Egyéb
Kínaiak a Travel Service-ben
Szeptember elején jelentették be, hogy a kínai, CEFC nevű vállalat megvásárolta a Travel Service légitársaság 10%-át, és hamarosan ennél nagyobb részesedést fog szerezni a cseh szállítóban. Az új befektető bevonása után nagyszabású terveket dédelget a Travel Service: regionális vezető szerepre tör.
Szappanoperával nyerhetjük meg a koreai turistákat
Az ázsiai küldőpiacok kapcsán a legtöbb hazai turisztikai szakembernek Japán és Kína jut először eszébe, pedig a Dél-Koreai Köztársaságból közel annyi turista érkezik hozzánk, mint Japánból, a növekedés tempója pedig sokkal gyorsabb, mint a kínai relációban. Ezért is volt hasznos az a szakmai nap, amelyet a minap a Magyar Turizmus Zrt. szervezett a Budapesti Gazdasági Főiskola, a Budapest Airport és a Koreai Kulturális Központ támogatásával Budapesten.
Nem bírták a versenyt
Huszonegy év működés után szeptemberben bezárt a Korzika- és Szardínia- specialista iroda. A társaság utolsó csoportja a biztosító és az MKEH segítségével gond nélkül végigcsinálta a nyolcnapos körutazást.
A fogyasztóvédelem diadala
2018-ban léphet életbe az új európai uniós irányelv az utazási csomagokról. A rendelkezéssel az egyéni utasok érdekeit védik, a jövőben nagyobb felelősség hárul a dinamikus csomagokat kínáló vállalkozásokra.
Bírálják a Lufthansa lépését
Utazási irodák és GDS-ek egyaránt bírálják a Lufthansa döntését, hogy 16 eurós disztribúciós díjat vezetett be minden, GDS-en keresztül történő foglalás után.
A Terra Reisen megszűnik mint önálló utazásszervező
A Terra Reisen 2015. október 31-i hatállyal teljesen a TUI Deutschland márkájává válik, és mint önálló utazásszervező megszűnik működni, nemcsak Magyar- országon, hanem mindenhol, ahol érdekeltségei voltak – így Ausztriában is.
Törökország átvette az elsőséget a magyar charterpiacon
Jelentősen nőtt idén nyáron az utazásszervezők által Magyarországról kínált repülős üdülések száma, azonban még mindig meg sem közelíti a 2008 előtti szintet. A legnépszerűbb charteres úti célok listáján idén átvette a vezetést Görögországtól Törökország, az év nagy vesztese Tunézia. A körutazások piacán Olaszország, a szomszédos országok és Skandinávia volt a nyerő, az egyéni utasok rekordszámban keresték fel Horvátországot.

A kínai turizmusdiplomáciai sikerektől az üres vidéki nyaralókig
Egy évvel ezelőtt foglalta el pozícióját dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára, ebből az alkalomból foglalta össze a sajtónak az elmúlt időszak történéseit és a várható legfontosabb eseményeket.
Megújult a szegedi dóm
Csaknem 2,1 milliárd forint uniós és hazai fejlesztés eredményeként megújult Szeged ikonikus jelképe, a dóm.
Százéves tiszafák és a sellők hűlt helye
Épp harminc éve annak, hogy elballagtam a szegedi Ságvári Endre Gimnáziumból. Egy szeptemberi tanulmányút során alkalmam nyílt a nosztalgiázásra, ugyanakkor felfedezhettem számos rejtett titkot és újdonságot.
Páratlan párlatok a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon
A Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon kordonnal körbevett őrzött display-ben mutatják be a piacon jelenleg elérhető legmagasabb minőségű és árú szuperprémium pálinkát, a Márton és Lányai kristályüveges Crystallumját. A fesztivál vendégpárlata idén a gin, sztárfellépők az Anna and The Barbies, a Vad Fruttik, és Szabó Balázs Bandája.
A filozofikus szakács
Filozófia szakos diplomásként Christopher Kostow akár az élet nagy kérdéseire kereshetné a válaszokat. Ehelyett inkább azzal foglalkozik, hogy kulináris csodákat varázsoljon a kaliforniai, napsütötte Napa Valley alapanyagaiból.
Egyedül tengszlengsz a világban? Akkor itt a helyed!
