Uj fajtával indulnak a szekszárdi borászok 

Egy új fajtával kísérleteznek, a borkóstolásra még várni kell, a tőkék, melyeket a jövő év tavaszán telepítenek, három év múlva hoznak értékelhető termést - írja a teol.hu.

Borkészítés online 

A nagyollózástól, vagyis a metszéstől a palackozásig nyomon lehet követni Losonci Bálint 2014-es rajnai rizlingjét a Twitteren - olvastuk a Mandiner Blogon.

Csökkenő napi borfogyasztás 

(MTI) - Ma már csak a magyarok 10 százaléka sorolja magát a naponta rendszeresen bort fogyasztók körébe, míg 10 éve ez az arány 19,1 százalék volt - derül ki a Varga Pincészet legfrissebb felméréséből.

Bezárt a kecskeméti étterem 

Január elsejével visszakapja a város a Rozmaring Étterem és a Center Café üzlethelységeit, mert a bérlők nem tudták kigazdálkodni a havi csaknem kétmillió forintos bérleti díjat - adta hírül a Hírösvény

Sokkot kapott a vega, mert csirkés pitát evett 

Már majdnem megette az ételt, amikor rájött, sajt helyett csirkét eszik. Az étteremtől kezdve egész éjjel sírt a hindu lány - írja a Bors Online.

János-napi borszentelés 

János napja a borászok egyik legfontosabb egyházi ünnepe. Ilyenkor ugyanis a bortermelők hálát adnak az idei termésért és kérik Isten áldását munkájukra. Magyarországon az 1400-as évek végétől vannak emlékek a János-napi borszentelésről.

Bulvár: Egyszerű átlagemberként ebédelt egy pekingi étkezdében a kínai elnök 

(MTI) - Hszi Csin-ping bejelentés nélkül, egyszerű átlagemberként étkezett szombaton egy fővárosi étkezdében, nagy megdöbbenést keltve a vendéglő látogatóiban és a kínai internetezők körében.

Kétszázmillióból fejleszt jövőre a Csányi Pincészet Zrt. 

(MTI) - Kétszázmillió forintból fejleszti jövőre szőlészeti berendezéseit a Csányi Pincészet - közölte a cég az MTI-vel.

Pályázaton kelhet el a szegedi Virág 

(MTI) – Pályázatot ír ki az önkormányzat a szegedi Virág és a Kis Virág cukrászdák működtetésére, döntött a Tisza-parti város közgyűlése pénteken.

Új franchise koncepció a hazai vasútállomásokon 

Mindazok, akik naponta igénybe veszik a vasúti közlekedést, éves szinten körülbelül egy hetet töltenek vonatra várakozással. Sokan az állomásokon isszák meg reggeli kávéjukat, vagy vásárolják meg napi élelmüket, innivalójukat. Ezért is nagyon fontos, hogy minden nagyobb állomás színvonalas ellátó egységekkel rendelkezzen - írja a Franchiseportál.

Tűz volt egy kaposvári gyorsétteremben 

A konyhában csaptak fel a lángok, az olajsütő felett, az alumínium szagelszívóban égett a lerakódott zsír.

A brit borok nagyon jól járnak az éghajlatváltozással 

Jól jönne Angliának, ha elolvadna még pár jéghegy: ők lehetnének ugyanis a világ vezető bortermelői. Az Origo Malackaraj nevű életmódmagazinja az environmentalleader.com cikkére hivatkozva vázolja fel a borászat lehetséges jövőjét.

Tokaji Wine Boutique Étterem nyílt Torontóban 

(MTI) - Megnyílt Torontóban a Tokaji Wine Boutique Étterem pénteken, amely a kontinensen elsőként rendelkezik magyarországi pincészetek termékeinek értékesítésére szóló, illetve a kanadai piacon egyedüliként a magyar borok helyszíni forgalmazására szóló joggal.

A legrégebbi pálinkafőző berendezés 

Valószínűleg a világ legrégebbi, a 9. századból származó pálinkafőzőjét találták meg építési munkálatok során Bulgáriában - írja a Múlt-kor történelmi portál.

"Karcsúak" az idei dél-balatoni vörösborok 

A mennyiségre és a minőségre sincs panaszuk a dél-balatoni borászoknak, ám az idei vörösborok, ahogy Bujdosó Ferenc balatonlellei borász fogalmazott a Somogy TV-nek, kicsit karcsúbbra sikerültek.

Delfinhús az olasz éttermekben? 

