Vihar a tisztifőorvosi ajánlás körül

Vihar a tisztifőorvosi ajánlás körül 

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége a tagszövetségei és tagvállalatai nevében határozottan tiltakozik a közétkeztetőknek szóló, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által augusztus 1-jével életbe léptetett ajánlás ellen - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

Kirabolták a füredi éttermest 

Fegyverrel rabolt ki három, kommandósnak öltözött férfi egy balatonfüredi vállalkozót; a Balaton étterem vezetőjének a lakásából több millió forintot vittek el - tájékoztatta a rendőrség szerdán az MTI-t.

Gigameki nyílik Londonban 

Minden eddigi egységénél nagyobb gyorséttermet akar nyitni a londoni olimpiára a McDonald’s. A 3000 négyzetméter alapterületű étteremben egyszerre akár 1500-an is falhatják majd a Big Macet - adta hírül a Nők Lapja Café.

Szeptemberben nyit a Vendéglátóipari Múzeum 

Krúdy-emlékszoba, kereskedelmi, vendéglátó-ipari és pénzügyi-kereskedelmi állandó kiállítások, múzeumpedagógiai foglalkoztató, pinceborozó, delikátbolt és Kultea terem is szerepel a júliusban Óbudára költöző Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum (MKVM) vezetői­nek elképzeléseiben - írja a Magyar Hírlap Online.
Ordacsehiben megkezdődött az európai szüret

Ordacsehiben megkezdődött az európai szüret 

A Csabagyöngyével kezdődött meg az európai szőlőszüret tegnap Ordacsehiben. A hungarikumnak számító szőlőfajtát jelentős mennyiségben csak a dél-balatoni borvidéken termelik - adta hírül az Agromonitor.

Szabad a törköly! 

A kisebbek után az idei szüret idején már azok a borászatok is maguk választhatják meg, hogy milyen módszerrel semmisítik meg a törkölyt, amelyek 1.000 hektoliter felett állítanak elő bort - közölte a szaktárca az MTI-vel.

Közétkeztetés: nouvelle cuisine? 

A leveskockát, a cukrozott üdítőt és a szörpöt is a közétkeztetésben kerülendő élelmiszerek közé sorolta az országos tiszti főorvos új, augusztustól érvényes ajánlásában, e körbe tartoznak továbbá a túl zsírosnak ítélt tejfölök, húsok, illetve húskészítmények - adta hírül az MTI.

Először kóstolhattak tokaji borokat a Hungaroringen 

Tokaji nedűket kóstolhattak idén a Hungaroringen, a Tokaj Kereskedőház Zrt. és a Hungaroring Sport Zrt. együttműködésének köszönhetően ugyanis az ENI Magyar Nagydíj 2011-en bemutatkozott a borászat két nemzetközi szinten is elismert bora: az idei évjáratú Tokaji Aszú 4 puttonyos és a Grand Selection 2009 Tokaji Furmint Barrique Száraz.

Moszkvában tartotta találkozóját a Club des Chefs des Chefs 

A világ vezetőinek szakácsai gyűltek össze ezekben a napokban Oroszországban: idén Szentpéterváron és Moszkvában tartotta éves találkozóját a Club des Chefs des Chefs, vagyis a főnökök konyhafőnökeinek alig 30 tagot tömörítő klubja - adta hírül az MTI.

Adios El Bulli 

Bezárt a világ legjobb étterme, a spanyol El Bulli, szombat este tartották az utolsó vacsorát, ahol a dolgozóknak és a családtagjaiknak főztek - adta hírül a TV2.

Topborász és vendéglős a legadakozóbbak között 

A kormány április 6-án jelentette be, hogy Rédly Elemér győri katolikus plébános kezdeményezése nyomán hozza létre az államadósság elleni alapot.

Kirúgta a vendégeket, mert nem ettek meg mindent 

Kirúgta három vendégét az étterméből egy vendéglős Svédországban, mert a trió nem ette meg az utolsó falatig a főételt, mielőtt desszertet kért - adta hírül az MTI.

Szombaton: a sajttorta világnapja 

Július 30-a a sajttorta világnapja. A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete akciót hirdetett a jeles alkalomból.

