Gasztro
Gyérnek ígérkezik a borszőlőtermés
Az idei szőlőtermés az eddigi becslések szerint nem éri el az átlagost - közölte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Áthatja a környezettudatottság a Sziget Fesztivált
A Sziget a kezdetektől fontosnak tartja a fenntartható fesztiválozást, idén azonban hangsúlyosabb akciókkal és kommunikációval segítik a látogatók körében is népszerűsíteni a környezettudatosságot. Vezérelv az újrahasznosítás, de számos fontos területen igyekeznek jó példákkal segíteni, és aktív közreműködésre serkenteni a rendezvény keretein belül.
Szereti a szilvát? - Akkor Szarvason a helye!
A szarvasi szilva ünnepére hívjuk szeptember 9-től 11-ig, ahol titkos szilvás receptekkel ismerkedhet, minősített szilvapálinkákat, kézműves szilvás söröket, süteményeket kóstolhat, és rézüstökben rotyogó eredeti szilvalekvárokat ízlelhet három napon át a Körös parti kisvárosban, szilvaérés idején. A programot élő koncertek, családi- és gyerekprogramok, valamint utcabáli forgatag színesítik.
Öt érdekes tény a világ egyik legismertebb söréről
Forró nyári estéken, egy húzós nap után mi lehetne frissítőbb és üdítőbb, mint beülni a haverokkal egy korsó sörre? A Heineken most összegyűjtött 5 megdöbbentő sztorit, hogy mindenki többet tudjon meg a nyár kedvenc italáról. Nem árt belesni a színfalak mögé, a mai sörözéshez már meglesz a téma! Egészségünkre!

Szereti a szilvát? Akkor Szarvason a helye!
A szarvasi szilva ünnepére hívjuk szeptember 9-től 11-ig, ahol titkos szilvás receptekkel ismerkedhet, minősített szilvapálinkákat, kézműves szilvás söröket, süteményeket kóstolhat, és rézüstökben rotyogó eredeti szilvalekvárokat ízlelhet három napon át a Körös parti kisvárosban, szilvaérés idején. A programot élő koncertek, családi- és gyerekprogramok, valamint utcabáli forgatag színesítik.
Alternatív sörkorcsolyákra vadászik a Sörszövetség
Idén először hirdet pályázatot éttermek, vendéglátósok számára a Sör Világnapja alkalmából a Sörszövetség, amelynek célja, hogy megtalálja Magyarország Sörkorcsolyáját. A szomszédos országokban a sör és gasztronómia kéz a kézben járnak, a Szövetség szeretné, ha itthon is elkészíthetnénk azokat a kísérő falatokat, amelyek legjobban illenek kedvenc italunkhoz.

Itt a bizonyíték, hogy rozénemzet a magyar
Április elején indult és július közepéig tartott a Nagy Bor Teszt, a legnagyobb hazai felmérés, amely az internetező magyar lakosság körében kutatta a borfogyasztási és borvásárlási szokásokat.

Hisztéria Cremeria - a fagyizás új dimenziója
Izgalmas, új résztvevővel bővült a fővárosi fagylaltozók palettája, megnyílt a Hisztéria Cremeria a gyönyörű Andrássy úton. Ez nem klasszikus fagyizó, hanem “cremeria”, egy olyan hely, ahol a legmodernebb technológiát, a friss, szezonális alapanyagokat és a hagyományokat ötvözi az évtizedek óta cukrászattal és fagylaltkészítéssel foglalkozó Ipacs család.
Kiállták a búzasörök a próbát
A kedvelt nyári hűsítők közül a búzasöröket vizsgálta legújabb terméktesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A Szupermenta projektben 18 terméket ellenőriztek a hatóság munkatársai, többek között laboratóriumban vizsgálták, hogy élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból megfelelőek-e, de a kedveltségi pontozás sem maradhatott el. A heteken át tartó teszten megnyugtató eredmény született: egyetlen terméknél sem találtak hiányosságot a szakemberek.

Zöld az ország tortája
Az Őrség Zöld Aranya lett Magyarország tortája, melyet idén 43 torta közül választott ki a szakmai zsűri. A tavalyi győztes, Szó Gellért salgótarjáni cukrász alkotása nyerte a Magyarország Tortája címet.
