Rengeteg a széthagyott műanyag evőeszköz 

A tengerpartokon az eddig gyanítottnál sokkal gyakoribb lehet az előfordulásuk.

80 kocsiról ehetünk az idei Nemzetközi Street Food Fesztiválon 

Szeptember 21-én és 22-én közel 80 kocsi települ ki Budapesten az Andrássy-ra, az Operától a Bajcsi-Zsinlinszky útig, hogy 14 ország konyháját mutassa be a közönségnek. A nemzetközi gasztronómia mellett szerepet kapnak a hazai ízek, bemutatkoznak ugyanis a legújabb mangalicából készült fogások is. Emellett a rendezvényen átadják a Hungarian Street Food Awards díjat, többek között az ország legjobb street foodosának járó elismerést.
Filmet rendeztek a tokaji aszúról

Filmet rendeztek a tokaji aszúról 

A tokaji aszú készítésének szépségeit és nehézségeit mutatja be a borvidék három emblematikus borászán keresztül Almási Tamás Folyékony arany című dokumentumfilmje, melynek premierjét szombaton a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon tartják.

Balatoni halra harapnának az éttermesek 

A balatoni éttermek egy része azt szeretné, ha a minőségi ételekhez a tóból kaphatnának halat.

Ismét Wine Expo Hungary 

Hatodik alkalommal rendezte meg a Lidl Magyarország a Lidl Wine Expo Hungaryt, melyet Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese nyitott meg. Az Expo célja – a kormányzati törekvésekkel összhangban – a hazai borexport elősegítése, támogatása, ami megoldást jelenthet a hazai borászatok számára is az egyre nehezedő külpiaci értékesítésben. Az elmúlt öt év során a vállalat 31 millió palack bort juttatott el a külpiacokra több mint 13 milliárd forint értékben és 2019-re Magyarország legnagyobb borexportőrévé lépett elő. A miniszterhelyettes az eredményeket összegezve kiemelte, hogy ezen tevékenységével a Lidl a legmagyarabb kiskereskedelmi lánc az élelmiszer szektorban.
Akár 70 milliárd forint támogatás is juthat idén vidékfejlesztési programra

Akár 70 milliárd forint támogatás is juthat idén vidékfejlesztési programra 

Mintegy 70 milliárd forint támogatásban részesülhetnek idén az élelmiszeripari vállalkozások és borászatok a vidékfejlesztési programban  - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Minden ember szereti a sört, legfeljebb még nem tud róla 

A legfrissebb Fesztivál Insider című lapszámunkban részletesen foglalkozunk három népszerű fesztiválital -a sör, a bor s a pálinka - hazai helyzetével. Ami kimaradt, itt olvashatják, a többiért pedig itt tudnak előfizetni!
Óriási növekedés az alkoholmentes sörök piacán

Óriási növekedés az alkoholmentes sörök piacán 

Jelentősen bővült az alkoholmentes sörök és radlerek forgalma a HEINEKEN Hungáriánál az elmúlt öt évben. Az ilyen termékek Európa szerte az 1980-as évek óta elérhetőek, hazánkban pedig a '90-es években jelentek meg nagyobb mennyiségben, az elmúlt években azonban robbanásszerű növekedést figyelhettünk meg.

A bornak lehet saját évszaka 

Augusztus közepétől egészen novemberig ünneplik a Borőszt Alsó-Ausztriában, mely során a helyiek több ezer turistával közösen élvezik a helyi borokat és gasztronómiát. Ez az időszak a nyárutó, vagy vénasszonyok nyara, amikor a legszebb arcukat mutatják és aranysárga, gesztenyebarna színben pompáznak a szőlőskertek. 
4000 négyzetméteres kávézót nyit a Starbucks

4000 négyzetméteres kávézót nyit a Starbucks 

Ez lesz a vállalat eddigi legnagyobb egysége.

