Budapest Turizmusa 2020: a nem megtartott előadások konferenciája 

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Krisztina körúti központjában, az Idegenvezetői Világnap rendezvénysorozat alkalmából megrendezett konferenciára annyian érkeztek, hogy egyszerre két szinten, három teremben fértek csak el. Sokan távoztak csalódottan.

Új értékesítési igazgató a Qatar Airways budapesti irodájában 

- jelentette be Grisha Jenkov, a Qatar Airways regionális vezetője a magyarországi járata működésének 5. évfordulóját ünneplő légitársaság estjén, a budapesti Four Seasons hotelben.

Minőség vagy ár? A kettő együtt nem megy! 

- fejtette ki cégfilozófiáját Prónay Gyula, a Proko Travel ügyvezető igazgatója. Hozzátette: olcsó utasból nem lesz törzsutas. A minél több minőséget kereső és azt megfizetni hajlandó utas megszerzésén nem kevesen működnek együtt a szegedi székhelyű utazásszervezővel; a keddi, budapesti katalógusbemutatón mintegy 50 fővárosi viszonteladójuk jelent meg.

A szelek városában se fúj mindig 

A világ első felhőkarcolója, a második legnagyobb lengyel város Varsó után, jazz és blues, a munka ünnepe, Al Capone – csak néhány dolog, ami eszünkbe jut Chicagóról, az Egyesült Államok harmadik legnagyobb metropolisáról.

Rekord után fejlesztések 

1037: ennyin múlott, hogy a ferihegyi repülőtér nem 10,3 millió utast szolgált ki 2015-ben. Nem nagy különbség, Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója szerint ez az év végi Lufthansa-sztrájk hozománya. De ennek híján is fennállásának legnagyobb utasszámát könyvelhette el tavaly a repülőtér. A jövő pedig egészen fényesnek tűnik – tudtuk meg a vezérigazgatótól egy sajtóreggelin.

Fókuszban a természet 

„A németeknél minden zöldbe öltözött” - állapította meg Czeiszing Miklós, a DZT Német Turisztikai Hivatal magyarországi képviseletének vezetője a hivatal évnyitó sajtótájékoztatóján, Budapesten, utalva a DZT 2016-os kampányévére, mely a „lenyűgöző természeti üdülések” jegyében telik.

Meghódítja Ausztráliát a Qatar Airways 

Alig két hét eltéréssel lepte meg a Qatar Airways az utazókat két újabb ausztrál desztinációjának bejelentésével. A már evidenciává vált Dohából naponta repült Melbourne és Perth mellé idén tavasszal Sydney és Adelaide is bekerült a légitársaság menetrendjébe. Az új úti célokkal együtt 2016-ban már négy ausztrál nagyvárosba repül dohai bázisáról a Qatar Airways.

„A németeknél minden zöldbe öltözött” 

- állapította meg Czeiszing Miklós, a DZT Német Turisztikai Hivatal magyarországi képviseletének vezetője a hivatal évnyitó sajtótájékoztatóján, Budapesten, utalva a DZT 2016-os kampányévére, mely a „lenyűgöző természeti üdülések” jegyében telik. 

Felelősségbiztosítás vagy az iroda bezárása? 

Úgy tűnik, egyre inkább a felelősségbiztosítás megkötése lehet a megoldás az utazásszervezők számára, hogy a Best Reisen nagy port felvert, a felperest képviselő Dr. Ikanov Gábor ügyvéd szerint precedensértékű esetét elkerüljék - derült ki a MUISZ, Magyar Utazási Irodák Szövetsége idei első szakmai vacsoráján, kedden, a budapesti Mazel Tov étteremben.

Mi a közös az édességboltban és a repülőgép karbantartásban? 

Hogy mindkettő elismerésben részesült a Budapest Airport díjátadó gáláján. És még sokan mások.

Még nagyobb hatótávú géppel repülne az Emirates Budapestre 

Az Airline Route értesülései szerint a Dubaj-Budapest útvonalon nemrég forgalomba állított Boeing 777-300-ast a gyártó 777-300ER típusára cserélné az Emirates, de csak 2017. február 1-től.

Ahogy a repülőket szinte sosem látjuk 

Munkatársunk eljutott egy olyan helyre, ahová kevés kívülállót engednek be: a ferihegyi szerelőhangárban nézett szét, miközben ott éppen brazil, orosz és norvég repülőgépeken dolgoztak a szakemberek.

Heti két stockholmi járattal tér vissza a SAS 

Február 19-én indul, lesz benne két hónapos nyári szünet, és október végéig közlekedik.

