Új ínyencétterem nyílik a fővárosban 

Január végétől a VI. kerületi Ó. utcában az ex-Segal étterem helyén alakuló La Rosa étterem dél-olasz ízekkel és spanyol/mediterrán behatásokkal várja az érdeklődőket.

Az étteremlácok is a földrengéskárosultak mellé állnak 

A pusztító Haiti földrengés károsultjainak megsegítésére a világ számtalan étteremlánca és vendéglátója ajánlott fel jelentős összeget az elmúlt napokban.

Megkapta a harmadik Michelin csillagot Alain Ducasse étterme 

Bár a jól értesültek már tavaly tudni vélték, hogy az Alain Ducasse at The Dorchester megkapja a harmadik Michelin csillagot, végül a 2010-es kiadásban ért fel a csúcsra a francia szuperséf a Dorchester Hotelben lévő étterme. A Michelin Guide szigetországi kiadványa január 19.-én kerül a könyvesboltok polcára.

Megy a vodka és a gin 

Az égetett szeszes italokkal a kiskereskedelemben mintegy 70 milliárd forintot kaszáltak 2008. december - 2009. novemberben. Az előző évhez képest a vodka eladása 8 és 2, a gin eladása 15, illetve 9 százalékkal nőtt - írta meg a Nielsen piackutatása alapján a Világgazdaság Online.

Divathullámok a csúcsgasztronómiában 

Az idén az Egyesült Államokban divatnak számít saját magunk által megtermelt élelmiszereket fogyasztani, és jó évet zárnak majd a luxuséttermek is. Legalábbis a Forbes magazin előrejelzései alapján - írja a Deluxe.

Brüsszel nem ellenzi a román hamburger-adót 

Az Európai Unió alaptörvényeit figyelembe véve a tagállamoknak jogukban áll megadóztatni a gyorséttermi ételeket, illetve az egészségre káros élelmiszereket - derül ki az Európai Bizottság (EB) álláspontja a bukaresti Mediafax hírügynökségnek eljuttatott leveléből - írja a Napi Gazdaság..

Pizzázó lett az év vendéglője Óbudán 

Idén is kerület lakosainak szavazatai döntöttek arról, hogy melyik vendéglátóipari egység kapja az önkormányzat elismerését, az „Óbuda legjobb vendéglátóhelye 2009” címet viselő emléktáblát.

Az éttermek csomagolt ételeinek tápértéke gyakran magasabb a kívánatosnál 

A táplálkozástudományi szakértők arra hívják a figyelmet, hogy az alacsony kalóriaértékűnek feltüntetett élelmiszerek gyakran nem is olyan egészségesek. Egy új tanulmány eredményei szerint az előre elkészített élelmiszerek átlagosan nyolc százalékkal több zsírt tartalmaznak, mint azt a felirataik jelzik.

Kocsma- és sörtérképet készítenek Bükön 

Bük vendéglősei azon munkálkodnak, hogy megmozdítsák a turistákat, s az eligazodáshoz egy kocsma- és sörtérképpel igyekeznek segítséget adni - írja a Vas Népe.

Kormányzati harc a túlzott sófogyasztás ellen az Egyesület Államokban 

New York városában hétfőtől várhatóan hivatalosan arra kérik az éttermeket és élelmiszer termelőket, hogy a sótartalom mérséklésével védjék a polgárokat. A magas sótartalom elleni csata az egész Egyesült Államokban zajlik, bár többnyire a színfalak mögött – tudósította a Gazdasági Rádiót Martin-Kovács Miklós Chicagóból.

Gluténmentes menüvel jelentkezik Amerikában a Burger King 

A glutén (liszt)-érzékenységben szenvedők számára speciális menüt vezet be a Burger King amerikai hálózatában. Az újjtás a cég „Pozitív Lépések” néven futó kampányának részeként kerül alkalmazásra.

Újabb sztárséfek a Bocuse d’Or Selection Hungary döntőjének zsűrijében! 

Az újesztendő újabb szenzációs hírekkel indul a Bocuse d’Or Selection Hungary szervezői és versenyzői számára. A február 21-22-én, a Hungexpo „Foodapest” kiállításán megrendezésre kerülő verseny döntőjének zsűrijébe elfogadta a meghívást két kiemelkedő szakember, a norvég Charles TJESSEM, valamint az októberben már Budapesten megfordult francia Joseph VIOLA.

Büntetőadó a fast-food-ra, a csokoládéra, és a mesterséges, telítetlen zsírsavakra 

Romániában a gyorséttermi ételeket, Dániában a csokoládé fogyasztást, Spanyolországban a mesterséges telítetlen zsírsavakat igyekszik a kormány különféle eszközökkel visszaszorítani, és az egészséges táplálkozás felé terelni a lakosságot.

