„Szívből köszönöm és minden jót kívánok a jövőben”

„Szívből köszönöm és minden jót kívánok a jövőben” 

Ekképpen búcsúzott magyarul, remek kiejtéssel Carmen Breuss az osztrák nagykövetség rezidenciájának kertjében, majd átadta az Österreich Werbung (ÖW) budapesti képviseletének vezetését Michael Strassernek 2017. agusztus 10-én.

Új kézipoggyász-szabályozás és rekordnyereség a Wizz Airnél 

Alig néhány nappal azt követően, hogy az ír diszkont légitársaság felhívta utasai figyelmét a kézipoggyász önmegtartóztató fedélzetre vitelére, a Wizz Air új szabályokkal rukkolt elő ugyanebben a témában.
A vendéget is minőségre kell tanítani

A vendéget is minőségre kell tanítani 

13 szálláshely és 3 vendéglátóhely nyerte el 2016-is teljesítménye alapján a Magyar Turizmus Minőségi díjat, amely — mint azt dr. Gajda Tibor, a díjat odaítélő Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese elmondta — „a legszerteágazóbb működési vizsgálat a résztvevők szerint”.

A turizmus mindenkié! 

„A turizmus dinamikusan fejlődik” — állapította meg Erdei Bálint, a MUISZ elnöke csütörtökön a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével (MEOSZ) tartott közös sajtótájékoztatón. A dinamikából infrastruktúra híján (is) ki-kimarad egy népes csoport, a mozgásukban korlátozott embertársaink. Érdekükben kíván közösen lobbizni a két szervezet.
Nagyjából elégedett a szakma a felújított Carl Lutz rakparttal

Nagyjából elégedett a szakma a felújított Carl Lutz rakparttal 

Ritka manapság, hogy a szakma nagyjából elégedett az apparátus döntésének következményeivel. Ez történt, amikor egyebek mellett a Személyhajósok Szövetségének tagjai a vizes vb-t megelőző hosszú felújítást követően ismét teljes mértékben birtokba vették a XIII. kerületi Carl Lutz rakpartot. A tapasztalataikról péntek délután, stílszerűen egy hajó fedélzetén számoltak be.
Budapestről indít amerikai járatokat a LOT

Budapestről indít amerikai járatokat a LOT 

2018. május elején a lengyel LOT beindítja Budapest-New York, Budapest-Chicago járatait. És ha ez még önmagában nem lenne elég, a Ferihegyen fogja állomásoztatni egy gépét.

Továbbra is zavartalanul jutnak el úti céljukig a Qatar Airways magyar utasai 

Négy ország továbbra is fenntartja a Katar ellen egy diplomáciai bonyodalom miatt néhány hete bevezetett légiközlekedési korlátozásokat. Ezek azonban továbbra is csak elvétve érintik a magyar utazóközönséget — tudtuk meg a légitársaság képviselőitől.
Elgondolkodni a város zajában

Elgondolkodni a város zajában 

Pop-up parkot avattak a budapesti Városháza parkban. Arra jártunk, megnéztük, a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. kezdeményezésére épített létesítményt.
Vízsugárral köszöntötték az Il-18-ast Ferihegyen

Vízsugárral köszöntötték az Il-18-ast Ferihegyen 

Azonban Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke nem szállt ki belőle. Különösen nem, hogy ez az Iljusin leszerelt cargo gép a Malév flottájából, mely egy ideje már csak múzeumban mutogatja vitathatatlan bájait, a Légiközlekedési Kulturális Központ által üzemeltetett, megújult Aeroparkban.
Valóban korlátozza a Főváros az I. kategóriás futóversenyek számát

Valóban korlátozza a Főváros az I. kategóriás futóversenyek számát 

Múlt héten számoltunk be arról, hogy a főváros közgyűlése módosítaná a budapesti utcai futóversenyek rendezésére vonatkozó jogszabályt. A módosítás érinti a fővárosi önkormányzati tulajdonú közterületeken bonyolított versenyek számát, illetve a pályázás rendszerét. A legnagyobb versenyszervező, a Budapesti Sportiroda (BSI) szerint egy kétéves, egyértelműbb körülményeket teremtő folyamat végére tett pontot a főváros.

