Borszerda - újratöltve 

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Borszerdát, az Agrármarketing Centrum és a Nemzeti Bormarketing Alap támogatásával. A résztvevő éttermek azokat várják, akik szívesen fogyasztanának minőségi magyar borokat féláron - írja az mmonline.

Újra lehet bormarketingre pályázni 

A Vidékfejlesztési Minisztérium háttérintézménye, az Agrármarketing Centrum (AMC) újra meghirdeti a magyar borok, borászok és borkultúra hazai népszerűsítésére szolgáló projektek támogatását, a pályázóknak 125 millió forint áll rendelkezésre - tájékoztat a kormányzati portálon a szaktárca.

Műtárgy lett a boroscimke 

Az újborához kapcsolódó címkepályázatok válogatott alkotásaiból rendez kiállítást a kisharsányi Vylyan Pincészet, a tárlat november 10. és 29. között tekinthető meg a pécsi Hattyúház Galériában.

Illegális pálinkakészlet Tokajban 

Illegális pálinkaértékesítés miatt indult eljárás Borsodban, a Tokaj-hegyaljai borvidék egyik borospincéjének a tulajdonosa ellen, miután a pincében 1.345 liter pálinkát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.

Eltűnhetnek a szeszes italok 

Eltűnhetnek a kevésbé tehetős fogyasztók által keresett, a pálinkatörvény 2002-es hatálybalépése óta külön kategóriába sorolt olcsó, gyengébb minőségű, ezért az egészségre is jobban káros szeszes italok a boltok polcairól, illetve a kocsmákból, miután novembertől ötven százalékkal növekedett az aromás szeszes italokra kirótt jövedéki adó – hangzott el a Kossuth Rádió Krónika című műsorában.

Európa Díjas a Bock Pince és a Bock Bisztro 

Az Európai Bor- és Gasztronómiai Egyesületek Szövetsége (CEUCO) Algarveban (Portugália) megrendezett IX. kongresszusán a nemzeti alapanyagok felhasználása és a nemzeti hagyományok ápolása érdekében kifejtett szakmai munkájáért Európa Díjat adományozott a Bock Pincének (Villány), és a Bock Bisztrónak (Budapest).
Húsz éves a Magyar Vendéglátók Ipartestülete

Húsz éves a Magyar Vendéglátók Ipartestülete 

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) november ötödikén emlékezetes Gálaesttel ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját. A tatai Hotel Gottwald Wellness és Spa helyiségeiben rendezett elegáns, ám egyben fesztelen, baráti hangulatú rendezvényen az Ipartestület tagjai, és meghívottjai vettek részt, mintegy százötvenen.

A magyar borpiac 70 százaléka fekete? 

A magyar piacon legalább 60-70 százalékra tehető a feketén értékesített borok aránya - állítja a Varga Pincészet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Marije Vogelzang előadássorozata Budapesten 

A gasztronómiára és az evés kultúrájára nyitott közönségnek szánta vasárnap este befejeződő budapesti előadássorozatát Marije Vogelzang holland étkezési dizájner, aki háromnapos művészeti projektjét kifejezetten a magyar sajátosságokat figyelembe véve dolgozta ki adta hírül az MTI.

Íme az Év Borásza cím jelöltjei 

A Magyar Bor Akadémia úgy döntött, hogy idén szélesíti azok körét, akik leadhatják jelölésüket arra vonatkozóan, hogy ki legyen az Év Bortermelője 2011-ben. Az elmúlt években kifejezetten a borász szakemberek, szakmabeliek, étteremvezetők, chefek, sommelier-k véleménye számított, tavaly azonban jelentősen szélesedett a kör: a legismertebb borszakmai magazinok 100-100 előfizetője is leadhatta voksát. Idén a borkedvelők, borfogyasztók egy jelentős része is jelölhetett, de a lehetőség bárki számára adott volt: elég volt a Budavári Borfesztivál közösségi oldalához csatlakozni, és már küldhettük is a jelölésünket. Idén összesen közel ezren adták le jelölésüket.

Borkülönlegességeket árverez Alain Delon 

Az aukciósház összesen ötezer üveget árverez el, először szombat délelőtt az „elérhetőnek" minősített italokat a nagyközönség számára, majd délután kerülnek sorra Alain Delon borai - írja a Heti Válasz.

