Vágó Ágnes cikkei

Most végre megérkeztünk a Somló-hegyre
Annyiszor elrobogtunk mellette ifjú és későbbi éveinkben - Ausztriába vagy a vasi települések valamelyikébe indulva, vagy onnan visszafelé jövet a 8-as úton -, mindig is megcsodálva a jellegzetes vulkáni kúp látványát. Ez itt a Somló, mondtuk magunkban, azonban soha nem ismertük igazán közelről. Ezért is tartottunk örömmel arra a bortúrára, amelyre a Somló hegyi pincészetek tulajdonosai hívtak, hogy kóstoljuk meg imádott hegyük különleges ízű, zamatú szép tételeit.

Mobillal fizetni? Miért is ne?
Ma már tényleg szinte minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközzel lehet fizetni a szolgáltatásokért, e téren a kreativitás határa a csillagos ég...
Dőlnek a foglalások az idei első Étterem Hétre
Bár még nincs egy hete, hogy eldördült a startpisztoly (hiszen február 25-től lehet foglalni helyet a VIII. Országos Étterem Hétre) azonban már jócskán akadnak olyan vendéglátóegységek, ahová máris kitehetik a megtelt táblát.

Kulináris vonalon erősít Kelet-Stájerország
Az Utazás Kiállítás egyik állandó résztvevője Oststeiermark, azaz Kelet-Stájerország. Az idei budapesti rendezvényre elsősorban gasztronómiai kínálatukat hozták el.

Fehér zászpa, ragacsos kutyanyelv, tőzike. Az vajon mi lehet?
Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése beruházások valósulnak meg 332 millió Ft összegű támogatásból „Termáltó és Ökopart” címen. Az „Utazás 2015” kiállítás szakmai napján Zalakaros polgármestere, Novák Ferenc és Krampek Mihály, a városi gyógyfürdő vezérigazgatója az elmúlt évek fejlesztéseiről, és a jelenleg is zajló beruházásokról számolt be egy szűk körű tájékoztató keretében.

Ropták, nézték, megismerték
A Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesülete február havi találkozóját a Bécsi úti legújabb szórakoztató-központban tartotta, ahol a Buda Gastro ß Entertainment ügyvezetője, Jankura László fogadta a népes csapatot, és végigkalauzolta birodalmán.

Szeptember 11-én nálunk főznek a világ ifjú szakács titánjai
Beindul a szakács világbajnokság dömping kis hazánkban: idén a földgolyó legjobb fiataljai mérik össze nálunk tudásukat, jövőre pedig már egyenesen a Bocuse d’Or, a világ topszakácsversenyének európai döntőjének ad otthont Budapest. A Chaine des Rotisseurs nevű gasztronómiai társaság, amely a világ legrégebbi gasztronómiai szervezete (alapításának éve: 1248!), idén, a tavalyi dél-afrikai kitérő után Budaörsön, a METRO Gasztro Akadémián izzítja be majd a tűzhelyeket azért, hogy a világ különböző részeiről hozzánk utazó ifjú szakácstitánok összemérjék tudásukat, és kiderüljön, ki közülük a legjobb?

Conchita Wurst-ot imádták a Story Gálán
Meghívott és meg nem hívott (ezért jól megsértődött) celebek az idei, 16. Story Ötcsillag és Érték Díjátadó Gálán. Egy biztos: mindannyiukat leénekelte a sztárfellépő, Eurovízió-győztes Conchita Wurst, aki amúgy annyira törékeny és légies, hogy majdnem elfújta a színpadról a saját, hatalmas hangja. Február 7-én, este 18 órától gyülekeztek a celebek, hazai sztárok (és magukat sztároknak képzelt akárkik) az ötcsillagos Corinthia Grand Hotel Royal lobbijában, hogy részt vehessenek a Szalai Vivien főszerkesztőségével először jegyzett Story Gálán.

