Nyár végi szezonértékelés 

Temérdek törölt charterlánc, két csőd, égbe szökő kerozindíjak, önköltségihez közelítő árak, amelyeken némileg szépít az erős forint – ez röviden a 2008-as nyári charterszezon mérlege. A túraszervezők beszámolói alapján szinte minden program elkelt a szezonban, de az utasok az utolsó pillanatig kivártak, hogy megkapják a legalacsonyabb árakat.

Ágyrajárók 

2004-ben találta ki a 29 éves amerikai Cason Fenton a magyarra meglehetősen szerencsétlenül „kanapészörfözés”-nek fordítható couchsurfinget, amely mára tömegeket megmozgató közösségi utazási formává nőtte ki magát. Tagjai szívességi alapon adnak ingyenes szállást egymásnak szerte a világon. Aki részt szeretne venni ebben a közösségi turizmusban, annak csak regisztrálnia kell magát a www.couchsurfing.com weboldalon. Lapzártánk idején 231 ország több mint 690 ezer lakóját tartotta nyilván a hálózat.

Kihívások és válaszok 

Egyre jobban fogy, egyre többet használunk el belőle, ezért egyre drágább. A fosszilis energiaforrások nélkül életünk, így a turizmus is, elképzelhetetlen. A klímaváltozásért felelősnek tekintett, egyre növekvő energiafelhasználás kihívásai azonban gyors reakciókra és hosszú távú stratégiák kidolgozására késztetik a közlekedési iparágat és az egész turisztikai szakmát. Kétrészes cikksorozatunkban az olajválságnak a turizmusra gyakorolt hatásait gyűjtjük össze.

Szakmai lelkiismeret 

Tizenöt éve dolgozom a turizmusban, és legalább annyira tekintem magam szakembernek, mint újságírónak.

Kihasználták a keretet 

Néhány hír a közelmúltban arról szólt, hogy egyes ágazatok nem tudják kihasználni az EU-forrásokat. A turizmusra ez nem igaz: a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) Regionális Operatív Programjában a rendelkezésre álló 31 milliárd forintos keretet teljes egészében lekötötték. A támogatott turisztikai projektek összköltsége 45 milliárd forintot tett ki.

Elit csapat 

Laosszal indít, és New Yorkkal zár a tekintélyes New York Times 2008-as turisztikai úti célokat ajánló listája, amelyen a tokaji borvidéken kívül csupán két kelet-európai úti cél, a horvát Hvar-sziget és Prága szerepel. Egy rangsort azonban a rajta található szereplők mellett a kimaradók sora is jellemez. Lássuk tehát, milyen társaságba is keveredett legismertebb boros településünk, Tokaj.

Pekingi képeslap 

Az élet Kínában gyorsan változik, az infrastruktúra lendületesen fejlődik, és korántsem csupán a nyári olimpiai játékok miatt. Peking rohamtempóban alakul át globális nagyvárossá, itt senki sem csodálkozik azon, ha egy korábban megszokott boltnak, piacnak néhány év után már csak a hűlt helyét találja.

Távol-keleti búvárparadicsom 

A mértékadó nemzetközi lapok, illetve búvármagazinok és -portálok szinte kivétel nélkül feltüntetnek egy-egy thai búvár úti célt a világ 10 legjobb merülőhelyeinek ranglistáján. Az ország mintegy 250 búvárkodásra alkalmas hellyel rendelkezik, és búvárdiplomát is viszonylag olcsón szerezhetünk a délkelet-ázsiai országban, melyet a világ összes pontján elfogadnak.

Fellendülőben Ferihegy és környéke 

Egyes európai városokban felismerték a reptér közeli területek fontosságát – úgy tűnik, hazánkban is egyre hasznosabbnak ítélik a befektetők Ferihegy környékét, érdemesnek arra, hogy ott több millió eurós projektekbe fogjanak. Néhány éven belül akár teljesen más kép fogadhatja a Budapestre érkezőket – igaz, a főváros több pontján is folyamatosan zajlanak az új fejlesztések.