Gazdasági ellehetetlenülés a közösségi étkeztetésben 

Tarthatatlan a közösségi étkeztetési ágazat helyzete, azonnali lépésekre van szükség – hívta fel a figyelmet a Turizmus-Vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság csütörtöki, a közösségi étkeztetés helyzetéről szóló konzultációján.

Magyar borokért kampányolt a Szená-Torok 

A Parlament énekkara is erősíti az Agármarketing Centrum november 9-i „Borszerda” kampányát. A Magyar Országgyűlés képviselőiből álló SZENÁ-TOROK kórus nagy sikerű figyelemfelhívó koncertet adott november 2-án a városligeti Vajdahunyad várban, a Mezőgazdasági Múzeum tanácstermében. Az idei esztendő második Borszerdájára egy hét múlva, november 9-én kerül sor Magyarország vendéglátóhelyein.

Megjelent a "királyi régió" borkalauza 

A Fejér, Veszprém és Komárom-Esztergom megyét magába foglaló úgynevezett királyi régió borvidékeinek kisborászatait, vendéglátó- és szálláshelyeit, múzeumait, látnivalót bemutató borászati-turisztikai kalauzt jelentetett meg a Regio Regia, a térség regionális kiadványa; a kötetet pénteken Székesfehérváron mutatták be - adta hírül az MTI.

Egymillióval támogatták az éttermek - és vendégeik - a gyermekmentőket 

Több mint 1 millió forint gyűlt össze a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány támogatására szervezett jótékonysági vacsoraárverésen - adta hírül az MTI.

Csődbe ment a legendás kávéház 

Csődbe ment és a megmentésére tett kísérletek kudarca nyomán végleg bezárt az olaszországi Trieszt leghíresebb kávéháza, a 172 éve alapított Tükör-kávéház, amelynek neves törzsvendégei közé tartozott James Joyce, Franz Kafka és Rainer Maria Rilke - adta hírül az Inforádió.

Új Vapiano étterem nyílt a MOM Parkban 

Tovább terjeszkedik Budapesten a fresh casual dining egyedülálló magyarországi képviselője, a Vapiano - adta hírül a ProfitLine. Tovább terjeszkedik Budapesten a fresh casual dining egyedülálló magyarországi képviselője, a Vapiano. Az összetéveszthetetlen stílusáról és eredeti olasz ízeiről ismert nemzetközi hálózat a MOM Park bevásárlóközpontban nyitja meg 2011. november 3-án legújabb, Budapesten immár harmadik, látványkonyhás éttermét.

Keresik az Év Bortermelőjét 

Idén is elérkezett az az izgalmas időszak, amikor a borászok, kereskedők, borkedvelők találgatni kezdik, hogy idén ki kapja az Év Bortermelője díjat. Az elmúlt években szoros volt a verseny, nehéz volt eldönteni, hogy végül ki kapja a legtöbb szavazatot.

Magisztrátus Bora - negyedszer 

Az egri Önkormányzat a maga eszközeivel igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy széles körben megismertesse az egri borokat, élénkítse az egri nedűk iránti keresletet a városban, országos és nemzetközi viszonylatban is.

Ha inni kell, nem skótok... 

Skóciában a szeszes italok fogyasztása minden eddigi rekordot megdöntött és jelentősen meghaladta Anglia és Wales erre vonatkozó adatait - tudatták az Egyesült Királyság egészségügyi hatóságai legújabb jelentésükben. A skót kormány - első európai régióként - a szeszesitalokra vonatkozó minimálárak megszabásával akar hadat üzenni az alkoholizálásnak.

Elhatárolódik a Junibor a versengéstől 

A Junibor Egyesület tagjai akaratukon kívül kerültek fel a Bor-agora által szervezett 2011 Fiatal Magyar Borásza címú internetes szavazás jelöltjeit tartalmazó listára – írja honlapján megjelent nyílt levelében a Junibor.

Megakadályozták a magyar bornevek kínai védjegyeztetését 

Sikeres lépett fel közösen a magyar bormegnevezések védelmében Kínában a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és a négy érintett borvidék hegyközségi tanácsa - tájékoztatta a HNT az MTI-t.

