Gasztro
Névvitába keveredett a színész
Nem volt biztos, hogy használhatják a Wahlburgers nevet, ezért vártak mostanáig az étterem elindításável. A Mark, Donnie és Paul Wahlberg által kitalált Wahlburgers név ugyanis már használtban volt: a Tom Wahl tulajdonában levő, rochesteri illetőségű burgerlánc birtokolta a jogokat - írja a Dívány.
Sajátos megemlékezés 9/11-ről
Különlegesen emlékezik a 2001 szeptember 11-i terrortámadás áldozataira egy amerikai pincészet. A borászat 9/11 névre keresztelt borcsaládot dobott piacra. A gesztus nem mindenkinek tetszik - írja a Borászportál.
Több mint százmillió a lipóti kár
Meghaladja a százmillió forintot a kár, amelyet a lipóti fürdőben a csütörtökre virradóra kiütött tűz okozott - közölte a létesítmény igazgatója.
Szakácsverseny közétkeztetőknek
Az év végére szervezett országos szakácsverseny, az OKÉS 2011 a közétkeztetést vette célba.
Tűz a lipóti termálfürdőben
Nincs arra utaló jel, hogy bűncselekmény miatt gyulladt volna ki a lipóti élményfürdő büféépülete - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtök reggel az MTI érdeklődésére.
Kell egy csapat? Csabagyöngye!!
Badacsonyban elkezdődött Európa első újborának, a Csabagyöngyének a palackozása. Az augusztus elején befejeződött szüretet követően kétszázezer palack kerül a forgalomba - mondta Varga Péter, a Varga Pincészet Kft. ügyvezetője sajtótájékoztatón szerdán Badacsonyörsön.
Vegetáriánus paradicsom Kőbányán
Augusztus 27-28-a között immár tizenötödik alkalommal rendezik meg a Vegetáriánus Fesztivált, mely táplálkozási szakemberek előadásait, csoportos jógát, relaxációs- és táncfoglalkozásokat, valamint makrobiotikus és vegetáriánus ételkóstolókat, öko és bio szemléletű termékbemutatót kínál - nem csak vegetáriánusoknak!
Figyelem: pályázat!
A pályázat célja széleskörű, szakirányú ismeretek oktatása a borászat, borturizmus területein, amelynek elsajátításával a végzett szakember képes bemutatni a magyar borászat adottságait, borturisztikai szolgáltatásait, hogy ezáltal a borturizmus hazai növekedését segítse.
Búcsúzik a Burger King álarcos királya
Korábbi reklámkampányaiban rendszeresen használta kabaláját, egy álarcos királyt a Burger King. Mostantól azonban fokozatosan kivonja a kommunikációból a márka jelképét a gyorsétteremlánc - írja a Marketinginfo.

Szüreti felvonulás és ünnepi áldomás
Szeptember 10-én, szombaton, 13:00-tól várnak minden érdeklődőt a 20. Budavári Borfesztivál immár hagyománynak számító Szüreti felvonulására és az Ünnepi áldomásra a Budai Várba. A menetet Magyarország borvidékeinek közel 400 képviselője, a Borlovag rendek és hagyományőrző együttesek alkotják, akik ünnepi öltözékben és otthonuk népviseletében vonulnak fel. Az érdeklődők Szentháromság tértől induló felvonulást kísérve, a Kapisztrán téren hallgathatják meg az ünnepi áldom
Ismét egy étterem égett
Kigyulladt a Vadalma étterem vasárnap a Veszprém megyei Vigántpetend községben; senki nem sérült meg - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t.
Kamuvodka Angliában is!
Szabályellenes alkohol került forgalomba Angliában - adta hírül a Mai Piac.
Beperelték a tulajdonost az alkalmazottak
Korábbi alkalmazottai beperelték Gerard Butlert, és több más celebet is, mert közös éttermükben, a Shin BBQ-ban nem az előírásoknak megfelelően bántak velük – számol be a TMZ.
