Helyzetkép a hazai turisztikai vállalkozások marketingtevékenységéről

Helyzetkép a hazai turisztikai vállalkozások marketingtevékenységéről 

Monotonitás, minimális tervezés, adhoc jellegű költés - ez jellemzi a hazai turisztikai vállalkozások jelentős részének marketingtevékenységét. Legalábbis ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a minap készített el lapunk felkérésére Szalóczi Péter szociológus, piackutató és Szántó Regina okleves közgazdász.

Szájreklám és márkakövetés a Facebookon - ez jellemző a fiatal fogyasztókra 

Az NRC Marketingkutató exkluzív kutatást készített a Kreatív és a POME közös Youth & Young Family Konferenciájára abból a célból, hogy feltérképezze a két célcsoport vásárlási szokásait és a döntési folyamataikban megfigyelhető hasonlóságokat, illetve különbségeket.
Többet utaznak és költenek utazásra a magyarok

Többet utaznak és költenek utazásra a magyarok 

A magyar háztartások több mint fele, 51,1 százaléka tervez utazást idén nyáron, ez jelentős emelkedés 2012-höz képest, amikor mindössze 34,5 százalékuk tervezett valamilyen nyaralást. Folyamatosan emelkedik azok aránya, akik külföldre és belföldre is terveznek utazást a szezonban, és dinamikusan nő a nyaralásra szánt összeg: 4 év alatt 54 százalékkal emelkedett, a 2013-as 10 ezer forint körüli összeg helyett idén már átlagosan 16 ezer forintnál valamivel többet terveznek elkölteni fejenként és éjszakánként a háztartások. A legnépszerűbb magyar úti cél továbbra is a Balaton, külföldre pedig a legtöbben Horvátországba mennek nyaralni.

Drónpilótákat képeznek Debrecenben 

A világon egyedülálló kutató- és képzési központ található Debrecenben, ahol egyesül az egyetemi szintű pilótaképzés, a speciális egészségügyi igényeket kiszolgáló laboratóriumi kutatás, a gyógyszerfejlesztés és az amatőr drónpilóta oktatás. A Pharma-flight Kft. ügyvezetőjével, Dr. Czirják Györggyel beszélgettünk az intézet munkájáról. 

Felmérés a turisztikai intézményrendszerről és az MTÜ szerepéről 

Kutatást, országos felmérést indít Magyarország egyik legnagyobb térségi szakmai szervezete, a Vas Megyei Turizmus Szövetség (VMTSZ) a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a VOSZ, turisztikai szakértők, egyetemek, szakmai szövetségek és a TDM-szervezetek bevonásával Magyarország hosszútávon sikeres turizmusgazdasága, turisztikai intézményrendszere megteremtésének feltételeiről.
A Z-generáció a videojátékokból tanul angolul

A Z-generáció a videojátékokból tanul angolul 

A Chio a JátékosLét Kutatóközponttal közösen készített kutatást a témában.

5-ből 1-en facebookozunk munkaidőben 

Míg a szabadidőnkben nem tudunk kikapcsolódni.
Fogyasztói trendek, melyek mellett a gasztrovilág sem mehet el

Fogyasztói trendek, melyek mellett a gasztrovilág sem mehet el 

Kutatás készített a PwC tanácsadócég modern fogyasztói trendekről. A napokban megjelent tanulmány két dimenzió mentén vizsgálja a fogyasztói szokásokat: a globális változásokat figyelembe véve, amelyek hosszú vagy rövidtávon gondolkodásbeli és fogyasztói igényváltozást hoznak létre; illetve az ezek által katalizált innovációk mentén, amelyek beépülnek a fogyasztók mindennapjaiba, a táplálkozástól egészen a városi életig.
Kihívások a turisztikai marketingben - töltse ki kérdőívünket!

Kihívások a turisztikai marketingben - töltse ki kérdőívünket! 

Ha Ön turisztikai marketinggel foglalkozik, szánjon 10 percet kérdőívünk kitöltésére, Aqaworld-belépőt vagy Feldobox-utalványt nyerhet vele! Már közel százan kitöltötték, töltse ki Ön is!

A magyarok egyharmada tervez idén külföldi nyaralást 

A GfK 2016 márciusában egy reprezentatív kutatás keretében mérte fel a külföldi nyaralással kapcsolatos terveket.