Voltak, vannak és lesznek portugáliai útjaink! 

A sikeres portugáliai programok egyik kulcsa, ha egy megfelelő légitársasággal megfelelő módon el lehet az országba jutni. Réthy Júliáék és sokak nagy örömére egy kisebb cégtörténeti vargabetű után visszatér a TAP Portugal a magyar piacra, hogy ott folytassa, ahol tavaly abbahagyta. Sőt, akár — ami a kapacitást illeti — többel is — derült ki kedden, az MSE Tours által szervezett portugál kedvcsináló eseményen.

Van-e a világ legkisebb diszkójában diszkógömb? 

A jeles alkalom apropóján derült fény olyan, egy város turizmusát (is) sikerre vivő receptekre, melyek megadják, hogy kell attrakciót csinálni. „Egyszerű dolgokból kreativitással” — hangzott a meglepően egyszerű válasz Catarina Erceg, a VisitBerlin kelet-európai piacokért felelős képviselője részéről az évforduló alkalmából rendezett budapesti sajtóeseményen.

A magyar turizmus legjobb évét várják az MTÜ-nél jövőre 

„Elmondhatjuk, hogy Magyrország kormánya minden eddiginél több forrást biztosít turizmusra — jelentette ki dr. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), vezérigazgatója június 9-i sajtótájékoztatóján, Budapesten. A jövő évi költségvetés parlamenti tárgyalása nyomán Guller szerint annak „egyik nagy nyertese a magyar turizmus” lehet.

Irány az USA! 

Mint arról korábban beszámoltunk, az airberlin a nyári menetrendben napi három járattal köti össze Budapestet Berlin-Tegel bázisán keresztül a világgal, de leginkább az Egyesült Államokkal – derült ki az utóbbi időkben sok változást látott airberlin és a Budapest Airport (BUD) közös szakmai eseményén, szerdán.

Érinti-e a magyar utazókat a Katar körül kialakult helyzet? 

Mint arról számos hírportál beszámolt a napokban, több arab ország függesztette fel diplomáciai kapcsolatát az Öböl-menti országgal arra hivatkozva, hogy Katar a terrorizmust támogatja.  A sort nyitó Bahrein, Szaúd-Arábia, Egyiptom valamint az Egyesült Arab Emírségek után Jemen és Líbia is ekképp járt el. Az intézkedések a légi közlekedést is érintik.

Star Alliance: húszéves a világ legnagyobb légi szövetsége 

1997. május 14-én, 32 fokos melegben jelentette be 5 légitársaság — Air Canada, Lufthansa, SAS, Thai Airways és a United Airlines — az első légiszövetség megalapítását Frankfurtban. Talán sokakban megvan az az emlékezetes, a szövetség logójának alapjául szolgáló kép, ahogy az öt társaság legnagyobb típusainak orra egymást piszézi a frankfurti betonon. Ma már nehezen lehetne hasonló képet készíteni: az ötök 28-ra bővültek, a Star Alliance pedig őrzi vezető pozícióját. Beszámolónk a születésnapi ünnepségről Frankfurtból.

A vevőnek továbbra is igaza van 

Utazási döntéseink hátterében megállíthatatlannak tűnő arányban állnak az okos telefonok, alkalmazások — hívták fel a figyelmet a Google egyik illusztris budapesti helyszínén, a budapesti Google Grundon rendezett, Travel Goes Digital című konferenciáján.

„Egy kicsit jobbá tesszük a világot” 

2017 sem múlhat el a Germany Travel Mart (GTM) nélkül. 43. alkalommal rajtolt el a DZT, Német Turisztikai Hivatal legnagyobb beutaztató seregszemléje, ezúttal a sokat látott, közel ezeréves Nürnbergben.

Szárnyasok és patások: Révbérpusztán a Maharttal 

Nincs 2017-es szezon a Mahart PassNave Solt-révbérpusztai járata nélkül. Az első fecske, vagyis Vöcsök az utazásszervezők számára kedvcsináló különjáratként április 6-án lódult neki a Belgrád rakparti hajóállomásról.

