1 millió jár a jövő borászának

1 millió jár a jövő borászának 

A Borászok Borásza Alapítványa ismét kiírta azt a pályázatot, amely egy életre szóló lehetőséggel kecsegtet szőlész-borász hallgatók számára. Az Ösztöndíjprogram keretien belül a nyertes pályázó többek között 1 millió forintot kap külföldi szakmai gyakorlatra és szüreti tapasztalatot szerezhet valamely Borászok Borászánál vagy a díj jelöltjeinél.
Elindult a menteshelyek.hu

Elindult a menteshelyek.hu 

Mára már egyre többen figyelnek arra, hogy milyen termékeket fogyasztanak, ez nem csak termék- de a helyválasztásukat is befolyásolja.

Veszélybe kerülhet a kedvenc sörünk 

Vizeink állapota egyre romlik, és most veszélybe került a legfontosabb európai eszköz is, mely a vizek védelmét célozza. Az Európai Unió egyik ambiciózus szabályozása, a Víz Keretirányelv került célkeresztbe - elképzelhető, hogy a vizek megóvása helyett döntéshozóink a szabályozás gyengítése mellett döntenek. A megfelelő minőségű víz eltűnésével többek között a jó söröknek is búcsút inthetünk. Európai kampány indult vizeink védelméért. Most mindannyiunk véleménye számít!
Itt az idei Gastro&Hotel Design Award győztesei - Frissítve képekkel!

Itt az idei Gastro&Hotel Design Award győztesei - Frissítve képekkel! 

Számos újítással, rekord számú nevezéssel lezajlott lapunk, a Turizmus & Vendég - kiadó: PPH Media - által alapított, több hónapon át zajló, hazai legrangosabb éttermes, szállodai design verseny, a Gastro & Hotel Design Award 2018.
Világszerte sztrájkolnak a gyorséttermi dolgozók

Világszerte sztrájkolnak a gyorséttermi dolgozók 

Kolumbiától az Egyesült Államokon át Japánig, Olaszországtól Németországon és Belgiumon át Angliáig sztrájkolnak ma a gyorséttermi dolgozók és az ételfutárok – adta közre mások mellett a BBC.

Megérkezett a kávés bor új riválisa! 

A kávéval elegyített borok és sörök sikere láttán egy bátor különítmény elhatározta, hogy kipróbálja, milyen, amikor a „folyékony kenyeret” immár teával keveri össze.

Ön enne vegán rántottát? 

Egy Just nevű, fenntarthatóan működő, vegán startup piacra dobta Just Egg-re keresztelt, tojást nem tartalmazó, tojáspótló termékét.

Kis magyar étteremkörkép 

Október 9. és 14. között több mint 2800 hazai vendéglátóhely és egyéb szolgáltatás várja országszerte kedvezményes ajánlatokkal a hozzájuk betérőket. A nemzetközi Magánvállalkozók Napja alkalmából rendezett METRO Gasztronapokhoz csatlakozott éttermek legalább 20 százalékos engedményt adnak majd, de ezen kívül is számos, egyedi meglepetést tartogatnak a vendégeknek.

Címkeváltás Bolykiéknál 

Az egri Bolyki Pincészet idén váltott címkecsaládot, ami folytatása az eddigi könnyed, humoros palackdizájnnak. Az illusztrátor által kézzel rajzolt mesevilág megálmodója most is Ipacs Géza volt, mi pedig elmerülhetünk a színes fantáziabirodalomban, ami borász és grafikus együttműködéséből jött létre.
Amikor felüti a káosz a fejét a fine diningban

Amikor felüti a káosz a fejét a fine diningban 

Ősszel Budapest egyik legkorábban megnyílt fine dining éttermében a káosz veszi át az irányítást. Faágak és avar a tányéron, egy mágikus leves, ami a szemünk láttára változtatja formáját, és egy 15 komponensből álló desszert. Miközben semmi sem az, aminek látszik.

Kóstolj, lazulj, és nem mellesleg itt a Balaton! 

Vakkóstolás gasztrobloggerekkel, újságírókkal a zánkai Fészekben.

