Három nyelven Egerről

Három nyelven Egerről 

Az Egri Önkormányzat, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a hevesi megyeszékhelyen tevékenykedő Lengyel Kisebbségi Önkormányzat közösen hozta létre azt a kiadványt, amely tízezer példányban jelent meg az idei turisztikai főszezonra. 
A sziklafalon kúszó kaktuszcsodák kertje Monacóban

A sziklafalon kúszó kaktuszcsodák kertje Monacóban 

A Földközi-tengeri mediterrán városállam sűrűn egymásra épült házai, palotái közé jól illeszkedik Jardin Exotique de Monaco, a lenyűgöző szépségeket rejtő kert, amelyhez kapaszkodón juthatunk el. A maga nemében páratlan látvány azonban elfeledteti a fáradságot.

Remenyik-emlékház a Tisza-tó "kapujában" 

Immár a harmadik Remenyik Zsigmond Falunapot rendezték szombaton a Tisza-tó "kapujaként" emlegetett Dormándon. Az egész napos családi eseményen csaknem ezer vendég vett részt, melynek keretében avatták fel néhai regény- és drámaíró Remenyik Zsigmond Emlékházát.
Ipari turizmusra építenének Visontán

Ipari turizmusra építenének Visontán 

Az elmúlt fél évtizedben egymilliárd forintot költöttek a falu fejlesztésére Visontán - tudatta lapunkkal Szarvas László polgármester. - Pályázati támogatásokat felhasználva komfortosították a mátrai települést.
Megőrizte palóc jellegét a megújult mátraházi üdülő

Megőrizte palóc jellegét a megújult mátraházi üdülő 

A Mátra Volán Zrt. tavasszal nyitotta meg megújult vendégházát Mátraházán.
Betyárok, postakocsizás, nánicka, herőce és náplonka

Betyárok, postakocsizás, nánicka, herőce és náplonka 

A Mátra Jövője Turisztikai Egyesület vendégei szervezetten, busszal járhatták végig a Mátra apró településeit szombaton, amikor immár hatodik alkalommal rendezték meg a Mátrai múzeumok éjszakája programot. A programhoz tizenhat település huszonkét helyszíne csatlakozott.

Kétszáz éves az első hazai ipari műemlék 

Évente több ezer turista fordul meg a Lillafüredhez közeli Massa Múzeumban. A skanzen és az idén 200 éve üzembe helyezett Fazola-kohó Európában is ritkaságnak számít.
Fontosabb lett a lengyel piac a németnél

Fontosabb lett a lengyel piac a németnél 

A 2007-2012 közötti években Észak-Magyarországon az országos átlagot meghaladóan, 68 százalékkal nőtt a lengyel vendégek és az általuk eltöltött vendégéjszakák száma, mondta el Molnár Anita, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Regionális Marketing Igazgatóság vezetője szerdán Miskolcon, a Művészetek Házában tartott szakmai fórumon.
Lignitbányászok a rózsák falujában

Lignitbányászok a rózsák falujában 

Az elmúlt három évben különböző pályázati támogatásokkal 1,6 milliárd forintot költöttek fejlesztésekre Rózsaszentmártonban - tájékoztatta lapunkat Sipos Jánosné polgármester.

Új attrakció a Mátrában: a piszkéstetői obszervatórium 

Kitárta kapuit a nagyközönség előtt az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának piszkéstetői obszervatóriuma. A Mátra új turisztikai attrakciója sokak érdeklődését keltette fel.

Megnyitott a Hímes ház Borsodszirákon 

História-völgy projekthez kapcsolódóan nemrég nyitott meg Borsodszirákon a Hímes ház.

Magyar tapasztalatok segítik az egyiptomi és román szállodaépítést 

Újabb nemzetközi együttműködéssel bővültek a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola külföldi kapcsolatai. A Kairó mellett működő Október 6. Universityvel és a romániai kolozsvári Babes-Bólyai Tudományegyetemmel  írtak alá szakmai partnerségről szóló megállapodást. 

