A hagyományokra építik a turizmust a vanyarci haluskások

A hagyományokra építik a turizmust a vanyarci haluskások 

Vanyarc jövőképének alakításában fontos szerepet kap az idegenforgalom – mondta a Turizmus Online-nak Nedeliczki Teréz, a Nógrád-Hevesi Szlovák Régió vezetője, helyi népművelő. Ezért olyan vonzó fejlesztéseket terveznek, amelyekkel még jobban felkelthetik a vendégek érdeklődését a község iránt.
A fehér kócsag háromezer tonnája és két világ egy városban

A fehér kócsag háromezer tonnája és két világ egy városban 

Japánban is olyanok a külföldi turisták, mint máshol: nagy monszunesőben is útra kelnek, hogy mielőbb célt érjenek és új látványosságokkal gazdagodjanak. Közéjük tartoztunk mi is, amikor a hűvös levegő és a kiadós csapadék ellenére vastag pulóverben, esernyővel indultunk el Himedzsibe, a japán kisvárosba. Ennek a településnek a legpompásabb látnivalója a régmúltból itt maradt vár.
Fontosak a helyi termékek és a népi mesterségek a tájházak életében

Fontosak a helyi termékek és a népi mesterségek a tájházak életében 

Közel háromszáz tagot tömörít a Magyar Tájházak Szövetsége – mondta a Turizmus Online-nak Hegedüsné Majnár Márta, a szövetség ügyvezető elnöke. Jelenleg több mint négyszáz tájház működik az országban.
A hollandok is megszerették a nógrádi kastélyos falut

A hollandok is megszerették a nógrádi kastélyos falut 

A Cserhát aljában, ahol az Ilka-patak folyik és a Daróc-, illetve a Kopasz-hegy emelkedik, ott találni Erdőtarcsát. A több mint ötszáz lakosú kis falut elsősorban a tiszta levegőjéről, a csendjéről, a nyugalmáról ismerik.
Borhabos csokoládétorta lett a Mátra tortája

Borhabos csokoládétorta lett a Mátra tortája 

A gyöngyösi Mátra Művelődési Központ idén is meghirdette a Mátra tortájának elkészítésére ösztönző versenyét. Erre nyolcan pályáztak, elsősorban civilek, de voltak közöttük szakképzett cukrászok is. A versenyt a már hagyományos szüreti napok és a fehérborok fesztiváljának keretében rendezték meg. A győztes Lukovszki Judit lett, aki süteményével elnyerte a Mátra tortája címet.
Hirosima: a lebegő pagoda és a tengerből kiemelkedő szentély

Hirosima: a lebegő pagoda és a tengerből kiemelkedő szentély 

Kiotó és Hirosima között elég nagy a távolság. Ennek ellenére a száguldó japán szuperexpresszel alig több mint egy óra alatt megtettük az utat.
2020-ban összekötik Egert az M3-as autópályával

2020-ban összekötik Egert az M3-as autópályával 

Ahhoz, hogy a hevesi megyeszékhely lakói, a munkába járó emberek és az érkező turisták még jobb körülmények között közlekedhessenek, további fejlesztésekre lesz szükség – jelentette ki Habis László, Eger polgármestere a városban kedden tartott vállalkozói fórumon. Ezek megvalósítására különböző elképzelések, tervek születtek és többféle pályázatot is benyújtott az önkormányzat támogatásokra.
Képzéssel orvosolnák a munkaerőhiányt Észak-Magyarországon

Képzéssel orvosolnák a munkaerőhiányt Észak-Magyarországon 

2016 első hét hónapjában 5,1 százalékkal több vendég érkezett Észak-Magyarországra, a vendégéjszakák száma pedig 5,2 százalékkal volt magasabb, mint 2015 hasonló időszakában – jelentette ki Molnár Anita, a Magyar Turisztikai Ügynökség munkatársa a hétfőn Egerben tartott regionális sajtótájékoztatón. Hozzátette: az érkezők a korábbihoz hasonló hosszúságú időt töltöttek el a térségben, ami tehát nem változott.
Több tízmillió forintból fejlesztik a szécsényi múzeumot

