Gasztro
Ellenőr fogta róka a konyhán
Még az ellenőröknek is elállt a szava, amikor egy rutin ellenőrzés közben az egyik magdeburgi gyorsétkezdében rókát találtak a konyhában. Éppen az állat előkészítése során sikerült rajtakapni Thuc Van N. - t (60), a szakácsot, ahogy a konyhakövön darabolta a tetemet - írja a Blikk.
Starbucks nyílt az Arénában
Karácsonyi ajánlatokkal nyílt meg a Starbucks kávézólánc legújabb üzlete, a budapesti Arena Plazában. Az új egységet regionális modern stílusban alakították ki, mely a legújabb trendeket felhasználva kényelmes és hívogató atmoszférát teremt - fogalmaz a cég közleménye.
Elfeledett borfajtákat kóstolhattunk
Hatvanhét féle szőlőfajtából készült borokat kóstolhattak és szakmai előadásokat is hallgathattak az érdeklődők hétvégén a Keszthelyen rendezett 100 Hungarikum Bormustrán – írja a Zalai Hírlap. A Balaton Színházban második alkalommal rendezték meg a programot, melynek különlegességét az adta, hogy az ország számos részéből érkeztek, mutatkoztak be különleges fajtáikkal szőlészek, borászok.
Banktól vesz kocsmákat a söróriás
Állami hiteleit kell törlesztenie, így megválik nagy-britanniai kocsmáitól a Royal Bank of Scotland (RBS); a 918 ivót 422 millió fontért a holland Heineken veszi meg. A 84 százalékban állami tulajdonú bank a hiteltörlesztés érdekében kénytelen eladni minden, nem a banki üzletághoz tartozó tevékenységét - írja az Agromonitor.
Magyar bor mindenkor – magyar bor ünnepkor!
Nagyszabású adventi borkampányt indított december elsején az Agrármarketing Centrum és a Közösségi Bormarketing Alap. Az ország legnagyobb kereskedelmi hálózatait érintő akciósorozat ösztönözni akarja a karácsonyi ünnepi borfogyasztást, és fel kívánja hívni a figyelmet az áruházakban kapható magyar borokra.

Szobrot kapott a borász
(MTI) - Mathiász János bronzból készült mellszobrát szombaton, a világhírű szőlőnemesítő halálának kilencvenedik évfordulóján avatták fel a Lakiteleki Népfőiskola szoborkertjében.
Vida Péter az év bortermelője
(MTI) - Vida Péternek, a szekszárdi borvidék borászának ítélték Az Év Bortermelője 2011 díjat - derült ki a pénteki eredményhirdetésen.
Borász lett a kínai sztárkosaras
A kosárlabda utáni életében sem unatkozik a világ egyik legismertebb kínai sportolója, aki a borbizniszben lát fantáziát. Hatalmas zsákolások után most már csendesebb terepen találkozhatunk a kínai sport utóbbi évtizedének egyik ikonjával, Yao Minggel - adta hírül a Borászportál.
Aki iszik, éhes lesz...
Az iowai Whitley Teslow nagyon éhes lehetett egy átivott este után, ezért betört az egyik étterembe, sütött magának hamburgert, krumplit, és még a kóláról sem feledkezett meg - adta hírül a Velvet.
Beszólt a miniszternek a séf
Élesen bírálta Michael Gove brit oktatási minisztert Jamie Oliver, mert a politikus nem állt ki a világhírű szakács segítségével bevezetett menzareform mellett - számolt be a The Telegraph.
Fogadalmat tettek
Az EU Pledge Group (Fogadalom Csoport) tagjai új nyilatkozatot írtak alá, amely szerint a jövőben a márkák online felületeiken sem fognak egészségtelen ételeket reklámozni 12 éven aluli gyerekeknek, és eszerint 2012 januárjától saját weboldalaikat is ez alapján alakítják majd át - írja az Élelmiszer Online.
Az Arénában nyílik a hatodik Starbucks
Decemberben az Arena Plazában nyitja meg kapuit a legújabb Starbucks. A cég néhány éven belül más hazai városokban is megvetné a lábát – mondta el Marketing&Media-nak Michael Hudspeth, a kávézólánc magyar, cseh és lengyel piacért felelős márkaelnöke.
