Gasztro

Olaszok a VinCE Budapesten
Olaszország a világ egyik legjelentősebb bortermelő országa, a magyar borkedvelők számára pedig különösen kedvesek az olasz borok.
Nem nyitják ki újra Sammy Hagar bárját
A rockzene rajongók kedvelői között rendkívül nagy népszerűségnek örvendő Sammy Hagar’s Beach Bar & Grill – mely 2010-ben a Bally’s Atlantic City Hotel and Casinóban nyílt meg – a tavaly októberi Sandy hurrikánban jelentős károkat szenvedett.
"Csillagvizsgálat" a borkedvelőknek Egerben
(MTI) - "Csillagvizsgálatra" hívják a borkedvelőket március 15-én az egri bortermelők, ugyanis 20 helyi pincészet ekkor mutatja be a város központjában 2012-es évjáratú Egri Csillag borát.
Ételmérgezés a világ legjobb éttermében
Hatvanhárom vendég került kórházba norovírus fertőzéssel, miután a világ legjobbjának választott koppenhágai Noma étteremben étkeztek.
Vinalies 2013: érmes magyar borok
Lezajlott a 2013-as év első komolyabb nemzetközi borversenye, ahol az idei évben 50 magyar bor mérettetett meg a nemzetközi mezőnyben. A 19. alkalommal Párizsban lebonyolított, több nemzetközi szakmai szervezet védnökségét is élvező versenyen 8 arany és 11 ezüst érmet nyertek hazánk borai.
Élménypince lesz Szekszárd legrégebbi borospincéjéből
Élménypincét alakítanak ki Szekszárd legrégebbi borospincéjéből; a borkészítést, a szekszárdi borvidéket, a borfogyasztás kultúráját, trendjeit bemutató interaktív kiállítás várhatóan jövő év júliusában készül el - mondta Horváth István, a tolnai megyeszékhely polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján.

Eladó a legendás csárda
Eladósorba került Békés megye egyik legnevesebb vendéglátó-ipari egysége.
Elhunyt Inhauser István
Elhunyt Inhauser István
Reklámügynökséget keres Jamie Oliver
Jamie Oliver közvetítőiroda segítségével keresi olasz étteremhálózata első reklámügynökségét.
Amerikai gyorsétteremlánc érkezik Ukrajnába
Március folyamán a Texas Chicken két étterme nyílik Kijevben, tájékoztat a Kyiv Post, weboldalán. A két étterem a város két különböző pontján, de mindkettő bevásárlóközpontokban (Ocean Plaza és Dream Town) nyit.
Szakított a Claridge's és Ramsay
Tizenkét évi együttműködés után megválik Gordon Ramsay brit sztárszakácstól a londoni Claridge's luxusszálloda vezetősége - adta hírül a Hír24
Bajban a francia gasztronómia
(MTI) - A gyorséttermek megfosztották trónjától a hagyományos vendéglőket Franciaországban, a tradicionális konyhaértékek legerősebb védőbástyájában: 2012 az első év, amelyben az éttermi piac több mint felét - 54 százalékát - a "gyorsak" szerezték meg.
Mákjuk volt… (Frissítve)
Február 24-26. között zajlik az idei Danubius Tanulóverseny három vendéglátós szakma (szakács, cukrász, felszolgáló) részvételével a Best Western Hotel Hungariában.
Kirekesztő étterem pekingben
(MTI/AFP) - Hatalmas felháborodást váltott ki egy Pekingben működő kínai étterem, amely megtiltotta, hogy bizonyos ázsiaiak és kutyák betérjenek a vendéglátóipari egységbe.
Zalakarosi séf és sárvári mixer sikere
Negyedik alkalommal rendezte meg a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület valamint a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Zala megyei régiója a Szabó Levente Emlékversenyt.
Lóhúsbotrány: update
MTI) - A spanyol Ebro csoporthoz tartozó Panzani cég kedden bejelentette, hogy lóhúst talált több, Franciaországban forgalmazott raviolis konzervében. A terméket a William Saurin nevű alvállalkozó készítette a Panzani számára.
Jövő héten TableFree Éttermi Napok
(MTI) - Több mint ötven budapesti étterem kínálja kedvezményes áron különleges menüjét a TableFree Éttermi Napok keretében március 6. és 12. között.
És elért hozzánk is a lóhús-balhé...
Magyarország is érintetté vált a lóhúsbotrányban. Egy marhaburgernek álcázott szállítmány még a nyáron elfogyott egy étteremben, a zömmel lóhúsból álló marhahúsos lasagnéről még nincs részletes információ - írja az atv.hu.
Macska kávézó nyílik Londonban
Londonnak is lesz macskázó kávézója: ha minden jól megy, májusban már járhatnak macskát simogatni pénzért a saját állattal nem rendelkezők.