Mi nőtt még az utasszámnál is nagyobb mértékben tavaly a Ferihegyen? 

1 037: ennyin múlott, hogy a ferihegyi repülőtér nem 10,3 millió utast szolgált ki 2015-ben, Nem nagy különbség, Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazatója szerint ez az év végi Lufthansa-sztrájk hozománya. De ennek híján is fennállásának legnagyobb utasszámát könyvelhette tavaly a repülőtér. A jövő pedig egészen fényesnek tűnik - tudtuk meg a vezérigazgatótól péntek reggel, a SkyCourt-ban szervezett sajtóreggelin.

Reykjavíkba, Ibizára és Liverpoolba indít Budapestről járatokat a Wizz Air 

Három új desztinációba indít járatot Budapestről a Wizz Air: március 27-től szerdánként és vasárnaponként Liverpoolba, szintén március 27-től ugyanezeken a napokon Reykjavíkba, június 18-tól pedig szombatonként kifejezetten nyaraló járatként Ibizára fog repülni a fapados légitársaság, a jegyek már foglalhatók a Wizz Air weboldalán.

„Az utasok utazni akarnak, fognak, bármi is történjék a világban” 

- mondta Füri Mihályné, a Kartago Tours ügyvezetője a cég 2016 nyári árualapját bemutató eseményen csütörtökön Budapesten. Az utazászervező optimistán látja az előttünk álló évet 2015-öt követően, amikor „minden megtörtént, ami a legrosszabb álmunkban sem fordult volna elő” - idézte a múltat az ügyvezető utalva a tunéziai merényletre, a Sinai-félszigeten katasztrófát szenvedett orosz gépre valamint a párizsi merényletre.

Kiket díjazott idén a MABEUSZ és mit tervez jövőre? 

Arra mindnyájan hamarabb kapjuk fel a fejünket, ha valamelyik szolgáltató szájába egy nagy, savanyú citromot nyom egy idegenforgalmi szövetség. A MABEUSZ (Magyar Beutaztatók Szövetsége) azonban úriember, 2015-ből csak a jóra emlékezik; már ami a díjazást illeti - derült ki pénteken a szövetség évzáró taggyűlésén, Budapesten.

Fapadosodik a Star Alliance 

Lefedetlen útvonalai hálózatba kapcsolására egyelőre nincs tagfelvétel a hagyományosok számára, a szövetség a fapadosok és hibrid légitársaságok felé felé kacsingat  - derült ki szerdán Chicagóban, a Star Alliance légitársaságok vezérigazgatóinak éves találkozóján.

„Ideje útra kelnem, ha a narancssárgát látom” 

A címben idézett mondatot David Cameron brit miniszterelnök mondja az easyJet születésnapjára készített filmben. Húszéves az egyik legnagyobb európai fapados légitársaság; meghallgattuk, mit terveznek a következő évekre, megnéztük, hogyan ünneplik a jeles napot lutoni bázisukon.

Hivatásturizmus Magyarországon 

A november 26-án a Hilton Budapest Hotelben, a Diplomacy & Trade Conferences által megrendezett MeetingPlaceBudapest konferencián a hivatásturizmus szakemberei egymásnak panaszkodtak. Az NGM és a főváros illetékesei idő előtt távoztak. A nagy befogadóképességű kongresszusi központra pedig még várhatunk.

„Nem volt egy egyszerű év” 

Annak ellenére, hogy több minden történt 2015-ben az országban, nem esett vissza a vendégforgalom. Tavalyhoz képest közel 1%-os növekedést könyvelhet el az idén a német turizmus – hangsúlyozta Czeiszing Miklós, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatója a Deutschland Travel Club év végi rendezvényén.

OTP Travel: 2016-os tervek 

Hajóutak, egzotikus körutazások és csoportos városlátogatások képezik az OTP Travel jövő évi árualapjának gerincét.

„200 fő vitatkozik azon, mennyi hely van még a Dunán” 

És egyáltalán van-e még hely? - toldotta meg címbeli a felkonferálást Sztojanovits Kristóf, a Mahart PassNave marketing igazgatója a konferencia sajtóktájékoztatóján. Hellyel vélhetően nem állhatnak rosszul a szállodahajózásból élő Duna menti országok, mivel a tájékoztatón felszólalók mindegyike a fejlődés további lehetőségeiről beszélt.

„Nem volt egyszerű éve a német turizmusnak” 

Kevésbé a számok drámai visszaesésére gondolt Czeiszing Miklós a december 2-i Deutschland Travel Club rendezvényen, mint arra, hogy több tragikus a turizmust befolyásolni képes eseményen esett át Németország idén.