Átadták a „Pro Gastronomia” díjakat 

Átadták a „Pro Gastronomia” díjakat a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán (BGE KVIK). A dr. Sándor Dénes által életre hívott díjat a hazai és nemzetközi gasztronómiában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek kaphatják meg.

Új fejezet indul a badacsonyi gasztronómiában 

Az ősztől tavaszig tartó Gasztrohegy programsorozat nemcsak élményeket ad, de aktivitásra is sarkall.

Nehéz helyzetben a sütőipar 

Független, állami kutatóintézet készített felmérést a magyar sütőipar helyzetéről. A kutatás eredményeiből kiderült, hogy a pékek országos átlagban veszteséggel adják tovább a három legnagyobb mennyiségben forgalmazott terméket: a fehér kenyeret, a félbarna kenyeret és a vizes zsemlét. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése konkrétan kijelenti: a fenti termékek átvételi ára alacsonyabb az önköltségnél, a nevezett termékfajtákból származó haszon kizárólag a kiskereskedelemben, az eladóknál jelentkezik.

Cabernet franc világtalálkozó Villányban 

A Villányi borvidék negyedik alkalommal szervez kétnapos rendezvénysorozatot novemberben, melynek fő témája a cabernet franc. Villányban évről-évre kiemelkedő minőségű szőlőből készülnek a Villányi Franc néven forgalmazott prémium vörösborok, nem véletlen, hogy ennek a fajtának szentelnek egy konferenciát és egy kóstolónapot is. Az idei Franc&Franc rendezvény vendége az Újvilág, azaz a villányi borok mellett kaliforniai, chilei és dél-afrikai borokat is kóstolhat majd az időben regisztráló publikum.

Beköltözik a belvárosba is a Fresh Corner 

Már nemcsak a töltőállomásokon lehet élvezni a Fresh Corner minőséget: önálló kávézót nyitott Budapesten a MOL. A Károly körút 11. szám alatt található Fresh Corner kávézó prémium kávét kínál a vásárlóknak, akiknek a kávé világnapja apropóján készített felmérés szerint továbbra is a minőség a legfontosabb szempont, ha a feketéjükről van szó.

Svéd győzelem az Euroskills szakácsversenyén 

A hétvégén zárult a háromnapos Euroskills bajnokság, amelynek idén Budapest adott otthont. A különböző szakmák 25 év alatti művelőinek Európa-bajnoksága látványosan mutatta be az egyes mesterségek szépségeit a nagyközönségnek. A versenyen 39 szakma képviseltette magát 500 versenyzővel. A szakácsok versenyét a svéd Viktor Thulin nyerte.

Idén még a szüret sem a megszokott időben volt 

"A tavalyi kiugróan jó termést mennyiségben és minőségben is túlszárnyaljuk" - tájékoztatott a Varga Pincészet.

Badacsonyi lett a legjobb olaszrizling idén 

A korábbi évek tradícióinak folytatásaként 2018 októberében már hatodik alkalommal kerül reflektorfénybe Magyarország legnépszerűbb fehérbora. Az Olaszrizling Október nagykóstolón a névadó olaszrizlingekkel együtt több mint 200 különböző tétel várja a borkedvelőket.

Új konyhafőnök a Café Delion Bistro-ban 

A szakácsszakma autodidakta nagyágyúja, Nyúzó Imre a séf a Ráday utcai étteremben.

A magyar gasztronómia sikerének kulcsa a magyar alapanyag 

Mondta Nagy István agrárminiszter a Piac konyhája - szakácsok és termelők konferenciáján pénteken Budapesten.

Színes ételek mesterséges színezék nélkül 

Unikornistészta, galaktikus tál, szivárványszínű szusi, kék matcha tea és narancssárga banánparfé – az élénk színű ételek és italok jelentik az új trendet. A svéd Rawnice mindezek elkészítését természetes és egészséges étrend-kiegészítő porok segítségével teszi lehetővé.

