Hungarikumokra épülő étterem nyílt 

A pálinka és más hungarikumok kínálatát nyújtó éttermet nyitott a Panyolai Catering Kft. Budapesten.
Magyar bisztro-lánc Európában?

Magyar bisztro-lánc Európában? 

Néhány héten belül megnyithat Berlinben az európai hálózatnak tervezett hungarikum bisztro-lánc első tagja Berlinben. A láncot a CBA üzemelteti majd.
Egyedi pálinkásüvegek

Egyedi pálinkásüvegek 

A Rézangyal Pálinkaház tavaly útjára indított Art Collection sorozatával arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a pálinka nem csupán "a magyarok ősi itala", hanem egy kortárs hungarikum.

„Saját” borral várja a turistákat a sárvári fürdő 

Új kampányt indít el a sárvári fürdő „Magyar bort minden fürdővárosba!” címmel. Ennek célja, hogy minden olyan fürdővárosnak legyen „saját” bora, ahová nagyobb számú hazai és külföldi turista is érkezik. A fürdő borát kóstolhassák meg azok a vendégek, akik ezekre a helyekre előszeretettel járnak, de egyébként nem látogatják túl gyakran a hazai borvidékeket - írja az Agromonitor.

Rendelet szabályozza majd, mi a magyar termék 

Aláírhatják a magyar termékről szóló miniszteri rendeletet, amiből kiderül, mi számít száz százalékban hazai élelmiszernek. A hungarikumról szóló törvényjavaslat a nyárig a parlament elé kerül - írja a Kecskeméti Lapok 
Ha karácsony, akkor szaloncukor

Ha karácsony, akkor szaloncukor 

Az első karácsonyfát Luther Márton állította 1536-ban, Wittenbergben. Magyarországon a karácsonyfa és a szaloncukor a századfordulón vált divatossá.

Évzáró szakmai rendezvény és Tourinfórum a Dél-Alföld régióban 

A Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága december 16-án évzáró szakmai rendezvényt tart a régió turisztikai szolgáltatóinak, szakmai szervezeteknek és Tourinform irodák képviselőinek meghívásával.

Szakmai évzáró és Tourinfórum a Dél-Alföldön 

A Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága 2010. december 16-án évzáró szakmai rendezvényt tart a régió turisztikai szolgáltatóinak, szakmai szervezeteknek és Tourinform irodák képviselőinek meghívásával.

A Balaton legyen a TÓWELLNESS helyszíne! 

A Balaton Fejlesztési Tanács, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara, Siófok Város Önkormányzata és a Siotour Kft. rendezte az „Egészségturizmus az Új Széchenyi Terv megvalósításáért a Balaton régióban” konferenciát, „Legyen a Balaton régió Közép-Európa egészségturisztikai központja!” szlogennel

Országimázsról a MATUR klubnapon 

Rekordszámú érdeklődő jelent meg a MATUR budapesti tagozat novemberi klubnapján, amelynek témája az országmárka, az országimázs volt.

A kulturális turizmus stratégiája a szakbizottságnál 

Élénk érdeklődéssel követték az Országgyűlés Sport- és Turizmusbizottság tagjai a kulturális turizmus Budai és Barta tanácsadó cég által készített stratégiájának bemutatását.

Megnyílt a pálinkaház látogatócentrum Boldogkőváralján 

Átadták Boldogkőváralján a Bestillo Pálinkaház látogatóközpontját. A 90 millió forintos beruházást a magyar vállalat felerészben uniós forrásból, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) támogatásából finanszírozta - írja a Piac & Profit.

Kiemelten támogatja a turizmust a kormány 

A kormányban egyetértés van arról, hogy a turizmusnak és a hozzá tartozó területeknek nagyobb támogatást kell kapniuk az elkövetkező időszakban - mondta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a XXIX. Nemzetközi Szálloda-, Vendéglátóipari és Gasztrotechnikai Szakkiállítás, a Hoventa megnyitóján kedden Budapesten.

Megnyitott a METRO Vevőakadémia 

A METRO Kereskedelmi Kft. átadta a Magyarországon teljesen egyedülálló tudásközpontját, a budaörsi METRO-központ mellett épült Vevőakadémiát, amely programjaival a METRO professzionális partnereinek, a Horeca szektor képviselőinek és a független kiskereskedőknek nyújt szakmai képzési és fejlődési lehetőséget. A szakma hiánypótló intézménye tankonyhát, konferenciatermet, kávézót, éttermet és kiskereskedelmi bemutatótermet is magába foglal.

Magyar-szlovén gasztrobarátság 

Első alkalommal találkoztak a Pannon Gasztronómiai Élmények projekt keretében a magyar és szlovén vendéglátósok. Az őrségi program arra biztosan jó volt, hogy a konkurenciaharc helyett az együttműködés kerüljön előtérbe - írja a Nyugat.hu.

