INDUL A LIBATO(U)R 

November 7-8-án igencsak számos liba végzi majd a fazékban, hiszen a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében ekkor kerül első alkalommal megrendezésre az ország 17 pontján, tájházakban és skanzenekben a Márton-napi Libato(u)r. Libanyak-leves, ludaskása, sült libacomb, libamáj, libazsíros kenyér tepertővel – mellettük újborkiállítás és vásár, kézműves programok, tréfás vetélkedők, színházi és zenei előadások várják majd a nyilván nem vegetáriánus és éppen nem fogyókúrázó lakmározókat.

A főszezon után az októberi hosszú hétvége is jelentős növekedést hozott a Balatonnál 

A kedvező nyári adatok után az október 23-ai hosszú hétvége is kiemelkedő számokat produkált a Balaton turizmusában.

"Az árcsökkentés a pokolba vezet" 

Legalábbis is így tartják szlovák idegenforgalomban tevékenykedő szomszédjaink, hangzott el azon a szakmai fórumon, amelyet kedden a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal Képviselet vezetője, Dipl. Ing. Sona Jelínková asszony tartott dr. Peter Horvath, a Szlovák Köztársaság Nagykövetség gazdasági szakértőjének társaságában a Hotel Mercure Budában, hazai kis- és középbefektetők előtt.

Új vezető a Magyar Szállodaszövetség balatoni régiós testületének élén 

A Magyar Szállodaszövetség őszi tisztújító közgyűlését megelőző, ezekben a napokban, hetekben zajló régióülések sorát a Balatoni régió tagértekezlete nyitotta, amelyet kedden, a veszprémi Gizella szállodában rendeztek.

Parkolópályán a vízparti hotelfejlesztések 

A Balaton mentén számos szállodaépítési és -fejlesztési tervet dédelgetnek, ám közülük csak néhány startol a tervezett időpontban. Több projektgazda ugyanis egyelőre elfogadható feltételű finanszírozásra vár.

Novotel nyílik a tajpeji repülőtér szomszédságában 

Tajpej nemzetközi repülőtere (TPE – Taoyuan) szomszédságában új, négycsillagos Novotel szállodát nyitnak meg november 1-én.

Harmadjára is befektető nélkül maradt a csongrádi Erzsébet Szálló 

Ha nem változtatnak a feltételeken, Csongrád nyakán maradhat az egy éve bezárt Erzsébet Szálló, ugyanis harmadik alkalommal sem jelentkezett bérlő az épület hasznosítására.

Club Med és EurodisneyÚjabb csúcstermékeket szerzett meg a Tensi 

Megérkezett Magyarországra a világ legelső és legnagyobb all inclusive klubszállodalánca, a francia Club Mediterranée, azaz Club Med, amelyet hazánkban kizárólagosan a Tensi Kft. képvisel.

Tokkal, vonóval eladták a Borsodit 

A világ legnagyobb söripari vállalata, az Anheuser-Busch InBev (ABI) hivatalosan bejelentette, hogy eladta azt a leánycég csoportot, amelynek tagja a magyar Borsodi Sörgyár is.  

Átalakul a Magyar Szállodaszövetség 

Az idén 41 éves Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) teljes tevékenységének megújításán dolgozik, ennek érdekében szakmai bizottságot hozott létre - Kopócsy Andrea, dr. Erdei János, dr. Niklai Ákos, Maráczi Gábor, dr. Rubovszky András, Baldauf Csaba és Kovács István részvételével -, és javaslatot készítettek az új Alap, Szervezeti- és Működési Szabályzatra. Ezt a Szállodaszövetség Választmánya, majd a 2009. október 19-én tartott Rendkívüli Közgyűlésen a tagság jóváhagyta.

Szigligeten egyszerre három szálloda építését tervezik 

Szigligeten a válság ellenére egyszerre három szálloda-projekt indul be, amelyekben magyar befektetők terveznek egymástól függetlenül minőségi szálláshelyeket építeni - számolt be Balassa Balázs polgármester az MTI-nek szerdán.  

Megjelent a szálláshely rendelet 

Kedden kihirdették a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről szóló 239/2009. (X .20.) Korm. rendeletet.

Walt Disney-vel hódít a Novotel 

A Novotel-lánc szállodáiban tavaly 1 775 ezer gyerek szállt meg világszerte, idén a márka újabb kedvezmények és ajánlatok bevezetésével e szám további növekedését várja.  E cél érdekében kötött együttműködési megállapodást a lánc a Walt Disney Pictures-szel: a szállodákban az új Disney produkciókra hívják fel a figyelmet, márka promóciós anyagaiban szerepelhetnek a Disney szereplői, ezzel is tovább erősítve a Novotel gyermekbarát imidzsét.

Hitelkártya egy kiadótól 

A Best of Budapest VISA Hitelkártyát a Best of Budapest kiadványaihoz és szolgáltatásaihoz kapcsolódva a kiadó és a Credigen Bank adja ki közösen 2009. októberétől kezdve, adták hírül október 14-én tartott sajtótájékoztatójukon az InterContinental Budapestben.

