Az íz hatalma

Az íz hatalma 

Van, aki édesszájú, van, aki inkább a sós ízeket szereti. Az arányok teljesen megegyeznek Európában – derül ki a Coca-Cola megbízásából készült friss felmérésből*, amelyben tíz ország vett részt. Sokan kezdik a reggelt édességgel, de este kétszer annyian kívánják. Szívesen próbálunk ki újdonságokat, de ebben döntő szerepe van annak, hogy gasztroélményeinket megosszuk másokkal a közösségi oldalakon. Az európaiak 66%-a nem tudja, hogy hány alap íz van.

Bor és Sziget 

A társaság külön sajtókóstolón mutatta be fesztiválborait. A két alapbor, a Kamocsay Ákos által készített Irsai Olivér és Merlot Rosé a Volton már vizsgázott: tízezer liter fogyott belőlük, a tavalyi mennyiség másfélszerese. „Legyen karakteres, üde és kellően savas, legyen illatos, de nem tolakodó. És legyen belőle több tízezer liter, tartsák mindig frissen és hidegen, és bármikor le lehessen tölteni belőle akár ezer litert is” – sorolta a Borháló borokkal, illetve termelőkkel kapcsolatos elvárásait a társaság beszerzési igazgatója. A Borháló öt nagy idei fesztivál, a Volt, a Balaton Sound, a Sziget, a B.my.Lake és a Strand Fesztivál borbeszállítója.

Első hazai arany a pezsgők világbajnokságán 

A mai napon közzétették a nemzetközi Champagne és Pezsgő Világbajnokság, a CSWWC arany- és ezüstérmeseinek listáját, az aranyérmesek között először szerepel hazai tétel: a somlói Kreinbacher Birtok Prestige Brut furmint pezsgője és a Brut Classic 2011 Magnum.
Burger-készítő robot a jövő gyorséttermi dolgozója

Burger-készítő robot a jövő gyorséttermi dolgozója 

Legalábbis ezt állítja az az amerikai startup cég, amely négy évig altatta burger-készítő robotját, most pedig egy új burgerbárban teszi próbára tudását. Automatizált kulinaritás San Francisco menő startup-negyedében. Egy újabb robot a Kreatív és a Telenor közös rovatában.   
Új lehetőség a vendégkör bővítésére: Halal friendly hotel

Új lehetőség a vendégkör bővítésére: Halal friendly hotel 

„Jó érzékkel” próbált meg Magyarországra csalogatni muszlimokat állítólag jó pár éve egy arab országban jelen lévő magyarországinagykövetség egyik képviselője: disznóvágás, körmenet harangzúgással, bor, sör, pálinka minden mennyiségben, csinos, félmeztelen nők napoznak a vízparton – ilyen imázsfilmetvetítettek az elképedt közönségnek. Amit akartak, annak pont az ellenkezőjét érték el: a jelenlévők sziklaszilárdan elhatározták, hogy országunkba a lábukat be nem teszik, és óva intenek másokat is, hogy hasonlóképp cselekedjenek.

Környezettudatos táplálkozás 

Belegondolt már abba, mennyi energiát igényel a mindennapi élelmének előállítása? A Fenntartható Energia Hét alkalmából, melyet nem oly rég ünnepeltünk, érdemes megismerkednünk az egészséges étrend egy új oldalával, ugyanis a következő évtizedek legfontosabb kulcsszava a táplálkozásban is a fenntarthatóság lesz.
10 hasznos tipp Horvátországba utazóknak

10 hasznos tipp Horvátországba utazóknak 

A nagy kánikulában ki ne gondolt volna már egy horvátországi kiruccanásra? Isztria és Krk sziget nincs is olyan messze, akár pár napra is érdemes lemennünk az Adriára, hogy lehűtsük magunkat a tenger sós vizében. Ahhoz azonban, hogy felhőtlenül élvezzük a kikapcsolódást, érdemes egy pár dologra felkészülni.
Józan mennyiségben kész egészségbomba a fahéj

Józan mennyiségben kész egészségbomba a fahéj 

A fahéj, intenzív ízének hála, egyike a leggyakrabban használt fűszernövényeknek – írja a Házipatika. De amellett, hogy jó az íze és az illata, rendkívül sok pozitív tulajdonsága is van, ezért nem csoda, hogy már kétezer éve használják nem csak a konyhában, hanem a gyógyításban is.
Crystal Pepsi: visszatér az átlátszó kóla

Crystal Pepsi: visszatér az átlátszó kóla 

Emlékszik a csodálatos kilencvenes évekre, amikor még No volt a Limit, evőkanállal zabáltuk az Aromix italport, ragadt a hajunk a Triple Sec-től, de mégse voltunk soha betegek, mert akkor még nyugodtan ki lehetett menni az utcára sötétedés után is? – tudakolja tőlünk szösszenetében az Index.