Gyermekkel érkezőknek felárat számol az étterem
A fogyasztáson felül plusz díjat is kell fizetniük azoknak a szülőknek, akik kisgyermeküket is magukkal hozzák - adta hírül a Nők Lapja Café.
Tokio a világ gasztronómiai fővárosa
(MTI/AFP) – Tovább növelve előnyét Párizzsal szemben, Tokió megőrizte a legjobb éttermek fővárosa státuszát: a japán fővárosra és térségére vonatkozó, Tokióban kedden bemutatott 2012-es Michelin-kalauzban 16 – a tavalyinál kettővel több - háromcsillagos tokiói étterem szerepel, míg a francia fővárosban tíz étterem rendelkezik a legmagasabb besorolással.
Magára talált a japán whisky
Úgy tűnik, több évnyi visszaesést követően ismét feltámad a legendás japán whisky márka, a Suntory - írja a Borravaló.
Étteremkereső okostelefon-alkalmazás nyerte a Kreatív díját
A Szamovár által tervezett és projektmenedzselt "Best Restaurants in Budapest" okostelefon-alkalmazás nyerte a Kreatív Magazin ide Magazin Mánia díját a digitális kiadványok kategóriában.
Borkóstoló Zila desszertkockákkal a Vinoport Borbárban – 2011.11.30.
Lassan lehullanak a fákról a sárga levelek, jelezve, egyre jobban közeledik a zord tél, amelybe fényt a karácsony visz. Ennek az ünnepnek a bevezetésére november 30-án ízlelőbimbó kényeztető kóstolásra invitáljuk az édességek kedvelőit a Vinoport Clubba.
Egri borász a "Jövő ígérete"
Az után, hogy a napokban a dr. Lőrincz György vezette St. Andrea pincészet megkapta a legnagyobb tekintélyű magyar borászatnak járó elismerést, a Prestige Award szakmai díjat, egy újabb nagy egri sikernek örülhet az egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező borvidék..
Alkalmazkodó gasztronómia
Az étlapok tömörebbek, kevesebb pénz jut a számlára, kevesebb idő az étkezésre - derül ki a Brüsszel uniós negyedében készült kalauzból.
Kényszerleszállás
Úgy tűnik, végleg befejezte pályafutását a muzeális IL-18-as, amely kisebb megszakítással harminc éve várja kávézóként, szórakozóhelyként a vendégeket a régi 1-es út mellett.
Jelentős magyar részvétel a ProWein-en
Olyan sok boros cég jelentkezett kiállítónak az utóbbi hetekben, hogy a ProWein rendezői bővítik a tervezett helyszínt: kiegészítik a 7. számú csarnokkal. A magyar kiállítók is nagyobb területet vesznek igénybe, mint legutóbb - adta hírül közleményében a Düsseldorfi Vásár magyar képviselete.
Étterem is lesz a megújult siófoki víztoronyban
(MTI) - Szombaton bejárhatta a nagyközönség Siófok 420 millió forintból megújult jelképét, a 99 éves víztornyot; a glóbuszába kerülő étterem és interaktív üzenőhely, valamint a torony lábánál helyet kapó turistairoda 2012 májusában nyílik meg.
Nem lesz szlovák Tokaji
Egyre valószínűbb, hogy Szlovákia elveszíti a Tokaj védett eredetmegjelölést – írja az Új Szó a szlovák agrártárcára hivatkozva. A minisztérium tájékoztatása szerint ugyanis veszélybe került az a szlovák-magyar kétoldali megállapodás, amely lezárhatta volna a hét éve húzódó vitát, és amelyről a felek hónapok óta tárgyaltak.
Hard Rock Café nyílik Budapesten
Napokon belül megnyílik az első budapesti Hard Rock Café a Váci1 üzletházban, ahol az amerikai étteremlánc mintegy 1100 négyzetméteren rendezkedik be - írja az mmonline.