Concierge-ek a Cyrano-ban 

A Magyar Szállodaportások Aranykulcsos Egyesülete ismét találkozott, és együtt töltött egy kellemes estét, ezúttal a pesti Belváros szívében, a Cyrano Étteremben.

Halászlé Óbudán 

Meződi Alice, a Remíz és a Kisbuda Gyöngye tulajdonosnője ez utóbbi éttermében régi-új vállalkozásba fogott. Családias óbudai kisvendéglőjének étlapjára mostantól négyféle módon kínált magyar halászlevek kerülnek fel: szegedi (tiszai), bajai (dunai), balatoni vagy korhely halászlé is kérhető a konyháról.

Az alkoholmentes italokat is elérte a válság  

Az idei első félévben 10 százalékkal kevesebb alkoholmentes hideg italt vásároltak a magyarok, derül ki a GfK Hungária és az Agrár Európa Tanácsadó Kft. közös felméréséből.

Szigligeten egyszerre három szálloda építését tervezik 

Szigligeten a válság ellenére egyszerre három szálloda-projekt indul be, amelyekben magyar befektetők terveznek egymástól függetlenül minőségi szálláshelyeket építeni - számolt be Balassa Balázs polgármester az MTI-nek szerdán

Szeptemberben megnyitotta kapuit a belváros szívében Budapest új luxus szállodája a Hotel President, közvetlenül a Magyar Nemzeti Bank mellett. 

A szálloda 110 szobával köztük egy speciálisan kiépített elnöki lakosztállyal nyitotta meg kapuit. A hotel egyik különlegessége a nemzetközi biztonsági követelményeknek megfelelően megépült elnöki lakosztály, és a hozzá tartozó pánik szoba, valamint a belvárosban unikumnak számító az épület tetején létesült helikopter-leszállópálya, és nem csak szállóvendégek számára látogatható kilátó terasz, mely exkluzív helyszíne lehet banketteknek, céges és egyéb rendezvényeknek a város felett.

Kamion a porcelánboltban 

Immár második éve tart az a különös együttműködés, amelyről a hazai vendéglátócégek egyik minőségi beszállítója gondoskodik: a PROGAST Kft a következő versenyek során is támogatja az OXXO Racing Team-et, azt a magyar kamion csapatot, amelyik a nemzetközi TRUCK RACE bajnokságban jó eredményeket ér el.

Francia Michelin csillag Las Vegas egén  

A három Michelin csillagos sztárséf, Pierre Gagnaire decemberben megnyitja első éttermét az Amerikai Egyesült Államokban. Az újonnan épült Las Vegas-i Mandarin Oriental Hotelben nyíló vendéglő Gagnaire második Franciaországon kívüli kezdeményezése lesz, az első a Hong Kong-i Oriental Hotelben működik.

Könnyebben vészelik át a válságot a vidéki szállodák 

Néhány adat az év első 9 hónapjáról a már 90 ház számára szolgáltató Magyar Szállodai Teljesítmény Index (MSzTI) adatgyűjtő program eredményei közül.

A Fertő-tó partján nyílik Közép-Európa első lodge típusú szállodája 

Novembertől várja vendégeit a Fertő-tó  partján Közép-Európa első „lodge” típusú vadonatúj, exkluzív szállodája.

Négy program egy helyen 

Válság ide vagy oda, időben befejezték a Talentis Program első ütemének fejlesztését összesen 12 milliárd forint értékben, mondta dr. Takács Ernő elnök-vezérigazgató azon a tájékoztatón, amelyet épp az egyik aktuális helyszínen, az ABACUS Business & Wellness Hotelben tartottak szeptember 30-án.

Extravagánsat álmodott Almodóvar  

Pedro Almodóvar a spanyol sztár-filmrendező (mint erről már előző lapszámunkban is hírt adtunk) nemcsak nagysikerű mozifilmeket forgat, hanem néha a tervezőasztalhoz ül, és kávéscsésze kollekciókat alkot.

Megújult az Accor honlapja 

A megújult accorhotels.com honlap új interaktív tartalommal áll a felhasználók rendelkezésére. Az oldalon már rövid videófilmek segítségével is megismerhetők a francia szállodalánc házai, amelyek segítségével sokkal valósabb és hitelesebb képet kaphatnak az érdeklődők a házakról.

A Fertő-tó partján nyílik Közép-Európa első lodge típusú szállodája 

Novembertől várja vendégeit a Fertő-tó  partján Közép-Európa első „lodge” típusú vadonatúj, exkluzív szállodája.

Niklai: Gyors fejlődés előtt áll a vendéglátóipar 

A gazdasági nehézségek ellenére reménytelinek tartja a vendéglátóipar kilátásait a Magyar Turizmus Zrt. elnöke, aki szerint az ágazat a jelentős fejlődési lehetőségeket a minőség és a versenyképesség növelésével használhatja ki.

Senior szerda az éttermekben és szállodákban 

Október 7-én 60-nál is több helyszínen, egyebek mellett éttermekben, szállodákban és fodrásznál várták 50 százalékos kedvezménnyel országszerte az 50 év felettieket a Senior Szerda elnevezésű akcióban.

