A fácán, a datolya meg a forralt bor

A fácán, a datolya meg a forralt bor 

„Nem gond, megoldjuk”, amikor ezt hallom, mindig nyugalom tölt el. Nem hiába kötötte annak idején a lelkemre Esterházy Péter, a kiváló író, aki nem mellesleg imád jókat enni, inni, miszerint: „Egy étterembe lépve mindig kérjen limonádét! Mert ha erre azt mondják, hogy nincs, onnan már forduljon is ki, hiszen az képtelenség, hogy ne lenne egy konyhán citrom, cukor és víz.”

Nem tudják emelni a magyar bor árát 

Hiába kellene, nem tudja növelni a borok árát a somogyi termelők többsége, a fogyasztók, ugyanis minden árváltozásra érzékenyek. Konyári János hangsúlyozta: még az elmúlt évek fejlesztésének költségeit sem tudták beépíteni az árakba, hiszen a magyar borászoknak még a rossz minőségű, olcsó, külföldi nedűkkel is fel kell venniük a versenyt.
Havi húszezer foglalás egy étteremben...

Havi húszezer foglalás egy étteremben... 

Halandó emberként gyakorlatilag lehetetlen asztalt foglalni a világ legjobb éttermeibe - vonható le a következtetés az eater.com összefoglalója alapján. A gasztroszájt legutóbb azokat az éttermeket szedte csokorba, melyekbe egy asztalfoglalás nehezebb ügy, mint egy vasárnap délutáni piknikezést szervezni a Marsra - írja a Burzsuj Blog.

Gyenge a bormarketing - mondja a borász 

Gyenge a bormarketing - mondja a borász

Huszonhét magyar kiállító a ProWein-en 

A tavalyi tizenhattal szemben idén huszonöt magyar vállalat állít ki a világ vezető borvásárán; a düsseldorfi ProWein 2012. március 4-6. között 40 ezer szakmai látogatót vonz az egész világról. Ötven ország mintegy 3700 kiállítója ad áttekintést a borászat aktuális trendjeiről.

Megtaláltak egymillió liter olasz bort! 

Egymillió liter, illegálisan felhasznált olasz bort találtak az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság borászati felügyelői Bács-Kiskun megyében – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). A hatósági eljárás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakembereinek bevonásával zajlik, a részleteket később hozzák nyilvánosságra - írja az Agromonitor.

Erőteljes áremelésre kényszerültek a bortermelők 

(MTI) - Kétszámjegyű áremelésre kényszerültek az idei évben a bortermelők a szőlő felvásárlási árának és termelési költségének emelkedése miatt - mondta Varga Péter, a badacsonyörsi Varga Pincészet tulajdonosa az MTI-nek.

Ki lehet a "Borászok Borásza"? 

A Vinum Praemium Alapítvány kuratóriuma nyilvánosságra hozta azt a félszáz szakembert, akik közül kikerülhet a "Borászok Borásza" cím 2012-es kitüntetettje.

Lady Gaga lesz az új gasztro-celeb 

Nemsokára megnyílik Gaga apjának új, olasz étterme, a Joanne Trattoria. Joe Germanotta kicsi lánya pedig nem rest kivenni a részét a családi munkából, tevékenyen készül a new yorki hely nagy megnyitójára - adta hírül a Mosaic TV.
Nem jó a szőlőnek az enyhe időjárás

Nem jó a szőlőnek az enyhe időjárás 

Az enyhe tél mindenütt gondokat okoz szőlőültetvények megművelésében – mondta Lőrincz György, a 2009-es év bortermelője, a St. Andrea szőlőbirtok vezetője. Negyvenkét hektáros ültetvényükben már két hónapja metszik a szőlőt, hogy optimális időben végezhessenek a munkálatokkal.

Móri pincészet az Év Borászata 

A Fejér Megyei Prima Primissima díjátadó ünnepségen az „Ezerjó hazájából” származó Geszler Családi Pincészet vehette át az Év Borászata elismerést - adta hírül a Borászportál.