A Dunkin' Donuts Európában erősít
A Dunkin' Brands vállalatcsoport a amely a Dunkin' Donuts-t és Baskin-Robbins-t franchise márkákat birtokolja, enyhe növekedésről számolt be az elmúlt időszakban - írja a Franchiseportál.
Mégsem fogyaszthatják lisztérzékenyek az ország tortáját
Annak ellenére, hogy gluténmentes kölesből készül, mégsem fogyaszthatják sem a lisztérzékenyek, sem a cukorbetegek az ország tortáját, a kecskeméti barackkal töltött kölestortát, amelyből az augusztus 20-i ünnepen 15-20 ezer szelet várja az érdeklődőket a budai rakparton.
60 000 önkéntes 30 országban
A globális kávézólánc, a Starbucks kezdeményezésére tavasszal 60 000 önkéntes 30 országban és 4 kontinensen összesen több mint 156 000 órát fordított közösségi munkára. Magyarországon a Starbucks csapata 253 órával járult hozzá a nemes ügyhöz.
XV. Éttermek kupája
2011. szeptember 18-án, vasárnap 9 órától újra ÉTTERMEK KUPÁJA!
Továbbra is étolajjal jár a szakács
Továbbra is használni fogja az étolajat üzemanyagként, de csak az országhatáron kívül – ezt mondta az a szakács, akit júniusban mutattak be az RTL Híradóban. A vámosok elkapták, mert étolajjal ment a kocsija. 36 000 forintra büntették, elvették az autóját és az olajtisztító berendezést is, amiket most visszakapott - adta hírül a csatorna.
KerTrend design verseny
KerTrend – Vendéglátó kerthelyiségek és teraszok versenye
Keressük Magyarország legszebb, legdizájnosabb, leghangulatosabb, legkreatívabb kerthelyiségét!
Ramadánkor tilos a hamburger Marokkóban
Betartja a Ramadán szigorú szabályait a McDondald’s amerikai étterem- lánc Marokkóban. A muszlimok szent böjtjének idején csak azokat szolgálják ki, akik igazolják, hogy nem az iszlám követői - olvastuk az Afroport-on.
Drink it easy(Jet)
Az Egyesült Királyság legnagyobb légitársasága, az easyJet nyerte el a legfinomabb fehérbor elismerést, amelyet a nemzetközi utasok és a borszakértők szavaztak meg egy vakteszt során.
Világszerte vitáznak az egészségtelen ételek megadóztatásáról
Befolyásolják-e adóintézkedésekkel az egészségtelen élelmiszerek fogyasztását, ezáltal küzdve az elhízás, a cukorbetegség és a helytelen táplálkozási szokások terjedése ellen – a táplálkozástudomány szakorvosai, adószakértők, élelmiszeripari illetékesek és politikusok erről szóló vitáját az European Heart Journal szaklap foglalta össze. Egyes nézetek szerint az egészségtelen ételek adóztatásával azokra raknak többletterhet, akik alig tudnak ennivalóra költeni.
Nyit a hatodik Coffeeshop Company egység
Jó hír a kávézás szerelmeseinek, hogy rövidesen megnyitja hatodik magyarországi egységét az osztrák anyavállalattal rendelkező Coffeeshop Company hálózat.
Megmenekül az enyészettől a Caflisch
Haladnak a munkálatok a Király utcai, egykor szebb napokat látott Caflisch cukrászda helyén, miután - a korábbi Dantéból ismert - Horváth Tamás október elején kávézót nyit az épületben - íja a Pécsi Újság.