Drágább mulatság lesz a Champagne-i pezsgő
Az első osztályú, ún. grand cru területekről származó szőlőre egyre nagyobb az igény, így az elmúlt években a champagne-i pezsgőházaknak a korábbiakhoz képest akár 3-4,5 százalékkal is többet kellett fizetniük a szőlőért. A Decanter magazinnak nyilatkozó pincemesterek szerint egy kg szőlőért már 5-6 eurót is elkérnek a termelők - adta hírül a Luxorium.
Fenyegetőzve kínál élelmiszer-biztonsági oktatást
Hatósági ellenőrzéssel fenyegetőzve kínált élelmiszer-higiéniai oktatást élelmiszerüzleteket, vendéglőket üzemeltető vállalkozóknak egy cég Hevesben - tájékoztatta a Heves Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóságának vezetője kedden az MTI-t.
A történelmi borvidékek Szegeden
A történelmi Magyarország borvidékeit, szőlőfajtáit és kiváló borait ismerhetik meg azok, akik szombaton ellátogatnak A borok tudósai, tudósok borai című gasztronómiai rendezvényre a szegedi Móra Ferenc Múzeumba. - MTI
Panziót épít a hajósi borász
A Hajós-Bajai Borvidék egyik legnagyobb borászatát birtokló Koch Csaba jelentős beruházásokat tervez Borota mellett, most éppen panziót épít - írja a Délmagyar.
Jótevő - jót evő - nap
A Gyermekétkeztetési Alapítvány november 26-án, szombaton, negyedik alkalommal szervezi meg egyedülálló kezdeményezését, a Jótevő Napot.
Láthatatlan vacsora, látható segítség
Aki szívesen részt venne egy különleges vacsorán, amelyen szokatlan helyzetben próbára teheti a bátorságát és az érzékszerveit, annak érdemes kipróbálnia a jótékony célú láthatatlan vacsorát!
A vendéglősök harmada nem tud róla...
A jövő év elején életbe lépő dohányzási tilalomról szóló törvény az éttermek, bárok, vendéglátóhelyek tulajdonosait érintheti a legérzékenyebben. Egy felmérésből mégis úgy tűnik, meglehetős nyugalommal várják a vendéglátósok a januárt. Nem kevés számban akadnak például olyanok, akik szinte semmit sem tudnak a törvénymódosításról - írja a Magyar Hírlap.
Jégbár a Váci utcában
Megnyitott az ország első jégbárja, ahol a bútorok, a dekoráció de még a poharak is fagyasztott vízből készültek.
Több mint húszmillió a Ronald háznak
A 17. alkalommal megrendezett jótékonysági hét során 21,7 millió forint folyt be a budapesti és miskolci Ronald Házakat működtető alapítvány kasszájába. Az egy héten keresztül tartó jótékonysági akció kiemelt napján, a McHappy Day-en, számos hazai közéleti személyiség és híresség, köztük Horváth Éva műsorvezető, Hajdú-Sarka Kata modell, Csonka András színész-műsorvezető, valamint a Megasztár és az X-Faktor énekesei, a ValóVilág és az ÖsszeEsküvők szereplői, az UTE és a REAC focistái buzdították a vendégeket a szervezet támogatására.
Együtt emlékeznek Haraszthy Ágostonra
Közös, amerikai-magyar megemlékezést szerveznek Haraszthy Ágoston, a kaliforniai borászat magyar atyja születésének 200. évfordulója alkalmából - derült ki a Los Angeles-i magyar főkonzulátusnak az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményéből.
Ismét "aussie" borászat a világ tetején
Másodszor is az ausztrál McGuigan Wines-t választották a világ legjobbjának az International Wine and Spirits Competition keretében - adta hírül a Borászportál.
Magyar borok a kínai borvásáron
A spanyol és a portugál boroknál is népszerűbbek voltak a magyar palackok Kínában. A Távol-Kelet legnagyobb bor vásárán 11 magyar borász kóstoltatott, köztük a lellei Konyári János.
Judafest Gasztronómiai Fesztivál
November 27-e és december 1-je között rendezik meg Budapesten a negyedik Judafest Gasztronómiai Fesztivált a megújult Kazinczy utcában - írja a Kultúrport.