Üzleti utazóként általában személytelen, szinte egyforma és főleg a funkcionalitásra fókuszáló szállodai szobák sokaságát ismerheti meg az ember, amelyekre aztán sosem emlékszik többé vissza. Ám legutóbb egy meglepő, igazán különleges koncepcióval működő szállodában foglalták le csoportunk szobáit egy felsőausztriai gyárlátogatás során.
Egyszer volt, hol nem volt...
Nézzük a várat a magasban, ahol állítólag hollók tanyáznak ma is, hallgatjuk a mesét kevély várúrról, elrabolt lányról, harcias dadáról. Közben a mesebeli környezetben gyönyörködünk: haranglábból kinőtt kistemplomban, Böske néni házában, ahol kis kézműves pékséget rendeztek be, Vince Irénke palóc hímzésekkel teletűzdelt bemutatótermében.
Deff Haupt vs. Sára Zsuzsa
Egyikük ugyanott dolgozik most is, ahol tizenkét éve kezdte a szakmát, másikuk járja a világot, sok különleges helyen és konyhán megfordult már. Sorozatunkban a szakma érdekes egyéniségeit kérdezzük azonos témákról. Ez alkalommal a Sofitel Hotel Paris Budapest Éttermének új executive séfjét, Deff Hauptot és a budai Arany Kaviár étterem sous-chefjét, Sára Zsuzsát faggatjuk.
Édes szerelem
Honnan indult és mivé vált? Mit jelent ma a Szamos név? Kik irányítják? Hogyan őrzik a hagyományokat, és miképp felelnek meg az új kihívásoknak? Hogy működik a Bécs–Budapest „tengely”? Lesz-e folytatás? Ezekről faggatjuk Bak Juditot, aki két éve a Szamos PR-menedzsere.
Pucér torta a csúcson
Amerikából jöttem, mesterségem címere: kívülről csupasz vagyok, gyakorlatilag ahogy anyaszült meztelenül emelnek ki a sütőből, úgy tesznek fel a tortaállványra, rétegeim közé helyezve mindenféle finom gyümölcsöket, különböző krémeket, finomságokat.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz kávét igyunk
Ha bárki megkérdezte, „kérsz egy kávét?”, korábban mindig azt feleltem, „kösz, de nem élek vele”. Aztán amikor úgy jó öt-hat éve kikeveredtem a milánói kávékiállításra, a HOST Milanra, majd a családdal eljutottam az ausztráliai Melbourne-be, nos, ez a két utazás megpecsételte a sorsomat. Azóta napi hét-nyolc feketét iszom. Mindjárt megérted, miért.
A szeptemberi Business Klub vendégei voltak
Kiemelt témáink ezúttal olyan vendéglátóhelyek voltak, amelyek tophelyként nyitottak, és vagy egyik pillanatról a másikra átpozicionálták magukat jóval alacsonyabb árfekvésű és kínálatú hellyé, vagy tartják magukat eredeti koncepciójukhoz. Megélnek-e a piacon vagy sem? – erre kerestük klubunk látogatóival közösen a választ.
Húsz százalékkal nőttek a szállásdíjbevételek júliusban
Tovább folytatódik a turisztikai ágazat eredményének – szinte már megszokottan jelentős mértékű – bővülése. Az erős évkezdés és a kimagasló júniusi adatok után az év második nyári hónapjának szálláshely-adatai is derűlátásra adnak okot, mivel az előző évet messze felülmúló eredményt mutatnak. Szintén kedvező fejlemény, hogy júliusban a vendégforgalom az ország valamennyi turisztikai régiójában növekedett.
Ismét kiosztják az Év Kutyabarát helye díjat
Másodjára hirdet pályázatot a Kutyabarát.hu azzal a céllal, hogy kiderüljön, melyek a legkedveltebb helyek a kutyatartók körében, hova érdemes mennie azoknak a gazdiknak, akik szívesen viszik magukkal például egy-egy kávéra vagy ebédre kisebb-nagyobb kedvenceiket. Szeptember 28-ig lehet nevezni a versenyre.
Mit csinál a kínai turista a derékig érő vízben?
Augusztus végén köszöntötték a Thaiföldre idén tizenötmilliomodikként érkező turistát, egy maláj nőt. A nemrég történt bangkoki bombamerénylet – úgy tűnik – nem riasztotta el a vendégeket az ismert dél-ázsiai szigetországtól. Mi most Phi Phi szigetén jártunk, ahol egy magyar lány fényképezi a víz alatti világot, és mellette naponta többkilónyi plasztikhulladékot szed össze.
