Turisztikai termék lett a Természet Operaháza Fesztivál

Turisztikai termék lett a Természet Operaháza Fesztivál 

Az elmúlt évben kiemelkedő eredményeket értek el a Tisza-tó idegenforgalmában - mondta Molnár Anita igazgató azon a tanulmányúton, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága szervezett. A régióban 2015-ben - az előző évihez képest - két és fél százalékkal több vendéget fogadtak, illetve hat és fél százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma.
Borsodgeszt: szállás az önkormányzatnál, közösségi tér a postán

Borsodgeszt: szállás az önkormányzatnál, közösségi tér a postán 

Borsodgeszten a jövőre tekint az önkormányzat. Szeretnék vonzóbbá tenni a dél-borsodi kis települést, ezért azt tervezik, hogy 2020-ig teljesen megújítják a falut, miközben a turizmus fejlesztését is fontos célnak tartják.
Egert négysávos főút fogja összekötni az M3-assal

Egert négysávos főút fogja összekötni az M3-assal 

Heves megye gazdasága 2015-ben – az előző évihez képest – 146 százalékkal növelte teljesítményét – hangsúlyozta egy egri vállalkozói fórumon dr. Bánhidy Péter, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Hozzátette: ez az eredmény az Eger-Gyöngyös-Hatvan földrajzi tengely mentén elhelyezkedő vállalkozások értékteremtő munkájának köszönhető.
Novajon reménykednek, hogy jegyzékbe kerülhet a remélés

Novajon reménykednek, hogy jegyzékbe kerülhet a remélés 

Nem tétlenkedik a novaji önkormányzat. A Bükk lábánál elterülő kis falu vezető testülete legutóbb együttműködési megállapodást kötött az egri Eszterházy Károly Főiskolával. Ez a kapcsolat a kölcsönös előnyökön alapján járul hozzá ahhoz, hogy még többen ismerhessék meg Novaj természeti, kulturális és turisztikai értékeit.
Vízen kullogóval készülnek az idei Gutai-fesztiválra

Vízen kullogóval készülnek az idei Gutai-fesztiválra 

Az önkormányzat a következő időszakban fontos feladatának tartja a turizmus fejlesztését Galgagután - tudtuk meg Agócs Gábor polgármestertől. Arra törekszenek, hogy a Cserhát egyik gyöngyszemeként emlegetett településen minél több látványossággal fogadhassák a vendégeket.

A fesztiválok idén is fontos láncszemei a turizmusnak 

A közös összefogás, a partneri együttműködés 2016-ban is hozzájárulhat ahhoz, hogy az idei turisztikai szezonban kiemelkedő eredmények születhessenek – emlékeztetett Mezőkövesden, a Magyar Fesztivál Szövetség regionális szakmai napján Elekes Zoltán alelnök. – Ehhez a szövetség is igyekszik segítséget nyújtani.
Brit turisták, irány Eger!

Brit turisták, irány Eger! 

Nemzetközi figyelemben részesült az idegenforgalmáról Magyarország-szerte ismert Eger. Európa egyik legszebb ismeretlen városa lett a brit The Telegraph szerint. A hevesi megyeszékhelyet a szigetország turistáinak ajánlják.
Tarolt a mátrai attrakció a TripAdvisoron

Tarolt a mátrai attrakció a TripAdvisoron 

Jelentős eredményekkel zárta az elmúlt évet a mátrafüredi High-Tech Sportok Bázisa. A Magyarország legmagasabb hegyvidékén működő sportcentrum 2015-ben is győzelmet aratott a világ első számú turisztikai portálján, a TripAdvisoron.
Saját Notre Dame-ja van az apró francia turistaparadicsomnak

Saját Notre Dame-ja van az apró francia turistaparadicsomnak 

Aki eljut Dél-Franciaországba, az nem hagyhatja ki úti célként a Pireneusokat sem. Bár majdnem a spanyol határig kell utaznia, de a világhírű hegycsoport és környékének szépsége kárpótolja a fáradalmakat.
Hamarosan elárasztják Észak-Magyarországot a lengyel turisták

Hamarosan elárasztják Észak-Magyarországot a lengyel turisták 

Az idei esztendő eddig eltelt részének egyik kiemelkedő észak-magyarországi eseményeként tíz orvosból és két ellátásszervezőből álló lengyel delegáció látogatott a régióba. A szakemberek a térség egészségturizmusának helyzetét tanulmányozták és további együttműködésről állapodtak meg.

