Panorámás kilátóról is megcsodálhatóvá vált Tibolddaróc

Panorámás kilátóról is megcsodálhatóvá vált Tibolddaróc 

A turizmusé a jövő a kis dél-borsodi üdülőfaluban, Tibolddarócon. A fejlesztések jelentős részét is ennek a szolgálatába állítják, tudatta a Turizmus Online-nal Harai Istvánné polgármester.
Központ épült a turisták fogadására Cserépváralján

Központ épült a turisták fogadására Cserépváralján 

Az idei hosszú hétvégeken rendszeresen megteltek a vendégházak Cserépváralján, a turista ösvényeken egymást érték a kirándulók, tudtuk meg Dávid Zoltán polgármestertől.
Három erdei vasút együtt, a turizmusért

Három erdei vasút együtt, a turizmusért 

A költségek csökkentésével, a bevételek növelésével, közös megjelenéssel és fejlesztésekkel igyekeznek még több turistát kiszolgálni a jövőben az Egererdő Zrt. kezelésében levő felsőtárkányi, szilvásváradi és mátrai erdei vasutakon.
Északi régió: eltérő térségek, jelentős turisztikai eredmények

Északi régió: eltérő térségek, jelentős turisztikai eredmények 

Az elmúlt hónapokban tett erőfeszítések, az összefogás, a szervezetek, a vállalkozók együttes munkája jelentős eredményeket hozott az észak-magyarországi régió turizmusában.

Magyar-szlovák borút Miskolctól-Kassáig 

Közös borászati, kulturális és hagyományőrző  programokkal igyekeznek növelni az idegenforgalmat egy újabb magyar-szlovák határon átnyúló együttműködés keretében. A Miskolctól- Abaújszántón át Kassáig tartó borút-projekt keretében számos újdonság valósul meg.
A francia gasztronómia "szentélye" segíti a menedzserképzést

A francia gasztronómia "szentélye" segíti a menedzserképzést 

A hazai és a nemzetközi kapcsolataira egyaránt épít a szakemberképzésben a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola Turizmus és Területfejlesztési Tanszéke. Ezek közül legújabb a francia European Center for Culinary Professionallal (a CEPROC-al ) való együttműködésük.
Kaput nyitottak a felújított siroki alsó várban

Kaput nyitottak a felújított siroki alsó várban 

Megújult Sirok büszkesége és első számú turisztikai attrakciója, a vár. A 356 millió forintos beruházás záró ünnepségét vasárnap tartották.
Újra barokk pompájában az edelényi kastély

Újra barokk pompájában az edelényi kastély 

Megújul a Kelet-Magyarország barokk gyöngyszemeként emlegetett edelényi kastély. A fejlesztéstől a környék idegenforgalmának további bővülését várják.
História-völgy: az eleven múlt

História-völgy: az eleven múlt 

Lezárult a fejlesztési projekt és megnyílt Borsod-Abaúj-Zemplén Megye észak-keleti részének új turisztikai látványossága, a História-völgy.

A tiroli "üvegváros" vendégvonzó bája 

A várossá nyilvánításának közelgő 620. évfordulójára készül az ausztriai Rettenberg. A szépséges Tirol legkisebb városa, különleges középkori hangulatával és üvegművészetével méltán vívta ki a világhírnevet.

Gyorsabban elérhető lesz Eger 

A munkahelyteremtést és az ehhez kacsolódó közlekedésfejlesztést - amely a turizmust is szolgálja - állítják középpontba Egerben, a város déli részén.

Újra megnyitott a noszvaji De la Motte kastély 

Az újranyitását követő első hónapban több mint ezer turista látogatta meg a francia márkiról elnevezett noszvaji De la Motte-kastélyt - tudatta lapunkkal Bóta Géza, a település polgármestere.

Jövőre megszépül a Kőlyuk pincesor 

Újabb turisztikai attrakcióval gazdagodik Eger, tudtuk meg Serfőző Jánostól, a polgármesteri hivatal főtanácsosától. A hevesi megyeszékhely déli részén, a várostáblánál, közvetlenül a 25-ös főközlekedési út mellett megújul a Kőlyuk pincesor és környéke.

Látványosság az eltűnt Fátyol-vízesés is 

A nyár eddig eltelt részében Szilvásváradra látogató turisták közül többen szóvá tették csalódottságukat, hogy nem láthatták igazi pompájában a szalajka-völgyi Fátyol vízesést, mert annak az alsó része teljesen kiszáradt. A helyi idegenforgalmi szakemberek viszont a vízesés jelenlegi állapotára igyekeznek ráirányítani a vendégek figyelmét, amely önmagában is különös természeti jelenség.

Száz éve szállítja az utasokat a svájci "szűz" 

Az idegenforgalom kedvelőinek Európában is vannak kedvenc vasútjaik. Közéjük tartozik a svájci Alpokban működő Jungfraubahn, amelyet kereken száz esztendeje, 1912. augusztus 1-jén nyitottak meg a közönségnek.