Több tízmillió forintból fejlesztik a szécsényi múzeumot 

Tavaly több mint 15 ezer látogatót fogadtak a Szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban. A város legkiemelkedőbb turisztikai látványosságában az idei év végéig ugyanennyi érdeklődőre számítanak. Az országos hírű intézményben pályázati támogatással új fejlesztést valósítanak meg, ezzel várhatóan még több érdeklődő vendégre számíthatnak.
Víkendre invitálják a turistákat az egri borok bölcsőjében

Víkendre invitálják a turistákat az egri borok bölcsőjében 

Kitárulnak a szépasszonyvölgyi pincék és megtelnek a poharak kiváló egri borokkal. Szeptember 23-25. között ugyanis itt tartják az egri szürethez kapcsolódó első völgyi víkendet, Magyarország legnagyobb pincefesztiválját.

Barangolás világörökségi emlékek között Kiotóban 

Tizenkét órás repüléssel, közel tízezer kilométert megtéve jutottunk el Isztambultól a japán Oszakáig. A felkelő nap országának második legnagyobb városának repülőterén az esti órák ellenére is özönlöttek a bőröndökkel és hátizsákokkal felszerelt turisták.

Katerini: mediterrán parkváros szökőkutakkal 

Ezen a nyáron sok turista látogatott el Görögország északi részére is – sorra megteltek vendégekkel a kisebb földközi-tengeri üdülőhelyek. Így volt ez Kateriniben is.

Rózsákkal csalogatnák a turistákat a Nógrád megyei településre 

A turizmus folyamatos fejlesztésében látják a jelent és a jövőt is Béren – mondta a Turizmus Online-nak Maczó László polgármester. Ezért arra törekszenek, hogy minél több olyan látogatót fogadhassanak, akik kedvelik a nyugalmat és pihenni akarnak a dél-nógrádi faluban.

Aba Sámuel királyt és korát idézték meg Abasáron 

Sok szállal kötődött a Mátra-aljához harmadik királyunk, Aba Sámuel (990-1044). Az uralkodó 1042-ben alapította Abasárt, a ma már népszerű turisztikai célpontnak számító falut. A király életére és korára emlékezve nyitottak kiállítást a település Saári Közösségi Házában.

Az új kilátóból még a Magas-Tátrát is látni Mályinkán 

Az év nagy részében turista nagyüzem működik Mályinkán – mondta lapunknak Győrfi Gábor, a közel félezer lakosú kis borsodi falu polgármestere. Télen a közeli Bánkútra – a sípályára -, nyáron viszont a főleg a helyi és a környékbeli nevezetességek megismerésére érkeznek ide a vendégek.

Francia zarándokok is felfedezték a cserhát-aljai falut 

A munkahelyteremtés a legfőbb célja az ecsegi önkormányzatnak – tudta meg lapunk Moravcsik Ferenc polgármestertől. Ennek egyik lehetősége a turizmus fejlesztése az 1200 lakosú Cserhát-aljai, illetve a Mátra kapujának nevezett faluban. A következő időszakban a település természeti és épített adottságait még inkább igyekeznek kihasználni és az idegenforgalom szolgálatába állítani.

Boldogok a boldogiak: megállíthatatlanul szépül a helyi tájház 

Tavaly 1100 vendéget fogadtak a boldogi Tájházban. Az ott elhelyezett országos hírű néprajzi gyűjtemény az idei évtől új működési engedéllyel, közérdekű kiállítóhelyként látható, a helyi önkormányzat döntése alapján pedig az érdeklődők ingyenesen tekinthetik meg.