Fapados, vasút és busz egy platformon 

Karikás szemekkel végigült nulladik órák, a tanterem plafonján idegesítőn villódzó neonnal? Nem; az Amadeus újabb nulladik óráján, a budapesti Casa Pomo D'oro étteremben kellemes mediterrán falatozás mellett ismerkedhetett a szakma a cég szállásfoglalási és vasút-, fapados-, valamint buszfoglalási platformjaival.

Lufthansa Csoport: 2017-ben is pozitívan a magyar piacon 

Augusztus 26-án lesz 50 éve annak, hogy a Lufthansa megjelent Magyarországon. Sok víz folyt le a Majnán azóta; a Lufthansa és csoportja köszöni szépen, legjobb erőben uralja a magyarországi légi piac jelentős részét – derült ki azon a sajtótájékoztatón, ahol egyebek mellett bemutatkozott a csoport új, közép-, és kelet-európai régiós igazgatója, Peter Pullem is.

„A közgyűlés elvégezte minden fontos, kitűzött feladatát” 

Március 30-n tartotta éves közgyűlését a Magyar Idegenvezetők Egyesülete (MIe). Deák Judit elnök arról számolt be, hogy a „közgyűlés elvégezte minden fontos, kitűzött feladatát. A tagság elfogadta az SZMSZ-t, az Etikai Kódexet, jóváhagyta a 2017-es költségvetést, megalakultak a különböző bizottságok és szekciók.”

Toszkána olyan, mint Belső-Isztria! 

Külön világ — mondják Belső-Isztriáról. Sokan hasonlítják az olasz Toszkánához, amire a félsziget büszke lakói kihúzzák magukat és a címbéli mondattal vágnak vissza. A sajátos dialektust beszélő, többnemzetiségű — leginkább horvát és olasz — megye tengerparttól távolabb eső tájait muszáj látni.

MUISZ, Ujhelyi István és Humphrey Bogart 

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) hétfőn tartotta kikeleti vacsoráját Márk Emese, Skenderović Marin és Ujhelyi István részvételével.

Terror ide vagy oda, egyre többet utazunk 

A világturizmus alakulásáról az Utazás kiállítás apropóján tartott előadásában Dr. Somogyi Zoltán, az ENSZ Világturisztikai Szervezetének (UNWTO) ügyvezető igazgatója mindenkit megnyugtatott: utazunk, utazni fogunk.

Összefogás nélkül öt év múlva sem változik semmi 

Sok a probléma, kevés a megoldás — derült ki az idei Utazáson is megrendezett turisztikai csúcstalálkozón. Megoldást az adórendszer, az ágazat finanszírozásának, a turizmus versenyképességének és a szakképzés kihívásaira keresték.

Milyen volt a Föld, amikor Isten megteremtette? 

Az MSE Tours Madagaszkárt is felvette úti céljai közé. Kedvcsinálóként a szigetország turizmusának régiós képviselőjével, Somogyi Orsival, valamint a Turkish Airlines budapesti képviseletének marketingvezetőjével, Földvári Andrással meséltek a szigetről a budapesti Rózsavölgyi szalonban.

Üveghíd és sosem látott eredmények a turizmusban 

„Sosem látott eredmények, merész tervek a hazai turizmusban” címmel tartott sajtótájékoztatót szombat délelőtt az MTÜ, Magyar Turisztikai Ügynökség annak apropóján, hogy a KSH friss adatai szerint 2016-ban minden eddiginél erősebb évet zárt a hazai turizmus.

„A globalizáció jó fiúi vagyunk” 

Aligha láthattunk korábban olyat, amit február 8-án szerdán, Brüsszelben. A Concert Noble patinás pódiumán egy asztalnál ült Carolyn McCall, az easyJet, Carsten Spohr, a Lufthansa Csoport, Willie Walsh, az IAG, Jean-Marc Janaillac, az Air France-KLM valamint Michael O'Leary a Ryanair vezérigazgatója és közös célokról diskuráltak. A közös célokat rendszerbe az A4E, Airlines for Europe foglalta alig egy évvel ezelőtti megalakulásakor. A szövetség nem tétlenkedik, eddigi tevékenységükről számoltak be a nemzetközi sajtó előtt szerdán.

