A turizmus mostohagyermekei 

Egyre inkább tűnik úgy az érintettek számára, hogy a busszal közlekedő turistákat a főváros illetékes szervei, jogalkotó és jogalkalmazó, képtelenek helyi értékén kezelni. Az érték pedig meglehetősen nagy; elég, ha csak a MICE-ra gondolunk. Mind csoportosan érkeznek és mozognak a fővárosban és környékén, a gondok pedig már a Ferihegyi repülőtéren elkezdődnek.
A kalapos kancellár nyomában

A kalapos kancellár nyomában 

Az egykori Német Szövetségi Köztársaság fővárosa, Bonn és a szomszédos Köln olyan, mint két testvér. Az egyik a báty, a másik a kisöccse – legalábbis méretük alapján.

A fedélzeten árul repjegyet az airBaltic 

Egyedülálló ötlettel rukkolt elő a május közepétől Budapestet is repülő aiBaltic: út közben is árulja menetjegyeit az összes járatán - tájékoztatta a Turizmus Online-t a légitársaság.
Város a zöld folyó partján: Maribor

Város a zöld folyó partján: Maribor 

Megbújva az Alpok első komolyabb hegyei alatt, szőlős dombok tövében, a méregzöld Dráva partján fekszik egy város, amely mellett Ljubljana vagy Észak-Olaszország fele menet megannyiszor elsuhan az ember, pedig érdemes betérni. Sőt célirányosan oda kell menni, mert Szlovénia második legnagyobb városa, Maribor számos és élményt és látnivalót kínál.

BTSZK: Mi a baj Budapesttel? 

Számos dolog - derült ki Molnár József a BTSZK ügyvezetőjének keddi, a BTSZK által szervezett, Első Budapestinfo Nap 2011 konferencián tartott előadásából.

Drótkötélpálya a Duna fölött 

Különös ötlettel rukkolt elő dr. Budai Zoltán, a Budai és Barta Tanácsadó Kft. igazgatója kedden, az Első Budapestinfo Nap 2011 elnevezésű, az Országházban megrendezett turisztikai, szakmai konferencián. Az elképzelés szerint drótkötélpálya kötné össze a pesti oldalt a Vigadótól indulva a Budai Várral. Mi több, siker esetén akár a Gellért hegyig is meghosszabbítható a történet. Munkatársunktól

Nincs magyar turizmus Budapest nélkül 

- jelentette ki Szatmáry Kristóf belgazdasági államtitkár kedden az Országgyűlés épületében tartott, a BTSZK által szervezett Első Budapestinfo Nap2011 turisztikai szakmai konferencián. Munkatársunktól

Új tag a MABUESZ-ban és egyéb újdonságok a szövetségtől 

Június elsején tartott közgyűlést a Magyar Beutaztatók Szövetsége (MABEUSZ), melynek során új taggal bővült a szövetség.
Nyitva a ferihegyi SkyTeam jegyiroda

Nyitva a ferihegyi SkyTeam jegyiroda 

Együtt örült cseh, francia, holland, román, orosz, olasz és amerikai - légitársaság. Tették mindezt a ferihegyi repülőtéren, a csütörtöki SkyTeam napon, melynek délelőttjén a Budapestre üzemelő SkyTeam légitársaságok magyarországi illetve régiós képviselői közösen leplezték le a 2A terminálon a közös SkyTeam jegyértékesítő pavilont. Munkatársunktól

Ki tud többet Szerbiáról? 

Aki részt vett a Szerb Nemzeti Turisztikai Hivatal szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján, az minden bizonnyal gazdagabban távozott, mint ahogy érkezett. Munkatársunktól

Étterem nyílik a Piarista gimnázium épületében 

Várhatóan idén októberben nyitja meg kapuit a közönség előtt a Bábel étterem a Piaristák budapesti, Március 15. téren álló épületében - közölték a Studio Mertropolitana által szervezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón. Munkatársunktól

Zürich a hasunkon keresztül 

Svájc legnagyobb városa, Zürich változatos kulináris élvezetekre csábít idén nyáron; a hagyományos étkektől az „ipari konyháig” bármit megtalálnak haspókok és ínyencek - derült ki Zürich városának keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Munkatársunktól

A magyar vendégéjszakák nőttek leginkább 

Németországban, a kelet-európai küldőpiacok országai között 2011 első negyedévében - tájékoztatta a Turizmus Online-t a DZT, Német Turisztikai Hivatal budapesti képviselete.

Hungaroring-MT Zrt: előre a turistákért! 

A Hungaroring rendezvényeit látogatóinak jelentős hányada érkezik külföldről. Különösen igaz ez a Forma-1-re, ahol 80%-ot ér el ez az arány, így időszerű volt a Magyar Turizmus Zrt. és a Hungaroring Sport Zrt. által május 27-én aláírt stratégiai együttműködési megállapodás. Munkatársunktól

Fekvőkerékpáron járja be a magyar házaspár a Földet 

Egy fiatal, magyar házaspár nem kisebb útra vállalkozik, mint hogy fekvőkerékpárral járja be a Földet. Zárug Zita és Harkányi Árpád Budapestről indulva akár három évig is úton lehet, mire végig kerekezik a bolygót. Munkatársunktól

Bevállalta a Ryanair, de nem zuhant le 

Kétség fért a Ryanair részéről az idei vulkáni hamu miatti légtérzárlat megalapozottságához, ezért tesztrepülést hajtott végre - sikerrel.