Egykor daru állt itt, ma a város szimbóluma magasodik 

Amikor a turistacsoportunk Koppenhágából a svédországi Malmöbe indult, sokáig lenyűgözve csodáltuk az Oresund hidat, amelyet a XXI. század egyik technikai csodájaként emlegetnek.  A pazar létesítmény a dán fővárost a tenger felett köti össze Malmövel, sőt Skandináviát Közép- és Nyugat Európával.

Püspökről kapta nevét, ma pecások törzshelye a tisza-tavi település 

Van egy kis falu a Tisza-tó közelében, amely a horgászok egyik kedvenc helye lett a környéken. Évente 400-500 horgász látogat el főleg hazánk keleti részeiből Újlőrincfalvára, hogy a szenvedélyének hódoljon a csendes, nyugodt környezetben.

Színes hanza házak és bálnaszalámi Bergenben 

A norvég kikötőváros, Bergen lakói úgy tartják, hogy itt minden évszak nyújt valami érdekességet. Különösen a nyár, amikor a reggeli 6-7 fok után napközben már több mint 15 fokot jeleznek a hőmérők. Akik viszont Európa közepéről jönnek ide, azoknak jól esik a vastag kabát, sőt a sál is gyorsan előkerül a táskából.

Egyiptomi piramisban fürödhetünk Demjénben 

Az utóbbi tíz évben megváltozott Demjén arculata, valóságos turistaparadicsommá alakították a Heves megyei falut, a fejlesztések azonban korántsem értek véget.

A város, ahol a parlamenti képviselők is biciklivel járnak 

Dzsessztalálkozóra érkeztünk a dán fővárosba – a főtéren dixieland muzsikát hallgattunk, körös-körül rengeteg érdeklődő álldogált. A húsz fokos, ám igen szeles dániai nyárban gyalogos városnézésre indultunk. Ahogy mondják, Koppenhága nemcsak Dánia, hanem Skandinávia egyik legnépszerűbb városa is.

Elsőbbséget kap a turizmus a bükki palóc faluban 

Az elmúlt három esztendőben jelentősen nőtt a vendégéjszakák száma Heves megye legészakibb falujában Nagyvisnyón. A helyiek abban bíznak, hogy ez a folyamat idén is tovább folytatódik. A közel ezer lakosú település szép természeti környezetben, a Bükki Nemzeti Park területén, az Élmények Völgyében helyezkedik el.

Kitörési pont lehet a turizmus a hárslevelű falujában 

Feldebrő gazdaságának jövője az idegenforgalomban rejlik – vélekedik Gecse Mihály polgármester. A Heves megyei faluban megfér egymás mellett a négycsillagos hotel és a szálláshelyként üzemelő gazdasági major.

Tiszaderzset is bevették a dínók 

A pecások és a bringások egyik kedvelt helye Tiszaderzs, ennek ellenére a kárászok falujában csak az utóbbi néhány évben került előtérbe a turizmus, melyet most egy dinoszauruszparkkal is élénkíteni kívánnak.

Panoráma kilátóval, strand medencével gazdagodhat a Dinnyéshát 

Még az 1990-es évtized elején arról döntött a tiszanánai önkormányzat, hogy a falu természeti adottságait kihasználva, a csendes, a vendégek pihenését szolgáló turizmusnak teremti meg a feltételeit. Mindezt azzal a céllal vállalta a testület, hogy minél több kikapcsolódni, sportolni és horgászni vágyó vendég érkezzen a Tisza-tavi községbe.

London: pálmafák a betondzsungel közepén 

A nyár ellenére időről időre gyakori kiadós záporok zavarják meg a brit főváros nyüzsgő napjait. Esernyős turisták százai járkálnak szerte a városban, de ez nem szegi a kedvüket, a csapadékkal is megbarátkoznak. Aki ezekben a napokban Londonban jár, jól láthatja hogy már beindult az idei idegenforgalmi főszezon. Rengeteg a vendég, a világ minden részéről jönnek a látogatók.