Fában keltik életre Aldebrő történelmét 

Új turisztikai látványossággal gazdagodik Aldebrő. A Tarna-folyó völgyében levő kis Heves megyei faluban, a katolikus templom mögötti téren szoborparkot létesítenek. Ennek érdekében az idei nyáron – hagyományt teremtve – fafaragó kézműves alkotótábort szerveznek meghívott művészek részvételével, a munkáik pedig állandó kiállítás részei lesznek a leendő szoborparkban.

Négycsillagos szálloda nyílik húsvétkor a Mátrában 

Az elmúlt másfél évtized legjobb turisztikai évét zárta 2015-ben a Felső-Mátrához tartozó hat település - mondta a Turizmus Online-nak Stuller András, Mátraszentimre polgármestere. A vendégéjszakák száma meghaladta a százezret, a beszedett idegenforgalmi adó pedig az eddigi legtöbb, 35 millió forint volt.

Múzeumi élménytúrák föld alatt és föld felett 

Salgótarján egyik legkiemelkedőbb turisztikai látványossága a belváros közelében levő bányamúzeum, ahol évente 14-15 ezer látogató fordul meg. A jeles ipartörténeti műemlék nemrég ünnepelte megnyitásának fél évszázados évfordulóját.

Látta már a francia erődvárost, ami Walt Disney-t is inspirálta? 

A hangulatos francia kisváros, Carcassonne – a méretében hozzáigazított repülőterével – naponta turisták és üzletemberek százait fogadja. Nemcsak belföldről, hanem Európa különböző pontjairól, illetve más kontinensekről érkező kíváncsi vendégek sokaságát. Ez persze nem véletlen, hiszen az UNESCO világörökségi listán szereplő különleges, középkori erődváros sejtelmes mesevilágot idéz.

Hamarosan télen is nyitva áll a bogácsi kemping a turisták előtt 

Kiemelkedő turisztikai évet zártak tavaly a gyógyfürdőjéről országos hírű Bogácson. A dél-borsodi kis faluban 290 ezer látogatót fogadtak, a vendégéjszakák száma pedig elérte a 65 ezret. A turisták között sok olyan volt, aki pihenésre tért vissza erre a településre, de szép számmal akadtak olyanok is, akik 2015-ben jártak először a Bükkalja egyik legszebb településén.

Francia elegancia vörös téglás háttérrel 

Ezt nem lehet kihagyni – mondják sokan a dél-franciaországi Toulouse-ba érkező turisták közül. Igazuk is van, mert ebben a pezsgő életet élő városban sokféle látnivaló, program fogadja a látogatót.

Különleges egri kirándulásra csábít A kis herceg 

A kis herceg, a rózsa, a kígyó, a róka és más kultikus szereplők, valamint az őket körülölelő helyszínek jelennek meg azon az egri kiállításon, amelyet a Gárdonyi Géza Színház galériájában nyitottak. Ezzel összefüggésben különleges feladatra vállalkozott a teátrum társulata, amely a Magyar Kultúra Napján - január 22-én - mutatja be az egykori francia író, Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című világhírű regényének újonnan feldogozott színpadi változatát. 

2016 a Mátra éve lehet 

Eredményes évet tudhat maga mögött a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Egyesület - mondta lapunknak Nagy Róbert elnök. Tavaly 22 új tag csatlakozott hozzájuk, így ma már összesen 77 tagot számlál az egyesület. Az összefogásnak köszönhetően tovább fejlődött az idegenforgalom Gyöngyös közigazgatási területén, benne hazánk legmagasabb hegyével, a Mátrával.

Látta már Eger élő látképét az asztalra vetítve? 

Talán kevesen tudják, hogy az Egerbe látogató turistáknak a történelmi vár mellett a Varázstorony a leglátogatottabb célpontjuk. A líceum tornyában található különleges attrakció 2015-ben is sok érdeklődő vendéget vonzott.