Vannak olyan éttermek Rómában és a fővárostól északra Civitavecchia városában, ahol a különleges vendégeknek – kérésre - delfinhúst szolgálnak fel. Az ügyben már az olasz környezetvédelmi rendőrség is vizsgálódik - írja a greenfo.hu.

Hungarikumok háza 

Igazi hungarikum, bár eredetileg a törökök hozták magukkal, ők idővel elmentek – a rétes pedig szerencsére maradt, és azóta is egyik legkülönlegesebb finomságunk. Lehet édes, lehet sós, sőt a hagyományos ízek mellett lehet kalocsai, hortobágyi vagy lazacos rétest is rendelni. Hol? Budapest szívében, egy eredetileg 1812-ben épült, műemlék épületben, ahol 2007-től – karácsony szent napja kivételével – mindig nyitva van az Első Pesti Rétesház.

Amikor a szakács showman is egyben 

Ha kajával nem tudják becsalni az embereket a vendéglőbe, akkor a szakácsot sütik ki Indiában - adta hírül a Daily Mail.

Csőstül jön a hamburger 

Eddig a megrendelések mentek csőpostán egy új-zélandi étterem konyhájára, ezentúl a hamburger is acélkapszulában, 140 kilométeres sebességgel teszi meg az utolsó pár métert a vendég asztaláig, és közben mindenki látja mit kap, mert a szállítószalag fala átlátszó - írja az Origo.

Cseh söröző nyílt Győrben 

Cseh söröző nyílt Győrben

Hackelt az elbocsátott szakács 

Akit kirúgnak, szívesen áll bosszút a főnökein. Így volt ez Jim Knight-tal is, aki szakácsként dolgozott a Plough nevű brit étteremben. Amikor karácsony előtt egy héttel kirúgták, gonosz ötlete támadt. Nem volt másra szüksége, csak a vendéglő twitter oldalára.

Százra növelné magyarországi éttermei számát a Subway 

(MTI) – Középtávon százra növelné magyarországi éttermei számát a Subway – közölte Sempers Katalin, a franchise rendszerben működő gyorsétteremlánc területi képviselője pénteken, Szegeden.

Újrahasznosítják a csikkeket 

Az év végére már több mint hetven vendéglátóhely (étterem, romkocsma, bár), szálloda és iroda csatlakozott országszerte a TerraCycle legfrissebb akciójához, a cigarettacsikk-gyűjtéshez: a dohányhulladékot környezetbarát módon újrahasznosítják - írja a Szabad Föld.

Stereo Chef lett a Leroyból 

Óbudán, a Kolosy téri „vígalmi negyed” újabb színfolttal gazdagodott: a korábbi Leroy helyén egy laza, fiatalos, ám divatos retro-jegyeket is magán viselő, amerikai stílusú étterem- szórakozóhely nyílt Stereo Chef néven.

Jónás és a bálna 

A bibliai történet szerint, amikor Jónást bedobták a tengerbe, egy cethal gyomrában élte túl a három napig tartó tengeri utazást. Jónás egyik mai utódja, az e névre hallgató kézműves sörház a pesti Bálna gyomrában már csaknem két (hó)napja nyitva – és egyre többen látogatják.

Kedden indul a szeretet.éhség 

Keddtől kapható a Starbucks kávézókban a szeretet.éhség mézeskalácsos hűtőmágnes 490 forintos áron, melynek értékesítéséből befolyt bevételt a kávézólánc a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek utalja át.

Boraukció 

December 15-én izgalmas aukcióra kerül sor a budai Várban. Magyarországon eddig csak ünnepi alkalmakhoz kapcsolódva, jótékonysági céllal rendeztek borárveréseket, a valódi boraukciók szervezése még váratott magára – ami annak is köszönhető, hogy az „újkori magyar borkultúra” még nem termelt ki kellő mennyiségű muzeális tételt.

Szingapúrba is eljutott a magyar gasztronómia híre 

Wong Ah Yoke, a Straits Times újságírója rettegett éttermi kritikus hírében áll Szingapúrban.

Magyar borkampány a Balti országokban 

A magyarországi bor- és gasztronómiai turizmus élénkítése céljából, a Litván EU elnökségi időszakhoz kapcsolódóan magyar borkampányt folytatott a Magyar Turizmus Zrt. Litvániában, Észtországban és Lettországban.

