Ki a pályán, ki a lelátón izgul 

Kétségtelen, hogy a turisták többsége világszerte még mindig elsősorban a négy klasszikus „S” jegyében (sea, sun, sand, sex) kívánja eltölteni nyaralását, azonban egyre nő azok száma, akik az aktívabb pihenést részesítik előnyben. Akadnak olyan turisták is, akik ugyan maguk nem sokat törődnek izmaik megmozgatásával, legfeljebb a söröskorsót emelgetik lelkesen, viszont veszettül drukkolnak egyik vagy másik sportegyesületnek. E két, meglehetősen különböző réteg tagjait egyaránt a sportturizmus hívei között tartjuk számon.

Ajánló 

Örömmel veszem kézbe mindig a Turizmus Trendet és kollegáimat is bíztatom arra, hogy forgassák, hisz tisztában kell legyünk a körülöttünk zajló változásokkal.

Mi változik a magyar turizmusban? 

Hogy a címben feltett kérdésre azonnal válaszoljak: nem tudom. Legalábbis most még nem.

Magyar turizmus, 2005 

A Magyar Turizmus Zrt. gondozásában elkészült a magyar beutazó-, illetve a belföldi turizmus legfontosabb jellemzőit ismertető Turizmus Magyarországon 2005 című magyar és angol nyelvű CD. Az adatok mellett elemzéseket is tartalmazó adathordozó megrendelhető az MT Zrt. honlapján. A hazai lakosság utazási szokásaival külön fejezet foglalkozik, és azt is megtudhatjuk, melyek a Zrt. idei tevékenységének leghangsúlyosabb elemei. Négy, országnépszerűsítő reklámfilm is helyet kapott rajta. Most következzen néhány érdekes adatsor.

Ajándékokkal teli ládikó 

„Egy pozíciót megkapni egy dolog, megtartani sokkal nehezebb” – mondja Üsztöke Botond, aki 2006. január 1. óta az Accor-Pannonia Hotels Rt. vezérigazgató- helyettese.

Az ígéret földje 

Japán tavaly Magyarország 10. legnagyobb küldőországa volt. A szakemberek további növekedést jósolnak, bár az idén vissza is eshet a kelet- ázsiai országból hozzánk utazók száma. Általában a japánok ugyanis Münchenen át repülnek Magyarországra, oda viszont alig lehet repülőjegyet kapni a futball-vb körüli időszakban.

A turizmus szigete 

A Fővárosi Közgyűlés hosszas egyeztetés után zöld utat adott annak a grandiózus turisztikai beruházásnak, amelynek eredményeképpen a ma még csupán néhány raktárépületből átalakított irodaházzal beépített Hajógyári-szigeten 2012-re konferencia-központ, szálláshelyek, operaház, kaszinó, szórakoztató központ várja majd a turistákat. A 400 milliós célközönségre építő fejlesztés nem akadályozza a mára komoly nemzetközi vonzerővé fejlődött Sziget Fesztivál megrendezését.

Nincs gáz, ha van gáz 

Bár elvileg lassan két éve minden (nem háztartási) gázfogyasztó előtt adott a lehetőség, hogy a szabadpiacon szerezze be gázszükségletét, Magyarországon egyelőre viszonylag kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Miközben egy jogszabály szerint az ország teljes gázfogyasztásának a 67%-a származhatna a szabadpiacról –, valójában csak mintegy 20%-ot vásárolnak ott a fogyasztók. Pedig a szabadpiaci földgáz-vételezés a végszámlában egy szálloda számára már akár milliókat, tízmilliókat hozhat, illetve vihet évente.

Szükséges-e bevezetni az ISO minősítést a turizmusban? 

Óriási tiltakozást váltott ki a nemzetközi szállodás szakmában az a felvetés, hogy vezessék be az ISO-t az éttermekben és a szállodákban. Pedig lehet, hogy nem olyan fekete az ördög, mint amilyennek festik.