Hazai alapanyagok előnyben
Egy nemzetközi kutatókból álló csoport felmérése szerint, az étterembe járók előnyben részesítik, ha helyi beszolgáltatóktól származó alapanyagokból készül az étel, és ami még érdekesebb, minél drágább, annál valószínűbb, hogy inkább azt rendelik a máshonnan származó ételek helyett - írja a Nói Net Café,
Szigorodnak a vodka előállítását leíró szabályok Lengyelországban
Az európai az uniós előírásokkal összhangban megszigorította a lengyel kormány az égetett szeszes italok, köztük első helyen a lengyel vodka előállítására vonatkozó szabályokat - írja az Agromonitor.
Kanadában nyit éttermet Gordon Ramsay
Végre nem csak rossz hír érkezik a Ramsay Birodalomból, Montreal elővárosában, Outremont-ban nyitotta meg első kanadai érdekeltségét a brit sztárszakács.
Mediterrán étterem épül a tóparton
A nyárzáró programok után új étterem épülhet a Csónakázó-tó partján. A Mikes Gasztro Kft-nek jó referenciái vannak: Tatabányán a Gyémánt Fürdő vendégeinek éhségének csillapítását is a cég végzi, de már hosszú évek óta sikeresen működteti Tatán a Pikant és Pikantó éttermet - adta hírül a 24 óra.
Véget érhet a "Tokaji" névvita
Megoldódhat a Tokaji-névhasználatról évek óta szóló vita: az európai uniós borreform miatt kötelezően elkészítendő borvidéki termékleírás eldöntheti a kérdést – írja a Napi Gazdaság. A lap szerint ugyanis a borreform részeként el kell készíteni az oltalom alatt álló borok termékleírásait, ha pedig Brüsszel a magyar leírásokat fogadja el, a szlovákok követelése okafogyottá válna.
A pénztárgép buktatta le a vendéglőst
Újabb adócsalásra derített fényt a közelmúltban az adóhatóság; a revizorok a hagyományos ellenőrzési eszközöket és a korszerű információtechnológiai módszereket együttesen alkalmazva fülelték le azt a vendéglátóipari tevékenységet folytató adózót, aki az elmúlt két évben összesen 33 millió forint bevételt titkolt el - írja az MTI.
Elfoglalta a konyhákat az önkormányzat
A "szociális vészhelyzet" megszüntetése érdekében hétfőn kinyitotta és birtokba vette Pest megye önkormányzata a HunGast Kft. által augusztus 2-án bezárt konyhákat és étkezőket; Az intézkedés 12 szociális intézményben 1724 ember biztonságos ellátását garantálja - közölte a megyeháza sajtófőnöke az MTI-vel.
Már megint kiégett egy étterem
Kiégett egy étterem kedden Pécsett, a bérlő, aki gyújtogatásra gyanakszik, az MTI-nek azt mondta, lehet, hogy az épületet le kell bontani.
Pozitív tapasztalatok az ellenőrzések során
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal által elrendelt és a megyei Kormányhivatal Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi, valamint Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság által elvégzett nyári akcióján 1121 ellenőrzéssel 1109 szezonális vendéglátó létesítményt vizsgált július 4 - 31 között.
Legyen igazi pezsgés...
Augusztus 25-én, délután a gellérthegyi Búsuló Juhászban kerül sor az első Pezsgő és Champagne Kóstoló Fesztiválra. 2007-ben
alapított kis és nagykereskedelemmel foglalkozó a Bor és Más Kft. kezdeményezésére
jött létre, mert a cég küldetésének érzi a még gyerek cipőben járó Champagne és
pezsgő fogyasztás népszerűsítését hazánkban.
Magyar szakácsművészet: vissza a gyökerekhez
Míg Jakabffy László gasztronómiai szaktanácsadót kérdeztük a magyar vendéglátás állapotáról, asztalunkhoz lépett egy felszolgáló, és autogramot kért tőle - kezdi írását a Mindennapi közéleti portál.
Kifosztották Jamie Oliver éttermét
A sztárséf
birminghami éttermét is szétverték a randalírozók, David Cameron miniszterelnök
a zavargások miatt csütörtökre összehívta a brit parlamentet.
Starbucks: négy!