Külföldön is a Gellértben rendezett orgiáról 

Csütörtökön az atv hírportálja számolt be arról, hogy Hamburg-Mannheimer Biztosító fergeteges orgiát rendezett a Gellért fürdőben.

Több pénzből marketingel idén az MT Zrt. 

Pénteken került aláírásra a Magyar Turizmus Zrt. idei támogatási szerződése. A szerződés értelmében az MT Zrt idén 5,2 milliárd forintból gazdálkodhat. Ebből mintegy 4 millárdot költhet marketing feladatokra.

A legnyomorultabb emberek nyugaton élnek 

Derült ki többek közt ez is a május 12-13. között Budapesten zajló Európai Turizmus Konferencia során. És itt Puczkó László nyilván a nyugati ember stresszel teli életére gondolt, melyet anyagi nyomorúsága mellőzése érdekében vállal. Munkatársunktól

37. Germany Travel Mart: a vulkáni hamu elmaradt 

Hál'istennek, így idén a tengerentúli vevők jelenlétével, teljes erőbedobással zajlik Kölnben a 37. Germany Travel Mart, beutaztató vásár.

Beutaztatók szövetsége: aktív első fél év 

A tavalyi év novemberében megalakult Magyar Beutaztatók Szövetsége (Mabeusz) rendületlenül halad előre céljai elérése érdekében. A szervezet eddigi eredményeiről Rácsai Ágnest, a szervezet elnökét, a Microcosmos Utazási Kft. ügyvezetőjét kérdeztük.

Munkahelyek is eltűnnek a füsttel együtt? 

Horvát és török társaival együtt füstölög a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI), a nemdohányzókat védő törvénytervezet miatt. Munkanélküliséggel és forgalomcsökkenéssel fenyeget az úgynevezett dohánytörvény, halljuk már egy ideje a szakma képviselőitől. A félelmek alapját ezúttal a Századvég gazdaságkutató felmérésének eredményeivel és hús-vér külföldi példákkal igyekezett alátámasztani az MVI.

American-Delta: Ki viszi át az utast a túlpartra? 

A nyári szezonra alaposan felduzzadt a Budapest és New York JFK közötti közvetlen légi kapacitás: a télen egyetlen közvetlen járat sem közlekedett, júniustól viszont napi több száz ülőhelyet kell megtölteni két, egymással versengő légitársaságnak. Munkatársunktól

Európáért, turizmusáért előre! 

Az Európai Turisztikai Bizottság (ETC) továbbra is eltökélt az öreg kontinens turisztikai elsőségének megőrzése mellett - tudtuk meg az ETC április 19-21 között, hazánk uniós elnöksége alkalmából Budapesten zajló 80. közgyűlését követő sajtótájékoztatón. Munkatársunktól

44 ivóvíz minőségű tó 

És a víz minőségét ellenőrzik. Ennyi és ilyen tavat egy helyen csak Karintiában találhatunk, ahol más attrakciókkal is igyekeznek csalogatni a magyar utazókat - derült ki a szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatón, melyen az Österreich Werbung, Osztrák Turisztikai Hivatal szervezésében Karintia tartománya volt a vendég.

Nem csak magában füstölög... 

hanem együtt horvát és török társaival a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI), a nemdohányzókat védő törvénytervezet miatt. Munkatársunktól

Minden tizedik ember a turizmusban dolgozik majd 

A Turisztikai Világtanács (WTTC) előrejelzése szerint a következő évtized végére minden tizedik ember a turizmus iparban fog dolgozni.

Egy kis előleg a Parlamentnek 

Több beutaztató szerint nehézkes az átutalás a Parlament számára, ha egy turista csoport részére kívánnak belépőt váltani. Utánajártunk, valóban így van-e.

Rendhagyó növekedés az észak-európai beutazóban 

Igen biztatóan alakulnak az észak-európai piac év eleji számai. A régióhoz tartozó mindegyik országból növekedés tapasztalható. Munkatársunktól

Európa hetedik legnagyobb repülőtere 

Ez pedig München a 2010-es utasforgalma alapján, mely 35 millió főt tett ki. Munkatársunktól

airBaltic: kevesebb utas, jobb kihasználtság 

Tavaly márciushoz képest kevesebb utast szállított az airBaltic nagyobb kihasználtság mellett. Igaz ez a 2011-es év első három hónapjára is.

Leszállt Budapesten az American Airlines 

Szerda reggel, a Ferihegyen leszállt az American Airlines első, budapesti járata. Munkatársunktól

Fraser Residence Budapest 

Már üzemel és várja vendégeit a Fraser Residence Budapest apartman hotel a 8. kerület külsőt és belsőt váltó részében, közel ahhoz a helyhez, ahol egykor Boka János, Nemecsek Ernő, Áts Feri és a Pásztorok mentek ölre egymással a grundért.