Élelmes kiállítások 

Február 5-én nyitja meg kapuit Magyarország piacvezető két szakkiállítása, a Foodapest és az UKBA.

"A második vágányra söröskorsó érkezik!" 

(MTI) - Pincérek helyett vasút viszi ki az italt egy prágai vendéglőben.

Afrikai étterem cigányzenével 

 Hour Community leírása szerint egy hideg, szeles estén sétált a szerző barátjával a Duluth Streeten, amikor egy ablakon bepillantva meglátták, ahogy egy szakállas, hosszú hajú hegedűs jamel a vele szemben ülő zongoristával.

Bor és sör a Starbucks-ban 

Minden igényt kielégítene Dél-Kaliforniában a Starbucks, ezért a jelenleg kínált kávék és üdítőitalok mellett borokat és söröket is árulni fog - adta hírül a Los Angeles Times értesülését a Marketinginfo.

Forgalomba hozatali járulék helyett piacszervezési hozzájárulás 

Újabb részleteket ismerhettek meg a borászok a nemzeti bormarketinggel kapcsolatos változásokról egy soproni konferencián – hangzott el az InfoRádióban. Az egyik szakmai szervezet vezetője azt javasolja, hogy a megszűnő kötelező forgalomba-hozatali járulék helyett a pincészetek fizessenek literenként négy forint „piacszervezési hozzájárulást”.

Durva válasz az étteremkritikára 

Úgy tűnik, valaki komolyan neheztel a vendéglátásban szokásos minősítési eljárásra az észak-londoni étteremben, mert a kritikusoknak felszolgált levesben, salátákon és a szendvicseken is vizeletmaradványokat mutattak ki - írja a Blikk.

Hatszáz millió bormarketingre 

(MTI) - Bormarketingre, a magyar borok népszerűsítését előmozdító rendezvényekre, pályázatokra mintegy 600 millió forint áll rendelkezésre az idén - mondta Simon Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) igazgatója a XII. Magyarországi Bormarketing Konferencia nyitónapján csütörtökön Sopronban.

Nordsee: másodszorra sem sikerült 

Az ezredforduló környékén egyszer már partra kerültek a Nordsee étteremlánc magyarországi halai, most úgy tűnik, másodszorra sem sikerült a haltelepítés...

Távolról szép a győzelem 

(Tudósítónktól) - A Costes kapta Magyarországon az első Michelin csillagot, a másodikat egy másik pesti belvárosi étterem, az Onyx gyűjtötte be tavaly, és most emellé, illetve a szintén topgasztronómiát jelző két GaultMilllau sapka után a Dining Guide gasztroportál Év Étterme győztes címet is magáénak tudhatja. 

Szekszárd díszpolgárai lesznek az év borászai 

(MTI) - Díszpolgári címet adományoz a szekszárdi közgyűlés azoknak a szekszárdi borászoknak, akik a Magyar Borakadémiától elnyerték az év bortermelője díjat.

Sikeres volt a borkampány 

Sikerrel zárul az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Közösségi Bormarketing Alap decemberi borkampánya. A kampány célja az volt, hogy az akciósorozat keretén belül az élelmiszer-áruházak polcairól minél több minőségi magyar bort tegyenek kosarukba adventkor a vásárlók. Olyan fajtákat is, amik eddig nem voltak igazán ismertek vagy elérhetőek.

Botrány a budai szórakozóhely körül 

Nincs alkoholárusítási engedélye, mégis korlátlan italfogyasztással csábítja vendégeit a XI. kerület botrány-szórakozóhelye. A Karolina úti Play Club már évek óta borzolja a kedélyeket, egyszer már be is záratták. Legutóbb egy közbiztonsági fórumon szabadultak el az indulatok, amikor kiderült, hogy az önkormányzat nem tud mit kezdeni az intézménnyel - írja az Újbuda Portál.

Túlszámlázás vagy emberrablás? 

(MTI) - Tagadta bűnösségét a Fővárosi Törvényszéken kedden megkezdődött büntetőperben az a két vendéglátós, akit az ügyészség azzal vádol, hogy egy éjszakai bárban emberrablást követett el a számlájukat sokalló holland turisták sérelmére.