Így zsűriztek az idei Gastro&Hotel Design Award-on 

Ilyen parázs vitákra, ennyire egymással szembe menő véleményekre, több esetben a sorrendet meghatározó, egyetlen szavazaton múló döntésre még nem is volt példa a hazai Gastro&Hotel Design Award személyes zsűrizésének történetében. Az idei versenyt – akárcsak a korábbiakat – a PPH Media Kiadó égisze alatt a Pont Itt gasztro/szállás/utazás szakmai magazin hirdette meg.

Kelbimbós gin az Egyesült Királyságból 

Állítólag némi diós jelleget is fel lehet fedezni a zamatában.

Egészséges étrenddel a Föld megmentéséért 

A kaktuszoktól az algákon, és a vitaminban gazdag virágokon át a szárazságtűrő gyökérzöldségekig – a Knorr és a WWF összeállította annak az 50 tápláló élelmiszernek a listáját, amelyek fogyasztása az emberi szervezet, termesztése pedig a bolygónk számára volna kedvezőbb a jelenleg szinte egyeduralkodó alapanyagokhoz képest.

Új élmények egy megszokott helyen 

Gasztro-zóna és terasz, izgalmas ételek és új hangulat - a héten a nagyközönség számára is megnyit az Árkád Food Loft összes étterme. Szerkesztőségünk jelen lehetett a keddi VIP megnyitón, ahol bemutatkoztak a megnyitás előtt álló egységek is.

Kihirdették a Budapest desszertje verseny győztesét 

A Bolka Desszert Butik őszibarackos-mandulás süteménye lett idén Budapest desszertje, amelyet először a 9. Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolhat meg a közönség péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt. Az Édes Napok mintegy mintegy 70 kiállítót vonultat fel a Szent István téren, a fesztivál gasztroszínpadán pedig óránként más-más cukrászmester tart bemutatót.

Ezek most a menő sörös plakátok 

Hazai grafikusok, képzőművészek és hobbialkotók gondolták újra a 165 éves Dreher Sörgyárak art deco, valamint konstruktivista-modernista plakátjait. A több mint 300 beérkezett pályamű közül a szakmai zsűri most tette közzé a kedvenceit és jelentette be a nyertest. A legjobb poszterekből álló válogatást a szeptember 20-án kezdődő Dreher 165 Napokon nézhetik meg először az érdeklődők.

Először rendeznek Sör és Csülök Fesztivált Siófokon 

Új őszi gasztrofesztivállal jelentkezik a Balaton-part legnagyobb városa: szeptember 13-15. között rendezik meg az első Sör és Csülök Fesztivált a siófoki Fő téren. A háromnapos rendezvényen fellép az Abrakazabra és Heincz Gábor Biga, a Road és a Pa-dö-dő is, miközben különleges söröket és ételeket kóstolhatnak a résztvevők.

Mundus Vini 2019: tartolt a Varga Pincészet 

Még soha nem nyert magyar pincészet 16 aranyérmet külföldi nagy borversenyeken egyetlen év alatt.

Borpromóciós programot indíthat az állam 

A minőségi borok értékesítésének támogatására 3,5 milliárd forint tervez elkülöníteni az agrártárca.

Hetedszer rendezik meg a Magyar Sajtmustrát 

2019. október 12-én és 13-án Budafokon, a Törley Pezsgőmanufaktúra 100 éves falai között rendezi meg a Magyar Sajtkészítők Egyesülete a VII. Magyar Sajtmustrát.

Kialakult az MVI gasztrotúra részletes programja 

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) külföldi szakmai programot szervez.

Mit eszik a vegetáriánus? 

2019. szeptember 14-én, szombaton 9 órakor a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ színháztermében veszi kezdetét a 23. VEGETÁRIÁNUS FESZTIVÁL. Az esemény idei arca Hevesi Tamás, aki több mint 30 éve maga is vegetáriánus.

Szélesebb szolgáltatás - fogyasztói nyomásra 

Hét éve működik Budapesten a padthai wokbar és jelenleg hét étteremmel vannak jelen a fővárosban, most pedig fogyasztói nyomásra tovább szélesítik szolgáltatásukat. A Wolttal együttműködve elindult a padthai házhozszállítás. 