„Egyre fontosabb a szabadidős turizmus” 

A címbeli megállapítást Bakó Balázs, az OTP Travel viszonteladói vezetője tette kiegészítve azzal, hogy nincs könnyű helyzetben az ország. Kevés az utakra a fizetőképes kereslet, ráadásul a kereslet erősen lecsupaszodott. Ebbe a lecsupaszodott keresletbe igyekszik az OTP Travel egy színes kínálattal változást hozni 2016-os szabadidős árualapjával, egzotikus körútjaival - derült ki szerdán, a cég Aviareps-szel közös roadshow-jának budapesti állomásán.

„Nem tovább szeletelni akarjuk a tortát, hanem hozzátenni” 

Abból is a nagyobbik típus, a 300-as landolt kedden ólomszürke ég alatt, élénk oldalszélben a ferihegyi betonon. Fedélzetén 80%-os foglaltsággal, ami már annyi utas a 364 üléses nagyvason, hogy az eddig közlekedő A330-asba, csak akkor fért volna bele, ha Michael Ryanair O'Leary egykori lázálma az álló utasokról az egész légiközlekdési ágazatban elterjed.

„Akkor jut eszükbe Budapest, amikor Londonra, Párizsra nincsen pénzük” 

A november 26-án, a Hilton Budapest Hotelben, a Diplomacy&Trade Conferences által megrendezett MeetingPlaceBudapest konferencián a hivatásturizmus szakemberei egymásnak panaszkodtak. Az NGM és a Főváros illetékesei idő előtt távoztak. A nagy befogadóképességű kongresszusi központra pedig még várhatunk.

Flottacsere indul a Wizz Airnél: itt az első A321-es! 

Annak idején, amikor a Malév átvette Il-18-asait, a gépeket a légitársaság óriásgépeiként aposztrofálták. A flotta addigi repülőire valóban méterekkel ráverő típussal egészen új horizontok nyíltak a korabeli légiközlekedés számára. Hasonló mérföldkő a Wizz Air flottájába nemrég érkező Airbus A321ceo (current engine option), melyet a légitársaság kedden Birminghamben mutatott be a román, lengyel, brit és magyar sajtó számára.

„Ideje útra kelnem, ha a narancssárgát látom” 

A címben idézetteket David Cameron az évfordulóra készített filmben mondta, a látott narancs pedig az easyJet jellegzetes árnyalata. 20 éves a légitársaság; meghallgattuk, mit terveznek a következő évekre, megnéztük, mivel ünneplik a jeles napot lutoni bázisukon.

Wagner és a Stasi 

A klasszikus zene szerelmesei és a rendszerváltás részletei iránt érdeklődők egyaránt megtalálhatják számításukat Lipcsében, ahol Wagner, Bach és Mendelssohn emlékei mellett a titkosrendőrség múzeumát is felkereshetjük.

Repülő lovak, repülő orvosságok 

Cikkünk címén a madarak kacaghatnának leginkább, de csak addig, amíg őket is be nem zsuppolják egy Boeing 777-es rakterébe, hogy a dohai Hamad repülőtér cargobázisán keresztül a világ egyik végéből a másikba eljussanak.

A növekedés motorjai 

A globális utazási piac forgalma tavaly mintegy nyolcbillió dollárt tett ki, ebből Kelet-Európa növekvő mértékben részesedik. A régióban további potenciál rejlik – véli a világ egyik vezető GDS-szolgáltatója, a Travelport, amely októberben Varsóban tartotta kelet-európai vezetőségi fórumát.

Ezek a lovak többet repülnek, mint az emberek 

A címen a madarak röhögnének leginkább, de kb. addig, amíg őket is be nem zsuppolják egy tripla hetes rakterébe, hogy a dohai Hamad repülőtér cargo bázisán keresztül a világon - tényleg - bárhova eljussanak.

Skandinávia: nem csak nordic walking 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Skandináv Nyelvek és Irodalmak tanszéke, valamint a svéd, norvég és dán nagykövetségek együttműködésében múlt szerdán megnyitott a Skandináv Kultúraközvetítő Központ (SKANDIPONT).

Tajpej nem csak egy megálló! 

Valóban nem az - derült ki a tajvani EVA Air csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. Egészen elképesztő dolgok vannak a szigetországban, amiket látni kell.

