Gasztro

Itt a vége: megtiltják az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt
Tizennyolc év alattiaknak tilos lesz energiaitalt eladni – erről tárgyalt csütörtökön a parlament.

Első ízben adták át a Sakura-díjat
A Toyota elvei mentén tüntetik ki a legkiválóbb magyar vendéglátókat

Érkezik a Mere? Minden, ami eddig tudható az orosz diszkontláncról
Hogyan terjeszkedik Európában a hard diszkontlánc? Miben más a többi diszkonttól, mitől sikeres? Miért fontos számukra a magyar piac?

Tervezzen újrahasznosítható poharat a legmenőbb szórakozóhelyeknek!
Április 12-ig adhatják le grafikai pályázatukat, azok, akik részt szeretnének venni a Cup Revolution, a víz világnapja alkalmából indított VÍZió elnevezésű versenyén.
Ha nyárkezdet, akkor Szent György-hegy hajnalig - idén sárkányok kíséretében
Hetedik alkalommal indítják együtt a nyarat a helyi boros pincék tulajdonosai, boros gazdák a Szent György-hegyen.

Egészséges hedonizmus: a Z generáció étkezési szokásai
Milyen szempontok vezérlik a fiatal generációkat az étkezések során? Ellentmondásosak, viszont nem olyan bonyolult megszólítani őket, mint elsőre látszik.

Íme a SopronFest gourmet kínálata
Május 11. és 17. között Sopron 12 étteremében és vendéglátóhelyén huszonhét gourmet program várja a vendégeket.

Készül az Ország Söre, jöhet az Országos Csapfoglalás
Elrajtolt az az országos online szavazás, ahol a hazai sörrajongók eldönthetik, hogy milyen egyedi, újonnan megalkotott recept alapján készüljön el az Ország Söre.

A Mellow Mood Hotelsnél folytatja munkáját a híres séf
Varju Viktor „Vili” több, mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik a vendéglátásban, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagja.

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban
A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
A SVÉT csapata ezzel a Michelin-ajánlásos étteremmel bővült
Csatlakozott a minőségi vidéki vendéglátóhelyeket tömörítő SVÉT közösségéhez a Tokaj-hegyaljai Bobajka Étterem & Kávézó.
Zajos sikert arattak a badacsonyi borok
A Badacsonyi borvidék legnagyobb szabású eseménye tizenharmadik alkalommal költözött Budapestre egy napra és újra hatalmas sikert aratott.
Korhatárhoz kötnék az energiaitalok fogyasztását
Két parlamenti képviselő benyújtotta az energiaitalok 18 éven alattiaknak való eladását tiltó törvényjavaslatot az Országgyűléshez.
Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!
Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka
Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón
Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz
A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában
A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé
A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben
Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör
Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten
Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA
A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.
Törzshely a Pesti Broadway-n
Március 23-a este, egyetlen karszalag megvásárlásával részt vehetünk a Színházak Éjszakája összes eseményén.
A magyar csapat magabiztosan bejutott a Bocuse d'Or világbajnoki döntőjébe!
A norvégiai Trondheimben megrendezett európai válogatón elért kiváló eredménnyel.
Ez a legfinomabb magyar étel a külföldiek szerint
A TasteAtlas nevű gasztronómiai portál a legjobb magyar ételeket vette górcső alá.
GasztroFok – kulináris körutazás Siófokon
Idén már három alkalommal is várják a szolgáltatók az érdeklődőket, az első ízutazó hétvége április 12-14. között lesz.
Bővül a Singapore Airlines gasztronómiai kínálata
A SIA több mint 200 új előételt, főételt és desszertet fejlesztett ki a fedélzeti étkezések bővítésének érdekében.
Luxusra vágyik? Vegyen fagylaltot!
A frekventáltabb helyeken 600-650 Ft körül várható egy gombóc fagylalt ára
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk
Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
Jön az év első borfesztiválja
Tökéletes közösségi élmény, tökéletes borokkal, tökéletes hangulatban - Április 6-án ismét Winelovers Grand!
Jelnyelven kommunikáló pincérek, Braille-írásos étlap – a Gundel mindenkié
Hallás- és látássérültek kapnak mostantól kiemelkedő figyelmet a Gundel étteremben.
Rekordszámú magyar résztvevővel zajlik az idei ProWein
Közel 40 borászattal, mind a 6 magyar borrégió képviselteti magát az idei ProWein borszakmai rendezvényen Düsseldorfban.
Alapélelmiszerek, amelyek eltűnnének a méhek segítsége nélkül
Ha a méhek eltűnnének a bolygónkról, nem lenne, ami megtermékenyítené a következő növényeket, gyümölcsöket.
Tíz éve Michelin-csillagos a Borkonyha
Nem könnyű megszerezni egy Michelin-csillagot, de megőrizni talán még annál is nagyobb kihívás.
A nőké a főszerep az idei Gourmet fesztiválon
Több mint 100 kiállítóval, köztük 35 étteremmel és 7 cukrászdával várják a közönséget május 24. és 26. között a Millenárison.
Házi készítésű húsvéti sonka a város tetejéről
Különleges húsvéti meglepetéssel készül az ország legmagasabb pontján frissen megnyílt Virtu étterem séfje, Lendvai Levente.
A magyar Bocuse-csapat két hét múlva az európai döntőn főz
A budapesti SIRHA kiállítás METRO standján meséltek a sajtó képviselőinek, hogyan készülnek a két hét múlva kezdődő európai válogatóra.
Nagy veszteség érte a Káli-medence gasztronómiáját
Bezár a környék egyik legkedvesebb színfoltja, az Andriska Pékbisztró.
Telt ház az idei Árpád Párlat koktélversenyen - jövőre szintet lép a rendezvény
Minden várakozást felülmúlt a március 4-én megrendezett II. Árpád Párlat Koktélverseny, a jelentkezők száma a magyar koktélversenyek történetében az elmúlt évekhez képest magas volt.
Szűrt víz a vendéglátásban - a jó öreg csapvíz visszatért
A fenntarthatóság és a környezetvédelem ma már alapvető fontosságú szempont a vendéglátóiparban.
Közeleg az év legnagyobb nemzetközi borszakmai találkozója
A Hungarian Wine Summit egyedülálló lehetőséget kínál a magyar borászok számára, hogy hazai környezetben építhessék tovább nemzetközi kapcsolataikat.
Günzer Tamás az év bortermelője
Március első vasárnapján a Marriott Hotelben, egy elegáns gálaebéd keretében átadták a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetést.
Ebben a pesti étteremben már sírhatunk a pincérek után
A Mia Valentina néven forgó olasz étteremben találkozhatunk a jövővel, azaz étlap helyett mobilapplikáció segítségével rendelhetünk.
Tavaszköszöntő Gasztrohét a METRO-val
A hazai gasztronómiát ünneplő héten a METRO és több, mint 500 partnere 5000 Ft értékű éttermi kuponokkal csalogatják a vendéglátóhelyekre a vendégeket.
Budapesten nyit éttermeket a három Michelin-csillagot szerzett spanyol séf
A közeljövőben két budapesti étteremmel növeli tovább nemzetközi portfólióját.
Árpád Párlat Koktélverseny a Sirha előnapján
Második alkalommal kerül megrendezésre a II. Árpád Párlat Koktélverseny, a döntőt hétfőn tartják Budapesten.
Egy hét múlva indul a TASTE BALATON fesztivál
Családias, egyedi és kis létszámú eseményekre számíthatunk, melyekre érdemes előre foglalni, mert hamar telnek a helyek!