Hatalmas az érdeklődés az új boros applikáció iránt
Új, hiánypótló mobilalkalmazás készült a borturizmus és a gasztronómia szerelmeseinek. A Kóstolom névre keresztelt app segítségével egy gombnyomásra elérhetők a legfontosabb tudnivalók hazánk 22 borvidékének borairól, borászatairól, illetve vendéglátó- és szálláshelyeiről.
Áfonya hercegnő mindent vitt
Pechtol Zsolt hozzáadott cukor nélkül készült édessége nyerte a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt hirdet meg.
Szusirizsüdítő lehet az új kedvenc Japánban
Az étteremlánc azt mondja, hogy az üdítő tulajdonképpen egészségital, mivel a malátázott rizs és a rizsecet miatt kilenc esszenciális aminosavat tartalmaz.
Versenyeznek a juhfarkak
Második alkalommal rendezi meg a Somló és Környéke Borút Egyesület a Somlói Juhfark Borversenyt szombaton Somlóvásárhelyen.
MVI: a szakácsok már keresnek annyit, mint Nyugat-Európában
Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint ugyan a vendéglátásban munkaerőhiány van, de a szakácsok már keresnek annyit, amennyit Nyugat-Európában, a szakácsképzésen azonban javítani kell.
Kibuktak az étel- és italautomatások
Január 1-jétől az online kasszákhoz hasonlóan bekötik az ital- és ételautomatákat is az adóhatósághoz. A nemzetgazdasági tárca tervezete hidegzuhanyként érte az automatás cégeket. A Világgazdaság cikke.
Nem csak nálunk van lángos?
A lángosra sokszor tekintünk hungarikumként. A magyarok többségének egy Balaton parti nyaralás vagy éppen egy nyüzsgő piac is szinte elképzelhetetlen a sajtos-tejfölös, kelt tésztás finomság nélkül. Ha azonban egy picit körbenézünk a világban, akkor láthatjuk, hogy számos más nemzetnek is megvan a maga lángos specialitása. Nézzük, hogy melyek is ezek.
Ördögi jó fesztivál a Villányi borvidéken
„Öt napig angyalok vagyunk, és az ördögöt is szívesen fogadjuk!” - hirdetik bátran a szervezők, hiszen a rászedett ördög ilyenkor átengedi a teremtő embernek a legszebb dűlőket. A mezítlábas összművészeti fesztiválon szívesen látnak mindenkit, aki normális és aki nem normális.
Ideje megtanulni a Belvárosi Piac nevét
Adott egy fedett, könnyen bejárható és áttekinthető méretű vásárcsarnok a főváros szívében, amely tágas alsó szintből és a földszinti teret körülölelő galériából áll. A csarnok immár több mint száz éve (!) éli a piacok mindennapi rendes, megszokott életét: hajnalban kinyit, benépesülve kofákkal és környékbeli vásárlókkal, hogy aztán délután mindenki hazatérjen, és másnap kora reggelig lakat kerüljön rá.
Klaus konyhája
Osztrák kommunikációs szakember Klaus Sommer, aki 2014 őszén úgy döntött, ideje váltani. A burgenlandi mörbischi családi birtokról a magyar fővárosba költözött, mert úgy látta, elérkezett az idő, hogy megvalósítsa élete álmát.
Magyar siker a Jamie Oliver Groupnál
Az Év Éttermi Nyitása Díjat a Jamie Oliver Groupon belül, egyöntetű szavazattal idén a Budavári Jamie’s Italian kapta, megelőzve olyan országokat, mint India, Szingapúr, Hong-Kong, Hollandia, Cyprus, Kanada és Brazília. Jamie Oliver és Gennaro Contaldo személyesen adta át a díjat Zsidai Zoltán Roy-nak, a Zsidai Gasztronómiai Csoport vezetőjének.
Gyorsan véget vetett a gyorsétteremnek a NÉBIH
A belvárosi bevásárlóközpontban működő távol-keleti étteremben számos élelmiszerbiztonsági szabálytalanságot találtak a NÉBIH ellenőrei.
Jelöletlen húsok éttermeknek? Miért is ne!
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) egy budapesti vásárcsarnok egyik húsboltjában tartott ellenőrzést a múlt héten. Az ellenőrök mintegy fél tonna jelöletlen, tiltott módon lefagyasztott húst foglaltak le. A termékeket megsemmisíttették, a vállalkozás milliós nagyságrendű bírságra számíthat.