Mit keres az állatsereglet a textilbemutatón?
Február 5-6-án nagysikerű workshopot, a nyitó nap estéjén nagyszabású, mégis családias hangulatú partit adott partnereinek a német anyacéggel rendelkező JAB-Gardisette csoport magyarországi képviselete a Vörösmarty téri Gerbeaud-ban.

Lakásétterem nyomán lakáskoncertek
Jazz programok, kötetlen interjúk, felolvasóestek – Varnus Xaver orgonaművész pesti, zuglói lakását „feláldozta” a kultúra oltárán, és február 20-tól kezdve tavasz végéig mini szalonnak ad ott helyet.
Utazási irodák bevonásával erősít a PremioTravel
Ennek bizonyítékaként január 28-án, a Symbol Budapestben megtartott ez évi katalógus bemutatójukra a hazai utazási irodák képviselőit hívták.
Prestige Hotel: séta VIP sisakban
Bérháznak épült eredetileg, még a XIX. században, eklektikus stílusban, a hírneves Hild József tervei alapján. Aztán áttervezték, amikor a Zofahl família tulajdonába került. 2004-ben csapott rá le a KÉSZ Kft., amely megvette az akkor már lakatlan épületet, és lakóháznak tervezték át.
Nyerő selfie a győztes csapatról
Január 23-án este a Corinthia Hotel Budapest Báltermében tartották a hazai szállodások immár második alkalommal kiírt pályázata, az Év Szállodája 2014 díjkiosztó ünnepségét közel kétszáz vendég részvételével. Három-, négy- és ötcsillagos kategóriában hirdettek győzteseket, emellett a szakmai zsűri különdíjakat is kiosztott, amelyeket a házak kiváló üzemeltetéséért és innovációjáért ítéltek oda. Interjúink a győztes szállodák képviselőivel készültek.
Albánia, a sötét ló
Az ország teljes hosszában húzódó tengerpart, magas hegyek, természetes tavak, felfedezésre váró történelmi emlékek, a kommunista diktatúra mementóival megtűzdelve – ez Albánia, vagy ahogy a TS Tours ügyvezetője, Erdős László hívta: a kiutazó turizmus sötét lova.
Egyik kortyról a másikra
A hazai borászszakma három elismert szekszárdi képviselőjét kérdeztük: milyen bort iszik szívesen idén a magyar?
Új brunch koncepcióval erősít az InterContinental
Január 18-án mutatta be új brunch koncepcióját az InterContinental Budapest szálloda.
Zenés koccintás az aranykulcsosoknál
Rendhagyóan elegáns új évi koccintásra hívta partnereit és tagjait a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesülete január 8-án este a Zeneakadémia nagytermébe, majd a fogadás az első emeleti előcsarnokban folytatódott.
Nyerők a törzsvendégek az Ízlelőben
A szekszárdi Ízlelő Családbarát Étteremben - ahol a vendégtérben és a konyhán is sérültek dolgoznak - december 18-án, csütörtök délben tartották a sorsolást, amelyen az egész évben hozzájuk járó törzsvendégek közül került ki az a két szerencsés, aki egy pesti és egy balatoni szállodába szóló wellness hétvégét nyert.
Díjat alapítottak a sommelier-ek
A 2011-ben alakult Magyar Sommelier Szövetség elnöke, Káli Ildikó kapta a szövetség által idén alapított, és most először átadásra kerülő Par Excellence díjat oktató kategóriában.
Partival búcsúzott a Ramada névtől az Aquaworld
Év végi partiján jelentette be az eddig Ramada Resort – Aquaworld Budapest néven működő szálloda- és élményfürdő komplexum, hogy a jövőben rövidebb néven és egy osztrák befektetővel partnerségben folytatja működését.
Peti és Norbi Budapestre megy