Megnyitott Budapest első fűszerbárja 

Szeptember közepétől várja vendégeit a főváros szívében a gyógy- és fűszernövények, az illatok és ízek kicsiny világa, a herBar. Budapest első „készítsd magad” gyógynövénybárjában a fantasztikus ízvilágú tea- és fűszerkeverékek mellett a látogatók megkóstolhatják a hely specialitását, a saját készítésű, 14 allergéntől mentes ostyát, amit mindenmentes mártogatósok és különleges kézműves sajtkészítmények, magvak és aszalványok tesznek izgalmassá. A kulináris élményeket fűszerolajak, ecetek és gyógynövényes fűszerborok teszik teljessé.

Tápióka puding brit filmsztárokkal 

A hétvégi, méltán népszerű Csengetett, Mylord? - találkozóhoz kapcsolódóan, szombat délben egyedülálló esemény zajlott az ARAZ Étterem falai között is.

Folyamatosan csökken a borászatok száma 

Az elmúlt három évben folyamatosan csökken a szőlőbor-készítéssel foglakozó magyarországi cégek száma – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból. Míg 2015-ben közel 900 ilyen profilú vállalkozás működött az országban, addig jelenleg már csak 835.

Új előnyét mutatták ki a mediterrán étrendnek 

A depresszió megelőzésében is segíthet a mediterrán étrend egy új kutatás szerint, melyről a BBC hírportálja számolt be.

Új éttermi igazgató novembertől a Hotel Rába éttermében 

Zalai Tamás éttermi igazgató novemberben kezdi meg munkáját a Belga Étterem és Söröző élén, szakmai tanácsaival addig is segíti az újonnan felállt csapat munkáját és az új éttermi koncepció kialakítását.

Megrohamozták a magyar pavilont a torinói ízfesztiválon 

Hatalmas érdeklődés fogadta Magyarország standját és az ott kiállított minőségi termékeket a Slow Food mozgalom gasztronómiai örökség megőrzésének szentelt nemzetközi fesztiválján Torinóban, amelyet a hétfői zárónapig az becslések szerint mintegy másfél millióan keresnek fel.

A Gundel-díj idei nyertese... 

Rosenstein Tibor, a családi vállalkozásként üzemeltetett Rosenstein étterem vezetője.

Egy világritkaság reprezentatív bemutatója 

A várakozásokat messze meghaladó, örvendetesen nagy közönségérdeklődés mellett rendezték meg a somlói Tornai Pincészetben a 3. Somlói Juhfark Ünnepet.

Bivalypaszuly és házinyúl a tirpákok asztaláról 

A lapcsánka, a sztrapacska, a bivalypaszuly, a vegyes tirpák rétes és a különleges a bundásbokri házinyúl is szerepel a szombaton és vasárnap megtartandó 6. Tirpák Fesztivál, 3. Nyíregyházi Bogrács- és Grillbajnokság étlapján Nyíregyházán.

Zsidai Roy két vendéglátóhelyet nyit a Budai Várban 

Évek óta nagy volt a titkolózás, de most végre kiderült, milyen funkciót szánt a Magyar Nemzeti Bank alapítványa, a PADA a gigantikus pénzekből renovált és átalakított régi budai városházának.

Magyar tökmagolajat díjaztak 

A Great Taste Awards szakmai zsűrije ismét 3 csillaggal díjazta a Donum Terrae Tökmagolaját, a cég Tökmagkrémje pedig végre belépett a 2 csillagosok táborába.

Magyar séfvilágsiker 

Kurkó Zsolt 2018 legjobb “külföldi japán” chéfje Európában.

Idén is lesz Villányi Vörösborfesztivál 

Csaknem 30 pincészet és mintegy 50 kulturális, könnyűzenei program várja résztvevőket az idén négynaposra bővülő Villányi Vörösborfesztiválon, amelyet október 4. és 7. között 31. alkalommal rendeznek meg a borvidéki városban - közölték a szervezők az MTI-vel.