Széll Tamás és az otthon készíthető szarvasgulyás
A TV Paprika saját gyártású, Bocuse d’Or: Aranyséf címmel készít négyrészes gasztrosorozat. A főszereplő Széll Tamás séf lesz, a Bocuse d’Or-győztes csapatával együtt.
Kék tejeskávé - mi jöhet még?
Az ausztráliai Matcha Mylkbar vegán café feltalált egy italt, amely citromot, gyömbért, agávét, kókusztejet illetőleg kék algát tartalmaz.
Új, selymes ízű ásványvíz Kékkútról
Nyárra időzítette új szénsavmentes természetes ásványvizének debütálását a Theodora. Magyarország legtradicionálisabb ásványvízmárkája a fogyasztói igényeknek megfelelve most selymes ízű termékkel jelentkezik.
Milyen lehet a kastélygasztronómia?
Negyedik alkalommal elevenedik meg a 17. századi úri és csárda konyha világa a fertődi Esterházy-kastély udvarán augusztus 12-én és 13-án a barokk ételfőző fesztiválon - tájékoztatta a főrendező az MTI-t.
A NÉBIH étkezési tanácsai a fesztiválokra
Javában tart a nyári fesztiválszezon. A kellemes kikapcsolódás mellett a nagy melegben, „tábori” körülmények között gyakrabban előfordulhatnak élelmiszer eredetű megbetegedések, amik elronthatják a fesztiválhangulatot. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) néhány tanáccsal segíteni szeretne, hogy a fesztiválozás valóban a kikapcsolódásról szólhasson.
Sörmúzeum nyitott Szolnokon
Július 22-én Szolnok főterén megnyitotta kapuit a Sörárium. A Városháza pincéjében található kiállítás a folyékony kenyér több mint hatezer éves történetét mutatja be. Az új múzeumot Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere és dr. Bene Ildikó, országgyűlési képviselő, Jász-nagykun Szolnok megyei fejlesztési miniszteri biztos adta át. A megnyitó vendégeinek alkalma volt végigjárni a boltíves pincefolyosókat, majd a tárlat bejárása után Hajdú Steve és Harsányi Levente lepte meg egy rövid, humoros jelenettel a megjelenteket.
Fagylaltút - valahol Amerikában
Az európai szőlősgazdák elsősorban a borutak segítségével bővíthetik piacukat, az Egyesült Államokban azonban a mezőgazdasági turizmus hódít, a farmerek kihasználják az új, különleges lehetőségeket. Marylandban például egyre népszerűbb családi elfoglaltság a fagylaltút bejárása - írja az Agrárszektor.
Három étel, amivel szinte biztos, hogy átvernek
Az élelmiszerhamisítás korunk egyik legnagyobb üzlete, szakemberek szerint éves szinten 50 milliárd dollárról van szó - olvasható az Index Élet-érzés Blogjában.
Kézműves sörökkel erősít a Tesco
Júliusban karakteres ízvilágú kézműves sörökkel bővült a Tesco Finest kínálata. Az exkluzív minőségű sajátmárkás italok között szerepel könnyedebb lager és búzasör, komlósabb ízvilágú hagyományos ale és IPA, illetve markánsabb stout és porter is. A Finest kínálat leghabzóbb termékeit a szlovák KARPAT Kézműves Sörfőzde készíti, ahol a bevált hagyományos recepteket új ízekkel ötvözik.
Öt nap a zene és a bor körül
Július 20-24. között tizenegyedik alkalommal rendezik meg Bükfürdőn a Gyógy-Bor Napok - Büki Gasztrofesztivált, amelyen történelmi korok étkei, számos pincészet borkínálata és két zenei színpad programja várja az érdeklődőket.
A fahéjról újabb titkok derültek ki
Jó hír a fahéjrajongóknak – a tudomány újabb ürüggyel szolgál a fűszer (némileg) fokozottabb mértékű elfogyasztására.
A Pesti Vigadónál bukkant rá a Jack hordóra a szerencsés rajongó
Magyarország sem maradt ki az idén 150 éves lynchburgi Jack Daniel’s lepárló születésnapi meglepetéséből. Ahogy világszerte több mint 50 országban, az amerikaiak kedvenc whiskey-jének szeszfőzdéje itthon is közös hordóvadászatra hívta barátait. A július 1-jén, Lynchburgből indult 90 napos keresés hozzánk is elérkezett, ami igencsak lázba hozta az itthoni kincsvadászokat. A nyomok egy eredeti, mindenféle relikviákkal teli limitált kézműves hordóhoz vezettek Budapesten.