A Facebook uncsi, a Youtube hangos, egy vicces gifet még megnéznek 

Csütörtökön rendezte a Kreatív a #15-25 Youth Marketing Forum címet viselő egész napos konferenciáját az Ankertben. Többek között a közoktatási marketingről, a 15-25 év közötti korosztály médiafogyasztásáról, változatos esettanulmányokról és a legújabb kreatív generációról hallgattunk előadásokat. A fiatal generáció képviselői maguk is feltűntek a színpadon, hiszen ki ismeri jobban a fiatalokat a fiataloknál?

Hol nyaralnak idén a magyarok? 

Egy március végi felmérés szerint idén Törökországnak le kell mondania a magyar utasokról, és honfitársaink Egyiptomot, Tunéziát és Görögországot sem fogják választani jelentős számban a nyári szezonban. A kutatás ismertetése mellett megkérdeztünk néhány hazai utazásszervezőt is, akik szerint a kép ennél jóval árnyaltabb.

Szállodások, figyelem: jönnek az aktív és sokat költő idősek 

Az idősek és családosok költenek a legtöbbet, a fiatalok és a nők a legkevesebbet - derül ki a Danubius Hotels felméréséből.

A nappali vagy az éjszakai takarítás a menő? 

A nappali takarítás egyre népszerűbb Nyugat-Európában, ebből kifolyólag a takarítók szerepe megváltozott: már nem láthatatlan, éjszakai műszakosok, hanem a nappali munkamenet szerves részei. A takarítókkal való kapcsolat megismerése érdekében az SCA és globális higiéniai márkája, a Tork Európa számos országában végzett felmérést irodai dolgozók körében. A felmérés azt is kimutatta, hogy Nyugat-Európában az irodai takarítások több mint fele kora reggel, vagy munkaidőben zajlik, szemben a magyarországi gyakorlattal.

Az internet lehetőségeit az utazók is széles körben kihasználják 

A belföldi üdülések szervezéséhez az internetet használók 86 százaléka él a világháló nyújtotta lehetőségekkel, 59 százalékuk foglalt már szállást ezen a módon, míg 27 százalék azok aránya, akik csak a feltételekről tájékozódtak így az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. kutatása szerint.

Élmény és minimum 20-25 százalékos kedvezmény kell 

Mobilmarketing kutatás készült a DIMSZ és a Magyar Telekom szervezésében.

Magyarország az orosz internetezők szemével 

A kutatás az internetes felhasználók oldaláról, vagyis blogok, posztok és keresések alapján segít megismerni Európa, és azon belül Magyarország megítélését az orosz piacon, amely jelenleg hazánk harmadik legfontosabb turisztikai küldőpiaca.

Eltűntek a magyar márkák a legerősebbek közül 

A Young and Rubicam globális márkakutatása, a BrandAsset Valuator (BAV) eredményei alapján nyilvánosságra hozta, hogy melyek voltak 2014 legerősebb márkái Magyarországon.

Kalandorok és eszképisták - feltörekvőben a Z generáció 

Az első globális nemzedéknek is tartott Z generáció tagjai kulcsszerepet játszanak napjaink technológia-központú kultúrájának alakításában. E legifjabb fogyasztók - akik közül még a legidősebbek is csak tizenévesek – már most is domináns hatással vannak a többi korosztály fogyasztói hozzáállására és magatartására. Arra számíthatunk, hogy a változások motorja 2015-ben és később is a fokozódó fogyasztói aktivitás lesz – mivel e nemzedék egyre inkább motivált arra, hogy túllépjen a konvenciókon, új normákat állítson fel, elutasítsa a kudarcot megbélyegző viselkedést, és elfogadja a mobilitás nagyobb szabadságot és kreativitást megengedő új formáit. A Ford által kiadott „Looking Further with Ford 2015” című jelentés fogyasztói felmérések eredményeit és számos, a világ különböző részen élő, véleményformáló személy meglátásait tartalmazza. Azzal a céllal készült, hogy átfogó képet adjon a 2015-ben – illetve a későbbiekben – a termékekre és márkákra hatással bíró mikrotrendekről.

Milyen eszközökön tévézik a lakosság? 

A Nielsen Közönségmérés adatai alapján 2014 őszén a magyar tévés háztartások több mint 70 százalékában volt digitális vétel, és közel 3,5 millió háztartás fizetett elő tévészolgáltatásra Magyarországon. Az IPTV elterjedtsége 10 százalék feletti.