Turisztikai programmá alakított palóc hagyományok 

2008-hoz képest az idei tavaszig megduplázódott a Palóc Út Kulturális Turisztikai Klaszter Egyesület tagjainak száma, tájékoztatta a Turizmus Online-t  Bózvári József, elnök. Az önkormányzatokat, vállalkozásokat, egyesületeket, magánszemélyeket tömörítő civil szervezet jelenleg több mint 120 taggal tevékenykedik.

Bortrezor és steak-ház nyílt Egerben 

Új idegenforgalmi színfolttal gazdagodott Eger: a vár közelében található három csillagos Szent István Hotelben pénteken bortrezort és steak-házat avattak.

Turisztikai központtá fejlesztik Hatvant 

Számos turisztikai fejlesztést valósítanak meg a következő időszakban Hatvanban - jelezte lapunknak dr. Dávid Lóránt (PhD), a Károly Róbert Főiskola Turizmus, Területfejlesztési és Idegennyelvi Intézetének igazgatója.

Mádi bormajális két keréken, dűlőtúrával 

Közel két esztendeje már, hogy fogadja a vendégeket a szőlő és borkultúrájáról, valamint építészeti emlékeiről nevezetes Mád első háza - az Első Mádi Borház - a falu és Tokaj-hegyalja központjának "kapuja".

Észak-Magyarország turizmusának jót tett a tavaszi tél 

A Tisza-tónak nem annyira, de azért a nyárra is gőzerővel készül a régió.

Merre tovább Felső-Mátra? 

Az elmúlt évben öt mátraszentimrei vállalkozás az Új Széchenyi Terv keretében több mint egymilliárd forint támogatást nyert el szállásbővítésre és újabb turisztikai attrakciók létrehozására - jelezte Stuller András polgármester egy szakmai találkozón. A négy csillagos Grand Hotel Galyában tartott összejövetelen az önkormányzat és a vállalkozók cserélték ki gondolataikat a Felső-Mátra turizmusának fejlesztéséről.

Vendégvonzó fejlesztések az egri termálfürdőben 

Hamarosan családoknak és gyermekeknek is kínálnak új élményeket  azokkal a fejlesztésekkel, amelyeket az egri strandfürdő területén valósítanak meg - hangsúlyozta csütörtökön a projekt indító sajtótájékoztatóján Habis László polgármester. Hozzátette: a több mint hétszáz milliós beruházással olyan új szolgáltatásokat ajánlanak majd, amelyekkel erősíthetik Eger fürdővárosi jellegét.

Új attrakciókat is terveznek a Világ Legnagyobb Könyve mellé 

Szinpetriben található a  Világ Legnagyobb Könyve, amelynek köszönhetően ugrásszerűen nőtt a turisták száma a faluban, árulta el lapunknak Doszpoly Károly polgármester. Az Aggtelek és Jósvafő közelében levő kis településen az idegenforgalom fejlesztése lehet a jövő.

A láthatatlan ember látható arcai 

Az idén az Egri Csillagok című világhírű regény szerzőjére Gárdonyi Gézára emlékeznek, abból az alkalomból, hogy a jeles regényíró másfél száz éve született. A nyelv művészének és sokoldalú munkásságának felidézésére Gárdonyi évet hirdettek 2013-ban.

Négycsillagos üdülőtelepet építenek Mátraballán 

Felfedezte Mátraballát egy befektető csoport, amely négycsillagos üdülőtelepet épít a falu fölötti dombon -  jelezte a Turizmus Online-nak Forgó János, a település polgármestere.  Az 5,5 hektáros területen európai színvonalú pihenőhelyet létesítenek.

Megóvják a pusztulástól az egri török gőzfürdő romjait 

Eger új turisztikai attrakciója lesz a belvárosban, az egykori Valide Sultana török gőzfürdő romjainak felújítása és bemutatása - mondta lapunknak Rátkai Attila, a hevesi megyeszékhely főépítésze. - Ezt a belvárosi rekonstrukcióhoz kapcsolódva a várhoz közeli különlegességként mutatják majd be az érdeklődőknek.

