseménysorozat. Munkatársunktól

Foucault-inga a megújuló Bréda-kastélyban 

Csaknem 338 millió forintból teljesen megújul Lőkösházán az egykori Bréda-kastély, ahol a jövőben kiállítások és turisztikai információs pont is várja majd a látogatókat.

A METRO a magyar dinnyére szavaz 

A METRO Kereskedelmi Kft. elkötelezett a magas minőségű élelmiszerek értékesítése mellett, s ezért döntött úgy, hogy kizárólag magyar dinnyetermelők áruját kínálja professzionális partnereinek az idei szezonban.

Bombasiker? 

Azonnali hatállyal visszavonja a kereskedelmi forgalomból a Zwack Unicum Nyrt. Szénsavas Kalinka nevű, félliteres termékét üvegminőségi problémák miatt - közölte a társaság. A cég közleménye szerint minden 10 ezer palackból 1 palacknál termékrobbanás veszélye áll fenn. A Zwack az esetleges balesetek megelőzése érdekében döntött a visszahívás mellett.

A fény, a fürdők és a fesztiválok városa 

Szegeden és környékén a napsütéses órák száma minden évben meghaladja a kétezret. Szegeden a legmagasabb a „sörkerti napok” száma is. Ez egy évben 89 olyan napot jelent, amikor este 9-kor a hőmérséklet meghaladja a 20 fokot!

Szállodai hungarikum: kapafitnesz 

A gyulai szállodák újfajta testedzési lehetőséget kínálnak: a vendégek reggelente a határban kapálhatnak majdnem egy órán át - adta hírül az MR1.

Budapest dizájnos pálinkakollekció 

Többé nem kell szégyenkeznünk az ajándékboltokat ellepő gagyi hazai szuvenírek miatt. A Rézangyalnak köszönhetően a pléh-puli és a fröccsöntött Halászbástya ideje lejárt, az igényes turisták ugyanis kis körültekintéssel különleges palackozású Magyarországot és Budapestet jelképező pálinkákkal távozhatnak tőlünk - írja a bevezetem.hu.

Újdonságokkal teli lesz a VOLT 

Az idén tartalmilag és megjelenésében is megújul a Magyar Turizmus Zrt felmérése során a legismertebbnek bizonyult hazai vidéki fesztivál, a soproni Volt.

Sikeres volt az I. Megyei Pálinkaműhely 

Sikeresen debütált az első alkalommal megrendezett Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pálinka Műhely amely a megyebeli kereskedelmi és bérfőzdék számára adott találkozási és konzultációs lehetőséget a minőségi pálinkakészítés fortélyairól.

Pulikutya, Tisza cipő, Erős Pista 

A soproni Volt fesztivál ad otthont június 29. és július 2. között európai uniós elnökségünk hivatalos záróbulijának. A fesztiválra érkező több ezer külföldi turistát ebből az alkalomból egy hungarikum kiállítás is fogadja Sopronban.

Libamájfesztivál Orosházán 

A III. Orosházi Libamájfesztivál hivatalosan a magyar soros EU elnökség kulturális kísérőprogramja. Emellett Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a rendezvény fővédnöke, aki június 4-én személyesen is ellátogat Orosházára, a Libamájfesztiválra, ahol az ágazat képviselőivel fog egyeztetni az ágazat problémáiról és a lehetséges megoldásokról.

Megtartotta első közgyűlését a Hungarikum Szövetség 

Megtartotta első közgyűlését a Hungarikum Szövetség, amelyen elfogadták az alapszabályt és megválasztották a tisztségviselőket. A szervezet elnökévé Birinyi Józsefet, a készülő hungarikum törvény parlamenti előkészítésével foglalkozó szakértői munkacsoport volt vezetőjét választották meg.

Pálinka után libamáj a Budai Várban 

Főzőiskolával, gasztronómiai és zenei programokkal várja vendégeit ez első Libamáj Napok - Királyi lakoma a Budai Várban május 20. és 22. között.

Csütörtöktől vasárnapig a pálinka beveszi Buda várát 

Új hagyományt teremtve, a szilva és az abból készült hungarikum, a szilvapálinka játssza a főszerepet a VI. Budapesti Pálinkafesztiválon, május 5-8 között. A látogatók az elmúlt évekhez hasonlóan ismét több száz párlat közül válogathatnak, de újdonságként megkóstolhatják az Év Szilvapálinkáját is, amelyet közösen készítenek Magyarország pálinkafőzői. Emellett ez az ország első készpénzmentes fesztiválja, amelyen feltöltő kártyával lehet majd fizetni.