Egy lépéssel háromszoros megtakarítás
Ökoenergia Programnak hívják azt a zöldszolgáltatást, amely sikertörténetté vált hazánkban. A zöld cég partnerei között vannak állami és egyházi valamint egészségügyi intézmények, fürdők, plázák. Számos vendéglátóhely, szálláshely is hívta már az ÖkoEnergia Program Kft. csapatát. A cég tulajdonosát, Mészáros Emesét kérdezzük, pontosan mi az a zöldmegoldás, amely ilyen nagy visszhangot vált ki.
Vajon hol terem vadon a levendula?
A Káli-medence kapujában, Zánkán egy érdekes kezdeményezés várja tavasztól a látogatókat: a Gyógynövény-völgy Ökoturisztikai Látogató- és Oktatóközpont. A hely létjogosultságáról kérdezzük Takács Tamást, a völgy projektvezetőjét.
Egy teljes hotel gasztronómiája a nyakán
Richard van Oostenbrugge az amszterdami De L’Europe Hotelben nemcsak a konyháért felelős, hanem ezenkívül irányítja a szálloda éttermeit, lounge bárjait, privát étkezőhelyiségeit, és ő felügyeli a 24 órás szobaszerviz-szolgáltatást is, gondosan ügyelve arra, hogy minden szekció kellő figyelmet kapjon.
2016 KIHAGYHATATLAN NEMZETKÖZI SZAKMAI FÓRUMA ÉS KIÁLLÍTÁSA
A HUNGEXPO 2014. MÁRCIUS 10. ÉS 12. KÖZÖTT RENDEZTE MEG GOURMET BY SIRHA BUDAPEST KIÁLLÍTÁSÁT A VÁSÁRKÖZPONT LEGNAGYOBB A PAVILONJÁBAN. AZ ÚJ KIÁLLÍTÁS AZ ÉLELMISZERIPAR, A CUKRÁSZ- ÉS SÜTŐIPAR, A SZÁLLODA- ÉS VENDÉGLÁTÓIPAR PIACI RÉSZTVEVŐINEK KÍNÁL ÁTFOGÓ SZAKMAI VÁSÁRT.
Gasztrokaland: csak neked!
A KOGART Ház már több mint egy évtizede szerepel a magyar minőségi vendéglátás élvonalában, és szolgáltat ínyencfogásokat az érdeklődőknek séfje, Kiripolszki István irányításával. A vendégek asztalt foglalhatnak, és délelőtt tíztől este hatig költhetnek el ízletes ételeket pazar környezetben.
Miért imádják vendégei máris a BoHotels-lánc új tagját?
A BoHotels legújabb tagjaként mutatkozik be a Bo33 Hotel**** Family&Suites, amely a fővárosban nyitotta meg kapuit idén tavasszal. A luxus, a vendéglátás iránti szeretet és Budapest kivételes látványa inspirálta a Bo33 Hotel**** Family&Suites megálmodóit.
A kör négyszögesítése
Fiatalos elemek, igazi friss színvilág keveredik a tradicionális retroformákkal, anyagokkal, alakzatokkal. A lágyabb, fakóbb színek ideje következik. És az is tiszta szerencse, ha fellelünk a szekrény mélyén néhány régebbi, elnyűtt farmert…
Firenzei faloda
A firenzeiek, ahogy minden olasz, odavannak a piacozásért. A szombat szent számukra: ez a piacozás napja. Ráadásul imádott nagyvásárcsarnokuk jól megközelíthető, a város szívében található, ahová bárki könnyűszerrel eljuthat.