Jöjjön, teszteljen velünk! 

Nem mindennapi kéréssel forulunk most olvasóinkhoz: a Symbol Budapest étterem 220 éves pincetermében tartják január 20-án (szerdán), 19 órai kezdettel a villányi Sauska pincészettel közösen rendezett borestet, ahová vállalkozó kedvű segítőt várunk azért, hogy „inkognitóban” támogassák tesztelőink munkáját.

A szomszédok nem tudták bezáratni Guy Ritchie pubját, a filmes saját sörmárkákat szabadalmaztat. 

A beérkezett több mint hetven feljelentés ellenére a Westminster City Council nem záratta be Madonna ex-férjének londoni pubját.

Hazánkban keresi franchise-partnereit a C House Coffee Shop kávézólánc 

Az Olaszországból származó C House Coffee Shop franchise hálózat nemzetközi terjeszkedésbe kezdett. Mester franchise-partnerét keresi többek között hazánkban is.

Hazugság, hogy Bajor eladná éttermét! 

A juj.hu kiderítette: hazugság volt minden olyan híresztelés, amely szerint Bajor Imre annyira megégette volna magát a Kicsi huszár étteremmel, amely ugyebár a Dob utcában található, hogy már azzal kísérletezne, hogy eladja az intézményt.

Válságba jutott a magyar bor  

Kevesebb lett a magyar bor 2009-ben, hiszen a szőlő is fogyatkozott és a hazai piacra nyomást gyakorol az egyre növekvő borbehozatal is. A borászok hitelforrásai szűkösek és csapdahelyzetbe kerültek - mondja Heimann Zoltán, a Pannon Bormíves Céh ügyvezető társelnöke. Ez azért is "kellemetlen". mert 2009-ben kifejezetten jó évjárattal számolhattak a vörösboroknál - teszi hozzá Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke.

Hamburger-adó készül Romániában 

Megadóztatná a gyorséttermekben kínált élelmiszereket a frissen kinevezett román egészségügyi miniszter.

Tavaszra lesz Michelin csillagunk (?) 

A Népszabadság információi szerint a világ egyik legelismertebb étterem minősítő kiadványa, a Michelin Guide szakemberei több fővárosi étteremben is jártak a közelmúltban, és – a hírek szerint – kedvező tapasztalatokkal távoztak.

Bezárt a Vapiano Debrecenben 

2008 novemberében nyitotta meg második egységét a Vapiano étteremlánc. Körülbelül egy éves működést követően azonban - 2009 végén - megszűnt a Debrecenben lévő étterem.

Borászatot alapít a világbajnok autóversenyző 

Borászatot alapít a 2007-ben megvásárolt, az angliai Hampshire megyei Overtonban lévő Laverstoke Park nevű birtokán Jody Scheckter, egykori Formula-1-es világbajnok.

Tetoválásért árengedmény 

Egy amerikai gyorsétterem életük végéig árengedményt ad azoknak a vevőknek, akik a bőrükre tetováltatják az étterem egyik specialitását, a grillezett sajttal készült szendvicset - adta hírül a NL Café.

Több száz jelentkező étterem a Torkos Csütörtökre 

Bár még néhány napig nyitott a regisztráció, de máris több száz vendéglátóhely csatlakozott az immáron hagyományosan megszervezett Torkos Csütörtökre - adta hírül sajtóközleményében a szervező Magyar Turizmus Zrt.

Söröztek, kártyáztak: napokra a kocsmában ragadtak a szilveszterezők 

Nagy-Britannia legmagasabban fekvő pubjában három napon át szilveszterezett egy 60 fős társaság. A mulatság azért nyúlt hosszúra, mert az ünneplők nem tudtak hazamenni az időjárás miatt - adták hírül hétfői brit lapok.

IX. Egri Borszalon híres boraink és a kulturált borfogyasztás népszerűsítéséért 

December 29-én immár kilencedik alkalommal rendezték meg az Egri Borszalont. A swing jegyében zajló rendezvény keretében az egri borászok személyesen kóstoltatták boraikat.

Megnyílt az első állami melegbár Kínában 

A túlságosan élénknek bizonyuló médiaérdeklődés miatt, csaknem három héttel az eredetileg kitűzött időpont után, a legnagyobb diszkréció mellett megnyílt Kína első kormány által támogatott homoszexuális bárja.