Siklóernyősök és vadászok veszik be a háromszáz lakosú magyar falut 

Az elmúlt években főleg a siklóernyős bajnokságoknak, illetve a különleges papírmerítő műhelynek és múzeumnak köszönhetően sok turista fordult meg Fedémesen. A Heves-Borsodi dombság festői völgyében elterülő kis falu a környék egyik gyöngyszeme, ahol idén is sok érdeklődőre számítanak.

Oktat és élményeket nyújt az Egri Érseki Palota látogatóközpontja 

Új kulturális és turisztikai látványossággal gazdagodott Eger. Szerdán – Vízkereszt ünnepén – a hevesi megyeszékhely központjában ünnepélyes keretek között nyitották meg az Érseki Palota Kulturális Turisztikai és Látogatóközpontot. A nagyszabású beruházás európai uniós támogatással, több mint 1,3 milliárd forint beruházással valósult meg.

Élen járó bortermelők a 15. Egri Borszalonban 

A hevesi megyeszékhelyen karácsony és szilveszter között tartották meg a város idei utolsó nagy turisztikai rendezvényét, az Egri Borszalont. A négycsillagos Hotel Eger-Park konferenciaközpontját ezúttal néhány órára a társasági élet egyik centrumává alakították át. 

Gyógyulni vágyó ukránokat is várnak Észak-Magyarországra 

Gyógyvizeket, fürdőket, gyógyszállodákat, gyógyászati részlegeket tanulmányoztak ukrán orvosok Észak-Magyarországon, akik a Magyar Turizmus Zrt. régiós marketing igazgatóságának szervezésében vettek részt tanulmányúton. A programjukban szakmai partnerként az Észak-Magyarországi Gyógyturisztikai Egyesület is bekapcsolódott.

Alpesi üdülőfaluvá fejlesztik a mátrai Parádsasvárt 

Korábban hosszú évtizedeken át generációk dolgoztak a Parádi Üveggyárban - mondta a Turizmus Online-nak Holló Henrik, Parádsasvár polgármestere. A gyár azonban immár nyolc éve megszűnt és azóta az önkormányzat irányításával folyamatosan a turizmusra alakítják át a falut. Nem titkolják, hogy a népszerűsége alapján hazánk egyik alpesi üdülőfaluját hozzák létre.

Séta és tárlatmustra: nézze meg a megújult edelényi kastélyt! 

Sokan Észak-Magyarország egyik gyöngyszemének nevezik a megújult edelényi L'Huillier-Coburg-kastélyt. Nem véletlenül, hiszen a műemlék kívül-belül különleges – az itáliai barokk és a közép-európai kora-újkori várépítészet stílusjegyeit hordozza.

Kilátó, horgásztó és térünnep Heves megye legkisebb városában 

Az ide érkező turisták leginkább az érintetlen természeti szépségeket, illetve a helyi látványosságokat csodálják meg Pétervásárán – mondta a Turizmus Online-nak Eged István, Pétervására polgármestere. Heves megye legkisebb városában és a környező településeken ugyanakkor többféle érdekesség várja a vendégeket.

Húszezer vendégéjszakával nőtt Poroszló turizmusa két év alatt 

Idei eredményei alapján a Tisza-tavi térség kiemelkedő településévé fejlődött Poroszló – tudtuk meg Bornemisza János polgármestertől. Ezt elsősorban a három és fél éve átadott ökocentrumnak köszönheti a település, amely ma már vonzó turisztikai látványosság.

A Neckermann bemutatta 2016 évi nyári katalógusait 

Nagy a piaci verseny és 2016-ban várhatóan nehéz, kihívásokkal teli évnek néznek elébe - hangsúlyozta dr. Békefi Veronika, a NUR Neckermann-utazás Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, a cég elmúlt hét végén Egerben tartott kétnapos partneri találkozóján. - Ezért a Thomas Cook csoport tagjaként továbbra is azon dolgoznak, hogy utasaik igényeit és elvárásait szem előtt tartva fejlesszenek és szolgáltassanak.

Újabb attrakciókkal adnak lendületet a turizmusnak Kiskörén 

A 2010 óta eltelt fél évtizedben másfél milliárd forint értékű fejlesztéssel gazdagodott Kisköre. A Tisza-tó bölcsőjének nevezett kis város tovább fejlődött, rendezettebb, komfortosabb lett.