Hacker törte fel a Burger King szerverét
McDonald's-nak öltözött a Burger King egy hackernek hála - adta hírül a Mosaic Online.
Szigorúbb borseprő szabályozás
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kezdeményezte a Nemzetgazdasági Minisztériumnál a gyümölcsborok köztes alkoholtermékké minősítését, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih) pedig a borseprő felhasználásának szigorú ellenőrzését - írja az Elitbor.
Újra nyitott a szegedi legenda
Szerelmesek adtak egymásnak randevút Valentin napján és töltötték meg teljesen a négy és fél hónapos felújítás miatti kényszerszünetet tartó, és a héten újra megnyílt szegedi Roosevelt téri Halászcsárdát, ahol immáron kibővült és megszépült, 160 férőhelyes - 80 ülőhely a pincében és 80 a földszinten - vendéglátó-helyiséggel várják a halászlé szerelmeseit - adta hírül a Dél-Magyarország.
A Nordsee nem adja fel
A Westend és a Mammut bevásárlóközpontok után, márciusban a Camponában is Nordsee gyorsétterem nyílik. Ez lesz a hálózat harmadik egysége hazánkban - adta hírül a Franchiseportál.
Büntit kap a vendég ha nem eszik meg mindent
Megbünteti vendégeit egy étterem Japánban, ha nem eszik meg az utolsó falatig az ételt - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál.
A Magyar Tudományos Akadémia Bora
Magyarország szinte összes jelentős borvidéke 57 pincészetének és borászatának 151 bora közül választották ki a bort kedvelő és ahhoz értő tudósok, valamint az MTA elnöke által felkért hivatásos borászok azt a 6 nemes nedűt, amely az idén negyedik alkalommal rendezett bormustrán elnyerte a „Magyar Tudományos Akadémia Bora 2013” elismerő címet. A szigorú szakmai előírásoknak megfelelő, minősített borversenyként elismert rendezvénnyel az Akadémia a magyar bor hírnevének öregbítéséhez kíván hozzájárulni.
Szívrohamban meghalt a „Szívroham Grill” szóvivője
z egészségtelen ételeit büszkén vállaló Las Vegasi étterem nem hivatalos szóvivője a hely előtt esett össze. Az 52 évesen elhunyt férfi minden nap oda járt - emlékeztet a Hír24.
Négyszázezer euro bormarketingre
Borturisztikai szolgáltatások közös fejlesztésébe kezdett egy horvátországi település és két magyarországi szakmai szervezet a napokban, az egy évig tartó projektre 405 ezer eurót költenek.
Egy frissen sült sarat kérek!
Szó szerinti földi jóval, vagy legalábbis földi étekkel szolgál egy tokiói étterem: földből főzött menüt is kínál vendégeinek.
Friss perecet kínál az új magyar gyorsétteremlánc
Egy több mint 30 éve működő magyar cégcsoport leányvállalatának üzletfejlesztési terveit támogatja az Széchenyi Tőkebefektetési Alap 49 millió forintos befektetéssel – határozott az Alap igazgatósága. A friss alapanyagból készülő magyar perecekkel és tekercsekkel új gyorséttermi szegmens meghonosítását tűzte ki célul a Crown Foods Kft. A BITE bakery café első budapesti üzlete február 13-án nyílik a Nyugati téren.
Az éttermek nyögik a kínai takarékossági programot
Kínában a drágább éttermek túlnyomó többsége bevételein érzi a kormány takarékossági kampányát, amely a központi pénzből finanszírozott rendezvények számának visszafogását tűzte ki célul - derül ki egy új kutatásból.
Felgyújtották?
Szombaton este leégett egy bezárt söröző tetőszerkezete Zircen, tájékoztatta a Veszprémi Naplót a katasztrófavédelem megyei ügyeletén.
Gyűrűt kapott Figula Mihály
Második alkalommal vehette át egy ifjú borász a Pannónia Női Borrend által alapított Pannónia Aranygyűrűt és vándorserleget - adta hírül az Elitbor.
A svédek is lóhúst kaptak, a franciák perre mennek
(MTI) - Nagy-Britannia és Franciaország után Svédországot is elérte a lóhúsbotrány: a fagyasztott hústermékeket előállító nagykereskedelmi Findus pénteken a skandináv országban is visszavonta a megrendelői raktárakból azokat a marhahúsosként megjelölt készítményeit, amelyek lóhúst tartalmaznak.
Ki lesz a Borászok Borásza?
A Vinum Praemium Alapítány közzétette annak az 50 borásznak a nevét, akikre az idén szavazni lehet. A Borászok Borásza címet egyszerű választással, maguk a jelöltek ítélik oda, rajtuk kívül a korábbi nyerteseknek van szavazati joga.