Mindenkire számítanak 

Több százmilliárd forint értékben folynak szabadidő- és aquaparkok létrehozását célzó beruházások Budapesten és környékén, amelyek megtérüléséhez évi több millió látogató kell. A fejlesztésekhez több esetben szállodai beruházás is kapcsolódik, ezekről lásd írásunkat a 34. oldalon. Közben a reáljövedelmek csökkennek, ilyenkor pedig az emberek visszafogják kiadásaikat; általában először azokat, amelyeket szórakozásra szántak. A beruházóknak tehát vagy a hosszabb távon bekövetkező konjunktúrában, vagy a külföldi látogatókban kell bízniuk.

A nanobéka és a kocsonya 

Kevés magyar várost gázolt el úgy a rendszerváltás, mint az acélgyártás fellegvárát, Miskolcot. Lakosai annál nagyobb közös elszánással építenek kultúrából, hagyományból és magas szintű műszaki tudásból új imázst a városnak. 2008-ban Miskolc kapta a „Kultúra Magyar Városa” címet.

A kényeztető „Királyi régió” 

Áprilisban mindenütt (óriásplakátokon, magazinokban, Mol-kutaknál, bevásárlóközpontokban) a Közép-dunántúli régió kényeztető wellness-szolgáltatásait népszerűsítő hirdetésekkel találkozhatunk. A történelmi városok, várak, a reneszánsz rendezvények régiója termálfürdőkben, wellness-szállókban, felszíni vizekben, tavakban sem szűkölködik.

Mitől lesz vonzó egy úti cél? 

Az erős nemzetközi versenyben nem elég, ha egy desztináció jó turisztikai szolgáltatásokat nyújt, pozitív, vonzó képet is kell magáról sugároznia. Mivel pedig az utazóközönség változik, a turisztikai arculatnak is időről-időről meg kell újulnia. A közelmúltban a Magyar Turizmus Zrt és a Budapesti Turisztikai Hivatal esett át alapos fazonigazításon.

Tanulságos verseny 

Az idén immár harmadszor rendezte meg szerkesztőségünk a Kiadvány Trend-versenyt, amelyre minden eddiginél több, összesen 125 pályamű érkezett a meghirdetett hat kategóriában. A szakma és a nagyközönség az Utazás kiállításon, illetve www.turizmusonline.hu oldalunkon keresztül szavazhatott. Az összesítés után kialakult végeredményt az alábbi táblázatban olvashatják. A korábbi évekhez hasonlóan ismét felkértünk egy szakértői zsűrit, hogy ők is értékeljék a pályaműveket. A marketinges és turisztikai szakembereket felvonultató testület tagjai által adott pontszámok összesítése után kialakult a zsűri végeredménye is. A szakemberek össze is foglalták véleményüket.

Gyógyító víziók, pszichowellness, földenergia 

Cikksorozatunk utolsó részében annak jártunk utána, milyen speciális igényeket elégítenek ki a nemzetközi spirituális utaztatók, valamint a belföldi turizmusban rejlő lehetőségeket kutattuk.

Egyre többen „merülnek alá” 

Egy jó állás megszerzéséhez ma már elengedhetetlen a színvonalas idegennyelv-tudás, ennek elérése érdekében egyre többen utaznak külföldre, nyelvtanfolyamra. A nagy nyugati nyelvek iránt a legerősebb az érdeklődés, ezeket viszont nem csak az anyaországban lehet tökéletesíteni. Aki dolgozni is hajlandó közben, meg is keresheti a nyelvtanfolyam árát.

Többfrontos küzdelem 

A hagyományos utazási irodák egész Európában, így nálunk is évek óta kettős szorításban élnek. Egyik oldalról a gomba módra szaporodó, utazási irodaként nem regisztrált, azonban bizonyos utazási szolgáltatásokat közvetítő vállalkozások, online értékesítési portálok, másik oldalról a hagyományos légitársaságok és a fapadosok próbálnak egyre nagyobb részt megkaparintani a forgalmukból. Az irodák saját internetes oldalak, foglalási rendszerek kiépítésével igyekeznek felvenni velük a versenyt, de megfelelő szabályozás híján egyértelmű versenyhátrányba kerültek.