Illés Zoltán: A kadarka újra a főváros szimbóluma lehet 

A budai vörösbor nemcsak régen volt legendás hírű, de a Kadarka újra a főváros szimbóluma lehet, a gasztro-kultúra továbbfejlesztésének eszközévé válhat - hangoztatta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a Jókai-kertben.

Évi 50 millió Whopper Magyarországon 

Jó hangulatú partyval ünnepelte huszadik magyarországi születésnapját a Burger King, illetve a brand hazai master franchise tulajdonosa, a Fusion Zrt.

Érzékenyen érinti a borászokat a termékdíj 

A palackozás és a termékek csomagolása révén érzékenyen érinti a borászokat a környezetvédelmi termékdíj kötelezettség – állapította meg a Magyar Agrárkamara Kertészeti Osztálya.

Új pince és bortároló Szekszárdon 

Átadták kedden a szekszárdi Takler Pincészet új pincéjét és bortárolóját, amelyet közel háromszázmillió forintos beruházással, fele részben európai uniós támogatással valósított meg a Takler Pince Kft - adta hírül az MTI.

Vendéglátás: Jó Higiéniai Útmutató készül 

A vendéglátói szakma véleményét várja Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal az élelmiszer biztonság megteremtéséhez.

MSZÉSZ: A SZÉP kártya keretösszeg fele szálláshely-szolgáltatásra menjen 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szerint a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) kereteit módosító javaslatok miatt 25 százalékkal csökkenhet a kizárólag kereskedelmi szálláshelyi igénybevételre jogosító felső keret, ezért a szövetség más megoldást javasol a kártya bővítésére.

Megnyitott a Baldaszti's Grand 

A napokban megnyílt a Baldaszti’s legújabb étterme, a Baldaszti’s Grand az Andrássy úton, s ezzel együtt átalakult a már meglévő üzletek márkázása is. A Lánchíd budai lábánál található gourmet üzlet és bisztró mostantól két külön márkanéven működik, az eddigi bisztró Baldaszti’s kitchen néven, a gourmet- és csemegebolt pedig Baldaszti’s market néven található meg a jövőben.

Szekszárdon ez az Etalon 

Az Ital Magyarország Kft. négy neves szekszárdi borásszal összefogva egy etalonnak számító kezdeményezéssel rukkolt elő az idei őszre, mégpedig egy közös borral, amelybe mind a négyen beletették a szívüket, tudásuk legjavát és legjobb tételeiket. A neve nem is lehetne találóbb: ETALON.

Gyenge szőlőtermés Olaszországban 

A tavalyinál 14 százalékkal kevesebb, 4,03 milliárd liter bor került a hordókba az idei szüret eredményeképpen Olaszországban, ami több mint hatvan éve a leggyengébb eredményt jelenti. A bor minősége viszont a szőlősgazdák szerint ígéretes, éppen a mennyiséget csökkentő, de a zamatot fokozó, kivételesen forró és száraz szeptember miatt - írja az Agromonitor.

Borászati szótár hat nyelven 

Hatnyelvű szőlészeti és borászati szótár jelent meg a Mezőgazda Kiadó gondozásában.

Bock Bisztró franchise Dániában 

Bíró Lajos, a budapesti Bock Bisztró séfje egy dán sajtóreggelin jelentette be új franchise-szerződéses étterem nyitását Koppenhágában - adta hírül az Utazónet.

Előkelő pontszám a Costes étteremnek a Gault Millau Ausztriától 

a maximálisan adható húsz pontból tizennyolcat, azaz három szakácssapkát adott a budapesti étteremnek a Gault Millau Ausztria (Gault Millau Österreich) étteremkalauz - adta hírül az MTI.

Tilos a kechup és a majonéz... 

Kitiltották a ketchupot és a majonézt a francia általános iskolákból, illetve szigorúan korlátozták használatukat, hogy a nebulók ne szokjanak el a hagyományos francia konyha ízeitől. Ezentúl hetente csak egyszer ehetnek ketchupos étket a tanulók, és az sem lehet más, mint a - francia eredetű - sült krumpli.