Kiégett egy volt étterem Budapesten 

Keddre virradó éjjel kiégett egy volt étterem Budapest II. kerületében, a Hűvösvölgyi úton; az 1500 négyzetméteres, elhagyatott épületben kitört tüzet több óra alatt sikerült csak eloltani - tájékoztatott a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Új Pale Ale a piacon 

A Pécsi Sörfőzde új sörtípussal, egy felsőerjesztésű, american pale ale (APA) sörrel lépett piacra. Az APA, egy amerikai sörfőzők által, az 1980-as évek elején megalkotott sörstílus, amely világos, könnyű, változatos aromakomlókkal készülő, sokszor citrusos, kellemesen gyümölcsös, frissítő ital.

Humanoid robot szolgál fel egy győri étteremben 

˝Bementünk az étterembe, rendeltünk a pultnál, a szakács elkészítette az ételt, mi addig leültünk az asztalhoz, aztán jött a robotpincér, ő hozta ki a kész ételt, köszönt nekünk angolul, mi a tálcáról levettük a tányérunkat, de már nem a robotnál fizettünk, hanem a pénztárnál, így borravalót sem adtunk Emynek - merthogy ez a robotpincér neve. Pedig ő aztán végig mosolygott...˝ Így néz ki egy ebéd, amit egy robotpincér szolgál fel. S ez már a jelen Győrben.

Elegáns szívószálakat alkotott a Tiffany 

Mindenki másképp próbál befurakodni a műanyag szívószálak mögött éppen kialakuló piaci résbe.

Íz, szín és ár alapján választ bort a magyar 

A magyar fogyasztók 95 százalékban magyar borokat vásárolnak és fogyasztanak, közel háromnegyedük pedig egyáltalán nem iszik külföldi bort – tudtuk meg Szabó Ádámtól, az Ital Magyarország marketingigazgatójától.

Szinte dobogós magyar szereplés az ifjúsági szakács VB-n 

Kiss Erik jól teljesített a Jeunes Chefs Rotisseurs Competition Ifjúsági Szakács Világbajnokságon.

Itt a Gastro&Hotel Design döntőseinek listája 

A döntöbe jutottak listája megszületett. Nem volt egyszerű, és sokszor nem volt a zsűri azonos állásponton a személyes zsűrizés alkalmával, sokat vitáztak egymással a tagok, de végül kialakult az idei Gastro&Hotel Design Award online zsűrizés alkalmával megállapított shortlist-je alapján a végső győztesek névsora.

Végre kiderült, mi az a Kalumba 

Madagaszkári vad fűszerek, aszalt füge, gyűrűsfarkú maki és végre nem titkos a recept. 

Eddig nem volt, mostantól lesz 

Megérkezett Budapest Desszertje. Amely a hétvégi Édes Napokon debütál. Szőlővel, fehér csokival, vanília mousse-szal bélelt, kóstoltuk, és nagyon finom!

Gasztrorandi hetedszer 

Az immáron hetedik alkalommal megrendezett termelő-étterem találkozón 38 kiállító, közöttük 25 termelő mutatta be portékáját az érdeklődőknek.

Tulajdonost vált a Centrál Kávéház 

Húsz év után tulajdonost vált a Belváros egyik patinás vendégváróhelye. És mi köze mindehhez a közelben lévő, most épülő Matild palotának?

Zenemű készült a Stand étterem konyhájának zajaiból 

A Stand videójában Gál Kristóf zeneszerző a Stand étterem hangjaiból alkotott zenéjét Terei Miklós rendező-operatőr az étteremben forgatott képanyaga teszi teljessé. Az alkotók különleges koncepciójának megvalósítása nem volt könnyű feladat. Széll Tamás kést élez, Szulló Szabina szarvasgombát tisztít, de a borsőrléstől a sütő jelzésének hangjáig, vagy a pénztárgép duruzsolásáig minden jelentőséget kap a kész műben. A Stand étterem videójában nem egyszerűen zajokat hallunk egymás után, az alkotók valódi zeneművet írtak. A közel 150 zörejből álló műben még akkordok is hallhatók.

Most lelepleztük a kimchi-készítés titkát 

Koreai fermentált ételek és a híres ősi onggi kerámiák történetét mutatja be a Koreai Kulturális Központ most nyitott kiállítása, mely szeptember 4-től október 31-ig ingyenesen látogatható a Csörsz utcai központban.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!