Kitárta kapuit a Mézeskalács meseváros Egerben 

Ügyes kezek, szép alkotások. Így lehet röviden jellemezni azt a kiállítást, amelyet Mézeskalács meseváros címmel az elmúlt hét végén nyitottak az egri városházán. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ pályázatára gyerekek, felnőttek, közösségek neveztek be és ehető mézeskalácsból különböző alkotásokat készítettek.

Disznótoros fesztivállal és kecskefarmmal erősít Szuha-Mátraalmás 

Az utóbbi hét esztendőben jelentős turisztikai fejlesztéseket valósítottak meg Szuha-Mátraalmáson. A Galyatető északi lábánál, a hegyek és erdők ölelésében található faluban bár még kevés a szálláshely, ennek ellenére tavaly 1300 vendégéjszakát számoltak. Így további fejlesztésekkel igyekeznek még vonzóbbá tenni a kis nógrádi települést.

Turisztikai attrakciókkal és szállásokkal gazdagodott Észak-Magyarország 

Jó úton halad az idegenforgalom, kedvezőek az esztendő első kilenc hónapjának eredményei Észak-Magyarországon – hangsúlyozta Molnár Anita, a Magyar Turizmus Zrt. Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője Szilvásváradon. A tavalyi hasonló időszakhoz képest 9,5 százalékkal nőtt a vendégek száma, és 5,8 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a térségbe látogatók. Ezek eddig túlszárnyalták az országos eredményeket.

Teátrummal és kerékpárúttal készülnek Noszvajon 

Idén novemberig 40 ezer vendégéjszakát számláltak Noszvajon, amely kiemelkedő eredmény a kis bükki faluban. Ezt annak köszönhetik, hogy kiemelt turisztikai rendezvényeikkel, fesztiváljaikkal sikerült sok vendéget a községbe csalogatniuk. Emellett a síkfőkúti üdülőterületen fejlesztették a tó környékét, amelyet a továbbiakban is folytatnak.

Gyógyturizmussal, lovasiskolával, falusi asztallal erősítene Mezőkeresztes 

A dél-borsodi kisváros, Mezőkeresztes földrajzilag kedvező helyzetben van, hiszen az M3-as autópályáról gyorsan megközelíthető. Ennek ellenére csak átmenő turisták keresik fel a települést. A helyiek ezen a lovas-, a gyógy- és a gasztroturizmus fellendítésével szeretnének változtatni.

Életmű-kiállítással emlékeznek a legendás freskóművészre 

Szakmai körökben úgy emlegetik, hogy a XX. század legjelentősebb magyar freskóművésze volt Takács István (1901-1985). De életművének fontosabb részeit ma is 290 hazai templomban őrzik oltár- és táblaképeken, stációsorozatokban és freskókon.

Berekfürdő: ahol olaj helyett gyógyvíz tört a felszínre 

Idén országszerte még ismertebb lett a Nagykunság aranyaként emlegetett Berekfürdő. Mindezt annak köszönheti, hogy nagyszabású fürdőfejlesztést valósítottak meg. Emellett a Virágos Magyarországért Mozgalomhoz csatlakozva a zsűri elismerő oklevelét, illetve a Magyar Turizmus Zrt. különdíját nyerték el.

Újjáélesztették a lakodalmas programot a mátrai faluban 

Az utóbbi néhány évben megpezsdült az élet Szűcsiben. Az eltelt több mint fél évtizedben sokat változott a mátrai falu arculata, miután több mint kétmilliárd forintot költöttek fejlesztésekre, jelentős részben turizmusra.

A jövőnek őrzik meg a mezőcsáti múlt emlékeit 

Mezőcsát legkiemelkedőbb turisztikai látványossága ma is a tájház. A mezőváros központjához közel találni ezt a több mint 130 éves kisnemesi házat, amely a múlt emlékeit megőrizve múzeumként működik. A bemutatóhely igen jól szerepelt az Év Tájháza 2015. versenyben, és a szakmai zsűri döntése alapján a második helyet szerezte meg. Ennek elismeréseként oklevélben részesültek a tulajdonosok.