Ezek a borok képviselik idén az ország borkultúráját 

Bemutatták a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 2016-os borválogatását: a kiváló minőségű magyar borok nemzetközi népszerűsítésére pályázaton kiválasztott három kategória 23 fajta bora képviseli a magyar borkultúrát Magyarország 140 külképviseletén, valamint a nemzetközi delegációk előtt.

Hol egyen idén a Balatonnál? 

Ébredező déli part, újhullámos strandbüfék és közös márkával támadó balatoni borászatok – minden korábbinál több, 336 jó helyre kalauzol el a Magyar Konyha 2016-os balatoni útikalauza, mely a Velencei-tóval és Székesfehérvárral is bővült.

Digitális konyhában próbálhatják ki magukat a fesztiválozók 

A gasztronómia szerepel a Magyar Turisztikai Ügynökség idei nagy fesztiválokon való megjelenéseinek középpontjában. A VOLT Fesztiválon megnyitott a Digitális Konyha (Digital Cooking) a GoToHungary standon található Gastro Bistróban.

Jöhet a fagyi-spagetti 

Több mint 70 ízű fagyi és 15 vegán fagylaltot kínál a csaknem 90 éves osztrák fagyizó. Nemzetközi terjeszkedésbe kezd a közel 90 éves fagyi márka, Budapest felé kacsintgat az osztrák Heiling Eis franchise, Ausztria egyik legrégebbi fagylaltozója - írja a Chef&Pincér.

Magyar cég a McDonald's első csirkehús-beszállító mintagazdasága 

A világon elsőként a magyarországi MasterGood csoport baktalórántházi broilertelepe nyerte el a McDonald's csirkehús-beszállítói között a fenntarthatósági szempontok alapján legkiválóbb termelőknek adott mintagazdaság minősítést - jelentette be Horváth Ágnes, a McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten.

Mobiltelefonos applikációval számolnák fel az élelmiszer-pazarlást 

A Flasfood nevű alkalmazás segítségével a fogyasztók olcsóbban juthatnak az élelmiszerekhez, az éttermek és élelmiszerüzletek profitnövekedéssel számolhatnak, és a klímaváltozás ütemét is lassítani lehet.

Kék színű bor? Ne már! 

Senki se kérte, úgyhogy most itt van: kisvártatva elöntheti az európai piacot a kék színű bor.

Hamarosan mi is rovarevőkké válunk 

Nehéz elképzelni, hogy a rovarok a mindennapi étrendünk részeivé váljanak, ám egyre több érv szól emellett. Az Élelmiszervizsgálati Közlemények című tudományos szaklap legfrissebb számában megjelent tanulmányból kiderül, hogy az Afrikában és Ázsiában a mai napig közkedvelt rovarok miért jelenthetnek megoldást a fehérjekrízisre, a közeljövő élelmezési és mezőgazdasági problémáira – írja a Laboratorium.hu.

Vajon hol található a legtöbb bár a világon? 

Spanyolországban minden 175 lakosra jut egy bár, ami azt jelenti, hogy a népességhez viszonyítva itt található a legtöbb bár a világon - derült ki a Nielsen Iberia piackutatócég által készített felmérésből.

Kihirdették a VinAgora Nemzetközi Borverseny díjait 

Két nagyaranyat, 95 aranyérmet és 57 ezüstérmet ítélt oda a különdíjak mellett a 2016-os VinAgora Nemzetközi Borverseny zsűrije idén; a díjakat a szombati VinAgora Borgálán adták át a budapesti Boscolo Konferencia Központban - írja az MTI.

Ezt látni kell: Eger 

Eger felkeresésén minden hazánkfia átesik egyszer: osztálykirándulás vagy családi program keretében a legtöbbünk megtekinti a legendás Várat, egykor Dobó István birodalmát, ahol elmereng az Egri csillagokban olvasottak alapján. Azonban Eger nemcsak pusztán egy olvasásélmény, hanem annál sokkal több. Ezt bizonyították be azon a borvacsorán, amely a városról szólt, Budapesten, a St. Andrea Wine ß Gourmet Barban, június 23-án.

Šurlice, a horvát nudli 

Június elején a Valamar csoport szervezésében egy különleges kempingjáró túrán vehettünk részt a közeli Isztriában és a Krk szigeten, ahol egy óriási beruházás eredményeként felújított kempingek mellett megismerkedtünk a helyi gasztronómiával is, mely megdöbbentő fejlődésen ment át az utóbbi években.