Megjött a csillagos séf  

Csúcsgasztronómus érkezett hazánkba, aki nemcsak látogatóban főz nálunk, hanem állandóan az egyik dunántúli kastélyszálló konyhájában sürög-forog – írta a Blikk Sztárvilág.

Megrázó felmérés az óvodai közétkeztetés állapotáról 

Megrázó eredménnyel zárult az óvodai közétkeztetés minőségi vizsgálata - mondta az InfoRádiónak az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet főigazgatója. A gyerekek többsége túlsózott ételeket és cukros üdítőket kap - közölte Martos Éva.

Bezárnak több ezer éjszakai klubot Oroszországban 

2700 éjszakai klubot zárnak be Oroszországban, miután a 149 halálos áldozatot követelő permi diszkótűz után megvizsgálták, mennyire biztonságosak a bárok. A hatóság pár napra zárathatja be a klubokat, a bíróság dönti el, végleg be kell-e csukniuk a szabálytalan létesítményeknek.

Ehető virágok a tányérunkon 

Gondolta volna, hogy a szép színes virágokat nem csak kertjeinkben, de tányérunkon is élvezhetjük. Külföldön ma is szokás a salátákat és a hidegtálakat ehető virágokkal díszíteni, itthon még kevés háziasszony mer ilyen fogásokat elkészíteni, pedig különleges csemegék készíthetők el a virágok segítségével. Nézzük milyen virágot együnk a kertből?

Brandyt neveztek el a bolgár miniszterelnökről 

A bolgár miniszterelnökről a házi készítésű hagyományos pálinkát neveztek el, miután megvétózta az adóemelési terveit - adta hírül a MediPress.

Megáldották az idei újbort Pannonhalmán: nem hozott sikert a kései szüret  

Hatodik alkalommal áldották meg az újbort vasárnap Pannonhalmán. Amíg az első János-napi szertartáskor még csak 20 borász állta körül a Bazilika oltárát, idén több mint százan jöttek el Szent Márton-monostorába, ahol dr. Várszegi Asztrik főapát áldást kért a borvidék szőlőtőkéinek termésére – írja a Nyugathír.

2010 a jégbor éve lehet 

A nemzetközi piacon 150 dollárt is megadnak egy üveg minőségi jégborért azok, akik ezt a fajtát szeretik. A magyar borok ezt a (rekord) összeget még soha nem érték el. Idén azonban nemzetközi mércével is jó évjárata lesz a magyar jégboroknak, ennek egyik oka, hogy a hideg jótékonyan hatott a tőkékre. Minőségben ezzel a terméssel a világ legnagyobb jégbortermelőivel is felvehetik a versenyt a magyarok! - írta Karácsonykor a Popháló.

Állatvédő éttermek – Nincs több tigris és medve!  

Hanoiban több mint 150 étterem csatlakozott a „zöld étterem” kampányhoz. Ebben vállalják, hogy nem készítenek többé veszélyeztetett fajokból készült ételeket.

Leégett a sörraktár, a vendégek a kilátótoronyban sörözve figyelték az oltást  

Megmenekült a világ egyik leismertebb sörüzeme: a dublini Guiness sörgyárban hétfőn ütött ki tűz. Két tűzoltó megsérült, de a gyártást nem kellett leállítani.

Leégett a híres Piroska Csárda 

A lángok martalékává lett szombat este a Balaton déli partjának egyik legöregebb, legismertebb étterme, az 1963-ban épült Piroska Csárda. Senki sem sérült meg, mivel mindenki időben ki tudott menekülni.

Burger King sajtburger, mint karácsonyi ajándék 

Nagy visszhangot keltett a Burger King facebookon indított akciója, amelynek keretében minden az ismerőseink közül kihúzott emberért egy hamburger kupon járt ajándékba. Ezúttal a karácsonyi e-képeslapküldő szolgáltatást forgatta ki teljesen a cég. A 1$ Holiday elnevezésű honlapon arra buzdítják az embereket, hogy ne a szeretteiknek, hanem éppen azoknak küldjenek képeslapot, akiket alig vagy szinte egyáltalán nem ismernek, és ezzel jelezzék nekik, hogy majdnem törődnek velük - írta a Franchiseportál.

Jogszabály-gyűjtemény: Bor Eredetvédelmi Tanács  

2009. december 25-én lép hatályba a Bor Eredetvédelmi Tanácsról szóló miniszteri rendelet.

Nem engedtek be feketéket - 5 millióra bírságolták a Riót 

5 milliós bírsággal sújtotta az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Cafe del Rio szórakozóhelyet, mivel bulijaira nem engedett be színes bőrűeket – írja az Index.