Országmárka-kutatás: két helyet vesztettünk 

Nemrégiben adta közzé a madridi székhelyű, nemzetközi elismertségű Bloom Consulting legfrissebb, a világ 180 országára kiterjedő turisztikai országmárka-vizsgálatát. Hazánk a kutatás szerint a 43. a márka erősségét tekintve a világon, Európában pedig a 20. helyen áll. Ezzel két helyet vesztett az egy évvel ezelőtti pozíciójából. Nem egyedülálló a magyar pozícióvesztés, a legtöbb európai és amerikai ország rontott, míg az ázsiai és afrikai úti célok java része javított az egy évvel ezelőtti helyezésén.

Hogy fogyaszt médiát egy férfi? 

A Netbase Mediához tartozó Men.hu 400 internethasználó férfi körében végzett, nem reperezentatív online kutatást, amelyben arra a kérdésre kereste a választ, milyen csatornákon informálódnak a férfiak, milyen gyakoriság jellemző médiafogyasztási szokásaikra, valamint mely témák iránt mutatnak érdeklődést.

Idén utazási irodákat is teszteltek a próbavásárlók 

A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) ügyfélelégedettség kutatása a turisztikai desztinációk recepcióit, utazási irodákat és légitársaságokat tesztelt emailes és telefonos csatornákon. A szituációk egy üdülés tervezésekor felmerülő kérdéseket és nehézségeket rekonstruálták. A kutatás célja az volt, hogy képet adjon a direktkommunikációs csatornák használatáról a turisztikai szektorban.

Elsüllyedt várost találtak Haifa mellett 

Izraeli és ausztrál kutatók egy elsüllyedt újkőkori települést fedeztek fel Haifa közelében a Földközi-tengerben.

Minden 4. internetező 25-34 év közötti 

A Gemius legfrissebb elemzése azt mutatja, hogy Magyarországon minden negyedik internetfelhasználó 25 és 34 év közötti. Ugyancsak minden negyedik internetező rendelkezik középfokú végzettséggel, és minden ötödiknek van ennél magasabb végzettsége.

Németországban a vendéglátósok boldog emberek 

Stressz és kevés vásárló: ez az, amit a vendéglátással foglalkozó műsorok nap, mint nap mutatnak a hoteltulajdonosok és élelmiszerszolgáltatók világáról. A METRO start-up kutatása ellenkező képet mutat: a megkérdezettek túlnyomó többsége elégedett a saját üzletével. Ezeknek a független vállalkozásoknak a legnagyobb problémája a szakképzett személyzet hiánya, ami fontos hír azon magyarok számára, akik a németországi munkakeresést tervezik. - közölte tájékoztatójában a Merlin Communications.

Tokaj: az állam végzi a kutatómunkát 

Állami tulajdonú gazdasági társaság látja majd el a tokaji borvidék szőlészeti és borászati kutatási feladatait - ez erről szóló kormányhatározat kedden jelent meg a Magyar Közlönyben.

Miért késik az e-ker forradalma? 

Az e-kereskedelem robbanásszerű növekedése még várat magára – áll a Geometry Global legfrissebb, Connected Shopper elnevezésű globális tanulmányában.

Ilyenek a mindig elérhető fogyasztók 

Kutatást készített az IPG-hez tartozó Panmedia médiaügynökség a mindig elérhető fogyasztókról abból a célból, hogy ügyfeleik számára jobb célzást tegyenek lehetővé a kampánytervezés során. A kutatási eredményeket zártkörű sajtótájékoztatón mutatták be szerda délelőtt.

Nemzetközi kutatás az adatvezérelt marketingről 

Idén a világ 27 országa vesz részt a The Global Review 2014: Date-driven Marketing and Advertising Trends Around the World nevű data-driven marketing kutatásban. A kutatást lebonyolító partner a New York-i székhelyű Winterberry Group üzleti tanácsadó cég. A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség a magyarországi piac adatait szolgáltatja a nemzetközi felméréshez.

Infografikán a balatoni nyár 

A Maiutazás.hu közösségi szállásközvetítő oldal online felmérést készített a Balatonhoz utazók szokásairól. A válaszokból egy infografika készült. 

Kutatás, fejlesztés és innovációk a turizmusban 

Újabb hazai tudásmenedzsment felmérés, bevételnövelő applikáció, Lappföld és Skócia turizmusa is helyet kap az NTH Tudásmegosztás – Turizmus+ harmadik számában, de a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület is bemutatkozik.

A turistaparadicsomokban sem minden fenékig tejfel 

Meglepő módon több klasszikus turistaparadicsom is negatívan szerepelt azon az amerikai Cato Institute által publikált listán, amely jóléti-indexük alapján rangsorolta a világ országait fordított sorrendben. Magyarország a középmezőnyben végzett.