Nápolyt látni és... 

Mediterrán életérzés a kevésbé kifinomult fajtából: egymás hegyére- hátára épült, lerobbanóban lévő házak, az ablakokból lógva száradó ruhák, kaotikus közlekedés sok motorossal, rengeteg szemét, sikátorok, hangulatos, késő éjszakáig nyitva tartó kávéházak, kis éttermek, tenger, Vezúv – valami ilyesmi Nápoly.

A középréteget akarják megnyerni 

Csaknem 15 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a rendszerváltozás után hazánkban megcsappant utazási kedv ismét megélénküljön Oroszország iránt. Az orosz úti célok népszerűsége nemcsak hazánkban, hanem világszerte is növekszik. Köztük magasan a legkedveltebb Észak Velencéje, Szentpétervár. A helyi turisztikai vállalkozók és a magyar kiutaztatók azon fáradoznak, hogy szélesebb rétegek számára elérhetővé tegyék a ma még elit úti célként számon tartott várost.

Terror után kivárás 

Április 24-én merénylet történt az egyiptomi Dahabban, így közel egyéves kihagyás után folytatódott a turisták ellen elkövetett terrorcselekmények sora. Magyarország számára új időszámítás kezdődött, mivel a közel-keleti terrorizmus történetében először volt magyar állampolgár a halálos áldozatok között. A hazai kiutaztatók ennek ellenére csak rövid távú visszaeséssel számolnak.

A nagy észak-európai légi csata 

A tavaly nyári szezonhoz képest 20 százalékkal bővült a kapacitás a légi forgalomban az idén Magyarország és Észak-Európa között. Hét városból hetente több mint 90 járat jön hozzánk. Malév-járat indul Koppenhágából Sármellékre, a Sterling Helsinkiből és Stockholmból is elindítja gépeit Budapestre. Az Air Baltic Vilniust köti össze Budapesttel, a SAS finnországi leánya, a Blue1 is piacra lép. A Malév felújítja oslói járatát. Kérdés, hogy ekkora kapacitásokra hosszabb távon is lesz-e kereslet.

Vezetőváltás az Austriannél 

Május közepén távozik posztjáról Heinz Götz, az Austrian Airlines magyarországi igazgatója, aki összességében több mint tíz, mostani megbízatása keretében pedig 3,5 évet töltött Budapesten.

Az állatkertek mint témaparkok 

A komplex, helyileg koncentrált programok egyre kedveltebbek a turisztikai piacon, ezek egyfajta megjelenési formái a „klasszikus” témaparkok. Jelenleg Magyarországon néhány történeti park tekinthető országos, illetve regionális jelentőségű témaparknak, emellett említhetők még az aquaparkok mint tematikus parkok, ezek azonban többnyire nem önállóak, hanem gyógyfürdőhöz kapcsolódnak. Az állatkertek napjainkban tervezett turisztikai fejlesztései viszont éppen ezt az egészen egyedi ágazatot, a tematikus park jellegű ismeretterjesztő turizmust célozzák meg.

Nyáron nyit az egerszalóki fürdő 

Részben a technológiai változtatások miatt egy év csúszással, 2006 nyarán nyitja meg végül kapuit az egerszalóki gyógy- és wellnessfürdő. A nemzetközi vonzerejű fejlesztésről a kivitelező és üzemeltető Szalók Holding Zrt. új vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk, aki nem más, mint a sárvári gyógyfürdő igazgatói posztjáról télen közös megegyezéssel távozott Vörös Imre. Az ismert szakember egy személyben tölti be a szalóki fürdő, illetve az ahhoz tartozó szálláshelyek vezetői posztját.