2016 elképesztően sikeres év volt Ferihegyen 

— sommázta a közelmúltat Jost Lammers, a tavalyi évet rekord utasszámmal záró Budapest Airport vezérigazgatója a vállalat szokásos díjátadó gáláján.

Az airbnb pluszbevételt hoz a turizmusnak 

Semmi baja sincs a szállodaiparnak az ún. közösségi megosztáson alapuló szállásokkal, de a jelenség további szabályozást igényel — mondta Niklai Ákos, HOTREC-alelnök kedden, a Közép-Kelet Európa és a Kaukázus térségének szállodabefektetési lehetőségeivel foglalkozó HOTCO konferencián.

2016 Németország számára is bonyolult év volt 

Összetett és bonyolult évként jellemezte évnyitó sajtótájékoztatóján, Budapesten Czeiszing Miklós, a DZT, Német Turisztikai Hivatal budapesti képviseletének vezetője 2016-ot, de leszögezte: a német turizmus jól van, Németország továbbra is biztonságos úti cél.

India nem csak a Taj Mahal 

A címbéli megállapítást Dipak Deva, a számos országban jelenlévő, 1963-ban alapított utazásszervező, a Sita ügyvezető igazgatója tette azon az esten, melyen cége a Taj Hotels & Resorts-szal vállvetve igyekezett Indiához kedvet csinálni hazai utazásszervezők számára.

„Javíthatatlan optimisták vagyunk” - megalakult a Magyar Idegenvezetők Egyesülete 

14 alapító indította útjára 2016 november 10-én, a december 6-án bejegyzett Magyar Idegenvezetők Egyesületét (MIE). A munkába nagy lendülettel belevágó egyesület széles körű szakmai összefogást kezdeményez.

Mihez kezd a világ évi 7,2 milliárd légiutassal? 

2035-re akár 7,2 milliárdan utazhatnak repülővel a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzései szerint. Pesszimistább forgatókönyvek is 5,8 milliárdról szólnak. Idén 3,8 milliárd utassal és ismét profittal zár az ágazat. Mindeközben a szövetség igyekszik megtalálni a válaszokat a majdani kihívásokra — derült ki a IATA Nemzetközi Média Napján december 8-án, Genfben.

Gyorstüzelő hadtest vagyunk 

— jellemezte a szövetséget a tisztségében újabb két évre megerősített elnök, Kálmán István. Kanel Judit, az Aktív Tours illetve Makai Éva, az IMS Budapest Kft. ügyvezetői továbbra is ellátják alelnöki tisztségüket. A Magyar Beutaztatók Szövetsége (MABEUSZ) partnereinek nyújtott át elismerést négy kategóriában csütörtökön, a budapesti Buddha-Bar Hotelben.

A MUISZ 2016-ra megkerülhetetlen tényezővé vált 

„Jó úton haladunk, de tisztában vagyunk azzal, hogy még van hova fejlődnünk” — nyitotta meg a MUISZ tisztújító közgyűlését dr. Erdei Bálint, a szövetség elnöke, akit ismét megválasztottak a MUISZ élére.

A személyes élmény mindenekelőtt 

Partnerek számára szervezett Mikulás napi reggelivel köszöntötte a hétfőt Budea Ildikó, a Sissi és Corvin szállodákból lett hotel igazgatója és csapata. Aki az átépítéssel járó egyesítést követő újranyitás óta még nem járta be a házat, hétfőn megtehette.

Idén korán érkezett Rigába a Jézuska 

Világelsőként állítja forgalomba a lett airBaltic a Bombardier CSeries 300-at. 2016. november 30-án landolt a rigai betonon jellegzetes, airBaltic-os lime vezérsíkjával és azonos színű hajtóművével megtörve a menetrend szerint érkezett balti tél fehérségét. A gép a Swiss színeiben már Budapestre is repülő CSeries100 nagy testvére.

Nem tériszonyos bakfis lányt keresünk karácsonyi vásári munkára! 

Évi mintegy kétmillió látogató érkezik a nürnbergi karácsonyi vásárba. Színes múltjának, pezsgő jelenének, b2b vásárainak köszönhetően számos lehetőség várja a szabadidős és üzleti turistákat. A november elején indult késő esti, közvetlen napi járat még közelebb hozta.