Márkaértéket épít a Starbucks Kínában
A Starbucks forgalma Kínában és az ázsiai-csendes-óceáni térségben, együttesen 11%-kal haladta meg a tavalyi utolsó negyedévben, 2011 hasonló időszakának eredményeit. Ez azt jelenti, hogy kávé-óriás a tizenkettedik egymást követő negyedévben produkál két számjegyű növekedést- olvasható a warc honlapján.
Visszaesett a KFC forgalma Ázsiában
A vállalatot tavaly, év végén vádolta meg a kínai központi televízió azzal, hogy beszállítóinak elégtelen ellenőrzése miatt az éttermeibe kerülő csirkehús a megengedettnél több antibiotikumot, illetve más vegyi anyagot tartalmaz. A riportot követően az ügyben hatósági vizsgálat kezdődött, melynek kezdeti megállapításai a KFC mulasztását bizonyították, a cég január közepén kért bocsánatot fogyasztóitól.
3 millió euróból népszerűsítjük a magyar borokat
Összesen 3 millió euró áll rendelkezésre 2013 és 2016 között a magyar borok promóciójára Japán, az Egyesült Államok, Kína, Oroszország és Kanada piacán. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter erre vonatkozó rendelete a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
Furmint Február 2013
(MTI) - Országszerte több mint ötven étterem, borbár és szaküzlet várja a Furmint Február rendezvénysorozat keretében a furmintról szóló borkóstolókkal, különleges menüsorokkal, esetenként kedvezményekkel az érdeklődőket egész februárban.
Kedvezmény, ha jó a gyerek
Egy washingtoni étteremben négy dollár kedvezménnyel honorálták, hogy a vendégként betérő család gyermekei jól nevelten viselkedtek az étkezés alatt.
Master of Wine-ok a VinCE Budapesten
A Master of Wine Intézet kezdettől – 2010-től – a VinCE Budapest együttműködő partnere, a világ legnagyobb presztízsű boroktatási intézménye minden alkalommal jelen volt a rendezvényen.
Két-háromszáz település a borászokért
Már az osztrákok is magyar bort palackoznak. Az ilyen “közös” borok segíthetnek abban, hogy több turista jöjjön a magyar városokba. Évente két-háromszáz magyar településen tartanak “város bora ” választást. A diplomáciai tárgyalásokon, a gazdasági megbeszéléseken és a turisztika fellendítésében is segítségünkre lehet egy-egy jól kiválasztott magyar bor- állítja Mahr Tivadar, Sárvár alpolgármestere.
Tíz százalék a törzsgárda
A magyar McDonald’s 1998 óta évente elismeri munkatársai kiemelkedő hűségét. A Törzsgárda kitüntetést a vállalatnál 10, 15, illetve 20 éve dolgozó munkatársak kapják. Tavaly 79-en nyerték el az alkalmazotti hűségért járó díjakat. A McDonald’s-nak Magyarországon ma több mint 550 olyan dolgozója van, akik legalább 10 éve kitartanak a vállalat mellett.
Barbie étterem nyílt Tajvanon
Pink kanapékkal, tűsarkú cipőt formázó asztalokkal és székekkel és Barbie-nak öltözött személyzettel nyitott meg Tajvanon a legújabb témaétterem.
Hajléktalanok lepték el a McDonald's-okat
(MTI) - Az ország két évtizedes gazdasági gondjai miatt rengeteg középkorú ember veszti el megélhetését és lakását Japánban, a tartós munkanélküliek közül pedig egyre többen McDonald's éttermekben és éjjelnappali üzletekben kénytelenek átvészelni az éjszakákat.
A Burger King Magyarország közleménye
A Burger King számára az ételek minősége és biztonsága a legfontosabb prioritás. Szigorú és átfogó ellenőrzési rendszert működtetünk, hogy vendégeink számára biztosítsuk, hogy a termékeink megfelelnek a legmagasabb minőségi előírásainknak.
A 20 éves jubileumkor változások a Tokaj Kereskedőháznál
1993-ban alapították a Tokaj Kereskedőház Zrt-t, amely nem akármilyen hendikeppel indult a többi Tokaj és környéke igényes borkészítőihez képest.
Edd meg szépen a papírt is, Pistike!
A hamburgerrel együtt megehetik a csomagolását is egy brazil gyorsétteremlánc vendégei. Vajon milyen az íze? - teszi fel a kérdést a Nők Lapja Café.
Főképp tokaji borok a ProWein-en
A tavalyelőtti tizenhattal, és a múlt évi huszonnéggyel szemben idén tizenkilenc kiállító képviseli a magyar borászatot a bor világpiacának vezető szakvásárán. A düsseldorfi ProWein 2013. március 24-26. között ezúttal rekordot dönt. Ötven országból több mint négyezer vállalat állít ki az eddigi jelentkezések alapján.