Ombudsman: szigorúbb fellépésre van szükség a köztéri rendezvényekkel szemben 

A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa szerint szigorúbb fellépésre van szükség a köztéri rendezvényekkel szemben, hogy visszaszorítsák a helyenként állandósult éjszakai zajongást.

Nem hisznek a borászatok az államnak? 

Egy furcsán értelmezett EU-s direktíva alapján az utóbbi években egy kunfehértói szeszipari cégnek kellett az alföldi borászatoknak átadni a keletkezett borseprőt és törkölyt, mert egyébként nem kaptak engedélyt - írja Oltyán József a Hírös.Indexen megjelent cikkben..

Alma is lesz a gyorséttermi gyerekmenüben 

Kevesebb sült krumpli lesz a gyerekeknek szánt Happy Meal-menüben, viszont alma is jár majd hozzá – jelentette be kedden a McDonald’s étteremhálózat az MTI és az MNO híre szerint.

Újabb védjegy a magyar termékekre 

A hazai foglalkoztatás növelése a Válassz magyart mozgalom célja, ez pedig elérhető azzal is, ha minél több magyar ember választ magyar terméket – mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában Kecskeméti Attila, a tizenhárom cég által létrehozott Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A társaság egy tanúsító védjegyet is bevezet, amelyik nem csak a származást, hanem a minőséget is igazolja.

Már a teafűben sem bízhat az ember! 

Három New York-i középiskolás szorgalmi feladatként teafüvek összetételét elemezte DNS-vizsgálatokkal, melyek nem várt alkotórészek jelenlétét is bizonyították - adta hírül az MTI.

Egy üveg bor - 22,5 millió forintért! 

Hetvenötezer fontért - 22,5 millió forintért - kínáltak megvételre egy palack fehérbort Londonban - és elkelt.

Végleg megfeneklett a Tokaj-paktum? 

A kelet-szlovákiai Tokaj-borvidék hét községének képviselői felszólították a pozsonyi kormányt, hogy azonnal zárja le a Magyarországgal folyó tárgyalásokat és véglegesen jelölje ki a régió határait - adta hírül az MTI.

Amerika hadat üzen a hamburgernek 

A gyorsételek bölcsőjének számító USA-ban is – bár kicsi a valószínűsége, hogy a magyar „chipsadó” hatására – kiújult a vita, amely már egészen a kormányzati szintig gyűrűzik. A Time az Amerikában dúló „chips-csatának” járt utána.

Pincérnőre támadt a vendég 

Földre teperte és fojtogatta egy vendég a pincérnőt, az egyik sárvári étteremben. A középkorú férfi részeg volt és kézzel evett, amikor a pincérnő szólt neki, hogy viselkedjen kulturáltan. Ekkor rátámadt a nőre, akit végül a szakács és az egyik vendég mentett meg. A részeg férfinak három helyen eltört az orra - adta hírül a TV2.

A magyar pincérek is külföldre tartanak 

Az orvosok után a vendéglátósokból, a pincérekből és szakácsokból is egyre nagyobb hiány lehet az elvándorlás miatt - írja az echotv.hu.

Több százmillió forintnyi bor veszett kárba a villástargonca miatt 

Egy villástargonca balesete miatt megsemmisült egy 1 millió dollár értékű borszállítmány Ausztráliában - írja a KultúrPart.

Emelkedik a tojás termelői ára 

Magas az euró és a svájci frank árfolyama, iiletve több millió baromfit vágtak ki a lengyel termelők, ezek miatt pedig a következő hónapokban megszűnik az importtojás dömpingje, emelkednek a termelői árak – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában. A bizakodó tojástermelők szerint a fogyasztók várhatóan nem éreznek majd túl sokat az árváltozásból.

Anna Netrebko is éttermet nyit 

Gasztronómus lesz Anna Netrebkóból. A klasszikus zene világszerte ünnepelt sztárja élettársával, Erwin Schrottal közösen készül éttermet nyitni - adta hírül az Inforádió.

Egy didkóval tényleg mindent el lehet adni? 