Módosítások a charternaptárban 

A márciusi lapszámunkban közölt charternaptárunkat egyrészt az érintett légitársaságoktól, másrészt az utazási irodáktól kapott információk alapján állítottuk össze. Lapzártánk idejéig azonban még nem minden szerződés volt biztos, azóta változások is történtek, ráadásul összesítésünkből technikai okok miatt is kimaradt néhány járat. Alábbi összeállításunkban a márciusi naptárban nem szereplő járatokat gyűjtöttük össze.

Befektetési lehetőségeket is kínál Vietnam 

A világ legdinamikusabban fejlődő desztinációi közé tartozik a Magyarországnál több mint háromszor nagyobb, ötvennégymillió lakosú Vietnam. Az országba özönlenek a kínai és a japán turisták, de az amerikaiakat és nyugat-európaiakat is egyre jobban meghódítja mesés tájaival és mosolygós lakóival. Az ország az idei Utazás kiállításon mutatkozott be először hivatalosan a hazai szakmai és nagyközönségnek. Ez alkalomból adott lapunknak exkluzív interjút a Vietnami Turisztikai Hivatal helyettes vezetője, Nguyen Quang Huy.  

Jönnek, költenek, hazamennek 

Több mint 111 milliárd forint értékben vásároltak tavaly Magyarországon különféle árucikkeket a turisták. A szakemberek többsége által nem túl szalonképesnek tekintett bevásárlóturizmus él, és mindenféle marketing nélkül is évről évre bővül.

Nem elég jónak lenni, jól is kell kinézni 

A turizmus álmokat árul.

Modern művészeti kiállítás Kismartonban 

Az idén második alkalommal mutatkozik be Kismartonban az Esterházy-kastély oszlopcsarnokában Közép-Európa kortárs művészete.

Nem elég jónak lenni, jól is kell kinézni 

A turizmus álmokat árul.

Nagyvárosi innovációk 

Európa leendő kulturális fővárosai hatalmas energiával igyekeznek felmutatni értékeiket az Unió horizontján. Összeállításunkból kiderül, mire készülődik a következő évek néhány kiválasztottja, Linz, a Ruhr-vidék és Málaga.

Leninvárostól az Amazonasig 

Ha valaki a Sziget Fesztiválon a fellépők között felismerni vélné Váradi Jánost, az Aviareps ügyvezetőjét, nyugodjon meg, nem érzéki csalódás áldozata: János ugyanis gyerekkora óta megszállottan dobol, legyen az rockzene vagy dzsessz, neki egyre megy. Amikor viszont nem a bőröket püföli, az Aviareps magyarországi irodáját fejleszti. Legutóbb idén június elsejével bővült portfóliójuk az indiai Jet Airways légitársasággal.

A turizmus és a munkaerőpiac 

A turizmus, a vendéglátás és a közösségi étkeztetés munkahelyteremtő képességéről készített tanulmányt Morvainé Lovas Erzsébet és dr. Probáld Ákos a Turizmus és Vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottságának megbízásából.

A küzdelem folytatódik 

A közelmúltban bemutatták azt a tanulmányt, amelyet a Magyar Szállodaszövetség megbízásából a KPMG Tanácsadó Kft. készített egy esetleges áfacsökkentés várható hatásairól. Az anyagból az derül ki, hogy a jelenlegi 20 százalékos áfakulcs 5%-osra csökkentése néhány évig adóbevételkiesést jelentene a költségvetés számára, 2013-ra azonban a foglalkoztatásra és a forgalombővülésre gyakorolt hatásai révén az állam összesített adóbevételei elérnék azt a szintet, ahová a jelenlegi, jóval magasabb kulcs mellett jutnának.

Egy euró négyet fialt 

Legalább egymilliárd forint pluszbevételt hozott – csaknem 280 milliós ráfordítással – a második Winter Invasion-kampány – hangsúlyozta Szűcs Balázs, az akciót koordináló Magyar Turizmus Zrt. marketingigazgatója a promóciós kampányt értékelő sajtótájékoztatón.

Olajozott váltás 

2008. május 31. történelmi dátumnak számít a légi közlekedésben. A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) ajánlására ettől a többször halasztott időponttól kezdve az egységes ügynökségi és elszámolási rendszer, vagyis a BSP tagjai (Billing and Settlement Plan) nem adhatnak ki BSP papír alapú repülőjegyet. Annak ellenére, hogy az utazási irodák, ügynökségi jegyértékesítők már csak elektronikus jegyet állíthatnak ki a BSP elszámolásban, a papírjegyek mégsem tűnnek el teljesen.