A Fesztiválok Évében is torkoskodhatunk 

Ismét készülhetnek a torkoskodást kínáló vendéglátóhelyek, illetve a torkoskodni kívánó vendégek, ugyanis a Magyar Turizmus Zrt. a 2010-es Fesztiválok Éve keretében is meghirdeti az immár védjeggyé vált Torkos Csütörtök akciót. 2010-ben a néphagyományon alapuló, a Hamvazószerdát követő napon zajló akció február 18-ára esik. A csatlakozni kívánó éttermek az MT Zrt. által létrehozott www.menjunkenni.hu honlapon keresztül regisztrálhatják magukat az ötödik Torkos Csütörtök akcióban való részvételre. A mára sikeres védjeggyé vált esemény alkalmából évről évre több étteremben fogyaszthatnak fél áron a vendégek. 2009-ben – az MT Zrt. szervezésének és koordinálásának köszönhetően – 1300 étteremben 230 ezer vendég torkoskodott.

Világszínvonalú étterem az M7-esen  

A balatoni sztráda székesfehérvári pihenőjében a hetvenes évek végén nyílt az első vendéglátóhely Fehérvár bisztró néven. Az üzletet 1997 óta a Szakály Kft. működtette. Vendégköre meglehetősen széles volt: országúti fuvarozók, iparosok, Balatonra igyekvő nyaralók tértek be ide, de a székesfehérváriak is szívesen látogatták. A hely népszerűsége miatt nyaranként gyakran előfordult, hogy a várakozók hosszú sora miatt szinte már mozdulni sem lehetett a vendégtérben. Az önkiszolgáló étterem forgalma sokszor meghaladta a kapacitásmaximumot. Ráadásul a kilencvenes évek elején korszerűsített konyhai eszközök cseréje egyre sürgetőbbé vált.

Egészségbarát éttermek 

Egészségünk megőrzése egyszerűnek tűnik, pedig mégsem az. Jelenleg az éttermek többsége füstös, a vendégeknek pedig fogalmuk sincs mennyi zsírt, szénhidrátot esznek meg. Hasonló a helyzet számos élelmiszer esetén is. Ugyan a legfontosabb összetevőket feltüntetik az étlapon de, hogy pontosan mit viszünk be a szervezetünkbe, azt nem tudjuk. A helyes táplálkozásban nyújt segítséget az Egészségbarát program, mely az Egészségügyi Minisztériummal együttműködve kidolgozta az egészségbarát védjegyet. Ezt olyan élelmiszerek, szolgáltatások kaphatják meg, amelyek a jogszabálynál előírt szigorúbb kritériumoknak is megfelelnek - írja az Egészségkalauz.

A Papa John's rendkívüli kedvezményekkel várja a csatlakozni vágyókat 

A gazdasági válság közepette megkönnyíti a csatlakozni szándékozók dolgát a világ három legnagyobb pizza franchise-hálózata között állandó hellyel rendelkező Papa John's pizzéria lánc. A közeljövőben jobb feltételekkel várja a belépni szándékozókat, mint valaha!

Durván megugrik az orosz sör ára: kitört a felvásárlási láz 

A Carlsberg dán szeszgyártó csütörtökön bejelentette, hogy növelte várható éves működési profitját, miután váratlan sörfelvásárlási láz tört ki Oroszországban - írja a Hírszerző.

Mit ér a vendég, ha magyar? 

Egy nemzetet gyorsan meg lehet ismerni gasztronómiájáról és vendéglátásáról. Jó szöveg, kár, hogy nem én találtam ki. Abszolút így van egyébként, ráadásul az adott országban uralkodó állapotokról már az is elég pontos kórképet ad, ha valahol az ember beül egy kocsmába és rendel egy sört – írja Szentgyörgyi László a Mix Online-on.

Éttermi játékszabályok mindenkinek  

Mik is azok az apró gesztusok, amik biztosítják azt, hogy egy éttermi vacsora ténylegesen a finom ízek élvezetéről szóljon? Vendégként hogyan viselkedjünk, ha azt szeretnénk, hogy a megtisztelő „barátságos vendégátó” típusba soroljanak minket? Mit várhatunk el vendégként, és mi illet meg felszolgálóként?

300 milliós étteremmel üzletel az Operaház 

Csütörtökön dönt a terézvárosi önkormányzat a Belcanto étteremnek helyet adó Dalszínház utcai helyiségcsoport eladásáról - adta hírül szerdán az Index. A 281 millió (plusz áfa) értékűre becsült ingatlanra vételi szándékot jelentett be a Magyar Állami Operaház. Az intézmény a tervek szerint 25 százalékkal drágábban rögtön tovább is adja a földszinti helyiségcsoportot.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!