Leendő cukrászok, szakácsok és pincérek versenyeztek 

Dobos-napi gasztronómiai versenyt hirdetett szerdán a Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola megalakulásának 125., névadója születésnapjának 165. évfordulóján.

Élelmiszeripari szakkiálítások a HUNGEXPO-n 

Február 5-8. között együtt jelentkezik a HUNGEXPO két élelmiszeripari szakkiállítása a FOODAPEST és az UKBA.

Katalán étteremé a legjobb borlap 

A boraikra büszke franciák ezúttal megadták magukat. Most először fordult elő, hogy minden hazainál jobbnak találták egy külföldi étterem borlap ajánlatát. Nevezetesen a katalán El Celler de Can Roca vívta ki a szakemberek elismerését - írja a hvg.hu.

Borászati képzésfejlesztés uniós támogatással 

(MTI) - Elektronikus borászati tananyagokat fejlesztenek ki Eger neves borászai az egri Eszterházy Károly főiskola számára az Új Széchenyi Terv támogatásával - tájékoztatta az intézmény médiareferense az MTI-t.

Bormarketing: csináld magad! 

Ültetvények korszerűsítésére és technológiai fejlesztésekre pályázhatnak a borászatok 2012-ben, beruházásokra jelenleg nem áll rendelkezésre forrás - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Szekszárdon az MTI-nek.

Könyvet ad a menühöz a McDonald's 

Ugyan csak rövid időre, de a McDonald's gyorsétterem lesz a legnagyobb könyvterjesztő az Egyesült Királyságban - adta hírül a Hajdúpress.

Húsmentes hétfő 

Egy, a svéd főváros üzleti központjában található szálloda úgy határozott, hétfőnként kiveszi éttermei kínálatából a húst. A különleges kezdeményezéshez az ország második legnagyobb légiközlekedési vállalata, a Malmö Aviation is csatlakozott - adta hírül a Blikk.

Villány és Tokaj itthon a legnépszerűbb 

A Borászportál internetes bormagazin által 2011 őszén készített közel 4000 fős online kutatás a borfogyasztási és borvásárlási szokásokat mérte fel. Hazánkban első ízben készült ilyen átfogó vizsgálat az internetező borfogyasztókról, így fontos eredményekkel szolgált a preferenciáikról, szokásaikról.

Bormarketing Konferencia Sopronban 

Új időpontban várja a hazai borásztársadalmat Győr-Moson-Sopron megye. Ez alkalommal 2012. január 19-20 között kerül megrendezésre - immár tizenkettedik alkalommal - a Magyarországi Bormarketing Konferencia, melynek a jól bevált helyszín, a Hotel Sopron**** ad otthont - írja a Nyugathír.

Rangos kitüntetést kapott a villányi bioborász 

Az Év Pincészete 2011 díjban részesítette a Captain Cork, az egyik legolvasottabb német online borszakmai magazin Horst Hummel-t – írja a borászportál.hu. A német származású borász az elsők között kezdett biogazdálkodásba a Villányi borvidéken. A díjat korábban az osztrák Jörg Betz és az itáliai Angelo Gaja kapta meg.

Starbucks - konténerből 

Meglehetősen egyedi új taggal bővült a Starbucks, a kávéimádóknak szentel üzletlánc: a washingtoni Tukwila büszkélkedhet az új létesítménnyel, amely négy szabványos szállítókonténerből épült, és megfelel a LEED minősítési rendszer szigorú követelményeinek - olvastuk a hg.hu-n.

Magyar borokat ajánl a Chicago Tribune 

(MTI) - Száraz magyar furmintokat ajánl a Chicago Tribune című egyesült államokbeli napilap Great whites under 15 dollars (Nagyszerű fehérborok 15 dollár alatt) című cikkében.

Tokaj a hetedik 

A világ 10 legjobb borturisztikai desztinációja közé választotta az amerikai Wine Enthusiast Magazin Tokajt. A szaklap szerint azonban nem csak a borok, de a gasztronómia és a számos programlehetőség miatt is érdemes felkeresni a térséget - adta hírül a TriVialCommunications.