Régiós pozíciónk a tét 

Kétórás ajánlott csekkolási idő, kapuzárás 40 perccel a gépindulás előtt és kígyózó sorok csúcsidőben – jelenleg ez a helyzet Ferihegyen. Prágában és Bécsben ugyanakkor csak egy órával előbb kell kinn lenni a reptéren, és 25 perccel a gépindulás előtt zárják le a kapukat. Sürgős lenne a gördülékeny utaskezelést szolgáló infrastruktúra fejlesztése, azonban akadnak, akik kételkednek abban, hogy a 2009-re megépülő új utascsarnok, a Sky- Court megoldást kínál a problémára.

A Bauhaus nyomában 

A legutóbbi német utazási vásár (GTM) résztvevői a kétnapos rendezvény után tematikus kirándulások során ismerhették meg Németország néhány érdekes arcát. Két magyar útitársammal, Győrffy Anikóval, az Anga Business Travel ügyvezető igazgatójával és Haris Richárddal, a Haris Travel Club ügyvezető igazgatójával egy különleges művészeti stílus, a Bauhaus nyomába eredtünk.

Hív az erdő 

A szlovák turisztikai infrastruktúra sokat fejlődött az utóbbi időben, Tátralomnicon már minden igényt kielégítő aquapark is épült, ennek ellenére előfordul, hogy az embert a 70-es, 80-as évek hangulata fogadja egy-egy szálláshelyen. Ettől persze a Tátra vagy a Dunajec ugyanolyan vonzó, mint harminc évvel ezelőtt, és értelemszerűen az árak is versenyképesek.

Farkasok és medvék között 

Lengyelország egyik idehaza még kevéssé ismert vidéke a délkeleten elterülő Podkarpackie, vagyis a Kárpátaljai Vajdaság. Ez a Szlovákia és Ukrajna által határolt terület igen változatos, a természeti és kulturális látnivalók sokszínűsége jellemzi.

Aktív strandolás a trend 

Hol vannak már azok az idők, amikor a fagyi és a lángos volt a strandolás fő attrakciója? Ma már országszerte, a népszerű fürdőhelyeken egész nyáron aquaparkok, csúszdák, vízisportok és szórakoztató rendezvények özöne várja a turistákat. Idén sok helyen a strandok is csatlakoztak a Vizek Évében meghirdetett 3=4 kedvezményes akcióhoz, számos balatoni önkormányzat pedig ingyenessé tette strandjára a belépést.

Krúdy kedvenc pihenőhelye 

A közelmúltban arról vitáztak a szakemberek Nyíregyházán, milyen szerepe lehet a turizmusnak a kistérségek és a régiók gazdasági felzárkóztatásában. A konferenciát záró kiránduláson a résztvevők Sóstófürdő varázsával, vonzó nevezetességeivel ismerkedhettek meg.

Állati útitársak 

A fejlett világban a kisállat-tulajdonosok egyre gyakrabban viszik magukkal nyaralni kedvenceiket. Az egyszemélyes háztartások növekedésével sokak számára a kutya vagy a macska jelenti a családot, amellyel szeretnék megosztani az utazás örömét. A szállodák számára itt a kihívás: úgy megoldani a házi kedvencek elhelyezését, hogy a többi vendég kedvét se vegyék el a nyaralástól.

Csak lekerülni nehéz 

Igen impozáns társaságban találja magát az, aki felkerül a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) feketelistájára: Vodafone, T-Mobile, Peugeot Hungária Kft., Salamander Hungária Kft., OTP Bank Nyrt., ING, Aegon Magyarország Biztosító Rt., Tesco Global Zrt, Malév, Budavár Tours, Kartago Tours – és még folytathatnánk a sort.

Szavakban erős 

A feketekereskedelem felszámolására irányuló határozott kormányzati szándék hallatán joggal várta az utazási szakma az erőteljesebb fellépést az engedély nélkül utaztatók, illetve külföldi idegenvezetők ellen. Eddig azonban a keménység csak a szavak szintjén nyilvánult meg.