Közös felelősséggel a Mátra jövőéért 

A jövőben miként tudnak még jobban együttműködni a Mátra turizmusának fejlesztésében? - erre adtak választ csütörtökön a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület és az Egererdő Zrt. szakemberei, amikor együttműködési megállapodást kötöttek.

Olimpiatörténetről regél a száz éves Helvetia gőzhajó 

A genfi tó partján fekvő svájci Lausanne ezekben a napokban a londoni olimpia legfrissebb eredményeitől hangos. A "sportok fővárosaként" emlegetett városban jelenleg felújítják az Olimpiai Múzeumot. A kikötőben állomásozó száz éves Helvécia gőzhajón az újkori olimpiák rövid történetével ismerkedhetnek meg a turisták.

Ősember "fogadja" a turistákat Cserépfaluban 

Az elmúlt évihez képest az idei első félévben csökkent a turisták száma a kis bükki "gyöngyszemként" emlegetett Cserépfaluban. Ennek ellenére továbbra is a vendégfogadás a fő tevékenység a falu életében.

Hangversenyterem a kőhodályban 

Nemcsak a rövid szárú fekete cseresznyéről, valamint a nemes borairól híres a dél-borsodi kis falu, Szomolya, hanem az egyre jobban fejlődő turizmusáról is.

Régi fényében a diósgyőri vár és a lillafüredi függőkert 

Hazánk egyik legismertebb műemlékét a diósgyőri várat évente hatvanezer turista látogatja meg. Az épületegyüttes és környéke hamarosan megújul és a fejlesztéssel a vendégek számának duplájára számítanak a jövőben a szakemberek.

Magyarország legrégebbi könyvtára újult meg 

Befejeződött a "Magyarország legősibb könyvtárának fejlesztése" elnevezésű projekt Gyöngyösön, az Alsóvárosi Ferences Plébánián.

NORDA: milliárdos támogatások a turizmus fejlesztésére 

Idén az Új Széchenyi Terv keretében a turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztését szolgáló pályázatokat 6,35 milliárd forinttal támogatja az Európai Unió és a Magyar Kormány - jelentette be egy egri szakmai tájékoztatón Kormány Krisztián, a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője.

Erős féléven van túl Észak-Magyarország 

Egy friss kutatás szerint - amely az utazási célterületek népszerűségét értékelte - a megkérdezett turisták a Balatonnal azonos százalékban Észak-Magyarországot jelölték meg a legkedveltebb úti célként - tájékoztatta a TurizmusOnline-t Hidvéginé Molnár Judit, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Régiós Marketing Igazgatóságának vezetője.

Eger: kiállítás Márai Sándor életművéről 

A világszerte ismert író, Márai Sándor életművét bemutató reprezentatív kiállítást nyílt Egerben "A gyertyák csonkig égnek" címmel a vár gótikus palotájában.

Randevú a Mátra Expresszen 

Az Új Széchenyi Terv keretében sikerrel pályázott támogatásért fejlesztésekre a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület - mondta érdeklődésünkre Kápolnainé Nagy Ágnes, az egyesület elnöke. 

Gömörszőlős, az "érzékeny" úti cél 

Az idei esztendő első öt hónapjában sok turista fordult meg Gömörszőlősön, telt ház volt a szálláshelyeken - tudtuk meg Gyulai Ivántól, az Ökológiai Intézet Alapítvány igazgatójától.

Új gyógyszálloda nyílik Egerben 

Négycsillagos gyógyszállodával gyarapszik Eger. Szeptemberben nyitják meg a strand mellett, a Hotel Platán Gyógy- Idegenforgalmi- és Rekreációs Központot.

Postakocsijárat indul, nordic walking park épül a Mátrában 

A hat esztendeje alakult Mátra Jövője Turisztikai Egyesület arra a feladatra vállalkozott, hogy az ország legmagasabb hegyvidékén összefogja a térség szakmai szolgáltatóit, önkormányzatait a turizmus fejlesztéséért - mondta Kápolnainé Nagy Ágnes, az egyesület elnöke.

Palóc meseút a "szuszinkások" falujában 

Új alapokra kívánják helyezni és még több látványossággal színesítik a turizmust Noszvajon - mondta érdeklődésünkre Benke Orsolya, a helyi önkormányzat idegenforgalmi menedzsere.

"Lombkorona" sétányt terveznek Kisnánáról Sirokba 

Újabb turisztikai fejlesztésekkel igyekeznek még több vendéget csalogatni a kis mátrai üdülőfaluba, Kisnánára.

Versennyel nyit a Bükk első kerékpár- és szabadidő központja 

Civil kezdeményezésre, összefogással elkészült a Bükk első kerékpár- és szabadidő központja Borsodnádasdon. A hét végén a hegyi pályán rendezik meg az I. Decatlon Borsodnádasd Kupát, az XCO szakágban.