A 48 lakosú palóc falu, ahol az Országos Kékkör is áthalad 

Aki szereti a csendet és pihenésre vágyik, annak Garáb biztosan tetszeni fog. Nógrád megye legkisebb és a Kelet-Cserhát legmagasabban fekvő települése igazi üdülőfaluként szerepel Magyarország turisztikai térképén.

Zarándokok járják a borsodi faragott falut 

Tavaly az eddigi legtöbb turistát fogadták Kisgyőrben - tájékoztatta lapunkat Kékedi László polgármestere. A Bükki Nemzeti Park szélén elhelyezkedő borsodi faluban több ezeren fordultak meg és az idén még több vendégre számítanak. Jelenleg hetente három-négy autóbusszal érkeznek ide a látogatók az ország különböző részeiből.

Tanári gyűjteményből országos hírű múzeum 

Hat évtizeddel ezelőtt egy lelkes tiszaföldvári földrajztanár a helyi Hajnóczy József gimnázium geográfiai szertárának gyűjteményéből hozta létre a ma is működő Tiszazug Földrajzi Múzeumot. Az intézmény azóta is tárt kapukkal várja a különlegességek iránt érdeklődő vendégeket. 

Újabb turisztikai fejlesztésekre készülnek a Tisza-parti üdülővárosban 

A következő években tervezett fejlesztéseknek köszönhetően még komfortosabbá válhat Tiszacsege. A Tisza bal partján levő és a Hortobágyi Nemzeti Park észak-nyugati kapujaként emlegetett üdülővárosban a turizmus erősítésében látják a jövőt.

Megelevenedett a noszvaji kastély kalandos története 

Könyvbemutatót, kastély- és tárlattúrát tartottak, valamint emléktáblát avattak szombaton Noszvajon. A Nemzeti Összetartozás Napján színes programokkal várták a hazánk különböző részeiből érkező vendégeket.

Vargányafesztivállal köszöntik a nyarat Mátranovákon 

Egykor bányásztelepülés volt, manapság viszont az ipar és az idegenforgalom a falu gazdaságának hajtómotorja Mátranovákon - mondta a Turizmus Online-nak Bodor Ernőné polgármester. A hosszú völgyben elnyújtózó község Nógrád megye legészakibb települése, ahol a forró nyarakon is kellemes hőmérséklet fogadja a vendégeket.

Az ezer lakosú település, ahol szafaribuszra ültetik a turistát 

2014-hez képest tavaly a duplájára - félmillió forintra - nőtt az idegenforgalmi adóbevétel Cserépfalun, tájékoztatta lapunkat Csendes Péter polgármester. Mindez annak köszönhető, hogy 2015-ben több turista látogatta meg a Hór-völgy bejáratánál és a Bükki Nemzeti Park déli kapujában fekvő ezer fős települést.

Ágyúk között elevenedik meg az egri történelem 

Újabb turisztikai látványossággal gazdagodott a történelmi egri vár. Ünnepélyes keretek között avatták fel a Dobó István Vármúzeum megújult ágyúparkját. 

A jövő is az egészségturizmusról szól Észak-Magyarországon 

Kezdődik a szezon és összefogással újabb eredmények várhatók idén a gyógyturizmusban Észak-Magyarországon - hangzott el a hevesi megyeszékhelyen, a négycsillagos Hotel Eger-Parkban tartott regionális sajtótájékoztatón.

Tourinform nyílik és négycsillagos hotel épülhet Hatvanban 

Az elmúlt fél évtizedben pályázati támogatásokkal több milliárd forintos fejlesztést valósítottak meg Hatvanban. Ennek köszönhetően megújult a Zagyva parti város, melynek kedvező hatásai a turizmus erősödésében is érezhetők.