Igazi hungarikum: Meg sem alakult, már vita a Hungaricum Szövetség körül... 

Nehézségekbe ütközhet a Hungaricum Szövetség megalakítása, mivel a múlt heti szándéknyilatkozatot jegyző szervezetek nehezen tudnak egy platformra kerülni az adott kérdésben – írja a Magyar Nemzet. A szervezet létrehozásának szándékát aláíró résztvevők közül többen is úgy fogalmaztak: nincs realitása annak, hogy az élelmiszeripart képviselő társaságok egy platformra kerüljenek például a Kodály-módszert támogató, vagy a Puskás Ferenc emlékét ápoló szervezetekkel.

Az ország első pálinkaautomatája 

Megjelent az ország első pálinkaautomatája a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér EU elnökségi várójában.

Pálinka kóstolóházat avattak Gyulán 

Átadták a Gyulai Pálinkamanufaktúra Kft. mintegy nyolcvan millió forintos beruházással készült kóstolóházát csütörtökön Gyulán - adta hírül az MTI.

Újra vitára bocsátva a hungarikum törvény 

Második körben bocsátja társadalmi egyeztetésre a Vidékfejlesztési Minisztérium a hungarikum törvényt. Az első, január 10-én lezárult vita eredményeként 48 szakmai szervezet, magánszemély és állami szerv véleményezte nagyjából 200 oldalban a tervezetet. A megfogalmazott felvetések többségét beépítették a törvénybe.

Mi a baj a nemzeti turizmusmarketinggel? 

A Magyar Turisztikai Egyesület (MATUR) budapesti tagozatának elnöksége időszerűnek tartja, a hazai turisztikai országmarketing kérdéseivel kapcsolatos álláspontjának újrafogalmazását, amelyről nyílt szakmai állásfoglalást is kiadott. A MATUR budapesti tagozatának témával kapcsolatos meglátásai olvashatók az alábbiakban: 

A világ magyarságának fesztiválhangulatú találkozója Balatonlellén 

Négy napon át, nyolc helyszínen több mint száz programra kerül sor az I. Magyar Világtalálkozón, - június 30-a és július 3-a között – Balatonlellén. A világ számos országából, az összmagyarság valamennyi korosztályából várják a résztvevőket, s e fesztiválkeretű rendezvénysorozaton a kultúra, a tudomány, a művészet, a gazdasági élet és a sport világának jeles képviselői mutatkoznak be – hangzott el a Budai Várban megtartott, nagy médiaérdeklődéssel kísért sajtótájékoztatón, Joó Géza, a rendezvény egyik szóvivőjének tolmácsolásában.

Balatonlellén a (magyar) világ szeme 

2011. június 30-július 3. között Magyar Világtalálkozót rendeznek Balatonlellén. A fesztivál hangulatú találkozóra közel negyvenezer látogatót vár a mintegy száztagú szervezőbizottság, élén a Panoráma Világklubbal.

Igénylik külföldön a kiváló minőségű magyar élelmiszert 

A párizsi nemzetközi mezőgazdasági szakkiállítás magyar standjának sikere azt mutatja, hogy a külpiacon igény van a kiváló minőségű magyar élelmiszerekre, ezért a CBA hungarikum delikát üzletek nyitását tervezi Párizsban, Berlinben, Brüsszelben és Londonban - nyilatkozta Fodor Attila, az élelmiszeripari üzletlánc kommunikációs igazgatója hétfőn.

Az Irsai Olivér tetszett leginkább a franciáknak a párizsi borkóstolón 

Két nap alatt több ezer francia vendég kóstolta meg a magyar borokat azon a párizsi mezőgazdasági kiállításon, amelyen szinte a világ valamennyi meghatározó bortermelő nemzete is ott van.

Elkészült a Pincelakat Borturisztikai Központ 

Nem csupán bort, de pálinkát is kóstolhatnak és a szivarjaikat is tárolhatják a Császártöltésen megvalósult borturisztikai központban - adta hírül a Turizmus Online.

Bor, pálinka és szivartrezor 

Nem csupán bort, de pálinkát is kóstolhatnak és a szivarjaikat is tárolhatják a Császártöltésen megvalósult borturisztikai központban.

Hungarikumok és pálinka az új Panyolai étteremben 

Nem csak pálinka, hanem egyéb más hungarikumok is megtalálhatók a Panyolai Catering Kft. által újonnan megnyitott budapesti étterem kínálatában.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!