Kell a kutyának! 

Egy pohár sauvignon blanc a hölgynek, egy korsó sör az úrnak és egy kutyasör Charlie-nak – így hangzik mostanság egy tipikus rendelés abban a vendéglőben, ahol nemcsak szívesen látják a kutyákat, de különleges finomságokkal is kedveskednek számukra - írja a Nők Lapja Café.

Akkor most ki perel kit? 

A Somlói borvidék borosgazdáinak összefogását sürgették a somlói termőterület közel felét képviselő bortermelők hétfőn Devecserben, akik szerint a közelmúltban megalakult 14 fős pertársaság veszélyezteti a borvidék hírnevét. A pertársaság képviselője az MTI megkeresésére közölte: a sajtóban megjelent információkkal ellentétben semmilyen kártérítés megfizetésére nem kötelezik a Mal Zrt.-t - adta hírül az Elemzésközpont.

Robbanás egy moszkvai étteremben 

Robbanás történt egy olasz étteremben Moszkvában, ahol két alkalmazott életét vesztette a balesetben - értesült a Ria Novosztyi hírügynökség.

Bontják a Balázs Vendéglőt 

Balázs Vendéglő. Született 1799-ben, meghalt 2012-ben. De utóbbi éveiben csak kómában és egyre romló állapotban várta, hogy valami történjen. A gyors elmúlást, vagy a csodával felérő feltámadást - olvasható egy fényképekkel illusztrált facebook posztban.

Visszatérne a Dairy Queen 

Franchise-partnereket keres magyarországi hálózatához az amerikai Dairy Queen gyorsétteremlánc, melynek első egysége 1940-ben nyitott, az Illinois-i Joliet-ben - adta hírül a Világgazdaság.

Év Fiatal Borásza(i) - holtversenyben 

(MTI) - Bodri Orsolya, a szekszárdi Bodri Pincészet borásztanonca és ifjabb Figula Mihály, a balatonfüredi Figula Pincészet borásza lett megosztva 2011-ben az Év Fiatal Magyar Borásza a közönség szavazatai alapján. A nyertesek díjukat szombat este vehették át borkóstoló keretében.

Megszűnik a bor forgalomba hozatali járulék 

Hitetlenkedve fogadta a magyar borásztársadalom nagy része a számukra teljesen váratlan hírt: a kormány a közösségi bormarketingre fordítható pénzek alapját képező forgalombahozatali járulék megszüntetéséről döntött - írja az Agromonitor.

Gyorséttermek a Parlament napirendjén 

Gyorséttermek a Parlament napirendjén

Brüsszelben a magyar bornevek termékleírása 

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter aláírta a bor termékleírások nemzeti jóváhagyó határozatait, így a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) benyújtotta azokat az Európai Bizottságnak – közölte a tárca. A borvidékek képviselői 35 ismert és használt bornév termékleírásának tervezetét nyújtották be a tárcához, amelyek közül öt oltalom alatt álló földrajzi jelzés (OFJ), és 30 oltalom alatt álló eredet-megjelölés (OEM) kategóriába tartozik.

Persona non grata 

(MTI) - New Hampshire államot a jövő heti republikánus előválasztások miatt elárasztották a politikusok, a kampányemberek és az újságírók, ám az egyik portsmouthi étterem tulajdonosának annyira elege lett belőlük, hogy a várható bevételkiesés ellenére is kitiltotta őket az üzletéből - jelentette csütörtökön weboldalán a CBS televízió.

Kétmilliárdos marketingtendert írt ki az AMC 

Gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljáráson keres vállalkozót belföldi fogyasztói kampányainak, illetve külföldi élelmiszerpromóciós-akcióinak tervezése és lebonyolítására az Agrármarketing Centrum (AMC) – írta az AMC-re hivatkozva a borászportál.hu. A kétmilliárd forintos marketingtenderre január 9-éig lehet jelentkezni.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!