„Éveken át vártuk ezt a pillanatot” 

— nyitotta meg Ermilov Oleg ügyvezető igazgató Kálmán Imre utcai új irodájuk hivatalos avató ünnepségét. Bár már május közepén megkezdte a cég 1000 Út Travel Kft. kiutazási részleg itteni működését, bokros teendőik mellett most jutott idejük partenereik méltó fogadására az új helyszínen. A beutazató 1000 Út Kft továbbra is a Jókai téren működik.

A magyarok utazási kedve erősen megnövekedett 

— mondta Antal Gábor, a Lufthansa Csoport magyarországi vezetője a vállalatcsoport 2016 első 9 hónapját értékelő sajtótájékoztatóján. Nőtt a jegyeladások, üzleti, charter- és szabadidős utasok száma, a Budapest-Frankfurt járatnál menőbb pedig nincs.

Reszkessetek, légitársaságok: kilépett a Flight Refund a nemzetközi színtérre! 

Az elmúlt évek informatikai fejlesztései és nemzetközi kapcsolatai erősítése révén a közép- és kelet-európai régió meghatározó szereplőjévé kíván válni az utasok kártérítési követeléseit a légitársaságokon behajtó Flight Refund Kft. A légitársaságoknak az esetben kell rettegnie, ha az uniós jogszabályoknak nem eleget téve nem kárpótolják az utast, akinek járata három óránál többet késik, törlik a járatát, vagy megtagadják a beszállást — derült ki egy csütörtöki, budapesti sajtóeseményen.

A vidéki Magyarország eladhatatlan? 

Címbeli állításával afölötti kétségbeesésének adott hangot korábban egy hazai utaztató, hogy a szervezett utak esetében megroggyanni látszik az érdeklődés a vidék iránt. Egyes országrészek nem panaszkodhatnak a külföldi vendégéjszakákra, de Észak-Magyarország bizonyára elbírna többet is. Ezen igyekezett a MUISZ segíteni egy, a tagok számára szervezett Eger-Tokaj fam trippel. Az út során kiderült: szaporodik a színvonalas kezdeményezések száma, azonban átgondoltabb termékfejlesztéssel és árukapcsolással még többet ki lehet hozni a környékből.

Tudja, hogy lehet turistabusszal behajtani a Várba november 1. után? 

Szeptember végén értesítette a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az érintetteket a várbéli buszregisztráció október 31-i megszünéséről. November 1-től visszaáll az öt hónapra vállalt koordinálás és regisztráció bonyolítása előtti rend. De nem véglegesen.

„Senki sem fog azért iderepülni, mert szép a reptér, hanem mert van egy desztinációnk” 

22 légitársaság és 8 utazásszervező várta 52 utazási iroda 70 képviselőjét szerdán a ferihegyi repülőtér rendezvényközponttá nemesült néhai 1-es termináljában, hogy közös munkával tovább javítsanak az amúgy egekben lévő statisztikákon.

Budapest-Kuala Lumpur járatot indít a Volotea 

Több tényező együttállása esetén válhat valóra a címbeli elképzelés. Ezekből egy a készülő uniós légügyi stratégia azon pontja, mely szerint kétoldalú szerződéseket kiváltó közösségi szintű egyezmények értelmében nemzeti helyett uniós légitársaságot is kijelölhetnének a tagállamok — derült ki egyebek mellett az október 11-12 között Budapesten rendezett CEE Aviation konferencián.

Akár 100 milliárd juthat kerékpáros fejlesztésekre 

Szép ígéretek hangzottak el a hazai kerékpáros infrastruktúra fejlesztését illetően egy hagyományteremtőnek szánt pénteki, budapesti sajtóbeszélgetésen. Budapesti és országos, munkába járást illetve a bringás turizmust egyaránt segítő fejlesztésekről esett szó. Országos szinten akár 100, Budapesten több mint 8 milliárd forintot költhetnek a jelentős részben különféle uniós pénzekből finanszírozott operatív programok (VEKOP, GINOP) pályázatai révén.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!