A Starbucks megnyitotta negyedik budapesti üzletét a Széna téren, a Margit körút 91. szám alatt. Az új, artisan stílusban kialakított kávéház 224 négyzetméteren, 84 ülőhellyel, otthonos környezetben várja a kávékedvelő közönséget.
Támad a mákos tészta, hülyeséggel etetnek!
Az újonnan bevezetni kívánt közétkeztetési szabályokról úgy tűnik, mintha nem egy hozzáértő dietetikus, hanem egy bulvármagazinok fogyókúra rovatán szocializálódott, botcsinálta reform-szakácsnő állította volna össze. A tőle telhető legjobb szándékkal, persze. De a jó szándékról tudjuk, hol áll ebből az utcakő - írja a Harmonet.
A borászok tehercsökkentést kérnek
Az import borok következetes ellenőrzését, az adminisztrációs terhek csökkentését, és együttműködő hivatalokat kér a kormánytól a borásztársadalom – hangzott el egy balatonlellei konferencián a Somogy Televízió tudósítása szerint. A jó szándékot érzik a kormány részéről, ám az elmúlt években olyan sok probléma halmozódott fel, hogy ezek megoldása nem megy egyik napról a másikra – jelentette ki Horváth Csaba, a Hegyközség Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára.
Kocsmatörténeti kiállítás és pálinkaszentelés a Szigeten
Újra nyit a Hungarikum falu, fókuszban a szüret és a bor. Lesz pálinka is - adta hírül a 4cent.
Hajnalban nyitnának a bécsi kávéházak
Miután a várossal egyezkedve a bécsi szórakozóhelyeknek hajnali négyről hat órára sikerült kitolniuk a zárási időt, a kávéházak is változást akarnak: ők a nyitási időt szeretnék előrehozni - írja az MTI-re hivatkozva a Deluxe.
Újabb éttermétől válik meg Gordon Ramsay
A brit celebritás ezúttal a London Maida Vale városrészében lévő The Warrington-t adta el, melyet 2009-ben 5,2 millió fontért vásárolt.
Alföldi idénymunkások szüretelnek a soproni szőlőkben
Az Alföldről mennek idénymunkások szüretelni Sopronba, a soproni szüretelők viszont inkább Ausztriába járnak át euróért dolgozni – írja a Kisalföld.
Star Wars karakterek az étlapon
Darth Vadert ehetnek a vendégek fiastul, mármint Luke Skywalkerestül Japánban egy étteremben, amelynek szakácsa szenvedélyen mintázza meg George Lucas Csillagok háborúja című mozifilmsorozatának hőseit.
Nem fizették ki - leszereli a konyhákat az üzemeltető
Napokon belül leszereli több mint harminc Pest megyei középiskola és szociális intézmény konyhájának berendezéseit a korábban közétkeztetési, majd tálalási feladatokat ellátó HunGast Kft., ha nem kap pénzt a csaknem 1,2 milliárd forintnyi tartozást felhalmozó megyeházától - közölte a cég ügyvezetője pénteken az MTI-vel.
Koccintás 2011: melyik a legkedveltebb borvidék?
Az lehet a legkedveltebb borvidéki település, ahol a legtöbb borász és borkedvelő koccint 2011. szeptember 4-én 16 órakor. A "Koccintás 2011" versenyre bármelyik borvidéki település jelentkezhet, eredményhirdetés szeptember 11-én lesz a Borfesztiválon.
Újrázott a Zila
Negyedik alkalommal érdemelte ki a jogot a pesti Zila Kávéház csapata – Zila László mestercukrász irányítása mellett -, hogy augusztus 20-ra az ország tortáját elkészíthesse.
Borászati kutatóintézet Tarcalon
Szőlészeti-borászati kutatóintézet működik hamarosan a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken. A székhelye Tarcalon lesz, itt korábban évtizedekig már működött, de munkáját az elmúlt években szüneteltette - adta hírül az MTI.