Témaparkok nálunk és a nagyvilágban 

A modernkor embere már nem állatkertbe, vidámparkba, skanzenbe vagy éppen uszodába viszi gyermekét, hanem témaparkba. A hazánkban mostanáig elsősorban csak messziről csodált fogalomnak többféle definíciója is akad. Egy biztos, a nyugat-európai és különösen az észak-amerikai témaparkokhoz fogható látványosság eddig még nem épült hazánkban. Ha azonban valósággá válik a lapzártánk idején érkezett hír, és 2009-re felépül a Kóka János miniszter által „magyar Disneylandnek” nevezett megaprojekt, akkor ott évente több százezer turista is megfordulhat, felvirágoztatva az egész környék gazdaságát.

Születésnap 

Nagy örömömre szolgál, hogy a turisztikai szakma lapja, a Turizmus Trend hasábjain köszönthetem partnereinket szállodánk egyéves évfordulója alkalmából.

A nyájas olvasóhoz 

Szeretettel köszöntöm minden régi és új olvasónkat abból az alkalomból, hogy a Heti Turizmusból néhány évvel ezelőtt kéthetivé vált, majd tavalyelőtt Turizmus Trenddé alakult turisztikai szaklapunk első ízben kikerül néhány színvonalas hírlapárushoz.

A cinkefőző fesztiváltól a lovagkeresztig 

Az idén hatvanéves Hanusz Árpád, a nyíregyházi főiskola többszörösen kitüntetett tanszékvezető tanára. Az elméletet a gyakorlatba átültető szakember turisztikai mintaterületet alakított ki Szatmárban.

Imádok útra kelni... 

Az olasz gazdaság gyengélkedik, de az olaszok ettől nem utaznak kevesebbet, mint korábban. Viszont amikor útra kelnek, akkor azt délies lazasággal teszik: többet költenek a világátlagnál, és az úti célról nagyon sokan (43 százalék) csak az indulás előtt 1-15 nappal döntenek.

A lehetőségek földje 

Kína a világgazdaság összes szektorában egyre nagyobb szerepet játszik. Nincs ez másképp a turizmusban sem – gondoljunk csak bele, micsoda potenciálja van egy olyan országnak, ahol a középosztály már most 40 millió emberből áll. Az igazi boom ráadásul még előttünk áll.

Változó wellnessvilág 

A gyógyfürdőkultúra a világ számos országában több ezer éves hagyományokra tekint vissza, ehhez képest a manapság divatos „wellnesstrend” még csak csecsemőkorú. S mégis, rövid élete alatt újabb és újabb változásokat élt, él meg. Emlyn Brown, a Six Senses Spa törökországi igazgatója Az Utazó magazin által szervezett konferencián arra hívta fel a figyelmet, hogy az egzotikus tájakon már fújó új szelek hamarosan Európát is elérik.

Európai turizmus és magyar termálvízkincs 

Február végén nemzetközi szakmai konferenciát szervezett Budapesten a Magyar Egészségturisztikai Marketing Egyesület. A rendezvény előadói a magyar termálvízkincs és az európai uniós turisztikai piac összefüggéseit, kapcsolódási lehetőségeit járták körül.

Végre itthon is túradisztribúció 

Paradigmaváltásnak lehetünk tanúi a mai magyar utaztatásban. A viszonteladóknak nem kell többé a katalógusban bogarászni és a referatúrákra telefonálgatni, mostantól mindent elintézhetnek az elektronikus foglalási rendszerekben. Négy túradisztribúciós termék is debütál az idén.

Fejlesztésekre várva 

Egyre többen versengenek az on-line utasok kegyeiért, akik azonban az elektronikus fizetés nehézségei miatt még kevesen vannak. Három éven belül komoly áttörés következhet be – hangzott el az internetes turisztikai értékesítésről szóló szakmai fórumon, amelyet a Turizmus Kft. rendezett az UTAZÁS Kiállításon.

A karnevál várost épít 

Az idén februárban immár harmadik alkalommal megrendezett Gyulai Reneszánsz Karneválra sok turista már úgy látogatott el, mintha hazatérne. A rendezvény egyre nagyobb nemzetközi vonzerővel bír, és színesíti a város évről évre bővülő turisztikai kínálatát.

