Pontozzák az olaszországi vendéglátóhelyeket

Pontozzák az olaszországi vendéglátóhelyeket 

(MTI) - Újfajta szabályozással próbálják rávenni a vendéglátóhelyeket a csendrendelet tiszteletben tartására az olasz önkormányzatok: az autóvezetők után az itáliai szórakozó- és vendéglátóhelyek is pontozásra alkalmas jogosítványt kaptak.

Tiszteletadás a budafoki szőlőműveseknek 

(OS) - A budafoki borászok 300 üveg bort helyeznek el három, 2012. július 18-án, vagy ahhoz közeli időpontban született újszülött gyerek számára, amit házasságuk idején, nászajándékként kapnak majd meg.

Étterem, csak nőknek 

A szépséges Eva Longoria, akinek a nagy reményekkel nyitott Beso nevű étterme becsődölt, most új vállalkozáson töri a fejét. Olyannyira, hogy már megvan a szakemberekből álló csapata, és Szilveszterkor hatalmas csinnadrattával megnyitja „She” vagyis ”Ő” nevű éttermét - írja a Nők Lapja Café.

Megnyílt a Vinopolis Naphegy 

Szeptember 6-án nyitotta meg kapuit a Vinopolis International referencia étterme, a Vinopolis Naphegy.

Étteremláncot alapít a tésztagyár 

Étteremlánc kiépítését tervezi az Egyesült Államokban a Barilla olasz tésztagyártó óriáscég. Az első Barilla-éttermet 2013-ban avatják fel New Yorkban - közölte az olasz sajtó.

Nem tett jót az aszály 

(MTI) - Húsz-harminc százalékkal terem kevesebb szőlő az aszály miatt a szekszárdi borvidéken, ahol már egy-egy kései érésű fajta szüretelése is megkezdődött.

A bor ünnepe hétégén a Szentendrei Skanzenben 

(MTI) - Borünnepet tartanak a hétvégén a Szentendrei Skanzenban, az eseményen 23 neves hazai családi pincészet borai mellé málékásás káposztát és lepcsánkát is kínálnak, emellett szüreti bál és hagyományos szőlőtaposás is várja az érdeklődőket.
Péntektől Street Food Show

Péntektől Street Food Show 

Legjobb hamburgeres, gyrosos, kínais, szendvicses, osztriga-kaviár-pezsgő, lángos, gofri, kézműves fagyi, bor, kézműves sör, kávé, 15 blogger, sztárséfek, vadonatúj éttermek, gyerekfőzőverseny – szeptember 7-9. között a Hold utcai Vásárcsarnok emeletén itt az első Street Food Show. A belépés ingyenes.

Vega Meki Indiában 

(MTI) - Húsmentes éttermet nyit az amerikai McDonald's gyorsétteremlánc Indiában, hogy megfeleljen a helyi étkezési hagyományoknak.

A François President Brut nyerte el a „Budafok város pezsgője” címet! 

Augusztus 30-án, a BCE Soós István Borászati és Üzleti Szakközépiskola és Szakiskola tangazdasága adott helyet az idei „Budafok város bora” borversenynek, a 23. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál alkalmából.

Csupán kétmillió 

Kétmillió hektoliter körüli bortermelés várható az idén Magyarországon, a múlt évi mintegy 2,5 millió hektoliterrel szemben - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára pénteken Budapesten.

Vigyázat: hamis a Bözsi! 

Az elmúlt hetekben naponta több alkalommal is érkezett bejelentés a Szegedi Rendőrkapitányságra arról, hogy a város több pontján hamisított Erzsébet-utalvánnyal akarnak fizetni - tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Bor és képzőművészet 

(MTI) - Megújult programstruktúrával várja a látogatókat péntektől az MNG Extra: a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) két éve futó, havonta megrendezett múzeumi estjei ezentúl egy-egy kiemelkedő festőt és életművet állítanak középpontba, miközben egy-egy neves hazai borász mutatkozik be boraival.

Teázóláncot alapít az Unilever 

Teázólánc alapítására készül a multinacionális vállalat, hogy növelje saját teamárkái bevételeit - írja a Marketinginfo.

Szekszárdi Az év pincészete 

(MTI) – A szekszárdi Mészáros Pincészet lett Az év pincészete Magyarországon ebben az évben. Az ezzel járó vándordíjat, emlékérmet, oklevelet az alapító szervezetek vezetőitől Mészáros Pál, a családi vállalkozás vezetője vette át csütörtökön a Mészáros Pincészetben.