Az év szállodaszobája díjért indul az ama creation 

A Turizmus Kft. és a Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) 2009-ben negyedszer hirdette meg az Az év szállodaszobája versenyt, amelyre 3, 4 és 5 csillagos kategóriában lehetett nevezni. A megmérettetésre a szállodaipar vezető tervezőcsapata az AMA Creation is benevezett az októberben nyíló Hotel President számára tervezett szobájával.

Kamion a porcelánboltban 

Immár második éve tart az a különös együttműködés, amelyről a hazai vendéglátócégek egyik minőségi beszállítója gondoskodik

Hazai beszállítók és vendéglátók sikeres üzleti találkozója  

Csaknem másfél száz érdeklődő jelenlétében zajlott lapunk közreműködésével, az Agrármarketing Centrum fő szervezésében a „Kiváló Magyar Élelmiszerek” Horeca fórum, amelynek legfontosabb feladata, hogy a vendéglátó szakma figyelmét felhívja arra a tényre, hogy igenis vannak jó minőségű hazai termékek, nem minden esetben indokolt Ausztriába, vagy Olaszországba utazni alapanyagokért.

Café Jubilee máltai kávézó hazánkban nyitja meg első kelet-európai egységét 

Amint arról korábban már beszámoltunk, a máltai eredetű kávézólánc, a Café Jubilee, a közeljövőben hazánkban nyitja meg első kelet-európai egységét. A koncepció jelenleg három egységgel rendelkezik Máltán, valamint eggyel a szomszédos Gozo szigetén. Céljuk, a nemzetközi piacra való kilépés mester franchise-partnerek segítségével. A Café Jubilee elsődleges célpontja Kelet-Európa, ezen belül Magyarország, Szlovákia, Románia és Szlovénia.

Felfedezik a magyar konyhát a sógorok 

Az Ausztriában igen közkedvelt magyar konyha újrafelfedezésének lehetünk tanúi, egyre több étterem vesz fel étlapjára magyaros ízeket tartalmazó ételválasztékot, illetve népszerűek az ausztriai magyar éttermek is – írja a portfolio.hu.

Újabb magyar gasztro-Guiness rekord 

Rekord-mennyiségű aprópecsenyét főztek Kapuváron, a település várossá nyilvánításának 40. évfordulója alkalmából. A tízezer tálnyi ételhez 1,5 tonna sertéslapockát, 3 mázsa hagymát, 150 kiló paprikát, valamint 40 kiló speciális rábaközi fűszernövényt használtak. A különleges aprópecsenyével a település szeretne bekerülni a Guinness-rekordok könyvébe is.

Veszteséges a Coffeeheaven - nálunk mégis terjeszkednek 

A londoni AIM-en jegyzett Coffeeheaven 304 ezer dolláros veszteséggel zárta a márciusban lezárt pénzügyi évét, szemben a megelőző évben elért 840 ezer dolláros nettó profittal. Mindezt annak ellenére, hogy a kávézóláncot üzemeltető cég 25-ről 38 millió dollárra tudta növelni árbevételeit.

Egy magyar a legbefolyásosabb brit éttermesek között 

Rónay Egont a brit éttermi szakemberek beválasztották a szigetország legbefolyásosabb éttermi személyiségei közé.

Főzős reality a Paprika TV-n 

„Casting” címmel indított főzős realityt a TV Paprika.

Új marketing igazgató a Heinekennél 

Makkay János személyében új személy tölti be a Heineken Hungária marketingigazgatói posztját.

Francia sztárszakácsok Budapesten 

A jövő héten megrendezésre kerülő Hoventa alkalmából a világ élvonalába tartozó francia csúcsséfek érkeznek Magyarországra.

Bővül a Fried Kastélyszálló 

A Simontornyán található, Fried Imre bőrgyáros által építetett, sok tulajdonost megért kastélyból 2002-2005. között kialakított négycsillagos kastélyszálló jelenlegi 23 szobás kapacitása 27 szobával 50-re bővül.

Nem vár a tárca 

Nem vár tovább az Európai Unió agrárbizottságának döntésére a magyar agrárkormányzat.

Új Reklámetikai Kódex 

A Magyar Sörgyártók Szövetsége üdvözli az Önszabályozó Reklámtestület (ÖRT) 2009-es Magyar Reklámetikai Kódexének megalkotását.

A Kiváló Magyar Élelmiszer (KMÉ) védjegyes termékeket gyártó cégek és a HORECA szektor képviselőinek üzleti találkozója 

A Kiváló Magyar Élelmiszer (KMÉ) védjegyes termékeket gyártó cégek és a HORECA szektor képviselőinek üzleti találkozója

Borfesztivál csütörtöktől a Várban, spanyol a díszvendég 

A Budapesten élők, a fővárosba látogatók egyik legnagyobb borünnepe, a Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál veszi kezdetét a főváros legszebb pontján, a Budai Várban, szeptember 9-én csütörtökön, hogy vasárnapig, azaz szeptember 13-án késő éjjelig hirdesse a szép bor ünnepét.

Új olasz kávék a Tchibo palettáján  

A Tchibo mostantól új szemes kávékkal bővítette kínálatát.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!