December 5-én, pénteken, Mosonyi Péter szakács és Kővári Norbert felszolgáló, a szekszárdi, sérülteket foglalkoztató étterem, az Ízlelő csapatának két tagja kapta azt a különleges szakmai lehetőséget, hogy a budapesti ötcsillagos szálloda, a Budapest Marriott Hotel konyháján és vendégterében eltölthettek egy napot, belelátva az ottani munkába, ismerkedve kicsit egy luxusszálloda hétköznapjaival.
Exkluzív interjú: Költözik a Costes!
December 4-én, a Dohány utcai Continental Hotel Budapest partner partiján különleges bejelentés hangzott el: az első magyar Michelin csillagos étterem, a Costes egy tavasszal nyíló belvárosi szállodába költözik. Ennek részleteiről kérdezzük a fine dining étterem többségi tulajdonosát, Gerendai Károlyt.
Költözik a Costes!
Régóta tervezte, sosem csinált titkot belőle Gerendai Károly, a Michelin-csillagos Costes Restaurant többségi tulajdonosa, hogy imádott helyét, a Magyarországon elsőként Michelin-csillaggal díjazott pesti, Ráday utcai fine dining éttermet nagyobb, tágasabb helyre költöztetné. Most végre eljött az idő? Mivel a nagy bejelentés előtt beszélgetünk, tisztázzuk, csak akkor jelenik meg az interjú, amikor mindenki számára kiderül: a Costes Restaurant tavaszra Costes Downtown néven újjászületik.
Rolexet a távozó alkalmazottaknak!
A szállodákban a reggeliztetés kulcsszerepe, a tophotelekben dolgozók motivációjának és dicséretének fontossága, a színes likőrök, gyöngyözőborok és a prosecco fokozódó uralma, a sötét színekre váltó porcelánok divatja és a természetes alapanyagú, százszázalékos gyümölcslevek előretörése – nagyjából így összegezhető idei salzburgi látogatásunk az Alles für den Gast toprendezvényen tapasztaltak alapján.
Bevlo buli
Látott már olyan textil bemutatótermet, ahol az igazi buli indulásának kezdetén átváltják a helyiség világítását bulifényekre, és a vérpezsdítő zene még a mosdóban is topminőségben szól?
Rolexet a távozó alkalmazottaknak!
A szállodákban a reggeliztetés kulcsszerepe, a tophotelekben dolgozók motivációjának és dicséretének fontossága, a színes likőrök, gyöngyözőborok és a prosecco fokozódó uralma, a sötét színekre váltó porcelánok divatja és a természetes alapanyagú, százszázalékos gyümölcslevek előretörése – nagyjából így összegezhető idei salzburgi látogatásunk az Alles für den Gast toprendezvényen tapasztaltak alapján.
Kiút a gödörből
Rapid randi kívánság, a társult tagokra nagyobb figyelem, Bécsből is minden út Debrecenbe vezet, egy meghökkentő nyíltsággal elővezetett szakmai elemzés, szállodai kapacitás növekedés, az átlagos szobaár azonban még nem az igazi – nagyvonalakban ez történt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) a debreceni Kölcsey Központban, november 13-án tartott éves közgyűlésén.
A tiszafüredi Balneum ki-, a szegedi Art Hotel bekerül az Accent portfóliójába
A most beköszöntő november jelentős változást hoz két hazai szálláshely életébe.
A nulladik lett az első nap
Mivel kizárólag olyan témákra fókuszál a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) éves közgyűlését megelőző nap programja, amely a vezetői és az üzemeltetés munkáját is segíti, joggal nevezhetjük ezt a rendezvény immár egyik alappillérének, és a korábbi megfogalmazás, miszerint ez a közgyűlés nulladik napja, idejét múlttá vált.
Ahogy kell