Ötödével nőtt a magyarországi halfogyasztás az idén 

(MTI) – A szaktárca múlt év végi népszerűsítő kampányának eredményeként az élelmiszerágazaton belül - egyedüliként - számottevően, mintegy 20 százalékkal nőtt a halfogyasztás az idén Magyarországon – közölte a vidékfejlesztési miniszter hétfőn az idei halmarketing-akció nyitórendezvényén, Tiszafüreden.

Aszúesszenciát loptak Hegyalján 

Több mint nyolcszáz liter natúr esszenciát loptak ismeretlen tettesek tokaji borvidékről, Mádról. A borkülönlegesség több millió forintot ér.

Nem veszélyes az egészségre az aszpartám 

Ha a jelenleg ajánlott mennyiségben fogyasztják az alacsony kalóriatartalmú italok és ételek édesítésére használt szert, akkor nem veszélyezteti az egészséget.

Eltűnnek a McDonald'sok Budáról? 

Eltűnnek a McDonald'sok Budáról?

Összekeverték a zacskókat 

"Nem fogod elhinni, de nem azt kaptuk, amit rendeltünk" - mondta a férj, amint előhúzta a nyilvánvalóan a pénzszállító autó számára előkészített csomagot. 

Baldaszti's Garage Sale 

Október 31-én végleg elbúcsúztunk a Baldaszti Group első gasztróvállalkozásától, a Market Delikátesztől. 

Mi legyen a vendégmunkásokkal? 

A brit Parlament képviselőnek egy része megelégelte a -főképp- kelet-európai bevándorlók végeláthatatlan hullámait, és szigorítana a feltételeken.

Gálné Dignisz Éva az Év Bortermelője 2013-ban 

2013. december 6-án 12 órakor, sajtótájékoztató keretében kihirdették a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője 2013” cím nyertesét. A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható. Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés.

Francia séf a szegedi halászléről 

Francia séf a szegedi halászléről

Amerikai pincér álom 

Több ezer dolláros borravalókat osztogat egy titokzatos csoport amerikai városokban - adta hírül az Index.

Hungarikum díjat kapott a tokaji aszú és a borvidék 

(MTI) - A tokaji aszú és a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék hungarikum díjat kapott kedden - közölte Prácser Miklós, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa elnöke és Szakál Zoltán, a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj Világörökségi Gondnokság vezetője szerdán sajtótájékoztatón, Tokajban.

Megalakult a NAK Szőlőtermesztési, Borászati és Italgyártási Osztálya 

Megtartotta alakuló ülését a NAK Szőlőtermesztési, Borászati és Italgyártási Országos Kamarai Osztálya.

Bezárt a szegedi Cafe Stefánia 

A kávézó lakatolt ajtaján cetli hirdeti: “Itt hamarosan Marlenka kávézó nyílik” - írja a Szeged Ma.

Megkezdi terjeszkedését Indiában a Burger King 

A világ második legnagyobb hamburger lánca bejelentette, hogy a dél-ázsiai érdekeltségű Everstone Csoport fogja irányítani a hálózat indiai terjeszkedését.

A törökök már Győrben vannnak 

Gazdagodik Győr éttermi kínálata. A Győr+ információi szerint rövidesen három-négy török étterem is nyílhat.

Továbbra is Tokio a topgasztronómia fővárosa 

Továbbra is Tokióban van a világ legtöbb három Michelin-csillagos étterem - derült ki a japán fővárosról kedden megjelent legfrissebb kalauzból, amely ugyan a tavalyi 14 helyett csak 13 helynek ítélte oda a legmagasabb besorolást, Tokió azonban így is lekörözi a többi metropoliszt.

Nem jött be a becsületkassza 

A rég elvesztett társadalmon belüli bizalom visszaállítását tűzte ki célul a Délkelet-kínai Fuzhouban élő Liu Pengfei, amikor étkezdéjében becsületkasszás fizetést vezetett be.

Kávéházi élet Nagyváradon a Monarchia idejében 

(MTI) - Új könyvében Nagyvárad kávéházainak világát eleveníti fel az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből Péter I. Zoltán helytörténész. A kötetben az érdeklődők Ady Endre kedvenc kávéházáról és a gardedám nélkül látogatható női szeparékról is olvashatnak.

Glasgow-i helikopterbaleset - Nyolc halottja van a szerencsétlenségnek 

(MTI) - Nyolc halálos áldozata van a Glasgow belvárosában történt helikopterbalesetnek - közölte szombat délután a skót rendőrség.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!