Esélyegyenlőség az utazásban 

Nálunk még csak elvétve akadnak kifejezetten mozgáskorlátozottak és más fogyatékosok számára nyújtott turisztikai szolgáltatások. Pedig a fejlett országokban egyre többször találkozunk akadálymentes szállodákkal, kerekes székes csomagtúrákkal vagy éppen jelbeszéddel kommunikáló idegenvezetőkkel. Az utazási irodák számára akár a túlélés eszköze lehet a speciális csoportok igényeinek kielégítése.

Motor a szekéren? 

Néhány hete indult Magyarországon a Nyugat-Európában és az USA-ban már elterjedt dynamic packaging nevű szolgáltatás. Hogy mennyire érdeklődnek iránta az utasok, arról egyelőre nincs sok információ, az azonban biztos, hogy a magyar nyelvű, kombinált online foglalási lehetőség megjelenése, illetve ezen keresztül az új piaci szereplő belépője felborzolta a szakmában a kedélyeket.

Gyöngyös a Mátra kapuja 

Földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően Gyöngyös jelentős történelmi események színhelye volt a múltban, folyamatosan fejlődő, ígéretes város a jelenben.

Két keréken 

Az utóbbi években rendkívül aktív a hazai civil társadalom a kerékpáros közlekedés és -turizmus előmozdításában. Elkészült egy átfogó koncepció, amely 2013-ig vázolja fel a teendőket. A program egyik célja, hogy Magyarország 4–5 százalékkal részesedjen az európai turizmusból, belföldön pedig 10 százalékot érjen el ez a közlekedési forma. A kormányzati szándék komolyságát azonban megkérdőjelezi a kerékpározásért felelős miniszteri biztos posztjának váratlan megszüntetése.

Zenés nyári országjárás 

Az idén már a Dél-Dunántúlon is szerveznek könnyűzenei, ifjúsági fesztivált, így most országunk minden nagy tájegységére jut egy. Az éleződő versenyre a szervezők együttműködéssel és kombinált fesztiválbérletek bevezetésével reagálnak. A Sziget továbbra is a magyar nemzetgazdaságnak az egyik legjobban jövedelmező nagyrendezvény, a közelmúltban mégis támadások kereszttüzébe került a fővárosi fesztivál.

Bázeli zűrzavar 

Az igazi futballhívőnek nincs annál felemelőbb érzés, mint testközelből látni a legjobbakat, ahogy élet-halál harcot vívnak a gyepen, miközben a karmester, a szövetségi kapitány a kispadról egy szemvillantással vezeti a győzelem vagy a bukás felé játékosait. Azon szerencsések közé tartozom, akik eljuthattak Bázelba, a labdarúgó Európa-bajnokság nyitómeccsére. A jegyet boldogan forgatva szinte semmiségnek tűnt a kétszer több mint ezer kilométeres autózás.

Hol voltál szabin? Óll inkluzív?! 

Pontosan! Június közepén töltöttem el egy hetet egy, a szakma által jól ismert all inclusive szállodában Törökországban, Bodrumban.

Ajánló 

Akkor, amikor a XXI. sz.-ban a világ minden tája egyre inkább átjárható és megismerhető, nehezen tudom elképzelni, hogy a turizmusban és vendéglátásban tevékenykedő szakemberek nélkülözzenek olyan ”segédanyagot”, a szakmai írott sajtó azon információit, amit pl. a Turizmus Trend tár az olvasó elé.

Szlovén öngól 

Bátor, bár nem biztos, hogy körültekintő döntést hoztak a szlovén illetékesek, amikor július elsejével a fizetőkapus helyett átálltak a matricás rendszerre az autópályadíj-fizetésben.

Virágzó Stájerország 

Dinamikusan nő a magyar turisták száma az Ausztria „zöld szívének” is becézett Stájerországban. Hat híres gyógyfürdő, számos golfpálya és kiváló gasztronómia csalogatja oda a turistákat, ahol a vidéki életforma önmagában is különleges vonzerő. Átgondolt specializáció, minőségi és térségi együttműködés jellemzi a stájer turisztikai kínálatot.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!