Adatbázisok dzsungelében 

Magyarország tájai, épített és természeti kincsei mindannyiunk közös öröksége. Több, már létező digitális adatbázis szolgálja ezek megőrzését, hozzáférhetőségét. Hasonló értékek feltárását, integrált adatbázisba rendezését és interneten keresztül történő elérhetővé tételét célozza a most készülő Tájérték Kataszter (TÉKA).

Hungarikum konferencia Békéscsabán 

2010. szeptember 28-án 9 órakor a Békés Megyei Jókai Színházban rendezik meg a magyar termékek ünnepét. A Hungarikum konferencián a békési ízekkel, gasztronómiai különlegességekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők - adta hírül az OrientPress.

A TUTSZ támogató javaslatai az Új Széchenyi Tervhez 

Nyolc pontban foglalta össze az Új Széchenyi Tervvel kapcsolatos támogató javaslatait a Turisztikai Tanácsadók Szövetsége (TUTSZ).

VII. Tarpai Szilvanapok 

A megye legjobb pálinkái mérkőznek meg egymással a szakmai zsűri, és a várhatóan népes közönség előtt a hétvégén.

Temze Fesztiválon járt az MT Zrt. 

A Londonban szepetember 11-12. között megrendezett Temze Fesztiválon is várta az MT Zrt. az utazókat.

Gasztrokultúránkkal is kampányol az MT Zrt. Ausztriában 

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete – folytatva a hazai kulturális programok és a gasztronómiai kínálatunk népszerűsítését Ausztriában, – szeptemberben a gasztronómiai értékeink bemutatására helyezi a hangsúlyt.

Jelentős pályázati forrásokat kaphatnak a hungarikumok 

Jelentős állami támogatásban részesülhetnek, mivel a rendelkezésre álló pályázati források ötödét kaphatják meg a hungarikumok a jövőben – ismerteti a hétfői Magyar Nemzet.

Észrevételek a második Széchenyi Terv vitairatához 

A Turisztikai Tanácsadók Szövetségében (TUTSZ) elindult a második Széchenyi terv vitairatának véleményezése.

Harmadik legfontosabb országmárkánk 

A legvonzóbb hungarikumok egyike, illetve harmadik legfontosabb országmárkánknak nevezték Rétvári Bence és Nyitrai Zsolt államtitkárok az idén is jól teljesítő Szigetet.

Idén a magyar kenyérrel és az aratással ismerkedhetnek a szigetelők 

Nagy sikere van a fiatalok körében a Szigeten a magyar vidéket és annak hagyományait, szépségeit, páratlan értékeit bemutató Hungarikum Falunak, melyet a Vidékfejlesztési Minisztérium az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretéből támogat.

Hungarikum hivatal alakulhat 

Új intézmény jöhet létre már januárban a kizárólag Magyarországhoz - a törvény szövege szerint a Kárpát-medencéhez - köthető termékek összegyűjtésére és menedzselésére.

Jön a Hungarikum Hivatal 

Januártól már önálló, a költségvetésben biztosított több tízmilliárdos gazdálkodási kerettel rendelkező intézmény lehet a Magyar ÉrtékTár - Hungarikum Ház, ha ősszel elfogadják az erről szóló törvényt - írja a Népszabadság.

Augusztusban Budapesten rendezik az I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozót 

Az idén Budapesten lesz a X. jubileumi Húshigiéniai és Húsvizsgálati Világkongresszus - ez az I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozók - FÉVIT- központi eseménye. Erről kérdeztük dr.Búza László igazgató főállatorvost, a FOODLAWMENT egyesület, valamint az Élelmiszer Higiénikusok Társasága Elnökét.

A pálinka lesz a valódi magyar nemzeti ital 

Hazánk nemzeti imázsát is meghatározó ital lehet a pálinka 5-6 éven belül a marketingstratégia változásának köszönhetően - írja a kreativ.hu a Budapesti Gazdasági Főiskola által szervezett pálinkamarketing konferenciáról.

Ha magyar vagy, pálinkát igyál! 

A pálinka a nemzeti imázs meghatározó itala lehet hazánkban, akárcsak Franciaországnak a konyak, Angliának a whisky, vagy Mexikónak a tequila – hangzott el egy budapesti konferencián.

Készülhet a hungarikum törvény? 

Idén márciusban Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke javaslatára Birinyi József vezetésével jött létre a Hungarikum Munkacsoport, hogy kidolgozza a Hungarikum-törvényt.

Éttermi trükkök - akinek nem inge.... 

Ahol a pénz az első, és a vendég csak második, csupán a fantázia szab határt a hamis vagy állott ételek szalonképessé tételében. Egy neve elhallgatását kérő pincér számolt be arról, milyen fogásokkal tehető költséghatékonyabbá egy vendéglátó-ipari vállalkozás - írja Gönye László az Ötvenentúl.hu-n.

Mangalica génbank Emődön 

Az emődi génbank ugyan nem látogatható, szigorú rend szerint féltik és őrzik az állatokat, de az olvasók tájékoztatásért körbevezettek egy újságíró csoportot.