Vadgasztronómiai Fesztivál 

A Soponyai Ökoturisztikai Központban, 2012. augusztus 31-én és szeptember 1-jén immár hatodik alkalommal kerül sor az Országos Vadgasztronómiai Fesztiválra, a VADEX Mezőföldi Erdő és Vadgazdálkodási Zrt. rendezésében.

Bortestvérek 

(MTI) - Testvérvárosi kapcsolatot létesít Tokaj és az amerikai nyugati part bortermelésének fővárosa, Sonoma a kaliforniai szőlőtermesztést és borászatot megalapító Haraszthy Ágoston születésének 200. évfordulóján - közölte az MTI-vel szerdán telefonon Kálmán László Los Angeles-i főkonzul.

Gundel Cukrászda az Állatkertben 

A Fővárosi Növény- és Állatkert felújtott Főkapu épületében nyitotta meg cukrászdáját a Gundel. A korábbi igazgató iroda épületében kialakított vendéglátóhelyen nem csak nyalánkságok rendelhetők, a Zoo menü is a Gundel minőséget képviseli.

Világrekord fish&chips 

(MTI) - Bő 40 kilogrammos, világrekordot jelentő adagot szolgáltak fel sült halból krumpli körettel Nagy-Britanniában.

Fiatalság, borosság 

Magyarország legnagyobb borszakmai rendezvényének programja

Rálőttek az étteremre Sopronban 

Rálőttek az étteremre Sopronban

Ma hivatalosan is megnyitott a Hooters 

Budapesten nyitotta meg hétfőn első magyarországi, egyben első kelet-európai éttermét hétfőn a Hooters nemzetközi étteremlánc - adta hírül az MTI.

A borturizmus és jótékony hatásai 

A borturizmus a borok kóstolása, fogyasztása, készítésének megismerése által motivált utazás. A pincelátogatások, a borkóstolás, a borral kapcsolatos események egyre sikeresebbek, de a borturizmus önmagán túl is jelentős mértékben hozzájárul a turizmus fejlődéséhez.

Nem nyit újra a Lucullus 

Hónapokkal azután, hogy az új üzemeltető bezárta Debrecen egyik kultikus vendéglátóhelyét, a Lucullust, a Hajdú Online értesülései szerint most megkezdték a helyiség kiürítését.

Bezárattak egy éjszakai bárt a budapesti belvárosban 

(MTI) – Bezárattak egy V. kerületi éjszakai bárt péntek este, mert a helyiség kirakati része és bejárata nem felelt meg a hatályos építési szabályzatnak – közölte Rónaszéki László, a kerület jegyzője vasárnap az MTI-vel.

Szerződést bontott a McDonald's 

A McDonald’s gyorsétterem egyik beszállítójának vágóhídján készült videón brutálisan megfojtott valamint a farkuknál fogva vonszolt marhák láthatók. A gyorsétterem a videó láttán azonnal felbontotta a szerződését a vágóhíddal - adta hírül a Hirfokusz/HirMa.hu.

Iparos Borversenyt rendeztek Sopronban 

A szakmai zsűri három vörös és három fehér bort választott ki, az első helyezettekről pedig a társadalmi zsűri döntött - írja a Kisalföld.

Pljeskavica Malvasiaval a Borfesztiválon 

Fiatal borászok a Boregyetemen, kirobbanó gasztronómia a Borfesztiválon

Keveset költünk étteremben 

MTI) - Az elmúlt egy évben reálértéken kevesebb pénzt költöttek a magyarok vendéglátóhelyi étkezésre, mint 2009-ben, legtöbben étterembe és gyorsétterembe járnak - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet csütörtökön.

Nem gyengül az olasz gasztronómia 

(MTI) – A legjobb éttermeket osztályozó itáliai gasztrokalauz ugyan csak ősszel jelenik meg, de a La Repubblica napilap már közzétette az idei eredményeket: az északi Piemonte és a déli Campania tartomány konyhája került az élre, a legjobb étterem címét a Combal.Zero érdemelte ki a Torino közeli Rivoliban.

Októberben Kulináris Olimpia 

Októberben Kulináris Olimpia

Exkluzív borfesztivál a keszthelyi Festetics-kastélyban 

Augusztus 19–20-án a VinCE Balaton exkluzív borfesztiválra látogathattak el az érdeklődők Keszthelyen.