Helyrehozhatatlan látásvesztés az egyoldalú táplálkozás miatt 

Helyrehozhatatlan látásvesztést szenvedett egy 17 éves bristoli fiú, miután éveken át szinte csak sült krumplit és burgonyaszirmot evett - írta a BBC News.

Arany- és ezüstérmek a jubileumi londoni IWSC versenyen 

Az Agárdi Pálinkafőzde első alkalommal vett részt a világ egyik legrangosabb nemzetközi bor- és párlatversenyén. A londoni székhelyű, idén 50 éves International Wine&Spirit Competition megmérettetésre 2700 nevezési párlatminta érkezett a világ minden részéről. A legtöbb induló – 700 feletti minta – a Gin kategóriában volt, a Skót Whisky-k mezőnyében 400 feletti, míg a Brandy kategóriában 200 feletti minta érkezett.

Mentes-M:a legkiemelkedőbb minőségű mentes ételek versenye 

Megújult és új kategóriákkal keressük idén is a legkiemelkedőbb minőségű mentes food és drogéria termékeket hazánkban!

Amit tudni akart a Rögös Túróról 

Idén nyáron uniós oltalom alá került a Rögös Túró. A friss sajtok csoportjába tartozó termék a Kárpát-medencében már évszázadok óta elterjedt és kedvelt élelmiszer, amelyet most Európa-szerte elismertek azzal, hogy uniós oltalmat kapott.

Az ital, ami felforgatta a brit gin piacot 

A magyarországi szórakozóhelyeken és a boltok polcain egyaránt elérhető a világ egyik népszerű prémium ginmárkája. A Bulldog Gin a világ legrégebbi gin eljárásával készülő, úgynevezett London Dry Gin, ez az erős tradíció markáns modernséggel párosul. 

Kiterítette a kártyáit a Costes  

A Laki Eszter vezetésével működő grafikai műhely, a Studio Nur idén elnyerte a világ egyik legismertebb designdíjaként számon tartott Red Dot elismerést Brands & Communication kategóriában az első magyar Michelin-csillagos étteremnek, a Costesnek készült, kártyás étlappal.

Miért drágább a vaddisznó, ha olcsóbb? 

A legdrágább sertéshús az áruházak pultjában sem kerül többe 2000 forintnál, míg a legolcsóbb vaddisznóterméket sem lehet 2500-nál olcsóbban megkapni. Annak ellenére, hogy jóval többet kap a disznójáért a gazda, mint a vadász.

A hurkakészítésről is van már fejtágítás 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatóságának „TANULJUNK EGYÜTT!” programsorozata újabb húsipari témakörben hirdet rendezvényt 2019. október 11-re, a Szent István Egyetemre, ahol az érdeklődők a hurkafélék és májasok gyártásával kapcsolatos ismereteiket bővíthetik.

Ilyen, ha egy kávés cég profi módon vesz részt az eseményen, amelyet úgy hívnak: fesztivál 

A Pannon Kávé sorozatunkban abban segít, hogy beavassuk a kávézók vezetőit és a kávégépek kezelőit, mitől lesz olyan a kávé, hogy újra és újra visszatérjen a vendég. (X)

Nébih iparági kisokos az élelmiszerpazarlás ellen 

 Az élelmiszerhulladékok keletkezésének megelőzését, mérséklését segítő útmutatókat állított össze a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatala (Nébih) a vendéglátás, a kereskedelem, az ipar és a civil szektor szereplőinek.

Mocktail-trendet diktál a Coca-Cola 

Magyarországon először a Coca-Cola kezdi meg az alkoholmentes párlat forgalmazását. Az Európában is újdonságnak számító Fluère az egyre népszerűbb alkoholmentes italok, a mocktailok fontos alapanyaga lehet a jövőben.

Zsugorodott az ételautomata-piac 

Átalakult, tisztult, ugyanakkor zsugorodott is az élelmiszer-automaták piaca a forgalmat az adóhatóság számára továbbító felügyeleti egységek kötelező beszerelésével – írta a Magyar Hírlap.

Kapj rá, ha tudsz! 