Workshopolás ezer év után 

A német labdarúgó válogatott Grúziát püföli el a hűvös őszi esti EB-selejtezőn a lipcsei stadionban, Volker Bremer, a Leipzig Tourismus und Marketing GmbH ügyvezetője mindeközben megnyitja az idén 1000 éves Lipcse középkori erődítményrendszerének utolsó megmaradt részében, a Moritzbastei-ban az 5. Közép-Európai Workshopot (ZEW), ahol idén először - mint alább kiderül - nem meglepő módon ott vannak a lengyelek is.

A turizmus növekedésének motorjai a Travelport szerint 

Az utazási piac forgalma tavaly világszerte mintegy 8 billió dollárt tett ki, amiből Kelet-Európa növekvő mértékben részesedik. Sőt a régióban további potenciált látnak az utazási szakma szereplői, köztük a világ egyik vezető GDS-szolgáltatója, a Travelport, mely ezúttal Varsóban tartotta kelet-európai vezetőségi fórumát.

Üzletember fapadoson? 

Egyre több diszkont-légitársaság köt szerződést a GDS-szolgáltatókkal, köztük az egyik piacvezetővel, a Travelporttal. A jelenségről a korábban az American Airlines és a Qantas Airways színeiben éveket lehúzó David Gomesszel, a Travelport légi kereskedelmi igazgatójával beszélgettünk a budapesti CEE Aviation konferencián.

Harmincéves az európai fapados-forradalom 

Az európai légi közlekedés ma már elképzelhetetlen fapados légitársaságok nélkül – mondta Kenny Jacobs, a Ryanair marketingért felelős vezérigazgató-helyettese a CEE Aviation konferencián. Elhihetjük neki, hiszen éppen a Ryanair indította el harminc éve Európában a fapados-forradalmat.

Díjnyertes az új businessülés 

Dupla ágynak is beillik – mondta Akbar Al Baker Qatar-vezér a világ első, menetrend szerinti forgalomba állított Airbus A350-esének sajtóbemutatóján az ötcsillagos légitársaság megújuló businessosztályának ülésére.

A fogyasztóvédelem diadala 

2018-ban léphet életbe az új európai uniós irányelv az utazási csomagokról. A rendelkezéssel az egyéni utasok érdekeit védik, a jövőben nagyobb felelősség hárul a dinamikus csomagokat kínáló vállalkozásokra.

A szlovénok nem tülekedtek az Úr színe előtt 

Ismét workshopoltak szlovén turisztikai szolgáltatók és magyar utazási szakemberek Budapesten, az Európa hajó fedélzetén. 

Közel felére csökkenhet idén a Hévíz-Balaton Airport nagygépes forgalma 

Bár van még pár hónap az évből, úgy néz ki, hogy a Hévíz-Balaton Airport eddigi idei nagygépes utasforgalma alaposan megsínylette az oroszországi járatok kiesését. Ugyanakkor a többi légitársaság egész jól áll. A repülőtér illetékeseit egy, a Turizmus Trendben hamarosan megjelenő cikk kapcsán kerestük.

Az utolsó, aki elhagyja a vámmentest, oltsa le a villanyt! 

„A jövő zöld” - jelentette ki a stílusosan zöld nyakkendőt kötött Jost Lammers, a Budapest Airport (BUD) vezérigazgatója kedden, a BUD által kezdeményezett környezetvédelmi partnerprogram útnak indításakor.

Ősszel nyarazunk 

Hagyományosan ősszel jelennek meg az Österreich Werbung (ÖW) szervezésében azok az osztrák turisztikai szolgáltatók, akik nagyon várják a következő nyár magyar vendégeit.

Megyek, megnézem mit művel a szomszéd pap! 

Csak előtte rendelek pár sílécet a svédektől - valahogy így kezdődött a síelés az ausztriai Vorarlbergben. Ez se ma történt.

Miért repüljön egy üzletember fapadoson? 

Egyre több diszkont légitársaság köt szerződést a GDS-szolgáltatókkal, köztük az egyik piacvezetővel, a Travelporttal. A jelenségről a korábban az American Airlines és a Qantas Airways színeiben éveket lehúzó David Gomes-szel, a Travelport légi kereskedelmi igazgatójával beszélgettünk a budapesti CEE Aviaton konferencián.

Hova fejlődik Magyarországon a Lufthansa-csoport? 

Ha azt nézzük, hogy a Budapestről üzemelő hagyományos légitársaságok versenyét nem először nyerte meg a Malév csődje óta, nagyon nincs hova. Ennek ellenére nem ülnek nyugodtan a babérjaikon - derült ki egy sajtóbeszélgetés során.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!