Világéletében szállodai vendéglátós területen dolgozott Bándoli Attila, a Gundel Étterem október 1-jével kinevezett új ügyvezető igazgatója, aki azt vallja, egy korábbi munkahelyén, a Danubius-csoport elődjénél a privatizáció időszakában eltöltött évek duplán számítanak, annyi feszültséggel, stresszel volt teli akkoriban a munkája. Hét éve érkezett a Gundelhez, Buday Gábor igazgatósága idején, majd a ház későbbi vezetője, Alföldy Tádé helyettesének választották azzal a nem is titkolt céllal, hogy ha az ügyvezetőnyugdíjba megy, ő lép a nyomdokaiba.
Jövőre Budapestre is repül az Air Transat
Budapestet is felvette járathálózatába a jövő évi nyári menetrendtől a kanadai, montreáli székhelyű Air Transat, adta hírül a légitársaság a közelmúltban. Így heti rendszerességgel létesül közvetlen légi kapcsolat Montreál és Torontó, illetve a magyar főváros között. Az Air Transat marketing- és sajtófőnökét, Valerie Martint a bombahír kapcsán döntésük hátteréről kérdeztük
Aliz + Eszterbauer, a páratlan páros
Lehet megemlékezni különféle borvacsorákról, azonban ha Meződy Aliz budai Remíz éttermében tartják azt a bizonyos borestet, akkor a hely tulajdonosa, háziasszonya kihagyhatatlan a tudósításból, mert vidám, sziporkázó egyénisége meghatározó egy borest folyamán.
Törököt fogtak az aranykulcsosok
Budapest legújabb, trendi helyén, a török-magyar fúziós konyhát vivő Rudas Restaurant & Barban tartották októberi találkozójukat a Magyar Szállodaportások Aranykulcsos Egyesületének tagjai október 15-én, szerdán.
Megvannak a 2015-ös Gault&Millau díjazottak
Kissé kaotikus ricsaj kellős közepette (az éttermesekről sok minden állítható, de az nem, ha sokan vannak egy helyütt, akkor rendben, csendben figyelnek) kihirdették az ősz egyik várva várt gasztroeseményén, a 2015. évi Gault&Millau Magyarország étterem- és borkalauz által odaítélt díjakat. Október 9-én, a Várban, a Magyar Nemzeti Galéria Báltermében.
Igluajánlattal erősít idén télen nálunk Svájc
Idei téli újdonságait mutatta be a Svájci Idegenforgalmi Hivatal (Schweiz Turismus) október 8-án, a pesti Doboz szórakozóhelyen. Az idei trendeknek megfelelően történelmi helyekkel, nosztalgia síprogramokkal és meghökkentő dizájnú szállodákkal várják a hozzájuk érkezőket.
Vesztegzár a repülőgépen az Ebola-gyanú miatt
Az egyik Brüsszel-Newark járatról órákig nem szállhattak le az utasok, mivel egy libériai férfi és lánya Ebola-gyanús tüneteket mutatott a gépen. Informátorunk is ott ült a gépen, aki elmesélte élményeit.
Üdvözlet újra a fedélzeten
Tíz év után visszatért Budapestre Stephan Interthal, a német származású topmenedzser, aki 1997 és 2004 között egyszer már állt a Kempinski Hotel Corvinus budapest élén. időközben a szállodacsoport pekingi zászlóshajóját, majd moszkvai tagját irányította. most visszatért magyarországra, hogy átvegye a ház irányítását emile bootsmától, a sok érdekes újdonságot bevezető holland szakembertől.
A természet és építészet összeölelkezése a nagyerdő szívében
Hangulatos projektzáró ünnepség keretében október 3-án hivatalosan is átadták a nagyközönségnek a Debreceni Gyógyfürdő Kft. legújabb fejlesztéseit: a felújított termálfürdőt, az újonnan kialakított szaunavilágot, a fürdőhöz kapcsolódó szállodában a vendéggeneráló fejlesztéseket, valamint az egészségügyi szolgáltatások szélesebb körét.
Borvacsora a szekszárdi sérültek éttermében