Önálló soron, de kissé még a háttérben 

A Belgium flamand régiójának turizmusáért felelős marketingszervezet, a Toerisme Vlaanderen idén immár másodszor rendezett beutaztató vásárt. Küldőpiacaik rangsorában az egykori keleti blokk országai az utolsók között lehetnek, mivel az onnan meghívott vásárlók idén is érezhetően kevesebb odafigyelésben részesültek, mint nyugateurópai kollégáik.

A boldog emberek szigete 

Egy országra és népére jellemző, milyen szavakat használ leggyakrabban: a szigeten lépten-nyomon a barátságos mosollyal kísért „nee” (igen), illetve „entaxi” (rendben van) kifejezést hallani. Ciprusra azért is érdemes elutazni, hogy a lakosok pozitív életérzésében „megfürödjünk”.

Az osztrák turizmus 2005. évi mérlege 

Amint azt előző lapszámunkban jeleztük, a januári bécsi atb vásáron elhangzottak alapján most bemutatjuk, hogy alakult Ausztria turisztikai mérlege 2005-ben.

Menekülés a jövőbe 

Drasztikus költségcsökkentési és bevételnövelési programmal, az útvonalhálózat radikális átalakításával kíván kilábalni nehéz anyagi helyzetéből a hét amerikai „legacy carrier”, azaz hagyományos, nagynevű légi szállító egyike, a transzatlanti forgalomban már eddig is vezető szerepet játszó Delta Air Lines. A tavaly év végén csődvédelembe menekült társaság vezérigazgatója úgy véli, a jövő év közepére rendeződik a cég helyzete, és az élet visszatérhet a normális kerékvágásba.

Túlkínálat várható? 

Egy 2003-as KPMG-tanulmány szerint 2006 és 2008 között újra vonzó lesz a magyar szállodaipar a befektetőknek. Most a jóslat megvalósulásának lehetünk tanúi. A fővárosban várhatóan közel tíz 4-, 5-csillagos hotel nyitja meg kapuit ebben az évben és jövőre, vidéken pedig mintegy 15, főleg a négycsillagos gyógy- és wellnesskategóriában. Három szakembert arról kérdeztünk, szerintük mindez milyen hatással lesz a kereslet és a kínálat egyensúlyára.

Ajánló 

Köszöntöm a Turizmus Trend olvasóit a nyári szezon indulása alkalmából.

A második hullám 

Harminchat év után ismét menetrend szerinti repülőjárat köti össze Debrecent és Budapestet – az OLT német légitársaság a Malév megbízásából hétköznapokon naponta kétszer repül a két város között.

A győztes mindent elvisz 

Milyen fejlesztési forrásokra pályázhatnak a turizmusban működő vállalkozások 2007 és 2013 között? Erről a témáról szervezett konferenciát az UTAZÁS kiállításon a HitesyBartuczHollai Euroconsulting Kft., ahol bemutattak több nyertes pályázatot is.

Gulyásleves töltött káposztával 

A Magyarország egyik legnagyobb utazási irodáját működtető ügyvezető igazgató azt reméli, nemsokára ugyanúgy divat lesz Japánba utazni, mit ahogy most divat szushit enni.

Magyarország megmentője 

Hosszabb távon is számítani lehet a brit turistákra, ha sikerül őket arra is rávenni, hogy második-harmadik desztinációként Magyarországot válasszák. Az esélyeink egyáltalán nem rosszak.

Színes, szagos, multimédiás 

Jelenleg húsznál is több változata van Magyarország hivatalos idegenforgalmi weboldalának, amelyek véletlenül sem hasonlítanak egymásra. Ez azonban hamarosan megváltozik: a megújult színes, szagos hungary.com a többi weblapnak is megmutatja azt az irányt, amerre haladniuk kell.