A PayPallt teszteli a francia McDonalds 

Az étteremlánc új fizetési rendszert tesztel, amelyet saját rendelő és fizető mobil alkalmazásán keresztül tesz elérhetővé. A rendszert az eBay mobil fizetési platformja, a PayPal adja - adta hírül a Marketinginfo.

Mobilmentességi kedvezmény 

Öt százalékot levesznek a számlájából egy étteremben annak, aki hajlandó a bejáratnál leadni a mobiltelefonját - adta hírül a Táfelspicc Blog.

Több, mint félmilliós füstbírság 

(MTI) - Míg a szigorított dohányzási szabályok megsértése miatt a türelmi idő lejárta utáni hónapokban milliós nagyságrendű, addig júliusban 560 ezer forint bírságot szabtak ki.

St. Andrea borok a Vatikánban 

A Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye 100 éves centenáriumi ünnepségsorozatának kiemelkedő eseménye volt a 2012. július 3-5 közötti időszakra szervezett római hálaadó zarándoklat - írja az Elitbor.

Vandál szőlőpusztítás Badacsonyban 

ismeretlenek 20 centiméterrel a föld fölött, tőnél metszették el a Villa Sandahl 0,6 hektáros harmincéves rajnai rizling tőkéit. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ültetvény négy évig nem hoz bort - írja a Mandiner Blog.

Jégbor lett az idei Savaria Történelmi Karnevál hivatalos bora 

(MTI) - Badacsonyi olaszrizlingből készített jégbor lett az idei Savaria Történelmi Karnevál hivatalos bora.

Alkoholizmus, vagy zugárusítás? 

2010. szeptember 27-e óta adómentesen lehet otthon pálinkát főzni. A törvény célja az volt, hogy mindenki szabadon készíthessen magának pálinkát a kertjében termő gyümölcsökből. A otthoni szeszfőzés felső határa 50 liter 86 százalékos párlat, amely 86 liter 50 fokos pálinkát jelent - írja a Metropol.

Négyezren jelentkeztek pincérnek a Hootersbe 

Az amerikai Hooters ­éttermek vonzerejét a dús keblű pincérlányok jelentik. A jövő héten nyitó pesti étterem tulajdonosa nem tart jogi támadásoktól - adta hírül a Bors Online.

Racionalizál a Starbucks? 

Racionalizál a Starbucks?

Budán nyílik a legújabb Bock Bisztró 

Budán, a XII. kerületben nyílik meg a legújabb Bock Bisztró, augusztus közepén. Az ünnepélyes megnyitóra szeptember 21-én kerül sor - írja a Franchiseportál.

A dél-balatoni csabagyöngyével kezdődött a szüret Európában 

A hungarikumnak számító szőlőfajtából az országban egyedül ezen a borvidéken, a Balaton Agrár Zrt. ültetvényein termelnek jelentős mennyiséget, amelynek felvásárlásával egyedül a badacsonyi Varga Pincészet készít bort 2001-óta, évente átlagosan 200 ezer palackot - adta hírül az Elitbor.

Ferrarában van a világ legrégebbi étterme 

(MTI) - A mai napig várja a vendégeket a világ legrégebbi, 1435-ben alapított étterme az olaszországi Ferrarában.

Két hét múlva nyit a didi-bár 

Az első magyar Hooters étteremben augusztus 25-én VIP bulit tartanak, majd 27-én jön a teljes nyitás.

Mindenki a vendégem! 

A kaliforniai Sacramento városának egyik éttermébe tért be pár napja egy harmincas éveiben járó nő a két gyerekével - adta hírül a Nők Lapja Café.

Keresik a főváros legbarátságosabb pincérét 

Elkezdődött Budapest felszolgálóinak megmérettetése, szeptemberig bárki szavazhat kedvenceire. A "Legbarátságosabb pincér" versenyre bármilyen magyar felszolgálót nevezhetnek az étteremvezetők egy egyszerű adatlap kitöltésével a világhálón, a legjobbak pedig kollégáikkal és munkáltatóikkal együtt értékes nyereményekhez juthatnak - írja a Mix Online.

Új étterem a Tábornok-házban 

Megnyílt a Nemzeti Kávéház-Étterem az egri Zalár úti Tábornok-házban - adta hírül a heol.hu.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!