Borvita közben tokaji borbemutató Brüsszelben  

Az Európai Parlamentben (EP) tartott bemutatót szerdán a Tokaj-hegyaljai borvidék, Magyarország uniós csatlakozása óta második alkalommal. A négy borászat hat borát felvonultató bormustrára nem sokkal azután került sor, hogy ismét kiéleződött a vita Magyarország és Szlovákia között - írja az Agromonitor.

Tokaj-Hegyalja újra Brüsszelben 

Magyarország uniós csatlakozása óta második alkalommal mutatkozik be Tokaj-hegyalja borvidék az Európai Parlamentben 2010. március 17-én.

Új fesztivál a Sziget Kft.-től - „Hozd el anyádat is!”  

Ezekkel a szavakkal buzdították egy időben a Sziget szervezői a fiatal résztvevőket, hogy a szüleiket is vonják be a nagyszabású nyárvégi élménybe. Idén először azonban saját fesztivált kapnak az 50-es 60-as éveiket taposók.

Szemléletváltás nélkül az egészségturizmusban is csak sereghajtók lehetünk 

Dinamikusan fejlődő üzletág a világpiacon az orvosi szolgáltatásokra épülő egészségturizmus, hazánk azonban szemléletváltás nélkül a jövőben sem lesz képes jó adottságait megfelelően kihasználni.

Tematikus utak Magyarországon 

A „Kárpát-medence kincsei” átfogó egri rendezvény egyik alappilléreként a Kereskedelmi Kamara gazdasági-kereskedelmi konferenciákat és találkozókat szervezett. A Turizmus szekció egyik fő témája a régiót érintő tematikus utak bemutatása volt. Mint kiderült, a siker és a fenntarthatóság záloga az erős közösség, valamint az eredményes pályázatok.

Magyar Vidék és Tájak Háza jönne létre a budai várban 

A Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége (MTTSZ) szándékai szerint a vidék otthonaként, a régiók, megyék és kistérségek kirakatként a Magyar Vidék és Tájak Háza jönne létre a Várban, amely az elképzelések szerint évi 1,5-2,5 millió látogatóra számíthat.

Új hungarikum születik? 

A Magyar rapszódia nevű magyaros ízvilágot rejtő "találmányt" már megszületése előtt sem csupán édességnek, hanem reprezentatív ajándéknak szánta készítője. Jelenleg az országgyűlés külügyi hivatala a legnagyobb megrendelő: sok külföldi diplomata paprika és pálinka mellé magyar bonbont kap figyelmességként vendéglátóitól.

Eredetvédetté nyilvánította a makói hagymát az Európai Unió  

A makói vöröshagyma 2000-ben lett hungarikum

Megfelelő-e a kulturális rendezvények támogatása? 

A „Kárpát-medence Kincsei Egerben” címmel szeptember közepén gazdag, nemzetközi gazdasági és kulturális rendezvényekből összeálló fesztivál zajlott a barokk városban. A kulturális programrészek szervezését az egri Polgármesteri Hivatal és a Hugarofest Kht. vállalta. Így került sor a színházi estek, zenei programok, kiállítások mellett a kulturális turizmusról szervezett szakmai konferenciára is.

Folytatódik a minőségi pálinkafogyasztás népszerűsítése 

Idén is folytatódik a hazai gyümölcs- és törkölypálinka presztízsépítését célzó kommunikáció. Míg a tavalyi év kampánya igyekezett megszabadítani a pálinkaképet az elmúlt évtizedek alatt rárakódott negatív képzettársításoktól, az Agrármarketing Centrum 2009-ben az egyik legfontosabb magyar termék mögött rejlő misztikumra, a gyümölcsben rejlő titok felvillantására koncentrál.

Idén már szinte az összes "gyógyfüves túra" betelt 

A miskolci Szerviz Iroda négy évvel ezelőtt indította útjára a Hungarikumnak számító „Gyógynövénygyűjtő túrák a Bükkben” programját.

Matyó minta 

Három település mindössze a Matyóföld, Mezőkövesden és környékén járva mégis mintha külön világba érkeznénk. A sajátos népművészeti hagyományok mellett kiváló gyógyvízzel és változatos szálláshelyekkel várják itt a turistákat.

Új MICE kiadvány Budapestről a nemzetközi piacokra 

Új kiadvánnyal és közös tanulmányúttal népszerűsítik az ötcsillagos szállodák és a Magyar Turizmus Zrt. Budapest hivatásturisztikai kínálatát.

Ismét Várkerti Vigasságok Gyulán 

Augusztus 28-30. között idén is megrendezésre kerülnek a Gyulai Vár melletti rendezvényterületen a 2007-ben bemutatkozó Várkerti Vigasságok.

Új marketing és értékesítési vezető a Zila Kávéház és Étteremben 

Asztalos Róbert, a Turizmusmarketing Iroda alapítója és vezető tanácsadója, 2009 júniusától a budapesti patinás Zila Kávéház & Krisztina Cukrászda marketing és értékesítési vezetője.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!