Útmutató az egyes sörfajták ajánlott fogyasztási hőmérsékletéhez 

Immár hivatalos: Megint itt a kánikula, másodfokú riasztást adtak ki az ország egész területére. A Sörszövetség arra számít, hogy a meleg és a foci EB hatására meglódul a sörfogyasztás. A mennyiség mellett a minőségre is oda kell figyelni, ezért nem mindegy, hogy miként tároljuk, és milyen hőmérsékleten fogyasztjuk kedvenc söreinket. Ebben segít a Sörszövetség sörmérsékleti kisokosa. 

Nyári kampányt indít a Buda Gourmet 

A Bécsi úti Buda Gourmet nyári lokális médiakampányt indít – derül ki a cég sajtóközleményéből.  

Közétkeztető konyhákat értékelt a NÉBIH 

1701 főzőkonyhát vizsgáltak meg a minőségvezérelt közétkeztetés program első „tanévében” a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakmai auditorai. A meglepetésszerű helyszíni szemléken a konyhák több mint 7%-a ért el jeles eredményt, ugyanakkor 6%-uk elégtelenre vizsgázott. A gyengébb eredményekért büntetés nem jár, ezeken a helyeken a NÉBIH a hibák javításához és a fejlesztéshez nyújt szakmai segítséget.

60 tagúra bővült a Hungarikumok Gyűjteménye 

A magyar cimbalommal, a Törley pezsgővel, a Piros Arannyal és az Erős Pistával, illetve a kaptárkövekkel és a bükkaljai kőkultúrával bővült a Hungarikumok Gyűjteménye - közölte a földművelésügyi miniszter a Hungarikum Bizottság pénteki, kisvárdai ülését követően.

Új hely Óbudán 

Óbuda legújabb találkozó- és bevásárlópontja a kissé bonyolult nevű Buda Entertainment & Gastro Bevásárlóközpont (régebben Új Udvar néven volt ismert) a Bécsi úton, itt adták át a célzottan üzleti ebédek, vacsorák helyszíneként nyitott Buda Gourmet nevű helyet, amelynek ünnepélyes megnyitójára június 14-én került sor.

Neked főztem 2.0 

A Balaton-felvidék egyre gyarapodik jobbnál jobb gasztrohelyekkel. Ennek egyik legújabb példája a zánkai Neked főztem gasztrokocsma, amely a község határában, a Köveskál felé vezető kanyarban, fenséges balatoni panorámával és hibátlan ételsorral nyílt meg június második hétvégéjén.

Mautner Zsófi és Harmath Csaba mutatja be a magyar gasztronómiát Párizsban 

Zenei és táncművészeti előadásokat, valamint gasztronómiai programot is felölelő Magyar nappal indul az Európa-bajnokságon részt vevő országok kulturális bemutatkozása a párizsi Városháza előtti téren - közölte a Balassi Intézet az MTI-vel pénteken.

Bor- és halünnep csütörtöktől négy napon át Balatonfüreden 

A gasztronómiai ínyencségek mellett zenei és gyermekprogramokkal is várja a látogatókat a csütörtökön kezdődő Balatonfüredi Bor- és Halünnep, amelynek programkínálatát sárkányhajó-roadshow is színesíti.

Menekült séfek fesztiválja lesz Párizsban 

A migránsokról kialakult kép megváltoztatására menekült séfek fesztiválját hirdette meg tíz párizsi étterem. 

Pop-up étterem csak két főnek az Erzsébet téren 

Az Electrolux látványkonyhájában sztárséfek fognak főzni. A különleges, egy napig üzemelő étterembe június 17-től lehet asztalt foglalni. 

Meztelenül lehet fogyasztani a júliusban nyitó tokiói étteremben 

Jelentős vitákat gerjesztett diszkriminatív belépési szabályzatával egy tokiói, meztelen vendégek számára fenntartott étterem – írja a The New Daily.

44 érmet nyertek a magyar borok az egyik legfontosabb borversenyen 

A magyar borászatok összesen 44 érmet nyertek a Decanter World Wine Awards most véget ért londoni mustráján. A magyar induló két platina, nyolc arany, 18 ezüst és 16 bronz minősítést kaptak. További 21 magyar bor részesült elismerő oklevélben.

Nem fogja kitalálni, miben döntött világrekordot egy horvát falu 

Guinness-rekordot állítottak fel a horvátországi Karlovác megye alig ötszáz lakosú Jaškovo településén – nem mással, mint a világ leghosszabb rétesével.

Garai Ádám és Nagy Fruzsina képviseli hazánkat a Chaine világbajnokságon 

Garai Ádám az Olimpia étterem ifjú szakácsa fogja képviselni Magyarországot a 2016. szeptember 30-án Manchesterben, Nagy Fruzsina az Apetitorium ifjú sommelier munkatársa pedig augusztus 26-án képviseli hazánkat a Vaduzban megrendezésre kerülő világbajnokságon.

Találja ki, milyen színű volt eredetileg a debreceni páros kolbász! 