Fel kell hagyni a tömegtermeléssel - mondja Szepsy
Egyelőre nem megfelelő a tokaji bor márkaképviselete – állítja Szepsy István, világhírű mádi borász. Szerinte összehangolt munkára lenne szükség a tokaji borászatok között, nem pedig arra, hogy mindenki csak egyénileg a saját kis borászatában, dűlőjében gondolkozzon. Amíg ez nem valósul meg, addig a tokaji bor csak lehetőség – jelentette ki.
Ki lesz a legjobb bárzongorista?
(MTI) A múlt századelő kávéházi szellemi pezsgését szeretnék visszahonosítani a decemberben kezdődő bárzongorista-verseny szervezői, akik a jövő márciusig tartó megmérettetés részleteiről Budapesten tartottak tájékoztatót.
Bejött az éttermeknek a Borszerda
A megszokottnál nagyobb forgalomról és több étel eladásáról számoltak be a Borszerdához csatlakozó éttermek. A minőségi magyar borokat és a kulturált borfogyasztást népszerűsítő akcióban az idei két Borszerdán hozzávetőleg kétszáz étterem adta féláron a kiváló magyar borokat, ezzel csinálva kedvet az étterembe járáshoz.
Pálinkakultúra felsőfokon
A magyar gasztronómiában az italkultúra nagy szerepet játszik abban, hogy az ételek és az italok együttes harmonizálásával egy különleges egyedi íz szülessen fogyasztás közben.
Géza, a sárga bicikli, a farmergatya meg a vendéglője
Ásós Géza alig több mint egy évtizeddel ezelőtt egy sárga biciklivel és egy szál farmerben költözött újdonsült felesége családjához. Mára megbecsült vállalkozó, és büszke tulajdonosa az ország első roma éttermének.
A Dobogó legfelső fokán
2011 kétségtelenül az egyik legsikeresebb éve a tokaji Dobogó Pincészetnek. A pincészet 2006-os évjáratú aszúja is világsikert aratott, 2004 és 2005 után a 2006-os aszú is megnyerte az egyik legjelentősebb nemzetközi borversenyt, a Decanter World Wine Awards trófeáját, emellett ugyanez a három évjárat Csúcsbor elismerést is nyert a Pannon Bormustrán. A Márton-napján megjelent Népszabadság Top 100 Magyar ranglistája szerint a Dobogó büszkélkedhet az Év Bora címmel!
A közétkeztetés végső visszaszámlálásban van
A korábbi kormány 2009-es áfa-emelése a szakadék szélére szorította a közösségi étkeztetési ágazatot, egy újabb emelés esetén pedig már elkerülhetetlen lenne a zuhanás – mondta Dr. Várnai Zsuzsanna társelnök a Turizmus-Vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság hétfői sajtótájékoztatóján. A szervezet bemutatta a „Zöld könyv a közösségi étkeztetésről” c. dokumentumot, ami a szektor helyzetének leírásán túl javaslatokat is megfogalmaz az ágazat megmentése érdekében.
Egyházmegyei Gasztronómiai esték Debrecenben
„Egyházmegyei Gasztronómiai esték” első találkozóját tartották a debreceni Szent József Gimnázium Kollégiumában 2011. november 8-án a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartása alá tartozó oktatási intézmények élelmezésvezetői, szakácsai részvételével - adta hírül a Magyar Kurír katolikus hírportál.
Jó lesz az idei bor
A meleg ősznek köszönhetően jó az idei évjárat, és magasak lesznek a mustfokok is. Az idén 2,5 millió hektoliter bor kerül a pincékbe - mondta Czerván György nyitóbeszédében a III. Jubileumi Márton Napi Újbor-ünnepen Soltvadkerten.
Günzer Tamás a Magyar Borok Mestere
Günzer Tamás lett a Magyar Borok Mestere 2011-ben a Magyar Borklub által első alkalommal megrendezett országos fajtaborversenyen - adta hírül az MTI.
Parlamenti albizottság előtt a magyar borok termékleírása
A Nemzeti Borakadémia Kft. szakemberei csütörtökön - a projektcég tevékenységének zárónapján - jelentős borágazati szereplők előtt számoltak be a parlament szőlészeti- és borászati albizottságának országos koordinációjuk eredményeiről - közölte a társaság.