Elkészült a halfogyasztást ösztönző "Kapj rá!" kampány keretében kifejlesztett mobil alkalmazás, amelyet a felhasználók ingyen tölthetnek le - közölte az Agrármarketing Centrum.

Egri borok a Budapest Borfesztivál fókuszában 

Idén az Egri Borvidék mutatkozhat be a 28. Budapest Borfesztivál vendégrégiójaként szeptember 5-8 között. Újrapozícionálják a fesztivált is, a cél Európa legszebb borfesztiváljává válni.

Csodafegyvere lesz a NAV-nak 

Blokkolhatja az élelmiszer-automatákat az adóhatóság.

Világhódító úton az ausztrál szarvasgomba 

Már a világ negyedik legnagyobb termelője, és megtörné az európaiak piaci dominanciáját. 

Megkésve 

Ami a 2017 karácsonyán elhunyt Jakabffy László volt a vendéglátás konyhai frontján, ugyanaz Niszkács Miklós a hazai gasztronómia, a vendéglátás teljes szakmai területén - beleértve annak szakmai újságírás részét is. „Magyarán” a vendégvárás, az elegáns gasztronómiai újságírás doyenje volt. Mert most érkezett a hír, amelyet még mindig nem hiszünk el.  

Bortrend kutatás indul 

Együtt borozunk 2019 – trendkutatás néven átfogó online felmérést indít a Borháló Borkereskedés a magyar vevők borvásárlási és borfogyasztási szokásairól.

Csokoládéval ünnepelni Indiát 

Négyféle csokit olvasztott össze egy táblába a Cadbury Unity édességgyár, és ezzel nem csak azokra gondolnak, akik Gombóc Artúr nyomdokain járva, minden csokoládét imádnak.

Jól fogy a bárányhús 

Nem panaszkodhatnak az idén a hazai juhtartók, az úgynevezett könnyű bárány iránti kereslet a nyári időszakban is élénk volt. Az árak enyhén ugyan, de folyamatosan emelkednek, a kilátások pedig az év második felére is pozitívak – írta a  Magyar Nemzet.

Miben nyilvánul meg a laktózintolerancia? 

Előfordult már velünk, hogy kellemetlenül éreztük magunkat, miután megittunk egy nagy bögre tejeskávét, vagy megettünk egy tál tejbegrízt? Nem vagyunk egyedül! „Magyarországon a felnőtt lakosság közel harmadánál jelentkeznek gyomor-bélrendszeri tünetek tej- és tejtermékek fogyasztása esetén” – mondta Szűcs Zsuzsanna, dietetikus.  A tüneteket laktózérzékenység is okozhatja, és az AdeZ növényalapú italmárka felkérésére a dietetikus összegyűjtötte, mit kell róla tudni.

Három régiós bormárka találkozása 

Olaszrizlingek, rajnai rizlingek és a portugieser alapú házasítások mellett közel 20 fiatalos borász társaságában búcsúzik a nyár a Winelovers River Night vol.3. keretében, kétórás sétahajózással a Duna budapesti szakaszán augusztus 29-én.

Növekvő forgalom - hála a lebomló csomagolásnak 

A Falatozz.hu országos ételrendelő portálon év eleje óta 40 étterem csatlakozott a Falatozz Zölden! programhoz. A megrendelők az online vásárlás során kiválaszthatják a környezettudatos vendéglátóhelyeket, illetve, hogy milyen csomagolásban kérik az étel kiszállítását.

Egyre népszerűbb a nyúlhús 

Jelentős elmozdulás történt a hazai nyúlhúskeresletben, az elmúlt évben mintegy 260 tonnányi terméket adtak el a vágóhidak a kereskedőknek – írta a Magyar Nemzet.

Balatonfüred gasztro kínálatának legújabb üdvöskéje 

Art Deco belső térrel, a borvidék legszínesebb borválasztékával, és innovatív fogásokkal várja a vendégeket a balatonfüredi kikötő szomszédságában megnyílt  és egész évben nyitva tartó Zelna Borbár és Vinotéka. Füred legújabb borbárja elsősorban a Zelna borokról szól, de bőven tartogat újdonságokat is.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!