Itt az ország első roma vendéglője 

Cigány tyúkos káposzta, kacsanyak késsel vágott tésztával, illetve csirke farhát móringgal - ilyen és ehhez hasonló ételek szerepelnek az ország első roma vendéglőjének étlapján Békés városában - közölte az MTI érdeklődésére az étterem tulajdonosa kedden.

Vinopolis Budapesten 

A Vinopolis Budapest Kft. hamarosan megnyitja kétszintes, 1000 négyzetméteres üzlethelyiségét a Falk Miksa utcában. Az európai nagyvárosok közkedvelt borászati rendezvényközpontjaihoz hasonló első budapesti Vinopolisban - hazánk összes borvidéke mellett - 15 külföldi bornagyhatalom jelentősebb bortermelói is bemutatkoznak - írja a Magyar Mezőgazdaság.

Újra indonéz lett a gyulai étterem 

Csaknem évtizedes „magyaros” kitérő után ismét a korábbi koncepció szerint folytatja a legendás gyulai vendéglő.

Mától lehet támogatásra pályázni 

Október 17-től igényelhető a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatás, a kis- és középvállalkozások (kkv) negyven százalékos, míg a nagyvállalatok húsz százalékos támogatást igényelhetnek, a rendelkezésre álló négymillió eurónyi keretösszegből - írja a Vállalkozói Negyed.

Újabb rangos szakácsverseny Budapesten 

Az MNGSZ a WACS Global Chefs Challenge hazai válogató versenyét rendezi meg 2011. október 24-én Budaörsön a METRO Vevőakadémián.

Szabó László második a Bocuse d’Or-on 

A harmincesztendős Szabó László szerezte meg a második helyezést a Bocuse d’Or magyarországi selejtezőversenyén.

Diplomataszüret Tokajban 

A Tokaji borvidéken található bodrogkisfaludi Patrícius Borház szüretén vettek részt. Fazekas Sándor vidékfejlesztési- és Martonyi János külügyminiszter meghívására a Magyarországra akkreditált nagykövetek és a mezőgazdasági attasék. "A Tokaji bor palackba zárt Magyarország - fogalmaz a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közleménye.

Bországjárás 

Tizennégy somlói pincészet - többek között a Györgykovács, a Kolonics, a Kreinbacher vagy a Laposa - összesen 42 borával ismerkedhetnek meg a Bországjárás elnevezésű borvidék-bemutatók látogatói október 22. és 29. között Debrecenben, Budapesten, majd Szegeden.

Súlyos munkaügyi jogsértések a gyorséttermekben 

A gyorséttermek és a bevásárlóközpontok vendéglőiben csökkent a feketefoglalkoztatás aránya, azonban történtek más, súlyos munkaügyi jogsértések - idézi az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) szeptemberben elvégzett országos ellenőrzésének eredményét az mfor.hu.

Desszert 7 és fél millióért 

Elkészítette brit étterem a világ legdrágább desszertjét, ami 22 ezer angol fontba, átszámítva nagyjából 7,5 millió forintba kerül majd, már ha egyáltalán lesz valaki, aki megrendeli - adta hírül a TV2.

Nyílt levél a miniszterelnökhöz 

A játékgépekkel kapcsolatos új szabályozás miatt nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz a a vendéglátóipar több ezer munkavállalója, 1200 magyar tulajdonú vállalkozás vezetője, és több ezer vendéglátós.

Leáldozott a gyorséttermeknek Toscana-ban 

Hadjárat kezdődött a kebab és a gyorséttermek ellen Toszkánában - adta hírül az MTI.

Hazai design díj a badacsonyi borászatnak 

Az idén februárban elnyert nemzetközi építészeti elismerés után, az újonnan alapított Desing Award Építész kategóriájában első díját nyert a Bazaltbor Laposa Pincészet épülete. A díjat a Szépművészeti Múzeumban vette át a pincészet két tervezője, Kis Péter és Molnár Bea. A rangos hazai díjat a hg.hu alapította, a díjátadáson beszédet mondott Hammerstein Judit kulturális államtitkár-helyettes is a szakma és az érdeklődők jelenlétében.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!