Századik egri séta 

Jubileumához érkezett az "Egri séták nemcsak egrieknek" sorozat. Megtartották a századik közös programot.

Nyit a Mátra első borhotelje 

Várhatóan az elkövetkező napokban nyitják meg Gyöngyösön, a farkasmályi történelmi pincesornál a Mátra első borhoteljét.

Eger új látványossága a Deák Ferenc szobor 

A "Haza bölcsének" nevezett Deák Ferenc bronzból készült mellszobrát a róla elnevezett utcán, a református templom előtti téren ünnepélyesen avatták fel. Többek között történeti előadás is elhangzott Deák életéről, pályájáról, munkásságáról. Különös tekintettel az 1867-es kiegyezés előkészítésében vállalt szerepéről.

Ötven éves a "zöld turizmus" főiskolája 

Kereken öt évtizede kezdődött meg a Mátra kapujában Gyöngyösön, - a mai Károly Róbert Főiskola - elődjénél, a felsőfokú szakemberképzés. Erre emlékeztek pénteken, nyilvános, jubileumi szenátusi ünnepségen az intézményben.

Élmények Völgye: a Kárpát-medence "kicsiben" 

Alulról jött kezdeményezésre, hat bükki falu turisztikai vállalkozóinak, szálláshelyadóinak és - civilként - néhány polgármesterének összefogásával 2010-ben alakult meg az Élmények Völgye Turisztikai Egyesület.

Civil turisztikai önkormányzatokként működnek a TDM-ek 

Az összefogás, a turizmus szakmai iránti közös felelősség hatotta át a Magyar TDM Szövetség VII. országos konferenciáját, amelyet Szilvásváradon, a négycsillagos Szalajka Liget Hotelben tartottak.

Turistacsalogató az egri "Varázstorony" 

A vár, a Szépasszonyvölgy és a Gárdonyi ház mellett igazi turisztikai attrakció az egri "Varázstorony" is - mondta a Turizmus Online-nak Vida József főiskolai tanár, az intézmény vezetője.

Négy csillagos pihenőhellyé fejlesztik a Sástói kempinget 

Már állnak a falak a Mátrában, a Sástó partján, ahol a kempinget négy csillagos pihenőhellyé építik át - tudtuk meg Palik Tibortól, a gyöngyösi Élpak Zrt. vezérigazgatójától, a kemping tulajdonosától.

Túrával, faültetéssel emlékeztek a "Mátra igazi barátjára" 

A " Mátra igazi barátjára", Hanák Kolosra túrával, faültetéssel, emlékfal avatással emlékeztek szülőfalujában a Nógrád megyei Szurdokpüspökiben.

Titanic Látogató Központ nyílt Belfastban 

Rövid időn belül remélhetőleg a párizsi Eiffel-toronyhoz, vagy a bilbaói Guggenheim Múzeumhoz hasonló jelképpé válik Belfast alig egy hónapja megnyitott Titanic Látogató Központja.

Egy kisváros a felhők fölött 

Az egri vár Dobó bástyájában nyitottak kiállítást "Egy kisváros a felhők fölött" címmel, amely az egri polgárosodás történetének fontos állomásait idézi fel.

Kemencés falu a Zsóry fürdő szomszédságában 

Az elmúlt két évben jelentősen fejlődött a turizmus Szihalmon - tudtuk meg Bóta József Sándor polgármestertől. Az országos hírű mezőkövesdi Zsóry Fürdőtől alig három kilométerre levő faluban egyre jobban felismerik a vendégvárás jelentőségét.

Hazánk leghosszabb Downhill pályája a Mátrában 

Egyedülálló erdei ösvénypályán próbálhatják ki az extrém downhillezést a kalandra vágyó turisták a Mátrában.

Háromcsillagos bükki hotel - díjnyertes honlappal 

A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat tavaly év végén turisztikai kategóriában "Az Év Honlapja 2011" díjjal tüntette ki a dédestapolcsányi Hotel Experience Wellness és Konferencia Élményhotelt.

Mátraházi túrán emlékeznek Tormay Cecilé-re 

75 éve, 1937. április 2-án Mátraházán hunyt el Tormay Cécile, Nobel-díjra jelölt írónő. Az idei esztendőt Tormay Emlékévvé nyilvánították.

Északi régió: négycsillagos hotelek a slágerek 

Az idei év indítását követő hetekben kedvező tapasztalatok születtek az északi régió turizmusában - hangsúlyozta Hidvéginé Molnár Judit, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője.

Borfesztiválon mutatták be az Egri Csillagot 

Eger egyik jelképe és különlegessége a bikavér. A helyi borászok Egri Csillag néven ennek a fehér változatát is elkészítették.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!