Dél-Indiában már a zsíradót is bevezették
14,5 százalékos adókulccsal sújtanák a gyorséttermeket. A zsíradóra minden olyan étterem számíthat, ahol pizzát, hamburgert, fánkot kínálnak a vendégeknek.
Nemzeti értéktárba került a tiszai halászlé
A Hungarikum Bizottság által meghatározott nemzeti értéktárba került a tiszai halászlé - jelentette be a földművelésügyi miniszter szombaton, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaderzsen, a község önkormányzata és a Derzsi Szabadidős Egyesület által szervezett VIII. Kárásznapon.
A vásárokon, fesztiválokon is kötelező a nyugtaadás
A vásárokra, fesztiválokra kitelepült kiskereskedőknek, vendéglátósoknak is kell nyugtát adniuk, de online pénztárgépet csak üzlethelyiségben és mozgóboltban kell használni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) pénteken.
Borászati központ épül Egerszalókon
Másfél milliárd forintból borászati központot épít Egerszalókon a Juhász Testvérek Pincészet, amelynek alapkövét pénteken helyezték el.
Családi borfesztivál az Erzsébetligetben
Vingardium Borliget néven kel életre egy teljesen új szerveződésű borfesztivál az Erzsébetligetben. A hagyományteremtő szándékkal megrendezésre kerülő, nagyszabású Vingardium Borliget elsősorban borfesztivál, de nem a megszokott keretek között, hiszen a helyszín és a színes program-kavalkád családi fesztivállá is varázsolja. Bor, napsütés, koncertek, piknik a fűben, gasztrocsodák, gyerekprogramok – ezt ígéri a VINGARDIUM BORLIGET!
Csővezetékben szállítják a sört Belgiumban
Egy nagy múltú belga sörfőzde úgy döntött, nem rongálja tovább teherautókkal a székhelyéül szolgáló bájos kisváros központját, így inkább másképpen szállítja el termékét a távoli palackozóba.
Fedezze fel a magyar borászatok kínálatát egy gombnyomásra!
A Kóstolom Magyarország első átfogó borturisztikai alkalmazása, mely bármilyen okostelefonnal használható.
Nagybani zöldség- és gyümölcsárusokra csapott le a NÉBIH
A budapesti nagybani zöldség-gyümölcs piacon tartott ellenőrzést 2016. június 29-én éjjel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A szakemberek 6 zöldség-gyümölcs importőrt, illetve forgalmazó céget ellenőriztek. Az akció során összesen több mint 2 100 kg – romlott, illetve ismeretlen eredetű – terméket kellett megsemmisíteni - írja a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága.
Teszteld a bortudásod!
Teszteld a boros tudásod kvízünkben, amelyet néhány alapfokú bortanfolyam vizsgakérdéseiből állítottunk össze. Most kiderül, neked sikerülne-e a vizsga...- invitálja olvasóit egy akár strandolás közben is elvégezhető próbára a Borászportál. A teszt nagyon szórakoztató, és ha még nem is tudjuk kitölteni hibátlanul, legalább tanulhatunk belőle!
Az év legeredményesebb pincészete
Magyar Bormustrán a Törley Pezsgőpincészet lett az idei év Legeredményesebb Pincészete, a VinAgorán pedig Laczkó Gábor nyerte 2016 Legeredményesebb Fiatal Magyar Borásza díjat - olvasható a Borászportálon.
Dupla vagy semmi
A Miniszterelnökség pályázati felhívást tett közzé a borágazat támogatására, mely szerint akár 200 millióra is pályázhatnak a borászatok.
Az ananász tud valamit
A mértéket nem tűrő antibiotikum-használat veszélyes szuperbaktériumok elterjedéséhez vezetett. A gyógyszereknek fittyet hányó, szívós organizmusok felszámolása az egyik legsürgetőbb humán egészségügyi feladat.
Látogatócsúcs a XX. Egri Bikavér Ünnepen
Az Egri Bikavér Ünnep idén is megmutatta, hogy a borgasztronómiai fesztivál a hevesi megyeszékhely egyik legfontosabb idegenforgalmi rendezvénye. A várost ellepték a turisták, a hatalmas Érsekkert szinte mind a négy napon teltházas volt, a szervezők ismét látogatócsúcsnak örülhetnek. A hegyközség már készül a huszonegyedik borünnepre.