Magyarország egyetlen olyan éttermében, ahol mind a vendégtérben, mind a konyhán kizárólag sérültek dolgoznak, a szekszárdi Ízlelő családbarát étteremben hangulatos borvacsorát tartottak szeptember 22-én, szombat este 53 vendég részvételével.
Megvannak az idei Gundel Károly-díj nyertesei
Nyáron meghirdették a lehetőséget, és szeptember 22-én hoztak döntést a díj alapítójaként a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI), valamint a díj odaítélésében közreműködő szakmai szervezetek arról, hogy idén kik kapják a most debütáló rangos elismerést, a Gundel Károly-díjat.
Szüret, pezsgő, bulizás
Napfényes szombati napi szüretre hívta partnereit a négycsillag superior minősítésű Continental Hotel Budapest szeptember 20-án, az etyeki Kálna Pincze szőlős lejtőire, ahol kemény munka várt a meghívott vendégekre: hosszú sorokat kellett megfosztani a szőlőtől, és a ládákba gyűjteni a termést.
A kávék királyával erősíti kínálatát a Kempinski
Többek szerint a civetmacska ürülékéből készülő kopi luwak nevű kávé a topkávék csúcsa, pedig nem: a jamaikai Blue Mountain hegy 900 méteres magasság feletti területein fekvő kávéültetvényein terem az a kávécserje, amelynek terméséből készül a kávék királya
Egy testben több lélek
A szekszárdi borvidék kadarkái, kékfrankosai és bikavérei, illetve ezek házasításai egyforma, un. burgundi palackban kerülnek forgalomba jövő év elejétől.
Készítettél már struccot?
Ha nem, itt ideje, hogy megpróbáld! Legalábbis is így vélekedtek az idén 38. alkalommal megrendezésre kerülő, párizsi alapítású Chaine des Rotisseurs (alapítás éve: 1248) Világszervezet Ifjúsági Szakács Világbajnokságán, ahol magyar résztvevő is szerepelt a versenyzők között.
Kék-fehér fapapucs
Pontban menetrendszerint, 12.15 órára ért a Liszt Ferenc repülőtérre az az 1975-ös évi KLM retró járat, amelyet szeptember 12-én vízsugárral köszöntöttek landolásakor.
Ötcsillagos bakancslista
Augusztus elejétől Simone Dulies vette át Adrian Graytől az ötcsillagos Le Meridien Budapest szálloda irányítását. A vonzó megjelenésű igazgatónő 1999-ben kezdte pályafutását a Starwood Hotels & Resorts szállodaláncnál, Kaliforniában, majd New Yorkban és a skóciai Westin Turnberry Hotelben töltött be különböző tisztségeket front office területen. 2011-ben a pozsonyi Sheraton Bratislava élére nevezték ki, innen érkezett Budapestre. Őt kérdezzük most új feladatköréről.
Alakuló ülés a pesti Continental Hotelben
Mindenki percre pontosan érkezik, köszöntés, névjegycserék. Augusztus 7-én elegáns környezetben felszolgált reggelivel, majd ezt követően két szakmai előadással megalakul a budapesti Continental Hotelben – a házigazda, Varga Kitti kezdeményezésére (a szervezésben szerkesztőségünk, a Turizmus Trend/Vendég & Hotel is szerepet vállalt) – a Marketing Belső Kör (MBK), amelynek célja a párbeszéd, ismerkedés, véleménycsere és egyfajta mini szakmai fórum a hazai négy-, illetve ötcsillagos szállodák marketinges szakemberei számára.
Szürkemarha a vigadalomban
Péter gulyás fogad bennünket a híres hortobágyi kilenclyukú híd tövében. Nem véletlenül, hiszen ő a szeptember 12-14 között megrendezésre kerülő budapesti rendezvény, a III. Szürkemarha Vigadalom és Piac Fesztivál arca. A pestiek körében különben arról ismert ez a hétvégi program, hogy ilyenkor jól megtermett, impozáns bika ballag vezetője oldalán a Vajdahunyad vár környékén, sőt, legutóbb a múzeum tárlói közé is besétáltak vele.