Ellen Ledermüller-Reiner osztrák lapkiadó, amikor kitalálta a fiatal borásznők falinaptárt kilenc éve. A naptár dübörög, veszik, mint a cukrot, a borászatok ismertsége meg nő - írja a Borravaló.

Zárkózik a Taco Bell 

A negyedik legnagyobb amerikai gyorsétterem-lánc is (McDonald's, a Burger King és a Subway után) bővíti végre az étlapját - írja az electrose.hu .

Elverte a jég a villányi termés ötödét 

Évek óta nem tapasztalt károkat okozott a jégeső kedden a villányi hegyközség és Nagyharsány területén, ahol a szőlőtermelők emiatt átlagosan 15-20 százalékos terméskiesésre számíthatnak. A felmérés még tart, de az már most elmondható, hogy a kedden este heves széllel és esővel érkező jég nem okozott végzetes pusztítást, de a gazdák kára elérheti a hektáronkénti 200 ezer forintot – mondta el Spiegel Zsolt, a villányi hegyközség hegybírája.

Több sör fogyhat az idén 

Az alacsony bázis miatt megállhat a sörfogyasztás csökkenése, a jó idő pedig húzhatja az ásványvízfogyasztást. A folyadékgyártók kifejezetten jó év elé nézhetnek. A sörgyártók az ízesített sörök fogyasztását erősítik - írja a Napi Gazdaság.

Macskákat támogat a fővárosi étterem 

Mentett, gazdátlan macskák ügyéért fogott össze a Macskavilág Alapítvány és egy budapesti olasz étterem: a konyhai maradékokból jóllakhatnak a gazdátlan cicák, a jótevők pedig díjat nyerhetnek - olvastuk a Gazdasági Portál-on.

A csírákkal továbbra is vigyázni kell 

A háztartásokban és egyéb helyeken még lehetnek olyan magvak, amelyek vélhetően a németországi hasmenésjárványt okozták, ezért az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szerint (ÁNTSZ ) továbbra is azt ajánlja, mindenki kerülje a csírák fogyasztását. Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatása szerint "a Németországból induló, súlyos szövődményekkel járó hasmenéses járvány kórokozója egy korábban igen ritkán észlelt, O104:H4 szerotípusú E.coli" - adta hírül az Agromonitor.

Politikai csata a pálinka körül 

Az MSZP alelnöke szerint a kormány európai uniós szabályt sért az otthoni pálinkafőzés jövedékiadó-mentességének biztosításával és egyes élőzenei szolgáltatások kedvezményes áfakulcs alá sorolásával, ezért akár eljárás is indulhat Magyarországgal szemben, ami alól - annak lejártával - már a soros elnökség sem jelent védelmet - írja az MTI.

Esti alkoholtilalom Lyonban 

A franciaországi Lyon önkormányzata hétfőtől betiltotta az elvitelre szánt alkoholtartalmú italok árusítását este 10 óra után. A szeptember 10-ig érvényben lévő intézkedés célja megakadályozni a nyári időszakban a köztereken folyó "tömeges és durva" alkoholizálást - adta hírül az MTI.

Huszonnégy év lenne a korhatár a briteknél 

Angliában 24 éves korra emelnék az alkoholfogyasztás legalizálásának korhatárát. Egyre nagyobb gondot okoz a fiatalok alkoholfogyasztása, most már hét közben sem ritka, hogy betegre isszák magukat, italhoz pedig különösebb nehézség nélkül bármikor hozzájutnak - írja a Mix Online.

Halat hallal 

Ideje szakítani azzal a sztereotípiával, amelyet a térképre tekintve könnyen elhisz az európai utazó: mivel Tunézia afrikai, muszlim ország, ezért itt nyilván a halal módon leölt állatok húsából készített tagine a legfontosabb eledel. Vagyis az az egytálétel, amelybe a helybéliek mindent beleraknak, ami otthon fellelhető, felteszik főni, és miután eleget rotyogott, már tálalják is…

Ahol a Tokaji és a fesztiválok találkoztak 

A vártnál is nagyobb sikerrel zárult a Tokaj Kereskedőház Zrt. címketervezési pályázata, amelynek keretében a „Pincemester Bora” elnevezésű termékének grafikai megjelenéséből kellett minden érdeklődőnek kiindulnia, és megtalálnia azt, mit is jelent számára a Magyar Fesztiválok Bora. A címketervezési pályázatra hatvan grafikus közel száz pályamunkája érkezett be. A pályázat eredményhirdetésére és értékelésére július 17-én került sor a GouBa Bazaarban, Budapesten.