Halkutató expedíció a Balatonon 

Nemzetközi halkutató expedíciót indít a Balatoni Limnológiai Intézet a nyár végén a Balatonon.

Mi alapján választják ki a turisták következő úti céljukat? 

Egy felmérésből kiderült, hogy még mindig az ismerősök ajánlása a legfontosabb információforrás.

Fizetős wifi és bunkó személyzet 

Egy friss kutatás szerint a szállodákba érkező vendégek elsősorban a nem túl szíves vendéglátástól, a ki nem takarított szobáktól és a pénzért kapható wifitől tartanak. 

Az utazás uralja Facebook bejegyzéseinket 

A téli fagyos időben gyakran álmodozunk melegebb éghajlatról és trópusi úticélokról. Egy új kutatás szerint az utazás témája Facebook bejegyzéseinkben is gyakran megjelenik. 

Milyen akkor a jó infografika? 

Érdekes kutatási eredményeket közöl a FastCo Design a jó infografika tulajdonságairól. Nem baj, ha sok a szín és az sem, ha zsúfolt.

Mindent túlél, de nélküle is meglennének 

A magyarok Facebook-használatáról készített kutatást az ArvaliCom ügynökség. A magyarok többsége minden további nélkül meglenne Facebook nélkül, mégis a hazai 4,7 millió Facebook-felhasználó 90 százaléka napi szinten, sőt többségük naponta többször is használja az oldalt. 

Egyre több pálinkát ajándékoznak a cégek 

A hamarosan kezdődő karácsonyi céges ajándékozási szezonban  tovább csökkennek és főleg kisebb összegűek lesznek a megrendelések – áll a Promo Data elemzésében. Továbbra is a hagyományos termékek dominálnak: bor, pálinka, logózott iroda- és írószerek, nyomtatványok, naptárak, CD-k, édesség, csokoládé, bonbon, és ritka az egyedi vagy luxuscikkre vonatkozó ajánlatkérés.

Világlátottak a mai gyerekek 

Napjainkban az európai gyermekek sokkal előbb találkoznak más népek, országok kultúrájával, szokásaival, hiszen közel 60 százalékuk már a 10. születésnapja előtt utazott repülővel, derül ki az easyJet és a TNS kutatócég közös felméréséből.

A reklám 820 milliárdot hoz Magyarországnak 

A Magyar Reklámszövetség megbízta a Pwc-t, hogy vizsgálja meg, mennyit tesz hozzá a magyar gazdasághoz a reklám.

Nem figyelünk oda magunkra a neten 

Miközben 64 százalékunk tisztában van azzal, hogy online adatainkat a reklámkészítés során a marketingosztályok felhasználják, mégis csak 17 százalékunk védi aktívan ezeket az adatait – derül ki a MasterCard kutatásából. 

Szeretjük az okostelefont és a mikroblogokat 

Hetedik alkalommal készítette el a Universal Mccann médiaügynökség Wave nevű kutatását, amely 65 országban 49 ezer fogyasztó internethasználati szokásait méri, majd von le belőlük következtetéseket a hirdetők számára.

Túl a turistatekinteten 

"Túl a turistatekinteten. A turizmus kritikai és kultúratudományi perspektívái" címmel izgalmas kötetet jelentetett meg kutatóegyetemi programja keretében a Szegedi Tudományegyetem, amely a turistáskodás és a turisztikai ipar valódi megértését segítő kérdésekkel foglalkozik. 

Egyáltalán nem hatékony a multitasking 

Egyszerre több dologgal foglalkozni nem hatékony, ezt eddig is tudtuk, a Fast Company cikke szerint viszont az agyunkban is riasztó dolgok történnek, ha huzamos ideig egyszerre több mindenre próbálunk odafigyelni.

Felmérésre hív a BDO és a MSZESZ 

A tervezéssel kapcsolatos szokásokat, tendenciákat vizsgálja a BDO Hotel és Ingatlan Szolgáltató Kft. illetve a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének átfogó kutatása.

Ingerült utasok, romló hírnév, kompenzáció 

A légiközlekedésben felmerülő váratlan helyzetek vásárló-centrikus kezelésére tesz javaslatot az Amadeus, amely a Massachusettsi Technológiai Intézettel (MIT) valamint a Georgia Technológiai Intézettel (Georgia Tech) közösen végzett kutatásában azt vizsgálta, hogy egy-egy járatkésésnek, kimaradásnak milyen továbbgyűrűző hatásai lehetnek. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!