Mint(h)a hotel
A falakon körben a tágas, fényűzően elegáns, múlt századi angol zárt férfiklubok hangulatát idéző fekete bőrbútorok, öblös fotelek, gyönyörű sötét ébenfa asztalok kísérőjeként megannyi fényes díj sorakozik díszes vitrinekben, a hatalmas kandalló tetején és az apróbb fali beugrókban. Rajtuk évszám, pontos helyszínnel megjelölve, amikor az esemény történt. Nyilván a derék klubtagok nyerték a világ különböző pontjain ezen elismeréshegyeket, gondolja magában a nézelődő. Pedig egyáltalán nem…
Startvonalnál a siófoki medical hotel
Startvonalnál a siófoki medical hotel
Új szálloda a balatonfenyvesi kikötőben
Új szálloda a balatonfenyvesi kikötőben
Hampuk Zsolt fine dining éttermet nyitott
Hampuk Zsolt fine dining éttermet nyitott
Alakul a Ritz-Carlton Budapesten
Alakul a Ritz-Carlton Budapesten
Érintésmentes bankkártyás fizetés a menő
Érintésmentes bankkártyás fizetés a menő
Robotokkal nyitottak meg egy éttermet Amerikában
Robotokkal nyitottak meg egy éttermet Amerikában
Kacsazsírral bekent, jótét lélek vezérigazgató
Kacsazsírral bekent, jótét lélek vezérigazgató
Természetes képződmények, vagy emberkéz alkotta őket?
Semir Osmanagić bosnyák származású amerikai üzletember, amatőr régész a Szarajevó közelében fekvő Visoko település határában kilenc hatalmas piramisra talált. A felfedezést a régész- és geológusszakma túlnyomó része kételkedve fogadja. A közelmúltban a 2005-ben elkezdett ásatásokon járt munkatársunk.
Amerikai cégek vezetik a légitársasági toplistát
Amerikai cégek vezetik a légitársasági toplistát
25 éves a német egység
Tavaly ünnepelte Németország a berlini fal leomlásának 25. évfordulóját. Az ország újraegyesítése a német turizmus szempontjából egyértelmű sikertörténet. 2014-ben 75,6 millió vendégéjszakát töltöttek el a külföldi vendégek Németországban, míg 1993-ban ennek alig több mint a felét. Húsz év alatt 37,2 millióval nőtt a külföldi vendégéjszakák száma, ebből 24,4 millió „a régi tartományokba”, 12,8 millió „az új tartományokba” érkezett.
Füstös életmódmúzeum
Van egy különleges hely Budapesten, a Ráday utca egyik mellékutcájában, a neve Skanzen, ahogyan meghatározza önmagát: „közösségi tér”. A betérők maguk csapolnak magyar kézműves söröket, és az amszterdami „barna kocsmák” hangulatát idéző miliőben, a Dohánymúzeum kihelyezett „műtárgyai” között, dohányozva fogyaszthatják el azokat. A hely magánlakás, a dohányzási tilalom bevezetése után három nappal indult, és akkoriban gyorsan felhívta magára a média és a hatóságok figyelmét. A hely (lakás) tulajdonosával, Tóth Imre kultúrantropológussal beszélgettünk.
Jól szerepeltek az utazásszervezők
Július közepén fokozott ellenőrzést tartott az utazásszervezők vagyoni biztosítékára vonatkozóan a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH). Az ellenőrzésnek köszönhetően negyedmilliárd forinttal emelkedett az utazási irodák vagyoni biztosítéka – közölte a hivatal.
Új szabályozás lépett életbe
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) weboldalán adott tájékoztatást a szakmai tevékenységért felelős személyre vonatkozó szabályozás szeptember 2-i módosításáról.
„Fejlesztéseink a turizmus fellendítését szolgálják”
Ekképp zárta válaszait Belváros-Lipótváros önkormányzata, amikor a buszbehajtási korlátozások tapasztalatairól, előkészületeiről faggattuk. Az utazási szakma máshogy látja a kérdést.
Lovas túra a Balaton Riviéráján
A fürdés, a vitorlázás és a kerékpározás mellett manapság már lóháton is fel lehet fedezni Alsóörs és környéke látnivalóit.
Rekordnyár a fürdőkben
A hőségriadók a fürdőkbe terelték idén nyáron a lakosságot, a nyári meleget csak a feszített víztükrű medencék és természetes vizeink mellett lehetett kibírni. A hazai fürdőkben dolgozó szakemberek örök érvényű igazsága, hogy „jó időnél nincs jobb reklám”, mely az idei szezonban bizonyítást nyert.
Ezek a legkedveltebb balatoni strandok
Az augusztus 19-én zárult osztályozás eredményét a nemzeti ünnepen, Gyenesdiáson ismertette a versenyt kiíró Balatontipp főszerkesztője, Győrffy Árpád a vendéglátók, Gál Lajos polgármester és Czankáné Szalóky Szilvia, a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület elnöke társaságában. Az idei főszezon végén a balatongyöröki Községi strand nyert.