Nagyobb villával kevesebbet eszünk 

Egy friss tanulmány mutatott rá arra, hogy minél nagyobb evőeszközt használunk, annál kevesebb ételt eszünk, tehát annál sikeresebb lehet a fogyókúránk. A tudósok szerint a jelenségnek viszonylag egyszerű a magyarázata, a módszer azonban otthon nem, csakis étteremben működik - írja az Orientpress.

Megszűnt a standolási kötelezettség 

  A pénzügyőrök a vendéglátó helyeken péntektől nem vizsgálják a standolást, mivel ez a kötelezettség a jövedéki törvény módosításával megszűnt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtó- és kommunikációs főosztálya az MTI-vel.

Pezsgőgyár épülhet Móron 

Pezsgőgyártásba kezd egy svájci-magyar állampolgárságú férfi Móron. Az ezerjó hazájában a feltételek adottak a gyártáshoz, és az egész borvidék új életre kelhet – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában. Az alapanyagként szolgáló szőlőt az egykori móri állami gazdaság két évtizeden át parlagon heverő területén termelik majd  - írja az Agromonitor.

Bírságot kap, de újra kinyithatott a káptalanfüredi táborok konyhája 

Bírsággal sújtják, de újra kinyithatott a káptalanfüredi táborok konyhája, a hatóság a hiánypótlást követően kiadta a működéshez szükséges külön engedélyt - közölte a Veszprém Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóságának vezetője az MTI érdeklődésére pénteken. Csütörtökön két új csoport érkezett a balatoni létesítménybe, ahonnan a múlt héten tömeges megbetegedéseket jelentettek.

Újra égett a Balázs vendéglő 

Szombat éjszaka ismét tűz volt a II. kerületi Balázs vendéglő évek óta elhagyatott épületének tetőterében - mondta a fővárosi tűzoltóság szóvivője vasárnap reggel az MTI-nek.

Nem tetszett a gyerekzsivaj, kitiltotta az étterméből 

Egy bátor amerikai tulajdonos egyszerűen kitiltotta a hat év alatti gyerekeket a McDain's étteremből, hogy a vendégek végre gyerekzsivaj-mentesen el tudjanak tölteni együtt egy romantikus vacsorát - írja a divany.hu.

Magyar étterem nyílhat Sanghajban? 

Nagyvonalú üzleti ajánlatot kapott a csárda tulajdonosa a vendégtől - adta hírül a Hajdú-Bihari Napló.

Megnyílt az első magyar Konopizza egység 

Balatonfüreden, a Kisfaludy Üzletházban nemrég megnyílt a Konopizza - idény jellegű -, első hazai egysége. Szeptemberben pedig újabb követi a fővárosban, méghozzá a Mammut I. bevásárlóközpontban - adta hírül a Franchiseportál.

Bebörtönözték a kritikus gasztrobloggert 

Egy tajvani nő személyes blogjában azt észrevételezte, hogy az egyik vendéglőben ottjártakor túlsózták a tésztáját - írja a Bors.

Látogatócsúcs a XV. Bikavér Ünnepen Egerben 

Eddig soha nem látott érdeklődés kísérte a XV. Egri Bikavér Ünnepet. Az új helyszín, az Érsekkert a rekkenő kánikulában is csalogatónak bizonyult, közel negyven ezer látogatót vonzottak a 36 egri borászat kiváló borai, a 18 egri étterem remek ételei.

SZÉP kártya éttermekben is? 

A Széchenyi Pihenő Kártya legyen felhasználható jövő év elejétől - a béren kívüli juttatás keretében - a vendéglátó helyek forgalmának a növelésére is - egyebek mellett ezt is tartalmazza az a kormányhatározat-javaslat, amely a kormány honlapján jelent meg - írja a Pénzcentrum.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!