A falu, ahol versenyre kelnek a favágók 

Az elmúlt öt évben félmilliárd forint értékű fejlesztést valósítottak meg Bükkzsércen - mondta érdeklődésünkre Vasas Csaba polgármester. Ennek köszönhetően még vonzóbbá vált a turisták körében a csaknem ezer lakosú dél-borsodi falu. Tavaly ezer vendégéjszakát töltöttek a látogatók a településen, a már hagyományosnak számító favágóversenyt pedig idén is megrendezik.

Világörökségi listán a Novohrad-Nógrád Geopark 

A bakancsos turisták, az iskolai csoportok és a kirándulásokat kedvelő családok népszerű látogatóhelye a Novohrad-Nógrád Geopark. A magyar-szlovák határokon átnyúló hatalmas területet átfogó park jól ötvözi a természeti, a néprajzi és a kulturális értékeket. Az idén felkerült az UNESCO - az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete - világörökségi listájára.

Turisztikai fejlesztések a nyugalom szigetén 

Az elmúlt évben ötezer vendégéjszakát töltöttek el a turisták Tiszaszőlősön. A több mint másfél ezer lakosú faluban már a következő évekre szóló turisztikai fejlesztéseket készítik elő. Az önkormányzat ezekre alapozza a falu jövőjét.

Másfél millió kalória Észak-Magyarországon 

Magyarország legmagasabb hegyvidékét a vidéki vendégszeretet, a mátrai hangulatok, a kiváló borok és ételek jellemzik. Ezt fedeztük fel a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága és a Gyöngyös-Mátra TDM Szervezet közös szervezésű útjában.

Megújul a gyöngyösi zsinagóga 

A Mátra fővárosaként emlegetett Gyöngyösön megújul a belvárosban levő zsinagóga - tudta meg lapunk Weisz Pétertől, a helyi Status Quo Ante zsidó hitközség elnökétől, a Bugát Pál Kórház menedzser főigazgatójától. A közel egy milliárd forintos fejlesztést pályázati támogatásból és más forrásokból valósítják meg.

A matuzsálemi tölgyekhez építenek turistautat Mátramindszenten 

Tavaszi virágtengerben és zöld pompában díszlik Mátramindszent. A nyolcszáz lakosú nógrádi község a hangulatos környezetével idén is kitárulkozik a turisták előtt.

Új parkot kaphat az egri Gárdonyi Géza Emlékház 

Immár két éve, hogy 15 millió forintos költséggel megújult az egri Gárdonyi Géza Emlékház. A kezelők ezzel a fejlesztéssel jelentős örökséget mentettek meg. A ház népszerűségét bizonyítja, hogy tavaly több mint tízezer turista látogatta meg, hogy tisztelegjen az író Gárdonyi Géza munkássága előtt.

Megduplázódott a vendégéjszakák száma a Tisza-tavi üdülőfaluban 

Az előző évihez képest tavaly duplájára nőtt a vendégéjszakák száma Sarudon. A Tisza-tó kellemes üdülőfaluja a korábbiaknál is népszerűbb lett a turisták körében, miután közel 16 és fél ezer vendégéjszakát számláltak a településen.

A város, ahol az Amerikába kivándorolt magyaroknak állítottak emléket 

Az Aggteleki-karszt és a Cserhát között, ahol a Bódva folyó völgye terül el, számos bakancsos turista megfordul. Egyik célpontjuk a több mint négyezer lakosú Szendrő, amely idén húsz éve, hogy visszakapta városi rangját.

Újabb milliárdos fejlesztésre készülnek a Zsóryban 

Tavaly csaknem négyszázezer gyógyulni vágyó vendéget fogadtak a Zsóry-fürdőben. Mezőkövesd legkiemelkedőbb turisztikai látványosságát a következő években is továbbfejlesztik.

A turizmusban is hasznosítják az újabb kutatási eredményeket 

Az innováció eredményeinek és az új ötletek megvalósításának fontosságáról, valamint az erre vonatkozó kutatási tapasztalatok gyakorlati alkalmazásáról nyolc ország szakembereinek részvételével tartottak nemzetközi tudományos napokat a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!