Félezer minősített falusi szálláshely Heves megyében 

Az előzetes adatok szerint tavaly átlagosan több mint tíz százalékkal több vendéget fogadtak a falusi szálláshelyeken Heves megyében, mint egy évvel korábban - jelentette ki Paulik Tibor, a megyei Falusi Turizmus Egyesület elnöke az Egyesület közgyűlésén. Ezt összefogással, többféle szolgáltatással, tudatos marketing munkával sikerült elérniük.

Élre tört a lillafüredi erdei vasút 

Miskolcon a tapolcai barlangfürdő után a környék második leglátogatottabb turisztikai attrakciója a Lillafüredi Állami Erdei Vasút - tudtuk meg Mátrai Imre üzemigazgatótól. A tavalyi személyszállítási eredmények alapján a tizennégy hazai erdei kisvasút közül az élre kerültek.

Mintaprojekt az északi régió turizmusának fejlesztésére 

Tavaly májusban huszonkét partner részvételével alakították meg az Észak-Magyarországi Turisztikai Hotel Klasztert - jelentette be kedden a hevesi megyeszékhelyen Marosi Zsuzsanna, a Travel Online Kft. ügyvezetője, a négy csillagos Hotel Eger Parkban tartott konferencián és sajtótájékoztatón.

Észak-Magyarország: kaland, élmény, kikapcsolódás 

A budapesti Utazás kiállításon sikerrel mutatta be idei első kiadványát a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Régió Marketing Igazgatósága, amely érdekes kalandozásokra invitálja az érdeklődőket a régióba. A negyven oldalas, 15 ezer példányban nyomtatott, gazdag fotóanyaggal illusztrált füzet jól szolgálja a turisták tájékozódását. Ebben az évben az angol nyelvű változatát is megismerheti a közönség.

Természetvédelmi látogatóközpont nyílt a Baglyaskőnél 

Salgótarján egyik legújabb turisztikai érdekessége, a Baglyaskő-vár Természetvédelmi Látogatóközpont - tájékoztatta lapunkat Dudás György, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgató-helyettese. A világ első határon átnyúló geoparkjának, a Novohrad-Nógrád Geoparknak is egyik információs pontját jelentő létesítmény különleges látvánnyal fogadja az odaérkezőket.

Egerben jól menedzselik a kulturális örökséget 

A mai világunkban nagy szükség van a kulturális örökséghez tartozó műemléki értékek védelmére és megőrzésére - hangsúlyozta a szerdán Egerben, a barokk líceumban, egy szakmai konferencia sajtótájékoztatóján Habis László, a hevesi megyeszékhely polgármestere.

A gyógyturizmusra építik a jövőt Mátraderecskén 

A gyógyvízéről és a széndioxid száraz fürdőjéről nevezetes Mátraderecskén tavaly közel 30 ezer turistát fogadtak. A faluban található panziókan "telt házas" szezont zártak.

Tavaszi ébredés Észak-Magyarországon 

Egy, a hazai lakosság utazási szokásait vizsgáló kutatás adatai szerint Észak-Magyarország a harmadik legkedveltebb úti cél a belföldi közönség körében - mondta kedden a Nógrád megyei Alsópetény hírességében, a Prónay-kastélyban tartott sajtótájékoztatón Molnár Anita, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője.

Imázsfilmek, bringóhintó és bérelhető fejlámpák a TDM tervei között 

A Szilvásvárad Idegenforgalmi Egyesület 2011-ben lett TDM, tudtuk meg Horváth Sándortól, az egyesület marketing menedzserétől. Tavaly pályázatot nyújtottak be szervezetfejlesztésre és az Észak-Magyarországi Regionális Operatív Program keretében nemrég, közel 33 millió forintot nyertek el.

Feltérképezik a Kárpát-medence gasztro-turizmusát 

Szakmai újdonságnak számít a Kárpát-medence kulináris földrajzának feldolgozása, amely két különálló projekt keretében valósul meg, európai uniós támogatással.

Mosolygós szálloda lett a Hotel Opál 

A Mátra kapujában, a Gyöngyös belvárosához közel található három csillagos Hotel Opál Superior elsőként nyerte el hazánkban a "Mosolygós szálloda" címet.