Hiánypótló szálláshelyek létesültek a Zsóry fürdő területén 

Új szálláshelyekkel gazdagodott Mezőkövesd. A matyó város ékkövének számító, Zsóry Lajosról elnevezett gyógy- és strandfürdő területén tizennyolc négycsillagos apartmanházat építettek, melyeket ünnepélyes keretek között avattak fel.

Külképviselői szemmel Észak-Magyarország turizmusáról 

Meddig bővülhet még a belföldi kereslet, milyen érdeklődésre számíthat a következő években a külföldi vendégek beutaztatásában az észak-magyarországi turisztikai régió? Miként kapcsolódhatnak a külképviseleti és regionális marketingakciókhoz 2016-ban? Többek között ezekről a témákról volt szó szerdán Egerben, azon a szakmai konferencián, amelyet a négycsillagos Hotel Koronában tartottak.

Mátraderecskén az egészségturizmusra alapozzák a jövőt 

Hosszabb távon az egészségturizmusban látják a jövőt Mátraderecskén. Mindezt a széndioxidos gyógygázfürdőre, a mofettára alapozzák. A mátrai faluban található, idén húsz éves létesítmény szakemberei ugyanis kiemelkedő eredményeket értek el a betegek gyógyításában.

A római kori romváros rejtélyes kalandot ígér 

Ki gondolná, hogy a hajdan volt római birodalom kilencedik legnagyobb városa, Aquileia ma nagyközség Észak-Olaszországban? Pedig így van, ennek ellenére a régészeknek köszönhetően kiásott romok az egykori város hírességét igazolják és igazi turisztikai látványosságnak számítanak.

Újabb turisztikai látványosságok az egri várban 

Az elmúlt ötszáz évben nem volt olyan nagyszabású fejlesztés az egri várban, mint ami két év alatt megvalósul – hangzott el az elmúlt hétvégén a Nemzeti Emlékhelyen tartott nyílt napon, amelyet a városban lakók mellett az ott tartózkodó turistáknak rendeztek. A résztvevők megismerhették, hol tart a 2,2 milliárd forintos beruházás.

Turisztikai attrakciókkal növelnék a tájházak vonzerejét 

A tapasztalatok szerint egy tájház vagy egy helyi népi műemléképület mindig kedvezően járul hozzá a települések arculatának alakításához – hangsúlyozta Hegedűsné Majnár Márta, a Magyar Tájházszövetség ügyvezető elnöke. Mindezt abból az alkalomból mondta, hogy szövetség először tartotta Nógrád megyében, Balassagyarmaton és Terényben az éves szakmai konferenciáját.

Komplex vidékfejlesztéssel duplázná meg a turisták számát Felsőtárkány 

Az Egerhez közeli Felsőtárkány a Bükk egyik kapuja, ahol idén száz éves az erdei kisvasút. Az eltelt évszázadból közel hetven évet a turizmus szolgálatában töltött el, és a következő időszakban megújulva is erre törekszik a működtető Egererdő Zrt.

Látott már Picasso-festményt és minaretet marcipánból? 

Kereken egy évtizeddel ezelőtt, 2005 őszén nyitották meg Eger belvárosában, a Minaret mellett lévő egykori Harangöntő-házban a Kopcsik Marcipániát. A mestercukrász Kopcsik Lajos munkáiból berendezett kiállítóhely azóta a hevesi megyeszékhely egyik meghatározó turisztikai látványossága.

Padova: zarándokváros Szent Antallal és Galileivel 

Aki az ókori és a középkori építészet kincseire kíváncsi, utazzon el az észak-olaszországi Padovába. Ez a város amellett, hogy fontos kulturális központ, magán hordozza az olasz történelem jelentős emlékeit, és megőrizte a régi idők környezetét.

Az Országos Kékkör életre szóló kaland 

A kormány és a Magyar Természetjáró Szövetség együttműködésének eredményeként az elmúlt három évben közel hárommilliárd forintos európai uniós támogatással újult meg az Országos Kékkör. A fejlesztés kiemelkedő állomásaként épült meg a nemrég átadott galyatetői Turistacentrum, valamint a Galya-kilátó is megújult.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!