A hungarikummá nyilvánított debreceni páros kolbász a főszereplője az első Debrecziner Gourmet Fesztiválnak, amelyet a cívisváros polgármestere nyitott meg szombaton a nagyerdei Békás-tó partján - írja az MTI.

Drágább lesz az orosz vodka 

Drágul a vodka Oroszországban: hétfőn üvegenként 185-ről 190 rubelre (815 forintra) emelkedik a félliteres vodka kiskereskedelmi minimálára - közölte az Interfax hírügynökség a moszkvai pénzügyminisztériumra hivatkozva csütörtökön.

Nemzetközi elismerésben részesült a Chef almaecet és a Veritas Gold ásványvíz 

A Nemzetközi Íz és Minőség Intézet (The International Taste & Quality Institute – iTQi) , két magyar terméket, a Veritas Gold természetes ásványvizét három, a BUSZESZ Zrt. Chef almaecetét két aranycsillaggal tüntette ki a 2016-os „Superior Taste Award” brüsszeli világversenyén.

Indul a Borászok Borásza Ösztöndíjprogram 

A Vinum Praemium Alapítvány meghirdeti a Borászok Borásza Ösztöndíj Programot! Pályázhat minden fiatal magyar, az Alapítvány partnerintézménynél felsőfokú szőlész-borász alapképzésen részt vevő hallgató. Cél a jövő Borászok Borászának megtalálása, aki választott hivatása iránt elkötelezett, határozott jövőképpel rendelkezik és számára a „tökéletes bor” elkészítése mellett a közösség építése, ápolása egyaránt fontos.

Magyarország legjobb lángosozóját keresik 

Kedvenc lángosozó a Balaton parton vagy éppen egy budapesti strandon, esetleg egy nyüzsgő piacon az ország bármely pontján? A Vénusz Lángos Voks oldal segítségével mindenki megtalálhatja, hol érdemes ezt a magyar street food klasszikust megkóstolni.

Itt az Iftar ideje a Baalbekben 

Mivel elkezdődött a muszlimok 30 napos böjtjének időszaka, a Ramadan, Budapest első autentikus libanoni étterme, a belvárosi Buddha Bar Hotel Budapest keretein belül működő Baalbek speciális, un. Iftar menüt állított össze.

Ízlelő kaland csupa csokiból 

Chocopest néven új sorozattal állt elő a szekszárdi Ízlelő Étterem csapata.

Új Szamos kávézó a Parlamentnél 

Egyedülálló gyűjteménnyel, és Csokoládé Múzeummal nyitotta meg legújabb kávézóját a Szamos Marcipán a Kossuth téren.

Amikor a föld is a barack körül forog 

Minden nyáron, a barackérés idején Boldogkőváraljára érkezik, aki szereti a kajszik királyát. Július első hétvégéjén, az V. Gönci Barack Vígasságon ünnepelhetjük e nemes gyümölcsöt és mindent, ami abból készül.

10 millió forintnak megfelelő összegért kelt el az óriás tonhal 

260 ezer jüant fizetett egy árverésen a több mint egy mázsás japán tonhalért egy vendéglős a délkelet-kínai Fucsou városban.

Az Év Söre idén a Székely sör lett 

Több ezren látogattak fel hétvégén az Utolsó Sörfesztiválra a Budai Várba, ahol közel kétszázféle sört kínáltak az Oroszlános és Hunyadi udvarban. A legnépszerűbbek idén is a világos, láger típusú főzetek voltak, a közönség kedvence pedig a Székely sör lett. A rendezvénynek a vár felújítása miatt kell jövőre elhagynia hagyományos környezetét, de a szervezők azt ígérik, az új helyszín nem változtat majd a megszokott minőségen.

Itt a kisvárdai pálinkások új termékcsaládja 

Az 1922-ben, Kisvárdán alapított Várda-Drink csoport, a magyar szeszesital piac egyik meghatározó szereplője idén új, 19 exkluzív pálinkát tartalmazó termékcsaláddal jelentkezik a piacon, amelyet május 25-én a La Perle Noire étteremben exkluzív, pálinkával kísért ebéd keretében mutattak be a szakmai közönségnek.

Vajon léteznek emlékezőtehetséget javító élelmiszerek? 

Az emberi kihívások teljesítéséhez a legtöbb esetben jó memóriára van szükség. Ez az oka annak, hogy a memóriafokozó étrend-kiegészítők vagy tabletták miért váltak az utóbbi években annyira népszerűvé. Sokan nem tudják azonban, hogy több élelmiszerrel is javíthatnak emlékezőtehetségükön, és ugyanazt a hatást elérhetik velük, mint az egyébként megkérdőjelezhető kimenetelű memóriafokozó készítményekkel. A Food World News ezeket az ételeket (és italokat) ismerteti.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!