Észak-Magyarország, a dobogós turisztikai régió 

Eredményei alapján az észak-magyarországi turisztikai régió dobogós helyet ért el - jelentette ki szerdán Mátraházán Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatója, a régió szezonnyitó turisztikai szakmai konferenciáján.

Megújult a szentistváni matyó tájház 

Továbbra is a matyó hagyományokra építik az idegenforgalmat Szentistvánon - mondta a Turizmus Online-nak Koncz József polgármester. A falu Mezőkövesd és Tard mellett a harmadik jelentős matyó település.

A következő öt évben megújul az ónodi vár 

A történelméről nevezetes borsodi falu, Ónod jövője szempontjából fontos feladat a munkahelyeket teremtő turizmus fejlesztése - tudtuk meg Tarnóczi József polgármestertől.

Újabb medencékkel és csúszdarendszerrel bővül az egri strand 

2013. július végéig hétszáz millió forintos fejlesztési projektet valósítanak meg az egri belvárosi strand parkban - tájékoztatta a Turizmus Online-t Lugosi Dénes, az Eger Termál Kft. ügyvezető igazgatója.

Megnyílt az Imola Hotel Platán a fürdővárosban 

Hazai és külföldi vendégek részvételével nyitották meg Eger új négycsillagos szállodáját, az Imola Hotel Platánt a belvárosban.

Rendezvényközpont nyitott a matyó fellegvárban 

Mezőköved és Szentistván mellett a matyók egyik fellegváraként emlegetik Tardot. A településen fontos szerepe van a turizmusnak. Ennek fejlesztéseként nemrég új rendezvényközpontot létesítettek.

Ahol a csapból is Salvus víz folyik 

Régi vágya vált valóra Bükkszék közösségének december 15-én, amikor megnyitott a falu új gyógy- és strandfürdője.

A Klaszter, a TDM és az RMI 

Jövőre fokozott együttműködéssel, célzottan nyitnak a piacok felé - mondta csütörtökön egy egri üzleti fórumon Harmati Péter, a Felföld Észak-magyarországi Hotel Klaszter elnöke. Hozzátette: ehhez a szakmai szervezetek nagyobb összefogására lesz szükség, különösen az egészségturizmus fejlesztésére, amely jó lehetőségeket kínál.

Megújul az Erdőtelki Arborétum 

Erdőtelken a közeljövőben megújul az arborétum, amelyhez a díszpark kezelője, a Károly Róbert Főiskola 130 millió forintos európai uniós támogatást nyert el.

A bányászélet emlékei a 3-as főút mellett 

Csillék bányamozdonnyal, hidraulikus pajzs, bányaakna modell, lignit szállító szalag, kotrógép és daru. Csupán néhány azok közül a technikai eszközök közül, amelyeket Miskolc és Mezőkövesd között Bükkábrányban, a 3-as számú főközlekedési út melletti szabadtéren láthat az érdeklődő.

Tizenkét hazai helyszínen folytatnak örökségkutatást 

A megvalósítási időszak feléhez érkezett a Saggitarius elnevezésű Európai Területi Együttműködési Program a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán. A 2011. márciusában indított és 2014. februárjában záruló projekt már eddig is jelentős eredményeket hozott.

Látogatóközpont épül a Szépasszonyvölgyben 

A pincéiről és borairól hírneves egri Szépasszonyvölgy új turisztikai attrakcióval gazdagodik - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Habis László, a hevesi megyeszékhely polgármestere. Közel négyszáz millió forintos beruházással hozzák létre a Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpontot, szabadtéri színpaddal.

A köztéri faszobrok gyönyörű faluja 

Múzeumi műhely egy csűrben, impozáns szabadtéri színpad a falu közepén. Ezek a turisztikai újdonságok fogadják a látogatót a vonzó bükkaljai faluban Kisgyőrben. A térség közkedvelt üdülő- és kiránduló helyén idén is sok turista fordult meg.

A versengő favágók faluja 

November végére újabb turisztikai létesítményekkel gazdagodik a Bükk egyik gyöngyszemeként emlegetett falu, Bükkzsérc. Kemencés kertet nyitnak büfével és szociális épülettel, mellette pedig toronykilátót emeltek.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!