Füstirtók 

Tisztább levegőjű várost szeretne Budapest vezetése. A szándék nemes, megvalósítása elkezdődött, ám akiken a város levegőjének megtisztítását megkezdenék, sérelmezték, hogy miért pont velük és miért úgy. A szakmai érvek hatására azóta megindult a konszenzuskeresés, a főváros és szakma hosszabb határidővel, együtt keresi a megoldást.

Turistaáradat az Öbölből? 

A közel-keleti, Perzsa-öböl menti arab országok Magyarországra csábítása nem új keletű történet; egy ideje már kacsingatunk feléjük. Születtek tervek gyógyturistaként hazánkba utaztatásukra, jöhetnének MICE-turistaként vagy csak egyszerűen szabadidős utazóként; a lényeg, hogy nálunk költsék el az olajból összekuporgatott bankóikat.

Zsugorodóban a KLM ökológiai lábnyoma 

A holland KLM aggódik a jövő miatt, aggodalma persze nem úgy nyilatkozik meg, hogy akkor inkább ne is legyen repülés, hanem megpróbálja azt olyan intézkedésekkel eloszlatni, ami a pénztárcájára is jó hatással van, csakúgy mint a globális környezetre.

American Airlines jegyek az Expedián 

Megállapodott az American Airlines (AA) és az Expedia internetes foglalási oldal, a légitársaság jegyeinek közös forgalmazásában.

A Tensinél maradt az American Airlines 

Továbbra is a Tensi Aviation az American Airlines (AA) magyarországi általános értékesítési ügynöke (GSA) - értesült a Turizmus Online.

Közel-keleti légicsata Ausztria fölött 

Nehezen emészti az Austrian Airlines (AUA) az Emirates ausztriai térnyerését. A Lufthansa csoport tag osztrák zászlóvivő szerint a közel-keleti légitársaság akár az AUA bangkoki járatát is „kinyírhatja”. Munkatársunktól

Ki válik világvezetővé a MICE turizmusban? 

Például Abu Dzabi, ha a kormánya nagyívű az ágazatot fejlesztő tervei megvalósulnak. Vajon milyen hatással van az arab világban az elmúlt idők forradalmi, belpolitikai eseményei a térség MICE turizmusára? A kérdést feltették a héten, Abu Dzabiban zajló Gulf Incentive, Business Travel and Meetings Exhibition (GIBTM) MICE szakvásáron. Munkatársunktól

Repülésnél marad az Airport Debrecen volt vezetője 

A Légügyi Hatóságnál folytatja Farkas András, az Airport Debrecen leköszönt ügyvezető igazgatója. Munkatársunktól

MUISZ: miért kellett az Online Utazásközvetítői Szövetség? 

A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) nem igazán érti, miért van szükség önálló szövetség megalakítására, melyek azok a – részben online – szakmai problémák és célok, amelyek egy nagyszövetség keretein belül nem, vagy nehezen kezelhetők - közölte a Turizmus Online érdeklődésére Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének szóvivője. Munkatársunktól

A Tensié az airBaltic 

A Tensi Aviation lett a lett airBaltic légitársaság általános értékesítési ügynöke, GSA-ja.

A széndioxid-kibocsátó pokróc 

A holland KLM aggódik a jövő miatt, aggodalma persze nem úgy nyilatkozik meg, hogy akkor inkább ne is legyen repülés, hanem megpróbálja azt olyan intézkedésekkel eloszlatni, ami a pénztárcájára is jó hatással van, csakúgy, mint a globális környezetre - derült ki a holland királyi légitársaság Amszterdam Schiphol repülőterén tartott bemutatón. Munkatársunktól

Vezetőváltás a debreceni repülőtér élén 

Március 21-től új ügyvezető igazgató áll Debrecen légikikötője, az Airport Debrecen (AD) élén. A leköszönt Farkas András helyére Kedvek Zsuzsannát nevezték ki a pozícióra. Kedvek Zsuzsanna 2006 januárja óta dolgozik a repülőtér vezetésében mint gazdasági igazgató. Munkatársunktól

Verseny a Perzsa-öböl turistáiért: kemény mezőny 

Kiegyensúlyozott utazási mérlegről számolt be a DZT Német Turisztikai Hivatal a Perzsa-öböl államai és Németország között. Az évtized végére 2,3 millióra nőhet a térség vendégéjszakáinak száma Németországban - tájékoztatta a Turizmus Online-t a DZT.

Nyitott szájjal úsznak a parlamenti képviselők 

...is Svájc fővárosában, Bernben, ha ülés után fürödni szottyan kedvük az Aare folyóban - mondja Urs Weber, a svájci turisztikai hivatal (Schweiz Tourismus) Ausztriáért és Magyarországért felelős képviselője. Munkatársunktól

Komolyan gondolják a víz alatti szállodát Bonyhádon 

Minden jel arra mutat, hogy nem tréfál a beruházó, valóban meg akarja építeni a bonyhádi, víz alatti szállodát. Munkatársunktól
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!