Régiós mustra 

A tavalyi statisztikák alapján úgy tűnik, hogy a magyarországi turizmusban megmaradt a korábbi területi koncentráció: Budapest és a Közép-Duna-vidék tovább növelte, a Balaton megtartotta előnyét. Négy régióban nőtt, négyben csökkent, egyben szinten maradt a vendégéjszakák száma. A bevételek viszont nőttek.

Örök búcsú a papírjegyektől 

2007. december 31. – ezt a határidõt javasolta a Nemzetközi Légifuvarozók Szövetsége (IATA) tagjai számára ahhoz, hogy a papírjegyes rendszert teljes mértékben lecseréljék az elektronikus jegyre, az úgynevezett e-ticketre. De mit is takar valójában ez a nemzetközi kifejezés? Mivel jár az átállás? És mit jelent ez az utasok, az utazási irodák és a légitársaságok számára? Bár még sok a kérdés, az átállás egyre gyorsabb ütemben zajlik.

Szakma kontra Artisjus 

A szerzői jogdíjak mértéke, azok beszedésének jogcíme, illetve végrehajtása évek óta felháborodást vált ki a vendéglátósok és szállodások köreiben. Egy februári megállapodás értelmében jelentős engedményeket értek el a szakma érdekeiért lobbizó érdekvédelmi szervezetek.

Kemény dió 

Elindult az egyeztetés útján a turizmustörvény koncepciója. Vannak, akik már régóta sürgetik, ezért megkésettnek tartják, és vannak, akik szerint a körülmények tisztázása nélkül túl korán került sor rá. Nehéz a koncepciót értelmezni. Jók a kérdésfelvetései, de a megfogalmazások óvatosak, sokféleképp értelmezhetőek.

Kutyaharapást szőrével 

A téli szezon vége felé megnéztük, milyen tendenciák jellemezték eddig a hazai kiutaztatást, és mi várható a küszöbön álló nyári szezonban. Az már most is látható, hogy a téli hónapokhoz hasonlóan a nyárra is bőséges kapacitásokat foglaltak le az utazásszervezők, így a potenciális utazók dúskálhatnak az ajánlatokban.

A kerozinfelártól a fejlesztési adóig 

Folyamatosan gazdagodik a repülőjegyárakra rakódó illetékek köre. A repülőtéri szolgáltatások igénybevételéért már régóta felszámított reptéri illetékek, illetve az egyes országokban kivetett „passenger tax”-ok mellett 2001. szeptember 11. után megjelentek a biztonsági illetékek, amelyeket a repülőterek a fokozott biztonsági intézkedésekre hivatkozva terheltek rá a náluk megforduló utasokra.

Új légitársaságokat, interkontinentális járatokat vár Ferihegy 

A Budapest Airport két regionális konkurensével, a bécsi és a prágai reptérrel kívánja felvenni a versenyt. A tavalyi nyolcmilliós utasszámot 20 év múlva több mint háromszorosára növelné a Ferihegyi repülőtér-üzemeltető céget megvásárló BAA. Az új járatok megjelenését a szolgáltatások javításával és az árak csökkentésével tervezi elérni a brit tulajdonos.

Forgalombővülés és érdekütközés 

Míg februártól benzint, márciustól pedig már Forma–1 belépőket is lehet vásárolni üdülési csekkel, addig a hazai vendéglők közül csak azok fogadhatják el az utalványt, amelyek csekkelfogadó szálláshelyeken üzemelnek.

Választási segédanyag 

Hogyan kezeli a négy parlamenti párt választási programjában a turizmust, azaz azt az ágazatot, amely a GDP-nek csaknem a 9 százalékát adja, és ahol a foglalkoztatottak száma meghaladja a 300 ezret?

Ajánló 

Tisztelettel köszöntöm a Turizmus Trend olvasóit a Kölcsey Központ, Kelet- Magyarország legmodernebb konferenciaközpontja, Debrecen új kulturális centruma átadása alkalmából.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!